Magyar Újság, 1979 (69. évfolyam, 1-49. szám)
1979-03-29 / 13. szám
1979. MÁRCIUS 29. MAGYAR ÚJSÁG 3. OLDAU PÓK ^ REGÉNY ÍRTA: VASZARY GÁBOR Folytatás * *— MEGRENDELEM Vaszary Gábor: A PÓK című könyvét . . példányban. Mellékelem a vételárat példányonként 10.50-et. Kötelezem magam: a megjelenéskor átveszek .... példányt és az értesítéskor elküldök példányonként $12.50-et. NÉV ........................................................................................... CÍM .......................................................................................... VÁROS ................................................................................. AU AM. ZIPSZÁM ............................................................... *— Hát akkor volt az, bogy ezt a bögrét megvették nekem . . . Grenoble-ben voltál? , Nem. r— Persze, minek is kérdezem. Majd az iskolában tanuld jól meg Grenoble-t, bogy tudjad, milyen város. Ott vették ezt a bögrét. Hirtelen felemelte a hangját, szinte érthetetlen volt, mi hozta annyira indulatba, hogy egyre hangosabb lett, a végén már kiabált is. i— Adófizető szabad polgár voltam. Azt tettem, amit akartam. Földem volt, házam volt, jószágaim. A magam ura voltam. Senki nem parancsolt nekem, kifulladt a kiabálástól és köhögött egy-kettőt. Ez a bögre még tudja, ki voltam. Engem úgy szólítottak, hogy Pivois úr, Monsieur Pivois, s il vous piait! <—< a bögrét felemelte és azzal hadonászott. Ez a bögre még tudja, ' kissé megnyugodva az asztalra tette óvatosan. i— Hát ilyen bögre ez, <—< fejezte be lecsillapodva. * Szép bögre, — igyekezett megnyugtatni a gyerek. <—i Éz-voltam én, — indulatoskodott újra az öreg. Én Robert Pivois, utolsó rongy, kivert kutya, tetves szemét. Érted? Köpj le te is. Mit állsz még velem szóba? Már megdöglöttem rég. A rongyaimat a férgek rágták meg rajtam. A koporsómból másztam elő. Ocsmányabb vagyok, mint egy sírkukac. Már nevem sincs. Csak úgy szólítanak: tjé, te! Gyere ide!.. . Mindenkinek az utolsó rongya lettem. Minden falat kenyérért könyörögni kell, mert nem adnak. És mindig éhes vagyok és fázom. Köpnek rám, mert nem tudok dolgozni és nincs pénzem. Már felállt és előtte hadonászott. Az alakja megmagasodott, az árnyéka hosszan végignyúlt a piszkos falon. A gyerek tágra nyílt szemekkel, lélegzetét visszafojtva nézte. <—> Jól ügyelj, hogy pénzed legyen, ha nagy leszel. Megjárhatod, ha megöregszel. Téged se fognak szeretni. Te is rájössz arra, mit jelent öregnek lenni. Majd megtudod te is. Várj csak, mindennek eljön a maga ideje. Majd hallgathatod te is. ha szidnak és némán tűrheted, ha megtűrnek. Összesúgnak mögötted és kinevetnek. Mindenkinek csak te vagy az útjában. Majd megtanulod te is, mit jelent szótlanul lenyelni, ha durván szitkozódnak, tűrni, ha a becsületedbe gázolnak. Te se leszel kivétel. Nem tudsz elmenekülni előlük, meg se próbáld . . . A gyerek türelmesen hallgatta és maga se tudta miért, talán hogy megvigasztalja az öreget, csak annyit mondott: — Michel jó. Nem volt senki az öreg környezetében, akivel megvigasztalhatta volna. A saját lányáról nem mondhatott volna semmi jót. De Michel jó. — Nem jó! »— kiáltott rá az öreg. ,—■ Csak addig jók, amíg hasznuk van belőled. Gazemberek. Senki se jó. Én se vagyok jó. ~ Akkor ne panaszkodj, ha nem szeretnek, kiáltott rá a gyerek és megfeledkezett arról, hogy teljesen mindegy, ha halkan beszél, vagy kiabál hozzá, mert csak a szája mozgását figyeli. De az öreg ügyet se vetett rá, csak tovább indulatoskodott és egyre hangosabb lett. A hangja végül már rikácsoló lett és kellemetlen. Mindenkit utálok. Dögöljön