Magyar Végvár, 1953-1954 (1. évfolyam, 3-12. szám)
1954-02-01 / 10. szám (11. szám)
4. oldal (I.évf. 11. szám) Magyar Végvár 1954 február a másik. -Igaz, ha a lélektan szemüvegén keresztül nézelődünk, az elismerés indito okai sem egészen világosak. Éppen ez teszi a földi keresés eredménye it értékké, a kiharcolt Hitet befogadásra érdemes Harmóniává. Amikor mi, sok vihart megélt amerikás magyarok ide, Amerikába érkeztünk, egy bizonyos klikk részéről a leghatározottabb gyűlölet és ártási szán dék fogadott. Válogatás és kritika nélkül az egész magyar emigrációt. Egyetlen nemzet fiai sem kaptak ilyen fogadtatást, csak mi. Megdöbbenve álltunk a ' ránk vicsirgó gyűlölettel szemben és tanácstalanul, - sokan félelemmel, rettegéssel a szivükben. Mit vé tettünk? - kérdeztük önmagunktól. Amerika nagyságé tol megbénultan álltunk a felhőkarcolóit tövében, a földalatti állomások ,,misztikus,' labirintusaiban. Álltunk és egy kíméletlen, erőszakos tenyér rámarkolt a mellünkre. Mit vétettünk? Miért gyűlölnek?’. Ez a gyűlölet megrontotta megérkezésünk örömét, - megfertőzte körülöttünk az egész világot. Az első napokban tévesen ugyanis azt hittük, hogy az egész ország gyűlöl minket. Később rájöttünk, hogy csak azok, akik az országot is gyűlölik. Nem felejtem el: Mikor megérkezésem másnapján tanácstalanul kődorogtam a forgalmas utcákon, az egyik "candy store" utcai pultján megpillantottam egy magyar újságot.A Népszavát. Kiéhezve és vágyakozva nyúltam utána, leálltam a járdán, hogy olvassam. Az újság fogvicsorgato gyűlölettel köpködött reánk, emigráns magyarokra. Akkor eszembe jutott egy aprócska epizo'd, mel; nek hosszú évekkel ezelőtt Budán szereplője voltam. Jókedvű társasággal ültem a "Kakuk" nevű, fel kapott budai vendéglőben. Szolt a ,cigány, iszogattunk, beszélgettünk, énekeltünk. Ejfél felé járt már az idő, mikor a vendéglő utcai ajtaja kicsapo-> dott és prémes kabátban idősebb ur lépett be, egyedül. Azonnal felismertük. Egyikünk felugrott, hogy az asztalunkhoz invitálja. - Rózsahegyi Kálmán volt, a kiváló szinész. Kálmán bácsi vérségileg nem volt n ni fajtánk, azonban nemcsak a szinpadon, de a privát életben is olyan akkurátus magyar volt, hogy a saját fajtáját szerető magyarnak kedve szoty tyant megsimogatni a kezét. Rózsahegyi Kálmán a feleségem és közöttem kapott helyet. Pár perc múlva már ő vezetett a jókedvben. Hajnal felé éppen olyan szeretettől fátyolos szemmel, mint a pulyka-ajándékozo igazgatóé, - a következőket mondotta nekem: "Olyan jo közöttetek, fiacskám..." A hangsúly és a tekintet a szavaknál is többet mondott. Azt mondotta, hogy ez a "fiacskám" nem kimondottan én vagyok, nem is a többi szomszédja az asztal körül, - hanem az egész ország. Az ország, mely soha nem ismert kisebbségi politikát, ahol mindenki úgy élhetett, mint a szülőanyja ölében. Ez lenne talán a bününkí? Ezért gyűlölnek enynyire bennünket?! Leányok és Fiuk, - félek, hogy ezeknek gyűlöletével nincs mentség. Nincs, mert ez a gyűlölet a mi akaratunktól teljesen független. Ezer lépéssel, millióval sem érnénk a közelükbe, mert az ösztönösség bennük már elboritott mindent. Mi j^ddn-Kérlelte tétlenség szomorú, megdöbbentő, hasonlit a halálhoz. Szemlélhetitek, - okulhattok. ; Leányok és Fiuk! Küzdjetek a kérlelhetetlenség ellen. A beköszöntött 1954-ben szorítsátok meg igaz testvéries-? séggel egymás kezét. TISZT/l VIZET... Megegyszer es utól/iara a Listowel-Márfi - Mantuano ügy. Legutóbbi számunkban közöltük N.E. olvaso'nk hozzánk intézett levelét a "Vigyázat, mázolva" c. nov.i cikkünkkel kapcsolatban, amcáy cikk tudvalévőén Márfi-Mantuano Tamás személyével foglalkozik. N.E. - aki 1948-as emigráns, / mintha az nem volna mindegy, hogy mikori/ nekünk szegezi a kérdést,miért neveztük mi Listowel grőfnét, szül. Márfi-Mantuano Juditot "nagy" szocialistának, mikor ő, mármint N.E., az emlitett hölgyet nagy hazafinak és még nagyobb katolikusnak és nyilván csak "kis" szocialistának tartja. Sietünk válaszolni. Először is az a tény, hogy valaki "nagy" vagy "kis" szocialista-e, egyéni felfogás dolga. Lehet valaki nagy nekünk, aki másnak csak kicsi. Vagyis, ha történetesen N.E.barátunknak az emlitett hölgy csak "kis" szocialista, ám legyen, mi nem szállunk rvele vitába emiatt. De mivel megkérdeztek bennünket, megmondjuk üstöllést, hogy miért véltük mi a hölgynek a "nagy" jelzőt megadni: Lady Listowel volt férje, Count of Listowel, szociáldemokrata párttag és több angol szocialista kormánynak, igy a legutóbbinak is, tagja volt. Elvált felesége, a szobanforgo' Márfi-Mantuano Judit pedig saját személyére is, házasságának birói felbontása után is, tagja maradt a pártnak, azzal szoros kapcsolatot tart, a pártvezetőség tagjait házánál vendégül látja, sőt a legutóbbi választási kampányban a párt mellett nyilvánosan fel is szólalt, ■vagyis a párt mellett agitált. Ezért tartjuk mi a grofnét "nagy" szocialistának. Igen ám, - mondhatja erre N.E. - aki ugylátszik felkészült máris erre a válaszra, - csakhogy az angol munkáspártot nem szabad összetéveszteni a magyar szociáldemokrata párttal. Megvallva az igazat, ezt mi nem igen értjük. Mit akar ebből kihozni? Hogy az angol jobb, mint a magyar? Hát lehet-, hogy vannak, akiknek jobb, de nem nekünk. Vagyis a a mi szerény és egyben talán maradi véleményünk szerint ahogy pl. az angol katolikus nem különb, mint a magyar katolikus, az angol szocialista sem lehet különb magyar elvtársánál. De hát nem is ez a lényeg, hanem az, hogy az angol munkáspárt épp úgy tagja a II. Internacionálénak, mint a magyar, / vagyis az, amit ma magyar szoc.dem.pártnak neveznek./ Az angol munkáspárt ugyanolyan szótárt használt és használ a régi Magyarországgal szemben, mint a kommunisták: ’Horthy diktatúra, fehér terror’ az ő szókincsük is, ’amely alól a dicső vörös had
