Magyar Végvár, 1954 (2. évfolyam, 1-9. szám)

1954-12-01 / 9. szám

4. oldal

Magyar Végvár

1954. december

lenállási mozgalommal, az ukránokéval. Nem tudni ki mindenki a tagja, de mindenütt van, - igy mondják. Feje, vezére? Nincs! Azt mondják, hogy ugyan van két vezére, de azok el nem foghatók: A Magyar Nemzet szahadságszerete - te és a Magyar Szentkorona. Isten védő keze vezérli azokat a hitetlenség elleni harcban.

Emberei olyanok, mint egy régi szerzetes-lovagrend tagjai. Nagyrészben vitézek voltak, mások most lettek azokká. A kegyetlen, létért és Hazáért való küzdelem, a nyugati magyar szellem hozta őket össze egy kötelékbe . Valami külön fegyelmük, fegyelmezettségük van, melyet a helyzetük szabályoz kemény szigorral, meg nem irt szabályokkal.

Hírük messze száll, legendák születnek, melyek suttogó szavakkal szájról-szájra szállnak. Nem tudni, hogy az éjféli mise hírét ki hozta nyugatra.Talán madár vagy angyalszárnyon szállt át a Vasfüggöny aknamezői felett. Páter Bonaventura szentbeszédének szavai is elszálltak nyugatra:

‘Mert higyjétek, hogy van Isten és van egy isteni igazság. Ki tartozik, az fizetni fog, ki^ vétkezett, vezeklés lesz osztályrésze. De a büntetés az 0 kezében van, nem a mienkben, Mi^csak az Istent, a Szent Koronát és a Hazát szolgáljuk...! 0 vezeti a történelem könyvét, melybe be van Írva, ki, mivel tartozik. Az is, hogy Nyugat nekünk tartozik,

— a mi felszabadításunkkal. 0 igazságos, de kérlelhetetlen végrehajtó. De ha malmai lassan is őrölnek, de őrölnek!Mi Mi csak kis része vagyunk a malomnak. Mi és bujdosó társaink messze földön, mi vagyunk a világ lelkiismerete, amely nem ismer megnyugvást, amíg nincs igazság. Es mi vagyunk a remény katonái. Imádkozzunk a remény ért és az igazságért, hogy életben maradjanak. Imádkozzunk egy szörnyű karácsonyi éjjelen Buda várában Istenért, Hazáért és a Nyugatért is elesett hőseink lelkiüdvéért/’

Valahonnan messziről egy vonat füttye szállott át a fenyves rengetegen. A térdelők tudták, hogy mit jelent az, A sötét éjben, teherkocsikba psszezsufolva magyarokat deportálnak valahova messzire az oroszok... a kirgiz steppék mélyébe...

Nemzetirtás!

E szó való szörnyűségét csak azok érzik, akik ott fent a havasokon térdelve imádkoznak. A nemszláv magyar né - pet ki kell irtani a Kárpátok medencéjéből, hogy a Nyugat kapuja a betelepítettekkel javított ‘néprajzi adatok’ alapján örökké szláv kézen maradjon. Nagy Péter cár szelleme irtja örök ellenségét, a turáni szellemet úgy, ahogy tudja, de már nem oly primitiv módon, ahogy a letteket, litvánokat tömegben expatriálta. Ok is tanultak. Csak itt-ott mérnek egy-egy fejszecsapást az ősi magyar tölgy törzsére...Lassan, de halálosan biztos módszerrel — s nem is feltűnő.Ma itt, holnap ott tűnik el egy-egy ember, mig egy vonatra való összegyűl. Magyar kérdés — vaggon-lcérdés.

Imádkozzunk érettük! - mondta Páter Bonaventura.

Valahol Uz völgyében farkasok ordítottak. Elszaporodtak,, mióta az emberek egymást s nem őket üldözi. (Homo homini lupus est...’ az emberek egymás farkasaivá válóttak.

Ki tudja, hogy az idei szent éjjelen hol mond éjféli misét a nemzeti ellenállás Páter Bonaventurája? Megritkul - tak-e a szerzetes-lovagok sorai azóta vagy megszaporodtak? Kisérje hő imánk a mai kor ujjátestesült Kapisztránját, Tomoriját. Imádkozzunk az ő reményükért,

A remény szívós növény, melyet isteni kéz ültetett az emberi szivekbe. Sivár talajon is virít, könnyek folyamának partján is. De öntözni kell az emlékezés és az Ígéret harmatjával.

