Magyar Újság, 1979 (69. évfolyam, 1-49. szám)
1979-03-15 / 11. szám
1979. MÁRCIUS 15. MAGYAR ÚJSÁG 3. OLDAL] PÓK ~ REGÉNY ~ IRTA: VASZARY GÁBOR «—i Folytatás >— Ügyességét barátai is megcsodálták. Ha kedvében volt, megmutatta nekik, mit tud. Mint a gyenge szellő, úgy suhant a keze és csúszott óvatosan, mint a kígyó, észrevétlen, mint az óramutató mozgása, gyors, mint a fecske villanása. Ez volt az a sok elismerés, amellyel a szakmabeliek adóztak tudásának. Nem valószínű, bogy Pépint egyszer is rajtacsípik. Hol szedte össze ezt az ügyességet? Vele született képessége volt. Egyben érthetővé tette azt is, hogy nem a pénz izgatta, csupán a megszerzése. Pépin nem garasoskodott soha. Ahogy szerezte, úgy szórta szét a pénzt. Semmiféle erkölcsi törvényt nem ismert. Meglopott gyereket, koldust, siránkozó öregasszonyt, <— sőt rendőrt is meglopott, ha biztosra vehette, hogy idejében odébb állhat. Zseniálisan dolgozott a maga szakmájában. Sokszor a maga mulatságára megduplázta feladatát, amire szüksége nem volt. A meglopott tárgyat más zsebébe lopta, hogy később lopja vissza onnan is, amikor megkívánta. Pépin még a tolvajokat is meglopta és ügyességének mutogatásából is megélt volna. Miképp lehetséges, h°SY egyszer Michel ült helyette? Ezt is az ügyességének köszönhette'csupán. Autóbuszon utazók között kartárs mellé került, aki meglopott valakit és ezt lopta meg Pépin, a vele lévő Michel zsebébe csúsztatva a lopott órát, hogy megtréfálja vele. A kartárs azonban olyan ügyetlen volt, hogy a károsult nyomban észrevette a lopást, de akkor már Michel zsebében volt az óra, olyan villám gyorsan dolgozott Pépin. Le is kapták a Vaksit, aki rögtön tisztában volt azzal, hogy kinek köszönheti a rosszul sikerült tréfát, de nem szólt semmit. Leülte a kiszabott időt. .* Pépin gyáva volt és szó nélkül hagyta. Michel is először ült és akkor se magáért. Fiatalok voltak. Nem hozta szóba egyszer sem, de Pépin enélkül sem felejtette el soha. Itt pecsételődött meg barátságuk, ezért tűrte Vaksi fellobbanó indulatát; bár sokszor késhegyre ment közöttük a vita, az utolsó pillanatban Pépin mindig engedett. így volt jó, számított is erre minden esetben Michel, máskülönben neki kellett volna visszakoznia, mert csak a szája járt, amikor nagy szavakat használt. A külvárost a Clignancourt-i gyilkosság foglalkoztatta napok óta. A boulevard lapok a rendőrség ügyetlenségéről cikkeztek. Rövid idő közben ez volt a harmadik gyilkosság, amellyel szemben a közbiztonság őrei tehetetlennek bizonyultak. A halott vénkisasszony személye egyszerre a nyilvánosság elé került és jóval többet foglalkoztak vele, mintha egy minisztert ütöttek volna agyon. Az áldozat minden vonatkozásában. élete Iégapróbb részleteiben az érdeklődés központjába került. A gyilkost rossz nyomon hajszolták, eredménytelenül és csak akkor enyhült a közhangulat, amikor merő véletlenségből elfogták az első gyilkosság tetteseit. A közfelháborodás némileg enyhült. A Szép Fiú nyugodtan élt tovább, életmódján semmit sem változtatva. Arra se volt többé gondja, hogyan és hová meneküljön. Itt volt a legbiztosabb helyen. A rendőrség vidéken kereste, ahová az önként jelentkezett tanúk serege irányította figyelmét, mert mindenki fantáziáját izgatta a kitűzött vérdíj. Léon a gyilkosság utáni napokban ügyesen úgy tervezte, kisebb lopáson