Magyar Végvár, 1954 (2. évfolyam, 1-9. szám)
1954-08-01 / 5. szám
Magyar Végvár 1954 augusztus 2,oldal / Il.évf.5.szán / Alföldi Géza ístván napját ülöm Körötten áhitat hallgat az erdőn,' r.int testőrgárda szoborként a fák, tönjén-illat a fenyők gyantája, s mint alabárdok csillogó fénye villogtatja az égre a nyári nap ezüst fénysugarát. Távolban, messze harangszava kondul,- templomi énekként hömpölyög át a tájon, - a szél megértőn vállamra hajol,' hogy az egyedüllét, a messzeség, a kéklő ég sajgó szivemnek oly nagyon ne fájjon. A bokrok hajlongó kömenet, ' csillog a rétek tarka ruhája, s rajtam csillagokig érő fénnyel ragyog hajszolt magyarok, hámes-hímos varottas-diszes, tulipános-szives ünnepi ruhája. De én itt kint csak István napját tartom. Kost köröttem felzeng, megremeg a táj, körmenetre jön millió' magyar, Erdélyből, Tirolbo'l, jeltelen sirokből, palota s kunyhókból hivatlanul is mind idetalál. A Tejutón rég'haltak serege vágtat, ünnepi, szent, nagy körmenetre jönnek, idegenbe! - magyar hitre szo'ra, a holtak, a lelke, kik hittek, kik mertek, szenvedtek, elestek, akiket nevettek, vertek, öltek. S most itt vagyunk mind, itt, idegenben, mind, aki ma is szent hittel kiáll, s aranypalástban közöttük lépdel, áldó' szemével, kegyosztő kezével, vérző szivével a hazátlan, elűzött István király. Késszé, messze, árván, idegenben- reszket a lelkem, szántott az arcom, - a bajor erdők hallgató mélyén istenes magyarok hites, áldott, száz vihart látott István-napi nagy körmenetét I tartom. A rabszolga fajzat ma odahaza, hősi temetőket szentel, azoknak, akik'rutul meggyalázták húgát, anyját, lelkét, hazáját,- a gyávák , - vérbajjal, gennyel, állatias , ' szennyel. Árpád vére, Szent László nemzetsége kussadt háttal a kényurnak áldoz; s a sasok népe kukacként csúszva, lapulva, bújva sündörög félve ünnepi misére, mások kegyére a vérbaj oltárához! Hol vagy, István király?...Az égre sikoltom. Hivlak, idézlek, Isten hü fia! S hol vagy magyarok tündöklő csillaga, Boldogasszony Anyánk^ régi nagy Pátronánk, hozzád fordul hazánk, nézz le ránk mennybéli Mária! Nézd, gyilkosokért száll ma az ima, Pázmányok honában, Nagy Lajosok földjén! s Bethlen Gáborok örök szép fajtája uj urát imádja, anyját alázva, s megnyugszik a sárba, bus gyalázatába dőltén! Millió magyar jeltelenül porlad, idegen föld fölötte szemfedő, de a bitangnak, de a rablónak Szent László érkezik most fehér lován,- fehér felhő suhan át az égen, - Pázmány emeli a Monstranciát, s Bethlen Gábor maga, nyusztprémes csapata, . vto’erdélyi magyarja, szinarany a kardja, áll a diszőrségen. Kossuth is itt lépdel csillogó szemével, Széchenyi bánatos arccal áll itt, Petőfit, Aranyt, Vörösmarthyt látom, kurucok robognak nyalka paripákon, s tündéri álom, millió virágon Liszt Ferenc játszik. Az égre felérő templomi zászlót Toldi Miklós egymaga tartja, körül a'hegyeken,'amerre látok, férfiak, legények,'de szépek, s lányok, ...térdre pogányok, hitetlen világok, latrok bitangja! Egy nemzet ünnepel ma erre, akit a sors vad idegenbe vert, mert a gyáva kussadt háttal csak talpat nyalni, de kaszával, kapával, a szennyes vad árral, fejszével, baltával ütközni nem mert! De aki hü maradt, István napját'tartja, elbújva ma a bajor fenyők alatt, millió magyar áldoz itt velem, s mig István keze meghajlo fejemen halkan, csendesen a bajor hegyeken térdre hull a nap. Liebcnau, 1947. VIII.20.-ÍBBBBHBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBÍ' f Árulónak nincs bocsánat! magyar vérből, magyar'szenvedésből magyarok hitéből épül, márványból, fehérből temető! István jobbját nincs, aki emelje, a szovjet csizmát hordják ma ott körül, templomi ének a vérbajosok jajja' tömjénfüst. a hullák bűze, szagja, s akasztott magyarok orjás katafalkja áll emlék-Minden bűnre van bocsánat, Krisztus minden bűnt megváltott. De tanitson rá száz bibliátok, az árulóra: átok! Átok! Az árulónak meg nem bocsátók! Árulónak nincs bocsánat! kövül. Liebenau,1948.
