Magyar Végvár, 1955 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1955-08-01 / 8-9. szám

1955 aug. - szeptember 14.. oldal Magyar Végvár szellem a rendi közösségben a pályájukon mellettük induló fiatal tanártársakon keresztül évtizedek hosszú során át hatott és hagyománnyá izmosodott. Ez iskolák hires szigorúságukkal nemcsak az ismeretek hatalmas tömegét adták növendékeiknek, hanem jellemnevelésükkel egész történelmünkre eléggs nem méltányolható befolyást gyakoroltak. S ugyanez mondható el az snnyi jelesünket nevelt patinás protestáns kollégiumokról is. Vörösmartyt ifjúságától küzdelmes férfikora delén bekövetke­zett haláláig, babérokkal övezett életutján is végigkísérte a tisztes szegénység. Nemességét, tehetségét bem jogok forrásá­nál, hanem hazája szolgálatában példamutatásra és minden ál­dozatra kötelező kiváltságnak érezte. Igénytelenségére, mint pénztől mentes egyszerűségére jellemző, hogy amikor már ma­gas közjogi méltóságok viselője és az ország bálványozott nagysága volt, még akkor is maga aprította a leveles dohányt pipájába és sajátkezüleg sodorgatta, gyártotta szivarjait. /:Köz­­hogy abban az időben cigaretta még nem volt, de az már jobbára csak a nyelvünk történetével foglalkozók előtt ismeretes, hogy sok más, meggyökeresedett szavunkkal együtt a ‘szivar’ szó is Vörösmarty alkotása.:/ A kozmopolita fölényeskedők mosolyoghatnak e kor egy-egy színpadiasnak tűnő hazafias versén, mert ők a hazaszeretetei ovódákha utalják, ahol kis gyermekek selypítve szavalják Pósa bácsi versikéit. Még a haza vagy hon szót is kerüljük, mint di­vatjamúltat, helyette inkább valami érzelmi árnyalattól mentes szót használunk, pl. faj-t. De ha magunkbaszállás perceiben Vörösmarty költeményei olvastán megillet bennünket e lángel­me fenkölt gondolkozása, magasztos felfogása a hazáról, embe­riségről, életről és halálról, - mélységesen elszégyeljük ma­gunkat. Megértjük, hogy a haza nem ábrándkép, hanem fájdalmas valóság s megejt bennünket a múlt varázsa, a temetők mély i­­gézete; megértjük, hogy “Pest emberi emlékezet óta nem látott oly népes temetést, mint aminő Vörösmartyé volt...,húszezer em­bernél több követte a koporsót...’ a Szózat költője koporsóját. Amikor egy évszázada ránktörtek az ‘éjszaka rémes árnyai’, a vadállati orosz csorda - és imádott hazája dédanyáink nemze­dékének sikolyától volt hangos, - Vörösmarty elborzadt baljós látomása bekövetkeztén s megtört lélekkel Fejér megyében, szü­lőföldjén húzódott meg, ‘kétség és remény közt tengetvén éle­tét.’ Nemzete sorsáért való aggódása vitte sirba, mint röviddel utána legendás korának másik vezéralakját: Széchenyit. 1849 után a legázolt országra nehezedő halálos dermedtségben alig alig szólalt meg a lantja. Az igazi zengésével csak még egy­szer...,hogy eléneklje a hozzá, a költők királyához méltó haty - tyudalát: A vén cigányt. E fenséges rapszódia Beethoven ama szimfóniáinak testvére, amelyekből a szférák zenéje hangzik felénk, mint az érzékein­ken felüli, földöntúli szellemvilág kinyilatkoztatása. Üzenet ez onnan egy lángelme látomásán át. Egy évszázad messzeségéből szól ma is hozzánk, minden korok közül éppen a mi nemzedé­­künlhöz leginkább, kiknek életében megismétlődött még döbbe­netes arányokban hazánk akkori tragédiája s mikor valóban úgy látszik, hogy a sir szélén áll nemzetünk. 