elfogatta magát, hogy így a börtön falai között találjon biztos menedéket, ahol a legkevésbé jut eszükbe keresni őt. De erre sem volt szükség. Kedvére volt, amikor a lapokat olvasva, a gyilkos személyleirásában egyetlen pontban sem ismert magára. Nyugodtságában önbizalma erősbödött, szinte kedve lett volna kissé megpiszkálni az ügyet, hogy előtérbe került személyét misztikusabbá tegye. A gyilkosság pillanatában elveszett embernek hitte magát, most más szemmel látta az egészet. Úgy érezte, valaki lett, példát mutató bátor férfi. Minden jó lett volna, ha pénze is van. Ez az egy volt az ügy szépségfoltja. Mennyivel szebb és tökéletesebb lett volna, ha magához kaparintja az áldozat pénzét is, amelyről a lapokból szerzett tudomást, hogy keze ügyében volt és mégis elszalasztottá. Ez az egy volt, ami miatt lelkiismeretfurdalásai voltak, mert úgy érezte jogos tulajdonától fosztották meg. Kötekedőbb, hangosabb szavú lett és magára maradt perceiben újabb nagy dolgon törte a fejét, mert hiúságát sértette, hogy egyre kevesebbet foglalkoztak vele a lapok. A megízlelt dicsőség a fejébe szállt és szerepelni akart. Ölt volna újra, gondolkozás nélkül, ha biztosra veszi, hogy azt is megússza. Előbbi félelme és nyugtalansága eltűnt, más miatt volt most rosszkedvű és mogorva. Az bántotta, hogy titkát magába kell ásnia és nem dicsekedhet vele senkinek, bár sokszor misztikus kijelentéseket tett, de szerencséjére nem MEGRENDELEM Vaszary Gábor: A PÓK című könyvét . . példányban. Mellékelem a vételárat példányonként 10.50-et. Kötelezem magam: a megjelenéskor átveszek . . . . példányt és az értesítéskor elküldök példányonként $12.50-et. NÉV i......................................................................................... CÍM ........................................................................................... VÁROS ................................................................................. ÁLLAM. ZIPSZÁM............................................................... vették komolyan. Még nagyobb szerencséje volt, hogy nem sejtette, milyen kevésre tartják, mert hiúságában megsértve, feltétlen elárulta volna magát. Én voltam, aki ölt, én vagyok az, aki félrevezeti az egész rendőrséget, akiről összebújva súgdolództok, néma elismeréssel. Engem ünnepeljetek. » Nemzeti hős szerepében tetszefgett. Ölni, pusztítani és hetykén meghalni, ha úgy adódik legvégül, ha félelmetes híre már szájról-szájra járt, ez volt a vágya. Pépin egy reggeli csatangolásában összeakadt vele. Nem szívelte, tovább ment volna, de eléje állt. — Hallom, te is benne vagy? <—i Miben? »—< A bank, — felelte a Szép Fiú röviden és jelentőségteljesen. Pépin két nap óta nem nézett Michelék felé, így nagyon meglepte, hogy Vaksi ezt is bevette tervébe. Elkomorult arccal hallgatta hetykén odavetett szavait, amelyek pontosan bizonyították, hogy minden tévedés kizárt, mindenről pontosan tudott. Sőt önálló elképzeléseit is hangoztatta. <— Nem szükséges falat lyukasztani. Nem vagyunk mezei patkányok. Bátran és merészen kell neki fogni a dolognak, — és részletesen elmondta, hogy képzeli. Közvetlen a hivatalos órák utolsó perceiben arcuk elé kötött kendővel. Aki akadékoskodik, a gyomrába ereszteni kettőt, hogy a sóhajtástól is elmenjen a kedve. <—> Gyorsan és jól. Vite et biení fölényes volt és búcsúzóul