meg az egész világ. Flitványok, tolvajok, csalók, alávaló tetves kutyák. Pfuj! <—< eltorzult ráncos arcával köpött egyet, hogy megvetését még jobban kifejezze, de ügyetlenségében saját magát köpte le. —> Engem se szeretsz? ,—< kérdezte halkan a gyerek, amikor az öreg már kifulladt és felháborodásában nem talált már több piszkolódó szót, amellyel megvetését, utálatát még jobban kifejezhette volna. <—> Senkit se szeretek. Csak azt a bögrét, »—« mutatott kinyújtott, reszkető karral a bögre felé. — Ezt a bögrét szeretem. Más senkit, <—< kiabálta, i—* Végeztem az egész emberiséggel. — Kár, ,—- jegyezte meg félrehúzott szájszéllel a gyerek, ravaszkodó fény bujkált a szemében, Kár, hogy nem szeretsz engem. Éppen arra gondoltam, lopok neked egy kis kenyeret. Tudom, hol tartja a lányod. <—> Mondd még egyszer! Gyorsan mondtad, nem értettem. . . Lassan, szófagolva elismételte újra. Az öreg hosszan a szemébe nézett, mintha azt kutatná, miért mondta ezt és mit akar vele. — Tudod, hol a kenyér? /— kérdezte halkan. i— Tudom. Csendben figyelték egymást. ■—' Szeretsz? —- kérdezte a gyerek, kis fölényes mosollyal a szája körül. — Na, mondd ki! Az , öregnek furcsa grimasz húzódott végig az arcán. Nem válaszolt, semmit, csak nézte. —< Próbálj meg nem szeretni! ,—■ felelte hetykén a gyerek. i Nem is lopok belőle egy darabkát se neked. Próbálj csak nem szeretni. Te jársz rosszul vele. Én megvagyok nélküled is. És azt is jegyezd meg, soha nem kapsz tőlem ezentúl semmit. Minek, ha nem szeretsz? Inkább eldobom. Sok volt fenyegetésnek egyszerre, nehéz volt elviselni, szinte összeroppant alatla és fejét a nyaka közé húzta. Szeretsz már? <— faggatta tovább kérlelhetetlenül a gyerek. r—i Szeretlek, <—< nyögte ki végre nehezen. ■—' Na, látod, hogy szeretsz! Kár volt kiabálni. Felállt és lassú, megfontolt mozdulattal, az öregre sunyin visszatekintve, megindult a kenyér rejtekhelye felé. A gyerek is rossz volt hozzá, hasonlóan a többiekhez, a maga mulatságára bánt vele. A környezet átkos hatása lassan megmutatkozott rajta. Az engedelmesség feltétlen erényei közé tartozott és soha semmit el nem vett volna, amit eldugtak előle. Az is igaz, hogy otthon azt ehetett, amit akart. Az anyja kérdezgette is: — Mit akarsz, virágom? Csak szólj! | Amit megkívánt, megkapta. A mostani helyzetet kivételesnek tekintette. Az asszonyt utálta, mert megérezte pillanatnyi kedveskedése mögött is, hogy kétszínűsködik vele. Jól esett, hogy kifoghatott rajta. Az öregnek teszi, nem magának kell. Mindig kevés kenyeret evett, inká bb másra volt éhes. A sütemények, gyümölcsök és egyéb édességek izgatták. Ha iskolába ment, két szelet csokoládét vitt magával otthonról. Oh, a csokoládé! Azt nagyon szerette. Ebéd helyett is azt evett volna, pépét ínyei között elszopogatva lassan. Felséges dolog volt. De most nem is csokoládét lop, hanem csak kenyeret és másnak. Az öreg figyelte, honnan szedi elő, hogy máskor rájárhasson ő is, de a gyerek kitalálta, mire gondol és sietve felvilágosította: — Más helyre dugja a lányod mindig, hiába figyelsz, »—< óvatosan mérlegelve, mennyi marad, levágott egy darabot belőle, a szemérmes, kezdő tolvajok gondolkozásával élve, akik még adnak arra, hogy észrevétlen legyen a dolog, >—> aztán az öregnek adta. ♦ . Mohón kapott utána piszkos kezével és nyomban apró kis darabokat tépdesve belőle, az ajtó felé figyelve, egymás után fogatlan szájába dugdosta, a többit pedig eldugta a zsebébe. r-i Nagyobbat is lophattál volna, —< motyogta telt szájjal. i—< Majd meghálálom. Tőlem is tanulhatsz még. «— Mit? <—> Várj csak! Majd