Magyar Végvár, 1955 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1955-08-01 / 8-9. szám

1955 augw szeptember

Magyar Végvár--------6. oldal

‘Mindenkitől elhagyatva és senki által meg nem értve...', a vörös sátán karmaiba taszítva Magyarország igaz ügye benne találta első védelmezőjét, ki a való tényállásokat a világ közvéleménye elé tárta. Elénk színekkel ecsetelte a pánszláv kommunista orosz gőzhenger és a pángermán náci kolosszus őrlő malomkövei közé szorított hazánk súlyos problémáit, dilemmáját, mely senkitől segítséget, de mindenkitől csak fenyegetést kapott, mikor csak ősi hivatását, a Nyugatnak a támadó Kelettel szembeni megvédését akarta teljesíteni s ősi alkotmányát, szabadságát és területének épségét kívánta csak megvédeni.

John F. Montgomery nem volt hivatásos diplomata, de birt azzal a bizonyos hatodik érzékkel, mely az igazi diplomatát jellemzi, ki az igazságot keresi s tudja, kinek szava hitelt érdemlő, kié nem. Ó tudta, hogy mi a feladata, kötelessége hazája és az egy és oszthatatlan igazság szempontjából, mikor helytálló érveit, megtámadhatatlan adatait felsorakoztatta egy vérbeli diplomata díszére váló müvében. Könyvével beírta nevét örökre a magyar igazság bajnokainak aranykönyvébe és a hálás magyarok milliói nevét imájukba foglalva áldják emlékét.

Sajnos, nem mindenkor oly fenkölt a szándék és sokszor homályositja el az igazságot az a körülmény, hogy az iró nem bir azokkal az adottságokkal, melyek valakit az igazság megtalálására képesítenek. Ha nélkülözi a szükséges emberismeretet és Ítélőképességet, elveti az igazságot és félrevezetés áldozata lesz, mely eltéríti őt igazi feladatától.

Sok ember ezenkívül csak azért ir, hogy írjon. Egy könyv kiadása anyagi előnyöket is jelent és Írói hírnevet is hozhat,, ha az illető épp időszerű, divatos irányban és hangnemben ir. Az iró ilyenkor megfeledkezik a lovagiasságról is, mikor mesterségesen felkeltett ellenszenvét, elnyomott ösztönét követi, melyek rossz vezetők az igazság keresésénél.

Az ilyen munka természetesen nem szolgálja sem az illető hazáját, mert keserű érzéseket támaszt, sem az igazságot, melyet keresni és szolgálni épp 6 volt hivatott,- de nem válik saját el: nyére sem, mert tárgyilagos munkatársai maguk is elitélik.

Bennünket főképpen a Magyarországról irt emlékiratok és könyvek, cikkek érdekelnek. Hazánk rabszolgaország lett. Népe kiirtásra ítélve szenved a vörös járomban s nemcsak s nemcsak harangjait, de őt magát is némaságra Ítélték. A szabad világban pedig a magukat erre hivatottak, a ‘magyar nép szószólójának' kijelölt, de otthon is, itt is hitelt vesztett egyének önérdekü intézménye ‘másirányu elfoglaltsága miatt’ nem ér rá arra, hogy a nemzet hírnevét és becsületét megvédje.

A University of Oklahoma Press Norman kiadásában 1953-ban megjelent Nicholas Rooseveltnek egy könyve, ‘A Front Row Seat’ címmel.

Müvében a szerző, aki ezidőszerint a közügyektől és rendes foglalkozásától, az újságírástól, visszavonulva Big Sur-ban, Californiában él, sokféle színes benyomásait adja vissza, melyeket egyrészt itthon, családja és barátai 'körében, majd külföldön,.az első világháború után Spanyolországban, Párisban a békeszerződések előkézitése idején, Holland-Kelet Indiában, a Philippene szigeteken, Malayaban, Oroszországban és Mandzsúriában szerzett.

