Magyar Végvár, 1954 (2. évfolyam, 1-9. szám)
1954-12-01 / 9. szám
3" oldd Magyar Végvár 1954 december Sebridus i ? A RE MEN Y TELEK SEG POKLA. A Teremtő által az embernek adott lelki javak között talán legértékesobbiaröREMENY. Ez az Sltető eleme, a lelke minden emberi vállalkozásnak, nemes törekvésnek, - vigasz a bánatba/, ás lelki támasz a legnagyobb megpróbál - tatás, elhagyatoítság óráiban. Úgy vélte mindig a gyarló ember, bogy földi léte idején Istennek eme adományát még az ördög sem rabolhatja el szivéből. Dante, mikor ‘Inferno’-jában az általa szemléltetett pokol kapuján azt a feliratot vélte látni.‘Lasciate ogui spe — ranza voi ch’eniBata’ - vagyis: ‘Mondjatok le minden reményről, akik ide beléptek’ - már rámutatott arra, hogy a legS2Ömyübb csapás az emberrészére az, amikor a reménytől megfosztják. E2J A POKOL! A Magyar Nemzet ezeréves történelme folyamán már i - gén sok esetben járta az ezen pokolhoz vezető, tövissel kirakott utat. Ott küzdött, mikor tatár dnlta országát, mikor a török hódoltság jármában sínylődött és akkor is, mikor megcsonkitottsága golgotháján vitte vállán azt a súlyos leresztet, melyet Trianonban ácsoltak a pánszláv forradalmárok által félrevezetett nyugati politikusok, kik akkor még nem sejtették, hogy ugyanabból a fából készülnek nekik, népüknek is koporsót csinálni. A Nemzet hitt és bizott az isteni igazságban, dacára mindannak, ami osztályrésze volt. Bár a Nyugat nem tekintette ezeréves múltjának ezeréves küzdelmét, melyet a Kárpátmedence népei érte,, a Nyugatért vívtak istenalkotta természetes végvárukban. Gyakran üszkökben bevert ez a végvár a Kárpátoktól az Adriáig és folyói szinte megdagadtak a kontott hősi vértől. A keresztény Nyugat ezalatt , Hungária Asszony védőpajzsa mögött, békés életet élvezett, mely termőtalaja lett a nyugati keresztény kultúrának. Az emberi igazságban csalatkozott magyar az isteni igaz - ságra vár. E földgömbi legerősebb köteléke az együtt, a szabadságért ontott hősi vér. A Kárpátmedence népeit is eggyé forrasztotta. Ebből támadt a szabadság-szellem ama kősziklája, amelyről azt hittük, hogy azon még a pokol hatalmai sem fognak erőt venni. A Szent Korona dicsfénye pedi g volt az a reménycsillag, mely biztatott egy második, talán békésebb, szabad évezreddel. Már akkor is reménykedtünk Magyarország feltámadásában. Ismét Keletről jött a veszély, mely hazánkat két egymásra törő gőzhenger közé szorította. A Magyar Nemzet mind ösztönszerüen, mind a saját tapasztalatából tudta, hogy bár minden veszély, mely önállóságát, függetlenségét szabadságát és az azt biztositó ezeréves alkotmányát veszélyezteti, halálos veszedelmet jelent, de érezte, hogy a Keletről jövő veszedelem végzetesebb. így Nyugat által elhagyatva,, senki által meg nem értve, végül már a győzelemre valí legcsekélyebb kilátás nélkül is harcolt — a reményért. Harcolt azért a reményért, hogy majd amikor a Nyugat a való helyzet szörnyű voltára ébred, akkor a szent ügyért kiontott magyar vér lesz annak a biztositéka, bogy a nyu -gáti kereszténység millió fiainak vére ne kelljen folyni, — Magyarország igazságát pedig elismerik. (gy fenékig ürítette a keserű kelyhet - ismét Nyugatért, mely őt biztatni nem, csak fenyegetni tudta magárahagyottságában. Tiz éve annak a felejthetetlen véres, fekete karácsonynak, mikor a vörös sátán a keresztény hagyomány kigunyoiásaképen hatalmas, égő karácsonyfát állított Nyugatnak Buda várának lerombolt sáncai között. Sfcáta sem /olt karácsonyfája a magyarnak. Tiz éve, hogy a Kárpátok medencéjében meghalt a boldogság, eltűnt az öröm és eltűnt a karácsony. A Kárpátok bércei, Erdély havasainak fenyvesei nem termelnek többé karácsonyfát a Tisza-Duna völgyének hajdan boldog lakosai számára, kik most a nagy siralomvölgyben tengetik életüket. Amióta ott messze Yaltában a világtörténelem leggyaszoBabb napján Nagy Péter cár szelleme tartotta a vörös Sátán vonalzóját a Triest-Stettin vonalon, - kettéhasadt a világ, megszületett a Vasfüggöny, melyen túl az Apocalypsis vészes lovasai száguldoznak. Megszületett a földi pokol... Es mégis van magyar karácsony - még ott is - a magyar szivekben! Szomorú, sötét falusi házakban a mécses pislogó világánál öregszülők mesélik unokáiknak, hogy milyen is volt a szent karácsony a boldog, keresztény világban. - Ilyenkor már szóltak a templom harangjai és a hívők a holdsütötte havas ösvényeken csoportosan mentek az éjféli misére. Milyen szép is volt a jászoly és felette a betlehemi csillag...! Ma az a mi remény csillagunk! Mert reménykedni kell. Aki nem remél, az elpusztul. Talán lesz még egyszer újra keresztény magyar karácsony, — igazi karácsonyfával..,! Meglátjátok!’ És van karácsonyfa még ott isi Azt a múlt évben is Isten állította a szenvedő magyarnak* Messze fent a csiki havasokban süriipelyhekben hulla hó. A Nagy Saj havason egy ősrégi, asztalszeríi kőtömb körül zordon kinézésű, szakállas, fegyveres emberek csoportja tömörül. És ime, a kő mögött egy havas kis fenyőfán néhány ütődött gyertya fénye csillog. A fa csúcsán szentkoronás, kopott kis magyar zászlót lebegtet a szellő, alatta két rezes csillag csillog: a ‘Szabadság’ és a ‘Remény’ csillaga. A kő előtti ember ...pap. Pátet Bonaventura néven ismeri őt a legenda. Magyar pap, katonalelkész volt. Sok üldöztetés érte őt a vörösök részéről, mig néhány katonája, székely hívője fel nem menekítette őtahavasokba, a Fekete Sas birodalmába. A templomából magávak hozott ereklye felett — éjféli misét mond! Csuháját rég letépte a sürü tüskéje, misekelyhe egy bádogpohér. A körülötte térdelő fegyveres emberek a magyar ‘Fekete Sas’ erdélyi káderének tagjai, kik a páterrel minden évben másutt, a fenyvesek rengetegében összesereglenek messze vidékről — szeniesti éjféli misére. Tavaly a ‘Vajda-asztalánál’ voltak. Csak a magyarok Istene tudja, ki, mikor, hol hozta létre a Fekete Sast, mint a legnagyobb, országra-terjedő magyar földalatti ellenállási szervet. Karja elér mindenüvé , hogy lesújtson a leigázókra, az árulókra, hogy segítsen az elesetteken, üldözötteken. Összeköttetésben áll a szlovák Bendera emberekkel, a román Vasgárdával, a lengyel el