megveregette Pépin vállát. Elrontotta egész napját. Michel nem tudja, milyen nevetséges helyzetbe került, amikor az asszony szeretőjével állt össze és eljátssza még azt a kis megbecsülést is, amely megmaradt számára. Elhatározta, hogy valami módon elejét veszi ennek és még aznap este ellátogatott hozzájuk. Amikor a ház küszöbét, meglepő kép fogadta. Marie mosogatott, Thérése törölgette az egyenként átadott edényeket. Michel papucsban volt és híreket olvasott fel az újságból a szórakoztatásukra, óvatos lassúsággal, hogy az előforduló ismeretlen szavaknál ■ tartott pihenő ne árulja el, hogy előbb átrágta magát rajtuk, mielőtt kimondta. Ha simán megúszta, a pápaszeme mögül megnézte őket, hogy mit szólnak hozzá. A békés családi hangulat kiegészítéséül az ágy végében üldögélő öreg a gyerek babáját tartogatta a karjaiban, mintha pesztonkája lenne és az álmát vigyázta volna. Kimondott családi kör volt. Pépin a sapkáját illemtudóan levette és óvatosan leült az ágy szélére az öreg mellé. — “Nem imindegy Franciaország jövője szempontjából, hogy külpolitikánk rosszindulatú hangsúllyal szorgalmazza e azokat a problémákat, amelynek megoldását a nemzetközi helyzet idővel magától is... r— itt hirtelen megakadt Michef az olvasásban, mert a mondatot befejező idegen szó vára tlan ragadta torkon, nem volt ideje kisillabizálni. Jónak látta, ha hirtelen leengedi a hangját és ponttal él. 1hérése felkapta a fejét és tekintete összeakadt Mich elével. w Hol itt a verbe? — A verbe? — csodálkozott Michel. ,—■ Micsoda verbe? .—■ Az állítmány. Egy szó hiányzik. <—< Hiányzik hát, ,—■ jegyezte meg Michel, árnyalati bűntudattal hangjában. ,—■ Magam sem értettem az egészet. !—> az újságot nézte mereven. ,—■ Persze, elmosódott a szó. Rosszul nyomták. Várjatok csak, . . . illiminálja . . . így hangzik valahogy: illiminálja . . . Jónak látta, ha ezúttal megreszkirozza az őszinteséget is. ■— Ezt nem értem. Te érted? i— for dúlt a gyerekhez. —< Nem. /—> Na, látod! Azért nem értjük, mert elmosódottan nyomták, másképp mind a ketten megértettük volna, a többieket eleve kihagyta a műveltségből és gyors mozdulattal összehajtotta az újságot, nehogy a gyereknek eszébe jusson utána nézni és rajta csípje, hogy hazudott. Más embert elfogja a büszkeség, ha másoknál többet tud, Michel azért volt elégedett, mert a gyerek se tudta, amit ő nem tudott. Ez is megesik. Mozdulatai előkelőbbek lettek, amikor gyufát keresve a tűzhelyhez lépett. Egyben elhatározta, többet nem olvas fel nekik soha semmit, mert könnyen ráfizethet erre a mulatságra. Csak az asszony közbevetett megjegyzése józanította ki. — Miféle marhaságokat olvasol itt fel nekünk, amit senki se ért? — Na, na! >—* ellenkezett jóindulatú elnézéssel Michél. —< Jó, ha az ember mindenről tud. Ne érje soha váratlan meglepetés. ^ Mi közöd neked a külpolitikai nyavalyához? Azzal törődj, ami a hasatoknak kell. i—i Valami novella nincs az újságban? próbálta enyhíteni a helyzetet a gyerek. »— Nincs, —> jelentette ki határozott hangon Michel, pedig volt. Pépin mélységes megdöbbenéssel nézte őket. Mitől van ez a nagy családi béke? Mi történt ezekkel? Még inkább megdöbbent Marie következő megjegyzésén. r-i Miért nem veszel ennek a kislánynak egy meséskönyvet inká bb? <— Este nincsenek nyitva az üzletek. —> Megveheted holnap is. —< Holnap vasárnap van. _ Na és? !