megtanítlak seperni. Külön tudomány az. Akarsz most seperni? Minek? ■i—i Igazad van. Minek? Lassan beesteledett. Se Michel, se az asszony nem jött haza. Nem mintha az utóbbinak hiányát érezték volna, csak éppen szokatlan volt. 1 hérése Moisier kisasszony és Róbert Pivois, néhai köztisztasági alkalmazott lassan megbarátkoztak egymással. A gyerek megállapította, hogy cseppet se olyan veszedelmes, amilyennek néha mutatkozik és könnyűszerrel elintézheti, elég egy darabka kenyér hozzá. Az öreg is megértő barátot talált a gyerekben, akinek segítségére légink ább számíthatott. Meghallgatja, ha hozzáfordul, még nem rontották meg. Még van benne egy kis szív és jóindulat. Ez az egy még nem veti meg, ennek az egynek a szemében még embernek számít. És sok mindent megért, ha gyerek is. ' Azt szeretnéd-e tudni, hogy ki vette ezt a bögrét nekem, — kérdezte tőle. <—‘ Nem, mert kiabálni fogsz, - hangszott a kiábrándító válasz. — Azért nem érdekel, mert buta vagy, mi? — le vagy a buta, a kezére ütött. Előbbi lelkesedése egyszerre elszállt. A gyerek is üt, már elkezdte ez is. Hamar olyan lesz, mint a többi. Szigorúan a szemébe nézett. Te, vigyázz a kezedre! <— le meg a szádra! «—> Miért ütsz meg engem? Te se bánts, akkor én se bántlak téged. Azért vagyok talán buta, mert kenyeret lopok neked? Hallgatott. Nehéz elismerni, hogy igaza van. Az ember önmagét nem látja, a hibáit se szívesen ismeri el. Jobb, ha erről tovább nem beszélnek. — Szóval nem érdekel? ~ Na, mondd el! r—< járult hozzá nagy kegyesen a gyerek. >—> Nem mondom el! r— Akkor nem mondod el. Nem vagy mulatságos ember. Sokat és ok nélkül kiabálsz. Az öreg megsértődött, összeszorította a száját és nem szólt semmit. Már abban se lehel válogatni, hogy kinek, mit mond el az ember. Nem barátkozik vele többé. Kelekóla, taknyos kölyök, aki nem tiszteli a kort. Szabadszájú, szemtelen és semmi se szent előtte. Besántikált a másik szobába és végig feküdt az ágyán, megtartva önmagának emlékeit. Pár perc múltán, úgy tetszett már el is aludt. Sokszor emlegették maguk között a többiek, mennyit tud aludni az öreg és irigyelték érte. Nem sejtették, hogy legtöbbször álmatlanul hever fekhelyén és csak arra várakozik lehúnyt szemekkel, hogy a megaláztatás nehéz órái elmúl janak felőle. A gyerekkel is végzett. Nem barátkozik vele többet. Tizenötödik fejezet Este tíz óra felé megérkezett az asszony, Midiéinek még nyoma se volt. Elég baj. Thérése Moisier kisasszony jobb szerette volna, ha nem marad vele egyedül. De Marie ezúttal nem volt veszekedős kedvében, bár különösebb változást sem lehetett észrevenni rajta. De elég különös volt már ez is magába véve. Nem érdeklődött senki és semmi után. Vacsorázni se volt kedve és így másokkal se törődött. Szó nélkül levetkezett és a falnak fordulva aludni készült. Később az öreg kibotorkált a másik szobából, körülnézett, a gyereket egyetlen tekintetre se méltatva, de amint meglátta ágyban fekvő lányát, eleget értett ennyiből is és szó nélkül visszasántikált a másik szobába, hogy újra lefeküdjék. Átkozott volt ez a mai nap. Thérése várt egy darabig, aztán neki kezdett ahhoz. hogy fekhelyét elkészítse. A tűzhely mellett a földön feküdt, mert ott készítettek neki fekhelyet már az első éjszakára, amikor még törődni látszottak vele. A hozzávaló ágyneműnek kinevezett rongyokat nagyobbrészt az öreg ágyából vették el, aki komoran maga elé meredve, szótlanul nézte, mint fosztják meg mindattól, amit idővel összehordott magának. Szalmazsákja volt és két keshedt matraca, az utóbbit vették el tőle a gyerek számára és egy ócska télikabátfélét terítettek