0 azonban nekünk is a törhetetlen reményt, rendületlen hűséget és tettekkel szolgáló hazaszeretetet hirdeti ‘sem azelőtt, sem azóta nem hallott ünnepi szóval’ és élete példájával. Fogadjuk tanítását áhitatos lélek­kel és emlékezzünk reá kegyelettel... KALLAY RENDŐR­KÉZEN... Amin a toron­­latnak... Kál-BIZOTTMANtl CSENDÉLET TORONTÓBAN... tói magyarok mu­­lay rovására... Köztudomású, hogy a torontói Magyar Ház a régi kanadások in­tézménye. A régen kivándorolt magyarok gyűjtötték össze aszük­­séges pénzt, hogy meg lehessen venni ezt az épületet. Az első időben nagyon szépen működött s tényleg a torontói magyarok találkozó helye volt. Sajnos, a II. világháború idején teljesen elfajzott s olyan társaság kerítette hatalmába a vezetést, amely a józan gondol­kodású régi kanadásokkal egyetemben az újonnan érkezetteket is kitette a tagok sorából s ma az a helyzet, hogy a bentülő tár­saság saját számlájára kiván dolgozni, a sok kellemetlenkedés egy hatalmas pör keretében gyötri továbbra is a torontói józan gondolkozásu magyarokat. /: Értesülésünk szerint a vezetőség elvesztette a pert. Szerk.:/ Mivel azonban ma már a jelenlegi vezetőség is belátja, hogy magára maradt s a Magyar Házba ma minden nemzetiség jár.csak magyar nem, elhatározta, hogy a jelenleg Torontóban működő e­­gyesületek közül próbálnak magukhoz édesgetni párat s talán rajtuk keresztül sikerül megváltoztatni azt az ellenszenvet, ami általában megnyilvánul irányukban. Ezért határozták el, hogy a magyar Ház és 'baráti köre' kb. A Magyar Végvár következő száma szptember végén fog megjelenni. Ismertesd meg barátaiddal a Magyar Végvár-t! Kéziratokat nem küldünk vissza, szíveskedjék közlemé­nyeiről másolatot készíteni saját használatra! Csakis közérdekű fényképeket közlünk a negatívok költ­séges volta miatt. Más esetben, ha a költségeket fizetik. 30—40 ember, valamelyik magyar politikust hivja meg Torontóba ‘előadást’ tartani a jelenlegi politikai helyzetről. így talán na­gyobb tömeget tud összeverbuválni s valami kis szimpátiát is biztosítani magának s a jelenlegi közundort megváltoztatni vagy legalább is enyhiteni sikerül. A fáma azt hireszteli, hogy Eckhardtot környékezték meg, ő azonban bár ‘megtisztelve érezte magát, a meghívást elhárította magától. így a választás a még ‘szűznek’ hitt Kállayra esett., aki bár a politika színpadjáról - -nem a saját jószántából - letűnt, viszont Amerikában feltűnt s politikai élete utolsó fellobbanása idején - miért ne tüz-láng közepette vonuljon el? - örömmel ka­pott az alkalmon, valószinüleg számitgatta a kis anyagi előnyt is. No ná, a kanadai dollár sem kutya! így ez év április 24-re meghirdette a Magyar Ház a nagy-gyülést a torontoi Veteran Hall szinháztermében. A kiváncsi DP is megjelent ott, hogy körülnézzen s gyönyör­ködjék a két balkézzel-lábbal megrendezett nagy-gyűlésen. Meg* előzőleg - szombaton - estebédet is adtak a Csárda vendéglő éttermében, a terítéket kemény három dollárokban szabva meg, amely összegért a DP három ebédet is ehetik - Kállay nélkül. A Csárda azt adta, amiért fizettek, merthát a rendezőségnek gondolni kellett a.,.hogy is mondjam...tiszteletdijra.Ezért mon­dott le a DP a két ebédről s a Kállay iránt érzett szeretet fo­lyamán csak a harmadikat ette meg. Mert akárhogy is vesszük, aki Kállay ragyogásában akar sütkérezni avagy árnyékában hü-­­sölni, -már kinek hogyan van gusztusa - az fizessen és ne e­­gyék! Vagy talán úgyis ‘jóllakott’? A vasárnapi nagy-gyűlésen semmi különös politkai Ínyencség nem került terítékre, csupán az újságok és Kávéházi Konrádok antikvárából előhalászott ‘újdonságok’. Hiszen Kállay csak a­­zokat a dolgokat közölheti a nyilvánossággal, amelyeket a MNB jogtudósa, Pfeiffer, jónak és hasznosnak lát. így ha akarja, ha nem, csak hamisan látja az emigráció lelki világát, amint arról

Next

/
Thumbnails
Contents