—• de hirtelen elhallgatott. Majdnem azt mondta: Mit zayar ez téged? De másképp fejezte be. —- Hétfőn is megveheted. Pépin úgy nézett rájuk, mintha bolondok lennének. Két nappal ezelőtt az asszony még kirúgta volna a kölyköt, most meg ,éppen a férjével veszekszik miatta. Még mesekönyvet is követel a számára. A történtek magyarázata igen egyszerű volt, ahogy később megtudta. Madame Moisiernek módjában állott valami titkos módon segítségére lenni elhagyott gyermekének. Még elhurcolásának napján, dél felé egy komor külsejű, szakállas férfi kopogtatott be hozzájuk. A gyerek az iskolában volt, Marie éppen azon veszekedett a férjével, ha a gyerekhez ragaszkodik, elhagyja a házat. Ezt a viharos, veszekedős jelenetet, amelyben egyedül az asszony vitte a szót, vágta ketté az ismeretlen megjelenése. Madame Rose Labaume-tól értesült arról, hogy madame Moisier kislánya náluk nyert otthonra. Jómaga azért jött, hogy a gyermek kiadásait fedezze anyja távollétében, remélve annak rövidre szabott idejét. Ilyen körülményesen fejezte ki magát az idegen férfi. Madame Moisier 15 ezer frankot küldött nekik. Á gyermeket csókoltatja és jóindulatukat hálásan köszöni, Marie az emberi kötelességről beszélt, amelynek természetes következménye azokon segíteni, akik bajba jutottak, főleg, ha egy ártatlan kislányról van szó, aki nem tehet semmiről. _i Mondja meg madame Moisiernek, fűzte hozzá, a legjobbakat kívánjuk neki, egyben legyen nyugodt, a kislányt nagyon szeretjük és nálunk a legjobb kezekben van. Áz idegen szakállas úr szertartásosan köszönt, majd kis habozás után kezet fogott velük és elment. Műveltebb csirkefogó volt és sokat adott a külsőségekre. Thérése-t az iskolából hazajövet már szeretettel fogadta az asszony. Kijelölte a helyét az asztalnál. Elsőnek neki szervírozta az ételt. Az ebéd nagyon kielégítő volt. Megvolt minden, ami egy kis polgár asztaláról ebéd idején nem szokott hiányozni: előétel, hús, saláta, sajt, vörösbor, petits fours, sőt feketekávét is kaptak. Hosszú idők óta először lakott jól az öreg Pivois is. Lassú étkezése jelezte, hogy betelt vele, mert egyébként kapkodva, gyorsan evett, mindenkit megelőzve, hogy irgalmat reméljen egy kis pótadag képében. Az anyagi segítségről nem beszéltek a gyereknek, csupán anyja üdvözletét adták át. Reméli, rövid időn belül otthon lesz újra. A gyerek hitt és sugárzott az örömtől, kis szemrehányással tekintetében, amelyet Michelnek szánt, aki hosszú évekről beszélt neki. Meghagyták hitében. Marie odáig ment, hogy madame Moisier kiváló tulajdonságait emlegette. A pénz varázsa volt. Michel is elégedettnek látszott és a váratlanul adódott nyugalmi helyzetet komolyan használta fel. Nagy tervén dolgozott, azt mérle gelte és tökéletesítette. Amikor Pépin szemrehányást tett neki, amiért Léont is belevette, kicsiny- Iőleg mosolygott. Nem értesz ehhez, Pépin. A Szép Fiú ügyes fickó, van benne lelkesedés és vállalkozási kedv. Kell az ilyen is, hogy a többieket tüzelje. A túlságos óvatosság is árt. Pépin reménytelennek látott minden ellenkezést, ha csak az asszony piszkos ügyét fel nem fedi előtte, de okosabb, ha erre maga jön rá. Legfeljebb meg kellene segíteni kicsit. A jó szónak nem hisz, mindig a saját feje után megy. Rá is hagyott mindent, nem beszélt róla többet, illetve másra terelte a szót, de Michelt