Magyar Végvár, 1955 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1955-08-01 / 8-9. szám
1955 aug.-szeptember Magyar Végvár 3. oldal 1„ a keresztséget: Tormás de genere Álmos, Kalotha de genere Tétény /Tuhutum/, Bulcsu de genere Bogáth és Lel /Lehel/ de genere Zalárd. A bizánci császár ekkor őket rómaipatriciusirangra emelte és a legősibb lovagrendnek, a Nagy Konstantin által 312-ben alapított Szent György Lovagrendnek lovagjaivá ütötte. Itt kell megemlíteni, hogy 955-ben az Augsburgi csata után Nagy Ottó, a német-romai' birodalom megalapítója és a német lovagok eszménj...i Bulcsu és Lél magyar vezérek személyében két római pat- : riciust és két Szent György lovagot huzatott fel az augsburgi székesegyház tornyára, nem pedig pogányokat. Kalotha, erdőelvi gyula, akit a görög krónikák a keresztségben kapott nevén Stephanosnak említenek, 950 táján Hierotheos, első magyar püspök irányítása mellett nagyszabású téritő munkát végzett főleg Erdőelvén és megalapította az elsőmagyar vagy helyesebben erdő elvi püspökséget, amit később Szent László Gyula Fehérvárra telepitett át. A magyar történelmet rögzítő krónikások - főleg a nyugati egyházi irók- a magyarokat 1000-ig, Szent István megkoronázásáig következetesen és előszeretettel pogányoknak s igy a mag)árok e korszakbeli hősi harcait a pogányok és keresztények közötti harcnak tüntették fel. Pedig amint láttuk, ez tudatos elferdítése a valóságnak. A nyugat és kelet ellentétben pedig a római és orthodox kereszténység ellentétét látták, megfeledkezve arról, hogy Szent István idejében még egységes volt az egyház és csak jóval később, a halála után következett be a szakadás. A világi ügyekben döntő politikai hatalom akkor még nem az egyház, hanem az egyház hatalmával fellépő világi uralkodók - keleten a bizánci, nyugaton a német-római császár - kezében volt és ezzel kellett a kettő közé ékelt magyarságnak kiegyeznie. A két nagyhatalom a hittéritésben nemcsak Krisztus egyházának terjesztését tekintette feladatának, hanem a megtérített népek meghódítását s igy hatalmánakgyarapitását is.De, amig a fényes múltra viszszatekintő'Bizánc ezt nagy bölcsességgel, kifinomult diplomáciával csinálta, addig az alig megszületett német-római birodalom semmiféle durva, vad erőszaktól sem riadt vissza. Ilyen előzmények után vette fel Geyza a kereszténységet, lépett szövetségre a nyugati császárral és nyitott kaput az ország belsejébe is a nyugati hittérítőknek, mint ahogy azt Kalotha-Stephanos, erdőelvei gyula keleti viszonylatban már jóval előbb megtette. Geyza, hogy a nemzet egységét biztosítsa,feleségül vette Kalotha-Stephanos leányát, a már kereszténységben született és nevelkedett Sárold-ot. Ebből a házasságból született 969 táján, már mint keresztény, az Árpádok nagyszerű hajtása, Bajk - Waic -, aki a keresztséghen az erdőelvei hagyomány szerint anyai nagyatyja, Kalotha-Stephanos után Stephanus nevet kapta, ami annyit jelent, mint ‘megkoronázott’. Ősi pogány nevét, Bajk-ot vagy Vajk-ot Thiltmar merseburgi püspök, német krónikás őrizte meg a régi Írásmóddal Waic-nak betűzve,- más krónikák szerint Woyc. - Csecsemőkorában Szent Wolfgang - Farkas-, a későbbi passaui püspök keresztelte meg, a nyugati hagyomány szerint, a passaui székesegyház védőszentje után Stefan-nak, amiből később a magyar István, Erdélyben pedig a Csépány név alakult ki. Felserdülve, apja Geyza által kötött német szövetségből kifolyóan, Henrik német császár húgát, bajor Gizellát- Késlá-t - vette nőül, aki Arnulf bajor herceg és Bulcsu vezér nővérének a dédunokája volt s igy ereiben magyar vér is folyt. Bajk-Stephanus, a későbbi Szent István, 997-ben egész fiatalon vette át apja örökségét. Nehéz, súlyos örökség, amilyen egy nemzet életében csak egyszer adódik és annak betöltésére kevés nemzetből született annyira alkalmas, hatalmas egyéniség, mint Szent István. Szent István atyai és anyai szellemi örökségét az ország és az egyház