Magyar Végvár, 1954 (2. évfolyam, 1-9. szám)
1954-08-01 / 5. szám
3.oldal / IT.évf. 5.szám / Magyar Végvár 1954 augusztus KOPPÁNY. A MAGYAR EMIGRÁCIÓ HIVATÁSA A magyar emigráció' hivatása alatt azoknak a közösségi feladatoknak összeségét értjük, amelyek megvalósítására különleges helyzetünkből kifolyólag kötelezve vagyunk. Különleges helyzetünket az Úristen'akkor adta kezünkbe, amikor lehetővé tette, hogy annak idején - emigránsokként - a nyugati szabad világba kiléphettünk. Ha azokra a tízezrekre gondolunk, akik Oroszország katorgáiban, avagy a milliókra, akik Magyarország drőtsövényei mögött még ma is ama szörnyű életre vannak kárhoztatva, akkor legelsősorban is hálát kell adnunk az Úristennek, hogy a kiválasztottak közé sorolt bennünket, akik felé most az összes hátrahagyottaink minden sóhaja és reménye árad. Másrészt a hazánk, fajtánk és az ezeréves keresztény kultúránk hálára kötelez bennünket annál is inkább, mert túlsúlyban a nemzetünk gerincét képező müveit és felelős középosztályt képviseljük. Ha visszatekintünk a már lepergett emigrációs éveinkre, akkor megállapithatjuk, hogy hazánk és fajtánk érdekében még nem sokat tettünk, holott egyes közíróink gyakran hangoztatják, hogy az emigráció az ország szellemi elitje. Tárgyilagosan le kell szögeznünk, hogy ezt a minősítést eddig még egyáltalán nem igazoltuk be. Itt két szempontból kell itélet-birálatot alkotnunk az emigrációról: egyéni és közösségi szempontból. Az emigráció egyedei, egyénileg helytállottak; Úgy érezzük, nyugodt lelkiismerettel elmondhatjuk, hogy az emigráció többsege tisztelereméltó erőfeszítéssel vette ki a részét az egyéni életküzdelmekből s ennek eredményeképen általában kezd megszilárdulni . Mint közösség, a kezdet nehézségeinek őszinte és tárgyilagos felméréséig sem jutottunk el. A gyakorlati feladatok és elérendő célok egységes rangsorolását sem tudtuk megalkotni. Az egység és összetartás legfőbb parancsát sem ismertük fel. Ennek egyik oka az, hogy sokféle problémával foglalkoztunk már hontalanságunkban, csak éppen a legfontosabbat, a saját emigrációs feladatainkat hanyagoltuk el. Ezen csak úgy tudunk változtatni, ha érdeklődési és közösségi életünk megnyilvánulásainak súlypontját áthelyezzük a saját problémáinkra. Ez a a feladat főleg a szellemi vezetőkre és a sajtóra hárul. Mi e tekintetben reményteljesen nézünk a jövőbe, mert azt látjuk, hogy a szellemi erjedés, a tisztulási folyamat, az a bizonyos ’’szent forrongás” már megindult és kizárólag tőlünk függ, hogy emigrációs életünk mikor ölt megérlelődött, cselekvőképes, határozott, gyakorlati formát. Mindenekelőtt egyértetőleg meg kell állapodnunk, ’.hogy az emigrációnak kizárólag nemzetpolitikai feladatokat kell megoldania s az összes belpolitikai és pártpolitikai kérdéseket teljes mértékben száműznie kell. Az eddigi közösségi életünkben éppen forditva történt s ezért van a szétesés, ellentét, összekuszáltság és szellemi zűrzavar. Eddig azt láttuk, hogy a gombamódra elszaporodott s nagyrészt apró egyéni és klikkérdekeket szolgáló sajtótermékek főleg belpolitikai vonatkozású kérdéseken rágódtak, mint államforma, majdan beállittandó polititikai rendszer, földreform, a jövő honvédség szelleme, Dunahajozás felépítése, volt politikai pártok önigazolásai és vádaskodásai, a Nemzeti Bizottmányon való meddő rágcsálás, stb. Nagy általánosságban azt mondhatnánk, hogy az emigrációnak azokkal a feladatokkal kell foglalkoznia, amelyeket a határ egykori eléréséig kell megoldanunk. Mindazok a kérdések, amelyek a határ átlépése után lesznek időszerűek, nem a nemzet egy kis töredékére, az emigrációra, hanem a magyar nemzet összeségére tartoznak. Ezekkel tehát kár foglalkoznunk, mert az alapjai és feltételei hiányoznak. Ezek nem egyebek, mint a távoli, ködbevesző jövő légvárai. Ugyanakkor elvonjuk a figyelmet, az időt és energiát a létérdekünkbe vágó fontos kérdéseinktől. A KÜLVILÁG FELE SZÓLÓ MEGNYILATKOZÁSOK. 1. Az ország érdekeinek képviselete. a./ Nagyszabású felvilágosító munka /propaganda/' a magyar kérdések feltárására, ezáltal a szabad, nyugati világ rokonszenvének megszerzése és fenntartása az élőszó, sajtó, rádió, film és televízió utján angol, német'és francia nyelven. Abból kell kiindulnunk, hogy a jövő évszázad minden valoszinüség szerint a csillagsávos lobogo égisze alatt fog a mi és unokáink feje fölött elvonulni. Elsősorban tehát Amerikát kell megnyerni a magyar ügy számára, másodsorban azokat a hatalmakat, amelyeknek még döntő szavuk lesz a jövőben. Sorrendben tehát: Németországot, Angliát és Franciaországot. Célkitűzésűnk az legyen, hogy a jövő europarendezés, azaz egy minden valoszinüség szerint bekövetkező világháború utáni békekonferencia idejére barátokat szerezzünk s olyan légkört teremtsünk számunkra, amelyben nemzetpolitikai céljainkat ^teljes mértékben elérhessük. A múltra vonatkozólag tehát ne fordulhasson elő olyasmi, hogy a békekonferencián egy döntő'szavú államférfi azt kérdezze a mellette ülőtől, hogy Erdély nevű magyar város a Balkán melyik részén fekszik. Mert ilyen sötét tájékozatlansággal feszitették keresztre a magyarságot már két Ízben.