egyéb nem izgatta. A vidéki kertes ház volt mindennek a központjában, nem érdekelte más, csak a bank. Amikor Pépintői elvált, az öreg Pivois-val is hosszasan tárgyalt, hogy meg tudja tőle, kinek adta el a házat, mert úgy határozott, hogy azt veszi meg. Az öreg még Michelnél is jobban lelkesedett a tervért és egyszerre úgy érezte, megpróbáltatásainak napjai megrövidültek. Kettesben, titokban beszélgettek erről, hogy az asszony idő előtt ne sejtsen meg ■ semmit. Michel az öregnek is külön szobát ígért, de amaz ragaszkodott ahhoz, hogy ő az istállóban alszik. Neki az 'is jó. Ott jó a meleg és ha igaz, hogy Michel tehenet is vesz, csak megszopja a tőgyét, ha megéhesedik. Persze ezt nem mondta el. Mind a ketten lázban égtek. Az öreg Pivoist az is érdekelte, honnan lesz annyi pénze. Michel kitérő választ adott, de mivel egyre sűrűbben tért vissza erre a kérdésre, azt mérlegelve, hogy mennyiben bizhat sikerében, kénytelen volt megint előhozakodni a régi mesével, hogy örökségre vár. Az öreg már régen tudta, hogy veje nem tiszta úton szerzi a pénzt és az is kétségtelen, hogy barátai mind szemenszedett csirkefogók, akik közül nem egy rendőrkézre került, ezért izgatta, honnan keríti elő ezt a sok pénzt, amikor a megélhetésükre is alig telik. Michel levelet írt vidékre, a hegyek közé, ahol álmaiban újra megfordult az öreg Pivois is, most hogy így ráterelődött a dolog. Visszatérni újra oda, ez volt minden vágya és tökéletesen elfelejtette, hogy valamikor meg onnan vágyott el másmerre. A levélre sokáig késett a válasz, már azt hitték, elkallódott, de amikor mégis megjött, bár inkább késett volna, hogy megnyújtsa az álmodozások idejét. Késésének is meg'volt a magyarázata. Akinek az öreg Pivois eladta házát, el, adta az is másnak, akinek viszont eszeágában sincs megválni tőle. Alig féléve vette. —< Előbb kellett volna gondolni erre, r— állapította meg elkedvetlenedve Michel, de hamarosan új erőre kapott. Ez se baj. Van még más vidéki ház is a világon. Sőt, ha meggondoljuk, nem is lett volna célszerp vétel. Egyszerre eszébe 1 jutottak fogyatékosságai. Pontosabban emlékezett mindenre, | akár az öreg. Fel ső helyisége nincs, az pedig nagyon fontos, hogy nyitott ablakán keresztül az egész vidéket át lehessen tekinteni. Szebbet és jobbat kell venni. Ebbe hamar meg-* nyugodott. De nem így volt vele az öreg Pivois, akiben egy világ omlott össze és visszaesett előbbi fásultságába. Már nem beszélgettek kettesben, titokban, mert nem volt miről. Michel újra elfclegenedett tőle és az utóbbi napokban tapasztalt barátságos magatartásának már nyoma sem volt. Mintha azt is kerülte volna, hogy összejöjjön vele. Egy este mégis megkérdezte az öreg. >—< Mi van az örökségeddel? Michel mogorván, kedvetlenül válaszolt: — Húzódik. —- Nem adják oda? Nehezen. Ettől kezdve már nem érdeklődött többé. Álom volt, gyerekeknek való bolondos képzelődés. Sokat akart lopni, de nem sikerült neki. Az élet felvette újra a régi arcát. Michel egykétszer kirándult éjszakánként, de nem sok eredménnyel. A pénz elfogyott, Marie újra a régi, veszekedős természetét éreztette velük és elsősorban a gyereken mutatta meg hangulatváltozásait, Thérése Moisier kisasszony éppúgy nem csodálkozott ezen, ahogy azt is természetesnek találta, amikor kedvesek voltak hozzá. A 15 ezer franknak hamar Iába kelt. Négyen