Magyar Végvár, 1955 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1955-06-01 / 6. szám
1955 junius Magyar Végvár 3. oldal J.Cs. _________________________ A JÚNIUSI HŐSÖK EMLÉKÉRE Amig az igazak, a tiszta jellemek minden kérkedés nélkül, az őszinte akarás jegyében hazánk szabadságának kivívásáért küz-denek és ha kell - névtelen hősökként - vérüket is áldozzák, addig a sötét lelkületű, farizeusi álnoksággal dobravert látszattettekkel kérkedő, de önmaguk honát mentő hazafiak az árnyékba húzódva a nemzet koporsóját ácsolják, melybe a békét vágyó tömegek örök otthonát akarják berendezni. Kapzsi kezeikkel magasra emelik kalapácsukat, hogy orvul lecsaphassanak a szabadságért küzdők seregére és utána a munkájuk béreként kialkudott csengő judáspénzüket reszkető ujjaikkal beseperhessék. Ez, a költőiesen balsorsnak nevezett jelenség kisérte nemzetünk évezredes megmozdulásának majd minden mozzanatát , amikor a szabadságért küzdők kibontották a zászlót. A gaz indulat vihara mindig megtépázta a magasban lengő lobogót és sokszor sajgó sebekkel a porba rántotta, hogy a remélt vig esztendőket ne adja meg számunkra az Ur. Az igazak sorát mindig árnyékként követte a gazok ármánya s jellemi gyarlóságból fakadó árulásával gáncsot vetett, hogy Lucifernek biztosítsa a győzelmet. Aki nem számol a farizeusok jelenlétével vagy leértékeli azok erejét az szeretettel telitett hiszékenységének áldozataként kíméletlenül elbukik, miként azt történelmünk számtalan esetben igazolja. ‘Nem hiszem, hogy lehetne egy magyar - kiáltja hitének magasságából egyik szabadságharcunk nagy fia - ki az eddigi Magyarországon törvénytelenül Isten és igazság ellen hatalmaskodó, minden rendet képtelenül adóztató zaklatásait nemzetünknek és szabadságunknak megvetését és már mint lábalávetetteknek csúfolásait elégségesen nem érezte és nem értette volna!’ És voltak. De vannak és lesznek is, kiknek ármánykodása folytán - ha nem harcolunk ellene az igazság elbukik és a zsarnokság győzni fog. E jellem már a Paradicsomban is jelen volt, de ott settenkedett Pilátus kézmosó tálja körül is, ki mindenkor kész az igazra árulót kiáltani, a saját bűnéért mást elitéltetni, hogy annak nyomán a hősök ezrei hulljanak a vérfürdő tengerébe, mely az árulás nyomán fakad. Amint az igazságnak, úgy az árulásnak is időről időre.megszületik az örököse. A világ küdőporondján emberemlékezet óta az *i* körül folyik a harc. Az igazak védik annak jelenlétét, mig az ellenség törölni igyekszik azt. Az igazságért küzdők vérüket áldozzák eszméjükért, melynek során hősökké magasztosulnak,, kik előtt fehérbe öltözött lélekkel, őszinte hódolattal hajtjuk meg emlSkezSsünk zászlaját. Egy ezredév hős áldozatainak visszatérő emlékei felelevenítik előttünk szabadságunk és függetlenségünk harcainak véres múltját, melyből fakadó géniusz magasan beragyogja a világ szinterét. Junius 24-én harminchat éve annak, hogy a Ludovika Akadémia növendékei életük feláldozásával a szabad magyar nemzeti gondolatért sikraszállt a vörös rémuralommal és az egyenlőtlen küzdelemben megpróbálta a hazaáruló tömegek vezetése alatt a diktatúra alatt nyögő Magyarország felszabaditását. A magyar ifjúság, mint történelmünk során annyiszor, ismét kimutatta lángoló honszerelmét és minden‘izmustól’ mentesen csak magyarul dobbanó szivére hallgatva, az élre