Isten a tanunk, hogy ezen éltető nedűből kevés száll nyugatról a Vasfüggönyön túl rejtve viruló reményvirágra... Úgy érzik odaát, hogy a Nyugat most már csak a maga védelmére gondol, a saját biztonsága a fontos. A vörös sátán pedig egy eszközt sem hagy kihasználatlanul, hogy a reményt rabszolgái szivéből gyökerestől kiirtsa.

A Nyugat a hideg háború minden csatáját egyszerre két fronton is veszti. A diplomáciai konferencia zöld asztalánál láthatóan, — a Vasfüggönyön túl szenvedők szivében láthatatlanul.

Ne higyje a Nyugat, hogy a leigázott országok népei csak az innen sugárzott rádiókon hallják a hireket, hogy csak azoknak hisznek.iSájnosiáaólmak hisznek legkevésbbé, miután tudják, hogy hajdani kollaboránsok, reményeik sírásói azok vezető i, szellemi sugalmazói. Ha az éter hullámain azt halljak, hogy azok, akik a reájuk bízott hatalmat rövidlátóan, tudatlanul vagy tudatosan átjátszottak a vörösök kezeibe s a közismert ‘szalámi tatiká’-nak engedve gúzsba kötve átadták őket hóhéraiknak, h a ha azt hallják, hogy azok, akik patkány módra elhagyták az égő hajót, miután oldalába először segítettek lyukat rágni, hogy azok viszik most Nyugaton a magyar zászlót,'hogy azt hangoztatják, hogy ők ‘képviselik a magyar népet’, - akkor rohamosan kezd hervadni reményük virága. Ne afelett legyen a vita, hogy magán - társaság szolgálatában vagy félhivatalosan űzik játékukat. Nézzünk szembe azzal a ténnyel, hogy még abban a hihetetlennek látszó esetben is, hogy jószándék és nem hatalomvágy vezette őket, — vállalkozásuk csődöt mondott, vesztébe juttatott egy nemzetet. Nem bíznak egy hajót újra olyan kapitányra, aki egyszer azt már zátonyra vitte. Otthon is e személyek hitelt vesztett egyének. Kijátszott kártyákkal nem lehet újra játszani. Sem itt, sem otthon nem kellenek és nevük hallatára lohad a remény, ökölbe szorul a kéz és átok száll az ég felé.

Ne feledje el senki, hogy ha a remény él az otthoniak szivében, akkor a válságos időben ők lesznek a Nyugat legelszántabb és megalkuvást nem ismerő szövetségesei. Sok ifjú nyugati keresztény életet mentünk, ha az ő bizalmukat megőrizzük, rémé - nyeiket fenntartjuk, hogy annak idején ők álljanak a vártára a a vörös sátán hátában, ha eljön annak az ideje. Az pedig el fog jömmi!

Ma már hirdeti a Vasfüggöny mögött a vörös propaganda-gépe - zet, hogy a Nyugat leírta számlájáról a ‘satellitákat’, ahogy té - vesen a leigázott népeket hivni szokták. Adenauer kancellár washingtoni beszédét is erre a célra használták ki. ‘lla majd fel lesz fegyverezve a német nép és rendben lesz a szövetségesek háza, ha egyesülnek, hogy egy további keleti támadást erejük folytán megakadályozni lesznek képesek, akkor Oroszország fel fogja adni reményeit, hogy a Nyugaton úrrá lesz. És akkor a Nyugat felajánlhat az oroszoknak egy kölcsönös meg nem támadási szerződét...’

Az ősz német kancellár beszédét itt számos lap közölte s igy szavai átszállottak a Vasfüggönyön is. Egy jégvihar sem tarolhatta volna le jobban a szabadulásra váró rabszolga népek reményének virágát, mint az ilyen hir. Ha az orosz visszavonulna a régi, a második világháború előtti határaira, még mielőtt a balti államokat leigázta,—akkor az ilyen szerződés-tervezet nem okozna riadalmat, üe még ebben az esetben is, - a múltak tapasztalatain okulva - beláthatja a Nyugat, hogy bármily meg nem tárna - dási szerződés az orosszal csak arra szolgál, hogy a Nyugatot hamis álmokba ringassa. Ezalatt^pedig a Szovjet fokozott envel felfegyverkezne és készülődne ßuropa és a világ pánszláv bolse-