megszervezése tekintetében a legkomolyabban fogta fel. Az ő korában már nem élt a ‘hét gyászmagyar’, de a regősök szájról-szájra adták az Augsburgi vereség történetét és még mindenki emlékezett a régi időkre, mikor még nagy volt a magyar s kelet, nyugat neki adózott. A baj okát mindenki a krisztusi hit terjesztésének és biztosításának örve alatt az országba tolakodott és ott nagy hatalomra szerttett idegenekben látta. Szent Istvánnak a honfoglaló Árpád és Tétény vezérektől örökölt tiszta magyar vére kellett, hogy rokonszenvezzék a magyarok lázongásával, de ugyanakkor édesanyja gyermekkori keresztény nevelése nem engedhette, hogy Krisztus egyházát hamis prófétái miatt cserbenhagyja. Valahányszor a nemzet egységének és jövendőiének érdekében a törzsi autonómiák szétzúzására, az ellenszegülő törzsek leigázására Koppánnyal, Ajtonnyal és vérrokonával, az erdőelvei gyulával szembeszállt, először mindig sajátmagát, a testvérharc ellen lázadó ősi magyar vérét és keresztény alázatát kellett legyőznie. Három év hatalmas, keserves munkája után - amivel örökidőkre lerakta nemzeti létünk alapját - 1000 karácsonyán /dec.25./ koronáztatta meg magát királynak. Az árpádkori magyar közjogi felfogás szerint azonban koronázás és felkenés nélkül is mar 997-tól teljes jogú ‘Rex’, király volt. Az ősmagyar - ogur V" bulgaro-turk - myelvben erre a méltóságra a ‘Khan’ és ‘Gyula’ szavakat használták. Bizonyságul erre, egyes krónikák Kalotha-Stephanos erdőelvi gyulát, Szent István nagyapját ‘Julus Rex’ néven emlegetik. Uralkodásának további részében gondjai, nehézségei még jobban megszaporodtak, amit egyetlen reménységének, Imre fiának hirtelen elvesztése tetőzött be. /Történelmünkben szereplő gyilkos vadkan mögött valószínűleg ebben az esetben is bérgyilkos húzódik meg./ Szent István egyéni nagyságát az mutatja a legjobban, hogy egyéni tragédiájában és nagy dilemmájában, mely a nemzet nagy tragédiája is leend egyben, mindvégig hüséfesen kitart Krisztus egyháza mellett és meglátta, hogy a ölesebb, szelidebb, de formaságokba merevedő keleti kereszténységgel szemben a jövendő a durvább, nyersebb, erő szakosabb nyugati kereszténységé. Élete vége felé szomorúan kellett tapasztalnia, hogy a nyugati császár emberei a térítés címén országát elárasztották és nemcsak a pogány magyarokat és a keleti egyház híveit pusztították, hanem a teljes hatalomra vajó törekvésükben már a vezéri réteget, sőt a honfoglaló Árpád ivadékainak életét is veszélyeztették, kiket magának Szent Istvánnak kellett külországokba való menekülésre inteni. Utolsó £ráiban a Boldogságos Szüzhöz menekült és országát az 0 oltalmába ajánlotta. Alig hunyta le a kormányzás nagy gondjaiban megtörtlelkű király a szemeit, az idegenek teljes erővel rávetették magukat az országra, hogy azt maguknak kaparintsák meg. A közel 40 évig tartó német befolyás és nyomás alól végül is Szent László és bátyja, Geyza Magnus szabadították fel végleg az országot 1074-ben a hires Mogyoródi csatában. Az Országépitő Szent Királyt fiával, Imrével, a vértanú Csanádi püspökkel, Gellérttel, Boldog Andrással és Benedekkel együtt Szent László 1083-ban aug. 15-én, Nagybolcjogasszony napján emeltette oltárra. Epen maradt Szent Jobb-jkt Merkur vagy Márkus ispán lelte föl Bihar Várad közelében 1093 máius 30-án, Szent László a feltalálás helyén kápolnát emeltetett, őrzésére apátságot alapított. Márkus ispánt pedig magas méltóságokba /Magnus Baro Regni - országnagy, - Banus Maritimus - Tengermelléki bán stb./ emelte. Áz apátság mellett keletkezett községet pedig a mai napig Szent-Jobb néven ismerjük, - oláhul Saniob/. A Szent Jobb valószínűleg 1046- ban a nemzeti felkeléskor - teljesen tévesen nevezik ezt a felkelést ‘pogány lázadásnak’ - tűnt el a Szent Király székesfehérvári sírjából, amikor is az egész templomot feldúlták. Fejereklyéjét Szent László az általa Szent István tiszteletére alapított zágrábi püspökség - akkor még magyar