állt, hogy nemzetét megmentse. A kegyetlen gyilkosságok vérfürdővé változtatták az országot. Egymás után tűntek el neves és névtelen honfiak, kiknek egyetlen bünük volt, hogy feltétel nélkül szerették hazájukat. Az országon végig tomboló véres dáridó a nép lelkében még izóbbá tette a szabadságvágy tüzét és kicsiny lángja ellenforradalmi megmozdulások gyújtópontjai lettek. Erdélytől, az Alföldön keresztül, Dunántúlon megmozdultak az emberek és az ország szivében, Budapesten is kibontakozott egy nagyméretű ellenforradalmi akció, amelyet 1919 junius 24-25-én, árulás folytán, vérbefojtottak. Ezeréves hősök ezres tömegei mellé uj hősök születtek! Egy negyedszázad múltán hazánkra újra lesújtott az ármány és névtelen hőssé vált az egész nemzet a szabadság oltárán. Vére alapadott, teste összeszáradott, láncát földön huzva töri a barázdát. Hősök ők ott mind, kicsinye és nagyja is, egy célért küzdenek, a nagy szdnt eszméért, mig az élet a szivüket elhagyja. „ Évszázadokon át ezért küzdött és halódott a magyar, ennek jegyében lengett Rákóczi, Kossuth s Mindszenty zászlaja. E hősök évfordulóján ezt lássad meg magyar s ennek tanulságát ne feledd el soha: Ők megtették mindazt, amit megkövetelt tőlük a Haza! A terv szerint a Ludovika Akadémia növendékei, az óbudai monitorok, a Hungária úti tüzérlaktanya legénysége, valamint egy újpesti gyár munkássága hajtotta volna végre a kommunista hatalmasok leverését. Három monitor a Dunán a szovjetház elé /:Hungária szálló:/ ereszkedett, majd 50 ludovikás ifjú, mindenre eászánt hős, a telefonközpont elfoglalását hajtotta volna végre, mig a többiek Karátson István százados parancsnoksága alatt a Ludovika épületében vették fel a harcot. Azonban Haubrich városparancsnok árulása folytán a kommunisták időelőtt tudomást szereztek a megmozdulásról és a tervezett kibontakozást megakadályozták. A tüzérlaktanya legénységét leszerelték, az újpesti munkásokat megfélemlítéssel és ámításokkal visszatartották, igy a monitorok mellett csak a ludovikások maradtak a harc mezején, kik hősies elszántsággal vivták gigászi küzdelmüket, mig a túlerő őket is megadásra nem kény szeri tette. A Ludovika épületét egy teljes vörös gyalogezred rohamozta. Egész éjjel dühöngött a harc, mig végül is tüérséget vonultattak fel ellenük. A hősi halált halt parancsnok nélkül maradt védők a túlerővel szemben kénytelenek voltak letenni a fegyvert. Megadták magukat. Halálra Ítélték őket. Nyilvánosan, az Oktogon téren akarták kivégezni őket, ahol már ácsolták a szégyenfát számukra,akik merészeltek küzdeni a nemzet szabadságáért. Odaálltak a biztos halál elé, hogy példát adjanak és reményt nyújtsanak a megfélemlített országnak, hogy megmutassák, nem szunnyad a magyar virtus és nem nyugszik addig, mig véget nem vet rabságának. Az ítélet végrehajtására Romanelli alezredes, az olasz missio vezetőjének közbelépésére nem került sor. Lemberkovits Jenő honvédszázadost,, ki az ellenforradalom főszervezője volt, Weisz Pülöp asztalossegédből lett politikai megbízott, katonai parancsnok, agyonlőtte. Isten nem hagyta el a szenvedő nemzetet, hiába orgiázott a gyilkos indulat, az igazság végül is győzedelmeskedett és megsemmisítette a pokol kitörését. Az elszenvedett kínok nem voltak hiábavalók, mert a nép szivébe uj erőt, megedzett izmokat adott és lerázta magáról bilincseket.