rá, az volt a takarója. Az asszony meg adott egy vánkost a magáéból, mert neki három darabja volt, hogy magasan tartsa a fejét, mert így szokta meg és szokásából eddig nem engedett. Miért éppen ehhez az egyhez ragaszkodott és sok minden más lényegesebbnek elvesztésébe beletörődött? Michelnek csak egy vánkosa volt, az öreg Pivoisnak meg egy sem. Ehelyett rongyokból formált magának valami vánkosfélét, hogy a feje alá tegye. Maga az öreg is felvette már a szegénység átható, kesernyés, különös szagát, amelyet a szél se tudott volna lefújni róla. Az első nap még mindenki meleg érdeklődést tanúsított Thérése Moisier kisasszony fekhelye iránt, kivéve az öreget, akinek tekintete elsötétült, amikor megszokott két matracát elvették tőle. < Jól fekszel, szívem? — kérdezte az asszony a gyerektől. i—■ Ha nem fekszel kényelmesen, csak szólj, beveszlek az én ágyamba, lábtól. Van ott hely elég. Inkább mégis kényelmesnek találta, pedig sok fantázia kellett hozzá, hogy annak lássa. Az asszony közellétét nem bírta volna. Akkor se bírta, ha kedves volt hozzá. A matracok áporodott szaga mély lélegzetvételre kényszerítette, ami csak rosszabb volt, mert még jobban érezte a szagát. Az ócska kabátnak inkább kihűlt nikotin szaga volt, hasonlóan régi fiókok bűzéhez, ahol több ócska lim-Iom között törött pipák és dohánytörmelékek is találhatók. Itt legalább nem fázol meg. A tűzhely sokáig tartja a meleget, foglalkozott vele még tovább is Marie, hogy meggyőzze, jobbat nem is kaphatott volna. — Ha pénzem lenne, kis ágyat is vennék neked, afféle összecsukhatót, kényelmeset, i— egy pillanatra Michelre pillantott, így jelezve, hogy ez is inkább az ő feladata volna, de gyors elfordulásával jelezte azt is, hogy csupán futó gondolat volt, korántse vegye komolyan. Nem is lehetett volna ágyat lopni, még gyereknek valót se. Egy lett volna a biztos pusztulással, akár a hátán viszi, ha bírja, vagy kis kocsival indul útnak vele. Könnyen kitalálhatja minden épeszű ember, hogy bajosan lehet megindokolni efféle éjszakai fuvarozást, zörgő kerekekkel, rendőrök mellett békésen haza felé baktatva. A tűzhely melege csak addig tartott, amíg kihűlt benne a parázs, aztán rohamosan pótolta előbbi esztelen jóindulatát- azokkal szemben, akik erre számítottak. Hideg, alattomos huzatok vonultak át a szobán, az ajtó felől, főleg közvetlen a padló szintje felett. Jobban megérezte az, aki a földön feküdt és így közvetlen az útjukba került. — Anyádnak sincs ilyen fekhel ye,, — jegyezte meg Marie. ,—■ Oh, mit is beszélek! Semmilyen sincs annak a szegény asszonynak. Nem nagy kényelemmel rendezték be a börtönöket. Mit kell szenvedni egy anyának! — só hajtott fel minden meggyőződés nélkül. A kapott felvilágosítást jól megértette a gyerek és nem felejtette el soha. Anyámnak rosszabb, gondolta, valahányszor panaszos érzéseket ébresztett benne nyomorúságos fekhelye. Hősiesen állta a harcot, összeszorított szájjaUelszántan, vadul, ha éjszakánként a hideg riasztotta fel álmából. Főleg, ha lábát oktalanul kinyújtotta, mert a takarónak kinevezett ócska kabát, vagy fent, vagy lent, de valahol hiányosnak bizonyult. “Anyámnak rosszabb. Nem sírt, nem panaszkodott, lehúnyt szemekkel feküdt, a megváltó álomra várva. Később a hideg ellen is ügyesebben tudott védekezni, sőt a matrac szaga is mintha kevésbé kellemetlenkedne. Az emberek egyetlen jótevője a megszokás, hamarosan a segítségére sieteit Meg lehet szokni mindent, még a szenvedést is és lassan eltompul minden iránt az ember. Michel szívesen átadta volna saját fekhelyét a gyereknek. Őszintén beszélt, amikor