Magyar Végvár, 1954 (2. évfolyam, 1-9. szám)

1954-05-01 / 2. szám

12.oldal / II.évf.2. szám / Magyar Végvár 1954 május ges, magyar vezetés alatt álló állam alkotja. A Dunamedence területi és politikai egységé­nek helyreállitása után sem a magyaroknak, sem a Dunamedence többi népeinek nincs szükségük külső segítségre, sőt még jóindulatú tanácsokra sem,hogy a néhány évtizeddel ezelőtt szétdult együttélésüket^ belső életrendjüket és állami életüket a régi ki­próbált alapokon hogyan építsék újjá a megváltozott idők követelményeinek megfelelően. A Dunamedence ilj módon való újjászervezése után kerülhet csak sor a Dunamedencének, mint államegységnek a szélesebbkörü középeuropai vagy dunai föderációba való bekapcso­lására. A Dunamedence nemzetiségeinek józan elemei is az elmúlt 35 év keserves tapasztalatai alapján mind határozottabban követelik a létüket és jöven­dőjüket egyedül biztositó Dunamedence egységének a helyreállítását és mind türelmetlenebbül sürgetik a magyar emigráció egységes, nyilt és határozott állásfoglalását. Tagadhatatlan, hogy Amannak ezzel ellentétes megnyilatkozások és törekvések, de ezek semmit^.sem vonnak le a józan, egészséges ösztönből fakado/negnyilatkozások értékéből.­­-ÍHHHHBHBHHHf Végül fel kell vetni a kérdést: Mit tett ed­dig a magyar emigráció" a Dunamedence kérdésének a megoldására? A Párizs-környéki békék alapján álló Tree Europe zsoldjába szegődött Magyar Nemzeti Bizott­mány - a jobb és balszárny készséges együttműködé­sével - aláirta a Philadelphiai és Williamsburg-i nyilatkozatokat, a NB egyik oszlopos tagja, a Pá­rizsban székelő Auer Pál jobbügyhöz méltó igyeke­zettel propagálja a sclávtöbbségü, nemzetközi, kis­sé rozsaszinü Intermáriumot és végül a NB jobbolda­li elemeiből megalakult Erdélyi Szövetség az Ónálló Erdély megalakítását tűzte ki céljául. Az eredmény nem is maradt el. A szentistváni állameszméhez hű­séges, dunamedencei nemzetiségek bizalma máris meg­rendült a magyarságban, az ukránok, horvátok és szlovákok túlzó nacionalista elemei pedig olyan kö- A’etelésekkel álltak elő, amire Europa történelmében eddig még nem volt példa. A magyar nemzeti emigráció, elesettsége és szétesettsége miatt, néhány memorandum és a jobbol­dali emigráns sajtóban megjelent ilyen tárgyai meg­nyilatkozáson kivül, az egységes, nyilt, határozott állásfoglalásra eddig képtelen volt. Egyetlen pozi­­tiAmmj Dr. Baráth Tibor:"A dunai táj államszerkeze­te" c. alapvető munkája, dr. Liptay Lajos:"Hungary the Innocent Victim" c. angol nyelvű tanulmánya és a Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmányának a szemünk előtt lefolyt nyilván v " Vfc<->vitája a Free Europe-val. pm Tragikusan szomorú me emig­ráció 9 éves ilyen irányú teVulf < -4 7>ek. Pedig a magyarság léte vagy nemléte függ a Dűnamedence kér­désének helyes megoldásától. Beksics Gusztáv, a szá­­zadforduló nagy magyar gondolkozója, ezt igy fogal­mazta meg:"Magyarország vagy nagy lesz^ - vagy rjem lesz soká állam." A politikai emigráció, más szóval NB ennek a kérdésnek a megoldására személyi össze­tételénél fogva nemcsak, hogy alkalmatlan, de ke­­nyérado gazdája, a Free Europe miatt nem is oldhat­ja meg. Tehát a nemzeti emigrációra vár ez a rop­pant feladat. Neki kell kimondani a határozott i­­g e n t, hogy töretlenül vállaljuk a magyarság e­­zeréves történelmi, dunamedencei hivatását és a Du­namedence vezetését. Erre azonban a nemzeti emigráció a mai szét­­esettségében teljesen képtelen... New York, 1954 március ? I ? ° A NYUGATI MAGYARSÁG 1953 noy.-dec.-i számá­ban* "Megrendült az ukrán emigráció szervezete" cí­men egy rövid ismertetés jelent meg az ukrán emigrá­cióról Prof.Dr.A.B. aláitással. Amennyiben a cikk adatai nemcsak valamelyik ukrán csoport egyoldalú tájékoztatása alapján kerültek leközlésre, hanem a fennálló helyzetet valóban is fedi, aickor az iro" i~ gén jó szolgálatot tett az emigráció tájékoztatására. A cikknek következő sorai:"Az Ukrán Nemzeti Párt kivált ágazata egy jobboldali csoport és azt kivánja, hogy 1. ismerjék el jogilag a független ukrán államot, 2. kebelezzék be abba a bolsevizmus alatt egyesitett összes ukránnak tekintett terüle­­tet:Kelet-Galiciát, Eszak-Bukovinát, Be3zarábiát és Kárpátalját...stb. Ez a csoport vallja, hogy az ukrán feltámadás nem annyira nemzetközi erők segít­ségé vei fog megvalósulni, hanem az otthoni katonai ellenállás és az emigrációban élő nemzetek összefo­gásával. Ez a csoport máris 16 nemzeti emigrációval dolgozik együtt s katonai vezetését v.kisbarnaki Farkas Ferenc magyar vezérezredes végzi."Azonban nemcsak, hogy nem fedik a valóságot, hanem v.Far­kas vezérezredesnek, a MSZM elnökének és a magyar nemzeti emigráció egyik legkimagaslóbb egyinéségé­­nek ilyen móckn való" beállítása egyenesen rosszin­dulatú és destruáló. Ezért az alábbiakat állapítjuk meg: 1. Nincs tudomásunk semmiféle kivált ukrán csoportról és ahhoz csatlakozott 16 nemzeti emig­rációról, ellenben létezik egy ukrán kezdeményezés­re létrejött és már 10 éves múltra visszatekintő ABN, tehát nem egy újkeletű Aral<lmi, amelynek alap­szabálya értelmében az ABN-ban tömörült nemzetek e­­migt'ácioi kizárólag nemzeteiknek a bolsevrista dikta­túra alól vralo felszabadítására szövetkeztek. 2. Az ABN nem ismeri el a népek önrendelkezé­si jogának megsértésével létrejött nemzetközi szer­ződéseket, igy a Trianoni Békét sem. Ezért a fennál­ló vitás kérdések megoldását a felszabadult nemze­tek egyenjogú, kölcsönös megegyezése alapján a bol­sevista diktatúra megszűnése utáni időkre halassza. 3. Az ABN-ban az ukránokat J.Steczko vezeté­sével az ukrán emigrációnak az a csoportja képvise­li, amelyik ma is kapcsolatban áll a Szovjet ellen fegyveresen küzdő UPA /Ukrán Földalatti Hadsereg/ partizán szervezettel. 4. Az ABN-ben a magyar emigrációt a MSZM kép­viseli. A MSZM elnökét, v.Farkas Ferencet az ABN- tömörült emigrációk képviselői évekkel ezelőtt egy­hangúlag választották meg a Military Committee el­nökének. 5. v.Farkas Ferenc, mint a Kárpátokban küzdő

Next

/
Thumbnails
Contents