Magyar Végvár, 1954 (2. évfolyam, 1-9. szám)
1954-10-01 / 7. szám
14. oldal Magyar Végvár 1954 október ráitatni kell, a szövetségi alkalmazottak a Fifth Amendments való hivatkozással - tagadó felelet esetén • elveszthetik állásukat, nyugdijukat, letartóztatás utáni szabadon bocsátás alkalmával a letét magasabb összegű lehet az eddiginél, a kommunisták által uralt szakszervezetek könnyebben megtisztogathatok - a munkások 20%-a uj választást követelhet, hogy mely szakszervezet képviselje» Azonban a törvény nem teszi bűncselekménnyé magát a tényt, hogy valaki kommunistának vallja magát. Az uj törvény az 1950-es Belső Biztonsági Törvény alá helyezi a kommunista párt tagjait vagyis a SzövetségiKormánynál regisztrálniok kell. Hogy az uj törvény mennyiben fogja megállani a helyét, csak a jövő tudja és fogja eldönteni. Egy azonban bizonyos: a kommunisták mindent elkövetnek, hogy szabotálják ezt az uj törvényt és ‘politikai párt’ jelszava alatt folytassák tovább romboló munkájukat. ****************** Laczkovits J.: , , DESSEWFFY ‘FEJFAJARA*! Egy szó repült a légen át, egy röpke szóban annyi... Dessewffy elmentül S a nagy ‘omladékon’ MÉGIS élűnk! Búcsúzni fáj, főként attól, akit szerettünk. Ez régi igazság s ebben az érzések nem változnak. De áll-e ebben az esetben is a fennti tétel? Tény, hogy elment! Elment arról a helyről, ahova sohasem lett volna szabad kerülnie. Egyik hiradás szerint úgy néz ki a dolog, mintha ‘felfelé buktatták’ volna. Ez sem dicsőség ilyen esetben, mert lehet, hogy a további bukások kezdete csak. Hja, az a bizonyos korsó! Másik hiradás szerint ‘eltávolították’. Ez már keményebb megjelölés. Lehet, hogy igy igaz. S itt be is fejezhetnénk, azzal, hogy hála Isten, megkezdődött a tisztulási folyamat ezen a fontos ponton, ahol a vezetőtől olyan sok függött. Reméljük folytatódni fog. A ‘búcsúztatóban’ azonban felsorolják — hogy izléses-e vagy sem, azt most hagyjuk — az illető érdemeit. Hogy voltak-e ilyenek, azt engedjük át neki arra az esetre, amikor majd felelnie kell az esztendőkért. /Különben is a mi világunkban élő embernek nem szoktak szobrot emelni,/ Három év nagyon sok idő különösen ebben a vonatkozásban. Mi minden történt ez alatt s mi minden történhetett volna? — MostOn gróf ur néhány heti pihenőre elvonul, mielőtt uj posztját elfoglalja, elmélkedjék egy kicsit! ‘Töprengjen,’ mint Varga Béla tette annak idején, de ne hasonló konklúzióval, — hogy merjen-e vállalni újabb fontos megbízatást. Vagy inkább legyen férfi, aki meri megmondani: Uraim, én gyengének érzem magam erre a feladatra! Óriási tételek forognak kockán. Ezekhez csak százszázalékos keresztény és magyar érzéssel szabad hozzányúlni. Egyet On most is megtehet, uj megbízatási helyén, — hogy megfelelő embereket ajánl megfelelő helyekre. Ide semmi más, csak nemzet-szeretet szükséges. Legyen Ön most férfi és informálja utódját kellőképpen, hogy mi a teendője, ha nem akar úgy járni, mint Ön. Ez azonban nem egyéni sorskérdés, itt 9 milliók ügye a tét. Nem is az fáj nekünk — ezt már sok alkalommal kihangsúlyoztuk -, hogy Önnek gondtalan életet biztosított eddigi állása; kívánjuk, hogy a továbbiakban hatványozottan jól menjen a dolga. Csak egy a kívánságunk : el a kezekkel onnan, ahol a nemzet ügyét vagy nem tudjuk vagy nem akarjuk tisztán szolgálni! Nem hiszünk abban, a tapasztaltak után nem is szabad hinnünk, hogy Ön predesztinálva van, hogy csak közügyekkel foglalkozhatik. Mondja meg utódjának, hogy kik voltak azok, akikkel majd ő sem tud jó munkát végezni. Önnek feltétlen tudnia kellett, hogy nagy hibák vannak. Néha egy-egy elszólásból ki is csendült az önkritika. Újabban naponta halljuk a bemondó szájából,hogy ‘...hogy mit hallgassunk meg a napi műsorból. Tehát Önök is tudják, hogy nem mindent érdemes; hogy sok érdektelen dologra pazarolják a drága lehetőségeket. Akkor miért csinálták és folytatják még most is tovább? Előszeretettel hangzik továbbá a sértő megjelölés, hogy ‘csatlós államok’. Ilyen szerintünk nincs, kormányok igen. Ezt Ön, mint annak idején beavatott és közügyi szereplő tudhatja. ... Igen, gróf ur! Most, hogy Ön elment, akárhogy keresünk is, nem találunk könnyeket. Azonban vigasztalja az a tudat, hogy még sok mindent jóvátehet az uj lehetőségekkel. Fel a fejjel! Egyebekben pedig az a véleményem, hogy a magyar rádiót és a NB-t meg kell tisxtitani az oda nem való elemektől! Ml JŐ JÖHET...? A Szabadság 1954 aug. 31.-i számában olvassuk a hirt: A Nemzeti Bizottság nyilatkozata -A Magyar Nemzeti Bizottmány Végrehajtó Bizottsága 1954. julius 27-i ülésén megállapitotta, hogy a Vándor berenc által Nagy Ferenc ellen bejelentett összeférhetetlenségi ok nem áll fenn. A Végrehajtó Bizottság megállapítja, hogy Nagy Ferencet tevékenységében az egyetemes magyarság érdekei vezetik. A Végrehajtó Bizottság felemeli szarvát a vádaskodások ellen, amelyek nemzetünk hírnevét rongálják és a közös ellenségnek használnak. EDDIG A HÍR! Köztudomású, hogy dr. Vándor Ferenc nyíltan emelt súlyos vádakat Nagy Ferenc ellen. Nem suttogó propaganda utján. Most a Végrehajtó Bizottság minden kivizsgálás nélkül egyszerűen ‘megállapítja’ zárt ajtók mögött, hogy Nagy Ferenc Srtatlanabb a szüzhónál. Nincs vizsgálat, nem kérik a vádlót, hogy bizonyítson, a vádlott nem keresi a ‘becsületét’, egyszerűen ‘nyilatkoznak’ és ezzel vége! Ha ez nem elkenés, ha ez nem beismerése a bűnösségnek, akkor semmi sem az. Nagy Ferenc a Végrehjtó Bizottsággal egyetemben az egészet lerázta magáról, mint a kutya a vizet. Ur. Vándor világgá kiáltotta Nagy Ferenc jellembeli fogyatékosságait — magyarul: jellemtelenséget! — de válasz nincs rá! De nem is lehetett! Nagyon jól tudták ők, ha egyszer alkalmat adnak dr. Vándornak, akkor minden elveszett! Sok - kai célszerűbb volt egyszerűen észre nem venni! Ezzel a nyilatkozattal olyen erkölcsi szegénységi bizonyítványt állítottak ki önmagukról, hogy alig található pórja a magyar politikai életben. Ami ennek az egész szomorú céconak kis komikus izt ad, az a nyilatkozatban foglalt botránkozás a ‘nemzetünk hírnevének rontásáról’ szóló passzus. A NB nem ad másoknak alkalmat erre. Azt teljesen, tökéletesen elvégzi önmaga! Nem gondolod. Magyar Testvér, hogy eleget beszéltünk már és ideje volna valamit tenni? Mit tettél eddig a magyar sajtó érdekében? Hogyan állsz a napilap ügyével?
