Magyar Végvár, 1955 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1955-08-01 / 8-9. szám
15. oldal Magyar Végvár 1955 aug.- szeptember az utóbbi időben ékes tanujelet is adott. Ezzel aztán le is szűrtük az igazságot, hogy ők sem különbek a ‘Deák’ vásznánál! A nagy-gyülés kimagasló egyéniségei csupán azok voltak, akik egyébként is mindenhol tündökölnek - a tündöklés kedvéért. Jelszavuk: fő, ami fazékban fő, élen maradni! A gyűlés legérdekesebb része azonban az volt, hogy ‘Piroskáink’ - az újonnan hozzájuk csatlakozott, nagyhangú és pipáju egyben erősen exaltált Jónás Károly v. rendőrtanácsossal az élen - formálisan koldulni kezdtek a gyűlés megkezdése előtt. Erre pedig azért vala nagy szükség, mert a Kállay ur által kikötött $200.Ű0 késett az éji homályban...Kérték a hallgatóságot, -amely tényleg különösen nem hallgatott a kérésre —hogy járuljanak a költségekhez. 'Adjatok abból, amit Isten adott,...legalább tiz ici-pici-picurka centecskét koponyánkint...! Ha valaki felvételt készitett volna erről a jelenetről, bizony mondom első dijat nyert volna a képpel. A v. miniszterelnök ur, mint egy elővezetett állott a könyörgő, kolduló, rimánkodó rendező gárda tagjai között. Ha nem lett volna annyira szomorú, még komikus is lehetett volna. így inkább csak tragikomikus volt! Akinek még ezután is maradt volna kedve, azt hamar elrontották. Kihirdették az óvó intézkedéseket: a.) az előadóhoz kérdéseket intézni nem szabad! b.) vitát provokálni tilos! Huj, a kutyakiskésit a világnak, ezek beleköptek a levesembe - gondoltam. Rövid egymásutánban kettőssör. Tegnap este - 3 dollár - és most! Nem érdemes élni, de úgy kell annak, aki Kállayt megy lesni. Pedig de csudajó kérdéseim lettek volna. Lám csak! Bizony már fentem a fogam és nyaltam a szájszélemet, hogy: mondja csak miniszterelnök ur, hogy is érzi magát Bessenyei? tudom, hogy illetlen a kérdés, de én igen kiváncsi természetű ember volnék. Mindig is olyan voltam. Kié a felelősség vagy mit is osztottak meg? Csak a felelősséget vagy a másikat is? Ez és ehhez hasonló dolgokkal enyelegtem volna, no meg aztán azt is megérdeklődtem volna --illő. tisztelettel i hogy hogyan is szolgál Nagy Ferencdiszparaszt ur kedves egészsége? Sajna, nem lehetett, mert tudták, hogy ez a DP népség igen ordináré népség. Pedig csak azt akartam tudni, hogy mennyit utaltak ki az európai lágerek nyomorultjai és öregjei számára! Nem is volt semmi baj a gyűlésen, úgy ment az, mint a karikacsapás. Azaz mégis volt valami. Gyűlés előtt valaki felvetet-te azt az istentelen gondolatot, hogy jó volna kissé megugrasztani a gyűlést egy kis incselkedéssel, minek-is-mondjam pl. holmi záptojás és mosogatórongy micsodával. Komolyai senki nem gondolt erre, de gondolt a rendőr - ugyan mire való a tapasztalat -s idejében szívesen meginvitáltak pár torontói rendőrt, mert szép ám az egyenruha! Emeli a nap díszét is. No meg a tekintélyt is meg kell védeni. Mivel pedig ezt legjobban ar. tanácsos ur tudja legjobban, az ő reszortjába tartozik, tehát kimondotta a szentenciát: rendnek pedig muszáj lenniüEszerint is cselekede őkelme. Sas-szemével felfedezett ott egy embert, akit becsületes nevén Kerkápolyi Oszkárnak hivnak. csendesen üldögélve ott várta a nagy eseményeket. A r. tanácsos ur ré - gi biciklista szokás szerint —felfelé görnyed, lefelé tapos - megáredálta Kerkápolyi barátunkat mondván, reméli, hogy semmiféle csintalan tervei nincsenek, mert ha vannak, úgy él hatalmával - what's