Magyar Végvár, 1953-1954 (1. évfolyam, 3-12. szám)

1954-03-01 / 12. szám

9.oldal / I.évf. 12. szám / Magyar Végvár 1954 március SZEMPONTOK •# Ónálló Erdély? Hozzászólás /Újólag visszatérünk az Ónálló Erdély kérdéséhez bizonyos szempontok figyelembevételével, amelyeket az Ónálló Erdély hiveinek kellett volna megfontol­ni, mielőtt a gondolatot az emigrációban nyilvános­ságra hozták./ Tulajdonképen a harmadik alkalommal merül az emigrációban az Ónállo-Erdély kérdése. Először csak szájról-szájra adva, inkább csak ilyen vágyó­dást tükrözve került felszinre valamikor a II.vi­lágháborút követő párisi béketárgyalások idején. Má sodszor a Hungarian Book’Store katalógusában láthat tűk viszont e gondolatot, most már nyomtatásban. Harmadszor pedig az emigrációs lapok hiradásábol tudtuk meg, hogy az Erdélyi Szövetség legutóbbi new yorki összejövetelén újra és most már az eddigiek­nél határozottabb formában vetődött fel a gondolat, szinte azt a látszatot keltve, hogy az az egész Er­délyi Szövetség hivatalos célkitűzése. Sőt a terve ismertető szónok azt is közölte, hogy e gondolatot már a koraőszi , Ligonierben megrendezett protes­táns konferencia is - mely nemzetközi jellegű volt tetszéssel fogadta. Szóval ma már nemcsak magyar, de nemzetközi fonalon is megindult a gondolat nép­­szerüsitése. Es az a tény, hogy akadtak, akik ezt kérdést elég meggondolatlanul - szinte a magyarság megkerülésével - és merjük kimondani azt is, hogy nem is egészen becsületesen,már nemzetközi sikra is áttolták, parancsoló szükséggé teszi, hogy az Onál­­ió-Erdély gondolatát, annak indokait és azok hely­telenségét és káros voltát egy kissé figyelmesebben vizsgáljuk meg. Még akkor is, ha az előbb eiplitett meggondolatlan elővágás’ következtében egy kicsit késő is. Mert valójában mégsem késő még, bár tény, hogy a huszonnegyedik óra utolso másodpercében já­runk . A fenti parancsoló szükség részbeni enyhité sére készült az alábbi áttekintés és fejtegetés.Ko­rántsem azzal a szándékkal, hogy teljességre vagy csalhatatlanságra tartson számot. De tovább hallgat ni bűn lenne - s már nem is bűnpártolás.- Beszélni kell, tehát: beszéljünk. Beszéljünk és vizsgáljunk meg néhány eléggé jelentős szempontot, melyet az Ónállo-Erdély időszerűtlen hirdetői láthatóan elmu­lasztottak figyelembe venni.-»Bttí-Gróf Apponyi Albertet semilyen mai szempont bóli osztályozással sem lehetne talán a mai jobbol­dal intranzigensebb csoportjába sorolni. Tehát bát­ran, teljesen nyugodtan példaképnek tarthatná őt minden a szociáldemokráciától jobbra álló személy és csoport anélkül, hogy attól kellene tartania: a jobboldaliság vádja tehertételként nehezedik rá Ap­ponyi örökségeként. Es,Apponyi Albert nem lepne rossz példakép. Mert jo magyar volt. Olyan jo, ami­lyen akkora szellemi felkészültséggel és lelki nagy I sággal párosulva ma talán nem is akad. Es ez az Apponyi Albert, a Trianonba küldött magyar békede­­legácio vezetője, nem volt hajlandó aláirni a bé­kediktátumot, mert volt államférfiul látóköre és - lelkiismerete. Látták az akkori magyar törvényhozók és poli­tikusok is, amit Apponyi látott és érzett,hogy mi­lyen veszélyes játék lenne a békediktátumot szó és megjegyzés nélkül elfogadni s ezáltal a magukévá tenni. Ezért a törvényhozás a békediktátumot csak -az erőszak hatására emelte törvényerőre és az er­­-ről szóló törvényt gyászkeretben jelentette meg. Ezzel a megcsonkított, letiport, agyongyötört ma­gyarság kifejezésre juttatta, hogy nem ismeri el semmiféle országcsonkitó irányzat létjogosultsá­gát. Es ezt a hősi, történelmi jelentőségű és a jo­gos magyar igények egyik sarkalatos pontját képe­ző kiállástszinte arculcsapja az Erdélyi Szövet­­t ség, amikor olyan akciót ajánl és kezdeményez, a­­mely a magyar területi egység magyar részről való megbontását eredményezi. A hivatalos magyar külpolitika - a fentiek egyenes következményeként mindig a revizio alapján állt. Tekintet nélkül arra, hogy a,kormányzat li­berális vagy nemzeti irányú volt. Es a revizios po­litikát a magyar nép mindenkor egységesen támogat­ta. E sarkalatos magyar politikai elv tehát a nép­akarat hü kifejezője volt. Es ettől a teljesen egy­séges felfogástól csak a ”felszabadulás" utáni hivatalos irányzat tért el, mely mindent lerombo­­landonak tartott az előző időkből. Ha az emigráció eme népidemokratikus kormányok felfogását fogadná el, saját maga alól húzná ki az erkölcsi alapot, nem is beszélve arról, hogy akkor az emigráció tag­jai annakidején indokolatlanul hagyták volna el az országot, illetve maradtak volna tőle távol. Ha vi­­-szont szemben áll eme kormányok felfogásával, ak­kor nem fogadhatja el abból a legrosszabbat és a nemzetre legkárosabbat: a jogos igények feladását. Tény az, hogy az emigráció túlnyomó többsége nemcsak nem fogadja el eme kormányok felfogását, de nem is tartja törvényesnek létezésüket. Ebben az esetben pedig nem tehet mást, minthogy minden erejével a hivatalos magyar külpolitikai irányt képviselje s ez a területi revizio. Erről senkinek sincs joga lemondani. A revizios politikát vallotta magáénak - a helytelenül u.n. anyaország lakóin kivül - a ki­sebbségi sorsba taszitott magyarság is. Persze,ők ezt nem tehették - érthető okokbol - olyan nyiltan, de hogy ez égett bennük, az cáfolhatatlan tény. Annál is inkább, mert a kisebbségi sorsban élők á­­ruloknak tekintették azokat - és erre bőven lehet­ne példát felsorolni - akik az uj urak szolgálatá­ba szegődtek közülük. (folytatás a 12. oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents