Magyar Végvár, 1953-1954 (1. évfolyam, 3-12. szám)
1954-03-01 / 12. szám
6,oldal /T.évf. 12. szám / Magyar Végvár 1954 március hangulatát, - lévén, hogy e sorok iroja nemcsak lelkes nézője volt a sportnak, hanem játékos is.jól emlékszünk, hogy egy-egy nemzetközi mérkőzés valóságos hisztériás hangulatot váltott ki'a fővárosban A magyar csapat győzelme, annak idején,a közönség tudatában felért egy nyert háborúval és a veresége nemzeti gyász volt. Ezt a fehérizzásig hevitett nemzeti közvéleményt sohasem tudtuk helyeselni a sportban. Tény azonban, hogy a kis országok mindég túl érzékenyek voltak sport-gondolkodásukban, ami talán egy általános nemzeti kisebbrendűségi érzés-' se| magyarázható. Nagy országok a sportot játéknak, szórakozásoknak tekintik, sohasem a nemzeti képességek küzdőterének. A lényeg az, hogy a kis ország mindég nemzeti kiválóságát akarja bizonyítani a világ előtt sporteredményeivel. A nagy országoknak er re szükségünk nincs, sőt nemzetközi sportesemények szinte kevesebb figyelmet kapnak, mint a belföldiek." Meglehetős rövidlátás, pongyolaság /rosszindulat/ szükséges ahhoz, hogy a magyar labdarugó csapat londoni sikerével kapcsolatban megnyilvánult ’politikát’, egy kis nemzetelfajzott sportszellemeként tálalja. A sporteredményt nem egy kis ország használta ki politikai propagandának, hanem egy ázsiai nagyhatalom ideológiája népszerüsitésére. A magyar fiuk győztek és a vörös pánszlávizmus követeli az elismerést. Szerintünk Nógrádi által felállított ’kisebbrendűség’ teória, nem egyéb a szülőhaza iránti megvetésnél. Mi magyarok semmilyen vonatkozásban nem éreztük ezt a ’kisebbrendűséget’. Nem is érezhettük, mert a nemzet értékét, a haza zavartalan szeretetét nem a honpolgárok száma minősiti. Sportkiválóságaira minden ország büszke; legyen az kis vagy nagy ország. Büszke is lehet, mert a testi fölény szellemit is föltételez. Ha a 9 milliós Magyarország háromszor egymás után harmadik olimpiai helyezést ér el, ez már nem^életlenség. 0^.yan tény ez, mely még a magyarfalókat is gori' doikodóba ejti. * A nemzeti összetartozás érzését a közös gon' dók,közös örömök húzzák alá.'A nemzetközi sporteredmények ilyen közös örömök, Az emberi lények bizonyos vonatkozásokban gyermekek maradnakbölcsőtől egészen a koporsóig. Szeretnek játszani és örülnek, ha megnyerik a játékot. Ez egyike azon tiszta örömöknek is, melyekből hiányzik a rosszakaratú önzés. Annyi önzés van csak bennük, mint a gyermek játék-nyerési kívánságaiban. Mi nagyon szépnek tartjuk, amikor egy egész nemzet játszik'együtt egy másik nemzet ellen - és ha büszke arra, hogy ezt a játékot meg is nyerte. Az emberi szolidaritás melegebb fajtáját nehéz kiterjeszteni az egész világra, ezért becsülendő, ha azt szükebb körben, a nemzet körében elérhetjük. A szolidaritás mindég viszonylat'is egyúttal.'Viszonylat melyet éppen az a tény épit, hogy vannak, akikkel szemben állunk, tehát akikkel szemben egy csoport együvé tartozása kidomborodik. Ha ezen szembenállás a sport, tehát játék kapcsán áll elő, a megszületett szolidaritás érzése kétszeres érték. Ideális érték, mert magunknak használunk és másoknak nem ártunk vele. Az emberi érdekek teljes összehangolása egyelőre még lehetetlen. Meg kell elégednünk tehát ilyen kisebb eredményekkel. Ezeknek az értékét vitatni nem lehet. Nógrádi mégis vitatja. Kijelenti, hogy a kis nemzetek nemzetközi sporteredményei által kiváltott lelkesedés a kisebbrendűségi érzésre vezethető vissza. Kijelenti továbbá, hogy ezen lelkesedés hiányzik a nagy nemzeteknél, miután azoknak erre szükségük nincsen. Nógrádi Béla vagy céltudatosan hazudik vagy a világ nagy sporteseményeivel kapcsolatban teljes nemtörődömséget mutat. A nemtörődömség ilyen mérve még egy ujságkihordohoz :Ls méltatlan, igy különösen az egy ujságironál, 0 vájjon nem hallott Ben Hogan new yorki fogadtatásáról? Arról, hogy az ország szineinek Londonban becsületet szerző golfbaj-nokot nemzeti hősként fogadták? Olyan lelkesedéssel, melyre a sporttörténelemben eddig példa nem volt. Vájjon a magyar labdarugó csapat Londonban történt meghivása mögött mi szunnyad?’. Megmondjuk. Egy nagy ország sértett sporthiusága, mely már a a nemzeti hiúság szintjén mozog. Otthoni pályán akarták kiküszöbölni a csorbát;/olimpiai csorbát./ Szomorú ténynek tartjuk, ha egy magyar ember mindenféle sületlen ’érvet’ összehord, hogy szülőhazáját lekicsinyelje. ' E sorok iroja a labdarúgás iránt nem rajongott, soha egy mérkőzést végig nem nézett. így a a footballpályák hisztériájával'közelebbi ismeretséget nem kötött. Hangsúlyozzuk, hogy a hisztéria a labdarugó-gályák légköréből nőtt ki és nem a főváros utcáiból, köztereiből. Nógrádi ’fehérizzásig’ kifejezéssel minősített ’fővárosi hisztériája’" arra vezethető vissza, hogy képtelen volt elszakítani magát a pályák hangulatától. A pályán kivül is olyat látott, ami a valdságban nem létezett. Annyi azonban tény, hogy egy nemzetközi labdarugó győzelem melegséget, örömet vitt szivünkbe. Még azoknak is, akik ezen sportért nem rajongtak. ■Melegséget, büszkeséget és lelkesedést.- Faji kielégülést, amelyet anélkül kaptunk, hogy más nemze-teknek ártottunk volna. , , EMBEREK ES HANGYAK. It't a cikkiró Derek Morley angol természettudós hangyákról irt könyvét ismerteti. "Noha még csak bele-belepillantottam a könyvbe, annyira a hatása alatt állok, hogy néhány érdekes részletet sietve közlök'az olvasóval." - irja Nógrádi. Ezután leszögezi, hogy a hangyák szorgalma tévhiten alapul. Derek Morley szerint ugyanis a szorgoskodó állatkák, reggel felkelés után, néha órákig is sütkéreznek a napon. Ha Nógrádi nemcsak bele-bele pillant a jelzett könyvbe, hanem el is olvassa, talán nem sietett volna csak úgy kapásból egy olyan tényt megcáfolni -(bár ki tudja?)-, melyről minden kis ,iskolás-gyermek meggyőződhet, ha a hangyabolyok körül nézelődik. Ha elolvassa a könyvet, mielőtt ismertetésébe kezd, rájön, hogy Derek Morley egész mást következtet, mond. Az emlitett tudós ugyanis leszögezi, hogy ez a sütkérezés nem a hangyák lust taságát ,huzza alá, hanem egy biológiai szükségességet. Életüknek jelentős részét a föld alatt,/teháta napfvilágtól, napfénytől elzárva/ leélő SZÓR-