the use to be jelaous if you don't show it? - bizonyistók, kivezetteti. Lévén Kerkápolyi igen renitens ember,, szólt egy-két barátságos szót, minek eredménye az lett, hogy 'kiinvitálták' a teremből. A főrendőr emlékezett egy kis incidensre, amelynek Kerkápolyin kívül Kenesei Fölnagy ur volt a szereplője s csattanós szenvedő alanyai is egyben. Volt azonban még valami, amin még ma is derül Toronto magyarsága. Vasárnap a magyar templomban a nagymise fél 11-kor kezdődik, amelyen szép számmal jelennek meg azok az elrugaszkodott emigráns magyarok is, főként nyáron, ha szép idő is van. A jó ref. elnök ur tudván az előjelekből, hogy bajok vannak a délutáni ‘siker* körül, elment a kát. egyházközség vezetőségéhez s felajánlotta, hogy a kát. Hallban, ahol mégis vannak magyarok, főképpen ó-kanadások, hajlandó lenne a vendég ‘barátságosan elbeszélgetni.’ A templom előtt álldogáló DP társaság között általános derültséget keltett, sőt hangos kuncogást is Kállay megjelenése, ügy látszik előkészítették őt Zoltánék alaposan s lehet, hogy Cleveland emléke is még mindig erősen ki sért,. - Kállay három egyenruhás rendőr kíséretében vonult fel - meghatódva^ Az emberek először csak néztek, majd a megrökönyödéstől magukhoz térve kezdték tárgyalni, hogy vájjon mit művelhetett a v. miniszterelnök, hogy a torontói rendőrség öúzetbe vette az öreg urat? Vagyis a torontói látogatás egyetlen pozitiv és maradandó eredménye: Kállay rendőrkézen! Időközben mindenki elcsendesedett csak Jónás uram hangoskodik: szemetet akar tisztogatni. No, nem kell messze fárasztani magát. Egyébként is mivel 1956-ban kitör Európában a béke ő az elsők között lesz hazamenni szálláscsinálónak és válogatási biztosnak. Ugyan ő azokat akarja válogatni, akik haza mehetnek, de valószinüleg megelégszik a vadkörte válogatásával. Azt hisszük kár a nagy tolongásért érdemszerzés céljaiból. Mert ha ez az érdemszerzés a Nagy-Varga!Pfeiffer!-Peyer-Kallay irányban történik, akkor a rossz szekérre kapaszkodott. Mert a bizottmányi szekér - Jónás uram - nem megy sehova! Mi mondjuk? Nem, hanem az otthon szenvedő magyar nép ! EISENHOWER elnök julius 25-én tartotta televíziós beszámolóját a genfi konferenciáról, Pozitiv eredményekről nem számolhat be, mondotta, reméli azonban, hogy az egész világon tapasztalható őszinte békevágy meghozza a kívánt eredményt. MEMENTO Mindenkor, amikor az emberiség sorsa egy látszólagos vagy valónak bizonyuló fordulópont előtt áll, mikor a döntésre hivatott emberek iránytűje az Isten végtelen bölcsességébe és jóságába vetett hitünk kell, hogy legyen, szükséges, hogy nemcsak tanításait, hanem útmutatásait is szem előtt tartsuk. E reánk oly fontos útmutatásokat az emberiség, a népek és nemzetek történetében találjuk, hol minden kétséget kizáró módon igazságként és útmutatásként elénk tárul az a követendő vonal, mely a múltból a jövőbe vezet és melynek eredőjében meg- 0 t, — az Istent. Most, mikor egy eljövendő konferencia elórevetett árnyékában remények és félelmek között élünk, mikor négy hatalom legfőbb képviselőinek kezébe helyeztetett - hacsak néhány rövid napra is - a világ és az emberiség sorsa és esetleg egész jövője is, a sok egymással ellentétes megoldási lehetőség és javaslat között megtalálni azt, mely valóban a világfeszültség és a háborús veszély enyhítéséhez vezet, csak úgy lehet, ha gondolataink visszaszállanak a történelmi távolba és ott keressük azt az isteni fonalat, mely a közelebbi múltba vezet s a mai vi-