megjegyezte, hogy megalszik a tűzhely mellett is, de Marie hallani sem akart róla. — Nem kell. Maradjatok csak ott, ahol vagytok, az öreggel együtt. Ott áthortyoghatjátok az éjszakát, ott egyen meg a fene benneteket. De itt nekem senki se horkol jón. Még az hiányzik, hogy éjszaka se legyen nyugtom tőletek. Éppen elég bajom van veletek nappal is. merte megkérdezni tőle, pedig úgy érezte, illő volna. Adott esetre vonatkozólag így tanították az iskolában: “Siess a betegek segítségére, ahogy módodban áll és rövidítsd meg szenvedéseiket. Bátorítsd és ápold őket, gonddal, fáradhatatlan szeretettel.’ Istenre nem hivatkoztak az iskolában, Istenről szó sem esett. Aki hitte, hihette, de nem beszéltek róla. De az se beszélt, aki nem hitte. Egymás ügyét nem bolygatták. Isten helyett így beszéltek tovább: Gondolj arra, hogy te is beteg lehetsz egyszer és elhagyatott. Éppen ezen tögrengett, amikor váratlanul erélyes hang süvített feléje a betegnek tetsző Marie szájából. i—> A lámpát! Röviden annyit jelentett, oltsa el a lámpát. Bántja szemét a fény, vagy takarékoskodni kell, nem fontos, miért, de oltsa el. «—' Mindjárt, csak lefekszem, — felelte riadtan és felugrott. Az asszonnyal szemben nem helyén való dolog az ellenkezés, amelyre egyébként mindig készen állott. Ez az asszony arra is képes, hogy szó né Ikül agyoncsapja. Szóval vacsora nincs. Kár, hogy magának is nem lopott az el őbb egy kis kenyeret, mert éhes volt. Újabb meglepetés akkor érte, amikor a matracokért ment a másik szobába. Az öreg rajta feküdt és sehogy se akart felébredni. Mélyen alvónak tettette magát, mert megszállta őt is a gonoszság szelleme. Elhatározta, hogy nem kel fel, nem adja oda a matracait. Nem érdemli meg a kölyök, mert kutya számba veszi. Nincs matrac. Vacsora se volt. Valakin neki is ki kellett töltenie bosszúját. Erősen Iehúnyta szemét az öreg és két kezével vadul belekapaszkodott az ócska kabátba is, amely a gyerek takarójául szolgált. De nagyot tévedett, ha azt hitte, a másik alázattal megnyugszik ebben és talán egy széken ülve tölti el az éjszakát, intő például, hogy a jövőben szelidebb legyen vele. 1 hérése Moisier kisasszonyt nem tanították keresztényi alázatra, sőt semmiféle alázatról soha sem hallott. Éppen az ellenkezőjét tudta. Megalázkodni nem kell. “Emberi méltósággal őrizd meg mindig önérzetedet. Senki és semmi előtt ne hátrálj meg igazadért.” Az igazság ezúttal a két matrac volt, ami jogosan őt illette. Egy ideig rázogatta az öreget, hogy felébredjen, de aztán erősebb eszközökhöz nyúlt. Két kezével belekapaszkodva egyszerűen lerántotta az ágyról, hogy nagyot nyekkent belé és gyorsan kiszedte az ágyból a matracokat, a továbbiakkal nem törődve. Monsieur Robert Pivois, néhai köztisztasági alkalmazott egyszermindenkorra megértette ebből, töksüketen is, hogy gyerekkel nem jó ujjat húzni, mert nem hagyja magát. Ha eszébe jut, talán elveri. De megjárta volna az aszszopy is, ha kezet emelt volna rá. A gyerek jellemét formálni, gyúrni kezdte a környezet, hogy idővel hasonlóvá tegye a többiekhez, anélkül, hogy erről számot adhatott volna magának. Az első lépés? volt. amikor kenyeret lopott az öregnek. Senkitől se tanulta, senki se biztatta erre. Nem tette meg, amit megtiltottak neki. Az engedelmesség volt egyedüli szilárd erénye. Elég volt, ha anyja azt mondta: —- Ezt ne tedd, virágom! Nem kutatta, nem kérdezte, belenyugodott. A tiltott dolgok nem izgatták. Engedelmeskedett, de bocsánatot nem kért, ha erre kényszerült volna. Igyekezett aszerint cselekedni, ahogy azt előírták és ez az engedelmesség erősítette meg benne azt a