Magyar Végvár, 1954 (2. évfolyam, 1-9. szám)
1954-06-01 / 3. szám
21.oldal / Il.évf.3.szám / Magyar Végvár 1954 junius Suhant a meseautó simán a romok és üszkökközött és a romokból, házakból előbujtak az emberek, néztek...pirultak és gondoltak valamit...Gondolatataik nem jutottak el a párnákig. Hja, nem volt már ott a Lelkiismeret. Suhant a hosszú kocsisor simán. De, hopp! Meg kellett állani, pedig alig mentek húsz kilométert. Meg-kellett állani, mert leállt a vezérauto, a meseauto. Látták a többi autó utasai, hogy a soffor kiszállt, felnyitja a motorházat, babrál valamivel. Majd a nagy ur i^ kiszállt, az államtitkár is. Nézelődnek, de nem szolnak. Kérdezni senki sem mert, hogy mi a szösz ütött beléjük, csak az tűnt fel mindenkinek, hogy a nagy urnák is, meg az államtitkár urnák is az arca vérvörös, homlokukon nagy csöppökhen ül a verejték. Kalapjaikkal hajtották'a szelet maguk felé. Legyeztek nagyban, de nem úgy, mint más közönséges halandó: a fejük, a homlokuk felé. Egészen más irányban. Hogy is mondjam...abba az irányba, ahol nem székel az agy...no úgyis tudják...Hát ők ebben az irányban végezték nagy sebesen a legyezési műveletet. Hogy miért? Ugyan kérem, ne nevessenek és. ne legyenek rosszmájuak! Nem azért, mintha ott tartották volna az agyukat. Nem azért. Azután, egy kis idő múlva újra elindult az autó. Újabb falun mentek át, újabb gondolatok, újabb kívánságok szálltak a vezérautó felé s talán ez volt az oka az újabb stációnak. Megállották. Kiszállottak, újra legyeztek. Minden úgy történt, mint előzőleg. Az egész művelet megismétlődött. Az aprótermetü,kö~ véredő, kataszteri tisztecskéből lett államtitkár most már a kabátja alját is emelgette mind a két kezével és azzal is legyezte a... Minden példa ragadós. A harmadik megállásnál - szégyen ide, szégyen oda - már a nagy ur is ugyanazt csinálta. A legyezgetés, kabát aljával való léghajtás általános lett. Olyan bájosak voltak ott az országúton, amikor egymásfelé fordulva - valaki még azt is gondolhatta volna, hogy hajlongva tisztelegnek egymásnak - legyezgették a soha ilyen gondoskodásban nem részesített testrészüket. Akkorra már odasomfordált az egyik belső bizalmas ember - az Astoria beli "kanmurik" hirhedt és egyáltalán nem Szente-skedő rendezője - s rövid tárgyalás után visszament a többiekhez. Döbbedten mondotta el a hirt: Baj van! Nagy baj van! Az ünnepélyes átadáskor - amikor a hóditok fővárosából külön erre a célra kiküldött mérnök bemutatta a meseautó száz és száz újdonságát és előnyét - nyitva felejtette a kocsi fűtőkészülékét és a soffőr a sok gomb, dugatytyu, tolattyu között nem találja meg az elzárás módját. És már forró, majdnem tüzes az ülés, pokoli a levegő ás odakünn kánikula... jótétlelkek - akik előtt azonnal felreménylett egy államtitkári vagy egy szövetkezeti vezérigazgatói állás lehetősége - készséggel ajánlották fel kocsijaikat. Azonban a magas politika nem engedte a cserét. Nem lehet, nem szabad igy megbántani az ajándékozót. Mit szólnának hozzá, ha már az első utón cserbenhagyná a csoda-autot? Nem! Ezt sehogy se lehet! Senkinek sem szabad egy árva szót sem tudni az egészről. Ment tehát a hosszú kocsisor és mind gyakoribbá válott a'megállás, legyezgetés, amig végre beértek Bajára, ami ezúttal igazán baját jelentette a nagy urnák. Hogy is mondotta az öreg bajai ember, aki hirét vette a dolognak? Hát igy: ’’Nem pirult az orcája beleülni a kocsiba, hát odasült a....” Hát igy végződött az eset. De csak az első. Mert volt más is. Ha jók lesztek, akkor a legközelebbi alkalommal azt is elmesélem. Ne feledjétek, hogy ez csak mese volt, talán igaz sem volt...Hol volt, hol nem volt,.,._______ &&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&& $2.50 egy évre! Olvasd a Magyar Végvár-t! Add ismerőseidnek! Az emigráció harcos havilapja. Bátran és becsülettel! Zalai Kobzos László TAGADÁSOM A% ISTENÉ... Könnyeket vérző szememben seb, elitéit kornak küldettem én.- Jajong, eseng a Világ lelke, rontást tejel az aranytehén... Engem a lélek csókolt vérbe, a vér szava mégis fáj nagyon: Otthon az Anyám, tiprott népem, Apám sirhaima csupa gyom... A bálvány körül táncol a Ma, gőg szivet cserél, nyomor zokog! Temetőt váltó Fajtám arcán, halálnak csókolt, eredt okok... Valami görcsös halálkényszer üli meg a szellem műhelyét, mankókkal jár a bölcseség is, ennyi titán igy még nem henyélt! Hejehujáznak annyi mások: kannibál, zsarnok, hullaevő! Sohasem volt még ilyen olcsó az igazán szív és agyvelő... Kimúl itt minden tettrekészség, vitriollal ir e kor jelent,- mert kiátkozzak, megüzik azt, ki időtlen jót, szépet teremt! Az ádázkodók lesnek rám is, mert tagadásom az Istené: - Akkor is szép a rontás ellen, ha ez a kor meg sem értené! KORRA,!Z NÉGY SORBAN; Béna a világ benső arca, szélütés érte: Isten Ítélt... A Tudás annyi szeme kiélt, csak halálért lobban már harcra...
