Magyar Végvár, 1954 (2. évfolyam, 1-9. szám)
1954-06-01 / 3. szám
11.oldal / Il.évf.3.szám/ Magyar Végvár 1954 junius Szemle volt a cime és Párásban jelent meg. Magyarul Írták, de kommunista volt. Aztán láttam más újságokat is, amelyek szintén magyarok voltak, de már antibolsevisták és mégsem a mi lapunk...Lapok, amelyek még ma is a magyarországi zsidók szenvedéseiről Írnak, de a keresztény magyarság szenvedéseiről nem olvasunk benne. Sem a hadifogságról, sem az otthoniakról. Akkor is, most is csak a zsidók szenvedése a fontos. Csak ők a mártírok, csak az ő sorsuk fontos...Mi van a többi magyarokkal...? Aztán megvetettem lábamat az újvilágban. Eljöttem, hogy közelről láthassam Mr.Lőrinc népét, az amerikai magyarokat, akik pontosan olyanok, amilyeneknek ama felejthetetlen délutánon elképzeltem őket. Tudtam, hogy vannak közöttük megrögzött kommunisták, akiken épugy nem lehet segíteni, mint ahogyan bennünket is hiábavaló kísérletezés lenne hazaszeretetünktől, nemzeti öntudatunktól eltéríteni. Az első keserves csalódásom nem ezekkel történt, hanem egy újonnan bevándorolt magyar családdal, ahova egy magyar szellemű, keresztény lap propagálása végett kerültem el és a következő választ kaptam: Magyarnyelvű sajtot nem engedünk be a házunkba’. Egy egész világ omlott össze bennem akkor, mert Isten látja lelkemet, e kijelentés helyett szívesebben vettem volna, ha akár a Szabad Népet, akár Az Embert pillantom meg a család asztalán. De...vannak helyzetek, amikor azt parancsolja a józan ész, hogy uralkodj magadon’. Nyomd el a kikivánkozó sóhajt, nyeld le a feltörő könnyeket. Férfi vagy...És a kiutasított magyar sajtó helyett ne emlegesd mindjárt az Ur Házából a kufárokat kiűző korbácsot.. .Férfi vagy’. S noha más nemzetekhez hasonlóan most már nekünk is jogunk lenne sovinisztáknak lenni, de ha eddig nem voltunk azok - maradj férfi továbbra is. De most már igazán ideje volna eldönteni a nagy kérdést: Szégyen vagy büszkeség magyarnak lenni? Olvasd, terjeszd a Magyar Végvár-t, az emigrációs magyarság harcos, szókimondó lapját. Előfizetés: $2.50 egy évre, a világ bármely részébe. AMIRŐL CSAK BESZELÜNK. GYERMEKEKET A MAGYAR ISKOLÁBA.CSERKESZEIBE’ A közelmúltban egyik torontoi magyar megmozduláson egy szimpatikus, idősebb urnák mutattak be. A társalgás kapcsán kiderült, hogy a hires svéd orvosprofesszor korai gyermekkorát Magyarországon töltötte, ahol iskolába is járt évekig. Jelenleg csak néhány magyar szót tud, ellenben élénken él szivében az ország, a főváros, hol sok-sok kellemes napot töltött később is, felnőtt korában. Szinte ragyogó szemmel, mosolyogva mesélt budapesti élményeiről s látszott rajta, hogy jól esik az emlékezés. Ez jutott eszembe, amikor a sokat emlegetett ’Ifjúságé a jövő’,’aki az ifjúságot megnyeri, az nyert’ jelszavakat látom a magyar újságok hasábjain. Némelyik felkiált:’Mentsétek meg az ifjúságot’ s aztán még néhány hangzatos frázis, kész a cikk pár dollárért, de tovább semmi. Pedig nem ez a teendői Ha az előbb említett idegen ragyogó szemekkel tudott hazánkról beszélni közel félévszázados távlatból, akkor kellett, hogy valami kitörölhetetlenül ragadt meg elméjében. S ha az idegent megragadta az az ország, akkor te se szégyeld,hogy magyar vagy! Az igazság az, hogy szégyenled! Mert: ’Nincs értelme, hogy gyermekemet emlékeztessem az otthonra, úgysem érti meg!’ - mondod. Ha ez az elved, akkor máris feladtad magyarságodat. Tény az, hogy szeretnünk kell uj hazánkat, de ez még nem jelentheti azt, hogy a régit meg kell tagadnunk. Ha te magad fáradt vagy gyermekeidnek elmesélni: ’Kis lak áll a nagy Duna mentében...’, akkor legalább ne foszd meg gyermekedet moho alkalmazkodásoddal. Vannak, akik mesélnek helyetted: küld gyermekedet a magyar iskolába, cserkészetbe, ahol áldozatos emberek szivük teljes melegével talán még pótolni tudják azt amit te ’kemény dollárhajszátol kifáradva* nem tudsz vagy nem akarsz megtenni. Most pedig ne szégyeld magad, hanem cselekedj ! Még egy érv. Legyél önző*. Mert gyermeked a magyar iskolában, cserkészetben nemcsak szülőhazádat tanulja meg szeretni, hanem téged is, magyar apa és anya. Ez pedig végzetesen fontos, hacsak nem akarsz keserű öregséget. Ezt az önzést még a jóisten is megengedi. Tehát vagy szeretetből vagy önzésből még ma határozd el, hogy elküldöd fiadat, lányodat a magyar iskolába, cserkészetbe. Ahol pedig ez nem létezik, ott kezdeményezd. Ha viszont tényleg ’fáradt* vagy, akkor legalább ne gáncsold azokat, akik hajlandók ezt csinálni. Inkább segítsd őket. Ezt kéri néhány kezdeményező, akik vagy szeretetből vagy önzésből, de szeretnék gyermekekkel megtölteni a magyar iskolákat, cserkészcsapatokat. Ha ezek hozzád fordulnak, ne hárítsd el magadtól az egészet "tudom én mi a kötelességem" kifogással vagy "nem terhelhetem gyermekemet túlságosan" szólammal, hanem cselekedj azonnal. Hidd el, megéri! Afelől pedig biztos lehetsz, hogy gyermeked oktatóitól soha olyasmit nem hall, ami miatt szégyenkezni kellene. Erre garancia magyar szivük, önzetlen segíteni-akarásuk. VEDEKEZES? Nem. Még magyarázat sem. Az utóbbi időben a nagyon is divatos ’antiszemita’ vádat dobták a Magyar Végvár felé. Meg sem lepődtünk, meg sem ijedtünk. Nem ők mondják meg, hogy milyen utón járjunk. Ez a vád ezentúl sem fog megakadályozni,hogy rámutassunk vagy tiltakozzunk visszaélések, túlkapások ellen, ha esetleg azok zsidó oldalról jönnek; A legnagyobb gyávaság és jellemtelenségnek tartjuk, amikor valaki az ’antiszemitizmus’ vádja alá bújik, hogy piszkos munkáját nyugodtan végezhesse.