tudatot, hogy nincs szükség bocsánatkérésre. Amikor a két matraccal és ócska kabáttal visszatért a másik szobába, újabb meglepetés érte. Mialatt fekhelyéért harcolt, az asszony felkelt és elfújta a lámpát. A terjengő petróleumszag után ítélve, nem rég történhetett. A sötétben a tűzhely mellé botorkált, úgy ahogy tudott és lerakodva, tapogatódzva elrendezte ágyát, ezúttal első ízben elhatározta azt is, hogy nem vetkezik le. A vánkosról azonban nem mondott le. A harcot még nem adta fel. Gyufát keresve, levert valamit a sötétben és hideg víz folyt a nyaka közé. Ettől még jobban megmakacsolta magát és a kintről beszűrődő gyenge fényben az asszony ágya felé botorkált. '—1 Á vánkost kérem, —< szólt rá az asszonyra erélyesen a gyerek. —1 Nincs! — ordított vissza a másik. Pillanatig úgy tetszett, hogy az előbb alkalmazott módszer szerinb ráveti magát az asszonyra és egyszerűen kirántja a feje alól a vánkost, mert minek fogadták be, ha nem tetszik nekik? Nem tudni, kinek a szerencséje volt, hogy megérkezett Michel és így elejét vette egy újabb, kétségtelen messzeható vad verekedésnek. í hérése váratlanul visszavonult a csatatérről. A jó szándék tehát elesett. Michel kétkedve hitte, hogy a gyerek fekhelye olyan kényelmes volna, még kevésbé, hogy az asszony olyan túlzottan hangoztatta ezt, így kényszerítve mást is arra, amit maga se hitt, egyéb kényelmesebb megoldás hiányában. < Jobban fekszik ott, mint mi valamennyien. Elhihetitek nekem. Thérése nem tiltakozott, így Michel megnyugodott. Lehet, hogy úgy van, ha így látásra furcsának is tetszik. A férfiakat jellemzően hamar elfogadta igazságnak azt, amit mondtak neki és nem firtatta tovább a dolgot. Neki is így volt kényelmesebb. Első két napon az asszony még elkészítette a gyerek fekhelyét, aztán ahogy fogyott a pénz, úgy fogyott a lelkesedése is. Később már csak a tűzhely mellé lökte a dolgait, majd ezt is magának kellett összehordania és elkészíteni. A mai este Ígérkezett a Iegkülönbnek. Az asszony már ágyban feküdt és a harmadik vánkosra is ráfektette a fejét, anélkül, hogy előbb odaadta volna, ahogy eddig tette, egyre fogyatkozó előzékenységgel. Legutóbb már csak az ágya végébe lökte, hogy onnan vegye el magának. így rövidült meg a vánkos a tűzhelytől a székig, ahová pár napig került, aztán az ágy végébe és most végül a lehető legrövidebb módon, el sem mozdulván helyéről, az asszony a fejét is rátette. Vánkos, ma éjszaka nincs, a bolond is megérti ebből, nem szükséges érdeklődni utána. A matracok még az öreg ágyában voltak, mert napközben odatették. Váratlan érkezett el a lefekvés ideje. Az esti étkezés — amelyet az utóbbi időben csak túlzottan nevezhettek volna étkezésnek, — váratlanul kiesett a napi programból. Michel se jött meg. Az asszony aludni látszott és semmiféle felvilágosítást nem adott. Az öreg Pivois is visszavonult a másik szobába, amíg Thérése Moisier kisasszony azon tépelődött, hogy mitévő legyen. Várjon tovább, míg Michel visszatér vagy talán beteg az asszony és azért feküdt le olyan hamar? Nem (Folytatjuk) MÁR MOST RENDELJE MEG AZ ÜNNEPEKRE A SÜTEMÉNYEKET! LUCY'S BAKERY HAZAI SZAKTUDÁSSAL IMPORTÁLT CSOKOLÁDÉK • SZALONCUKOR A LEGJOBB ANYAGBÓL ~ VAJJAL KÉSZÜLT FINOM SÜTEMÉNYEK ~ TORTÁK ^TÖBBFÉLE FINOM RÉTES - KUGLEREK ÉS A LEGIZLETESEBB TEASÜTEMÉNYEK DIÓS ÉS MÁKOS KALÁCS ^ TEJES KALÁCS "k Igazi óhazai ízzel és kivitelben! ★ NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓK A híres LUCY-féle magyar POGÁCSÁK Partikra: születésnapokra, lakodalmakra nagy gonddal készítjük el a sütemény- és torta-rendeléstI 12516 Buckeye Road 752-0828