Minket magyarokat főképpen azok a leírásai érdekelnek, melyek hazánkra vonatkoznak s melyek 1919-ben a Kun Béla féle szovjet-kommunizmus kitörésekor, Párisban a Trianoni békediktátum előkészítésekor és végül 1930—33 közötti id-ben szerzett benyomásait adják vissza, mikor ^z Egyesült Államok budapesti követeként működött, mint

J. F. Montgomery elődje.,

A leírásokban számunkra sok uj dolog, sőt sok meglepő is van. Sokat tanulhatunk belőle. Gyakran az az érzésünk, mikor a könyv egy-egy Magyarországra vonatkozó fejezetét olvassuk, mintha a közismert Budapest városligetbeli elvarázsolt kastély torzító tükreibe nézve látnánk magunkat. A könyv nagyon tanulságos, ha nekünk magyaroknak nem is épületes olvasmány. Tanulságos, mert azt látjuk belőle, hogy a legnemesebb szándék is hogyan válthat ki épp az elérnikivánttal ellentétes hatást. Megtanulhatjuk belőle, hogy ha valaki kellő ismeret hijján, rövidlátó szemmel rossz tanácsadó vezetésére bízza magát, oly torzképet fest a legszebb tájról is, mely Dante poklával is felveheti a versenyt. Meglepő azért, mert a könyv szerzőjét Magyarországon az ország kormányzójától az utolsó kisgazdáig és munkásig mindenki szeretettel és örömmel fogadta, mert benne látták a szabadság Hazájának, Amerikának képviselőjét, melyért a magyar nép mindig is lelkesedett és mert ez a képviselő éppen hazánk nagy barátjának, Theodore Roosevelt nagynevű családjának egyik tagja! A kormányzónk utasításához híven minden kastély és minden kunyhó ajtaja nyitva állott előtte, hogy benne megtalálja a magyar igazságot! Minden magyar hazafi, minden tisztviselő, katonatiszt, mindennemű és rangú ember lelkesedéssel, odaadással állott rendelkezésére, hogy minden kérdésére egy őt teljesen kielégítő felvilágosítást kapjon. Követségének beosztott tisztviselői fáradtságot nem ismerő kitartással igyekeztek, hogy diplomáciai pályán az uj követ munkáját megkönnyítsék.

Hosszú lenne mindazt leírni, amit Magyarország és a magyarok részéről elkövettek, hogy Nicholas Roosevelt azt a Magyarországot vigye hazájába szivébe zárva, ami a valóságban volt: a Nyugat ezeréves védője, a szabadság bástyája és Amerika őszinte barátja.

Némely ember lelkiszemének lencséjét ismeretlen titokzatos hatalom oly módon állítja be elferdítve, hogy minden befogadott képet torzítva vetít érzékelési központjának síkjára, minek eredményeként mindent másnak lát,mint ami. Néha azonban előfordulhat az is, hogy emberismeret és kellő birálóképesség hijján oly rosszindulatú embereket enged környezetébe, olyanokat gondol barátainak, kik ily torzító lencsét, tükröt tartanak szemei elé, hogy mindent kedvezőtlen színben lásson. Ez súlyos tévedés, különösen akkor, mikor valaki egy őt szerető, nyílt szívvel fogadó nemzetről könyvet ir. Közismert dolog, hogy az újságíró szenzációra törekszik, de az feleljen meg a való tényállásnak és ne okozzon, kárt egy jóindulatú nemzet jó nevének. Aki e könyvet olvassa, azonnal látja, hogy ez történelmi forrásmü, nem a diplomata naplója vagy beszámolója, hanem egy újságíró riportja, mely egy, a magyar nemzettel ellenséges hatalmak által már régebben megindított propaganda-nadjárat divatossá vált formáiba önti a mondanivalóját. De lehetetlen, hogy e szavak szívből jönnének. Azokat más valaki sugalmazta.

Csalódni mindig fáj. Nagyon fájlaljuk, hogy egy általunk becsült ember nem barátunk - könyve bizonyitja ezt - kit annak gondoltunk, úgy fogadtunk és kiben őszinte szívvel bíztunk.

‘Egy birodalom összeomlása’ c. fejezetben Mr. Roosevelt bécsi benyomásairól számol be, hol 1918 végén, mint a Coolidge Misszió tagja tartózkodott s ahol a hires Harward egyetem neves történelemtudósa, a béketárgyalási küldöttség akkori vezetője mellett működött. A könyv e részében néhány érdekes adatra bukkanunk. A szerző leírja az osztrák újságírói gárda széniorjával, dr. Benedikt Moritz-al való megbeszéléseit, aki a Neue Freie Presse ‘erőteljes, harcos és nagy intelligenciájú tulajdonosa és kiadója volt.’ ‘Azt szokták mondani Bécsben, hogy dr. Benedikt után az öreg Ferenc József császár volt a leghatalmasabb ember Ausztriában.’ Ez sok. az osztrák hely-