éltek belőle, holott csak egy személynek szánták és egyhamar nem volt kilátás újabb küldeményre. Egy délelőtt, amikor a gyerek az iskolában volt, Marie a tüzet piszkálta. Nehezen gyulladt a nedves fa és sisteregve, apró lánggal égett. Az asszony káromkodva piszkálta, túrta, idegessége következtében a tejet is felborította. Ettől még jobban megdühösödött, mert maga volt a hibás és senkin nem. tölthette ki haragját. Mást kellett előszednie, hogy felgyülemlett indulatának szabad folyást engedjen. — A gyereket nem tartom tovább, —■ jelentette ki pár I perccel később. ,— Mit csinált? Mi bajod vele? — érdeklődött közömbös arccal Michel, előre sejtve, nagy vitája lesz, bármiképp igyekszik a kedvébe járni. r-> Nem tudom etetni tovább. Nem vagyok pénzeszsák. Az olaj elfogyott, nincs kenyér, nincs pénz, nincs semmi. Holnap már petróleumot se tudok a lámpába tölteni és a házbér sincs kifizetve. —- Holnapra lesz, —■ bátorította Michel. ,—■ Nincs holnap. Nem birom tovább. Ne kérjetek tőlem enni. Csodákra nem vagyok képes. i—> Kérj a zsidótól! — Nem megy. Az is betelt már. A gyereket vidd el innen. Elég nekem a léhűtő apámat eltartani. Mindenki csak az én nyakamon él, hogy a nyavalya essen belétek! i—> Mondom, hogy holnapra lesz pénz. Várd ki türelemmel! <-i Nem várok. Nincs, — mind jobban beleheccelte magát. ■—■ Vegyétek tudomásul! Keressetek magatoknak más bolondot! Nem fogtok megőrjíteni, eleget kínoztatok eddig is. Nem vagyok senkinek a rongya. Nekem is jogom van az igazságot a szemetek közé vágni. Rondák vagytok, csak zabálni tudtok é& másokat kihasználni. Michel lenyelte indulatát. <—> Várj egy keveset! A gyerek anyja is küld pénzt. ■—■ Mikorra várjam ? Ölhetett kezekkel ü Ijek itt? Azt hiszitek, ez a módja? Menj és beszélj az anyjával, gondoskodjék a kölykéről, én tovább nem birom. Megértetted? — Michel orra elé csapta/az asztalra a törlőrongyot. r— Ne csapkodj előttem, mert odavágok egyet! <—< Vágj! - kihívóan eléje állt és a másik bizonytalan. ságát megérezve, a törlőrongyot ezúttal az arcába csapta. Ez vadította meg végképp Michelt és olyat lódított rajta, hogy belerrecsent áz ágy, ahogy neki esett. Az aszszony felállt, nem szólt egy szót sem és úgy, ahogy volt, kiment az ajtón.* Üres tekintettel bámult utána. Ez délelőtt tíz óra felé volt és délután kettőkor se jött vissza. Közben megjött a gyerek, velük evett és utána leült iskolai feladatát megírni. Michel egy darabig tétlenül ténfergett a szobákban, aztán fejébe csapta sapkáját és látható rosszkedvével elment hazulról. Tizennegyedik fejezet A petróleumlámpa fénye mellett szorgalmasan írta feladatát Thérése a tizenkétéves lányok kitartó elszántságával, ha úgy érzik, valamely erejüket meghaladó vállalkozás érdekében mindent el kell követniük, hogy megerősödjenek. Egyeseket letör a váratlanul nyakukba zúdult csapás, a gyej rek azonban azon kivételesek köze tartozott, akiket megerősít 1 a baj. Elhatározta, különb lesz, mint a felnőttek, akiket gyámoltalanoknak és erőtleneknek tartott, ahogy pár napos tapasztalatai után ítéletet mondott felettük. Nem szabad elcsüggednie egy pillanatig sem. Füzetéhez közel hajolva, 1 szorgalmasan rótta a betűket. Sovány arcába lógott hajá- 1 nak egy kósza fürtjét időnként elsimította vékony kezével és • mélyen elgondolkozott. 1 ekintetéből értelem sugárzott és a ! koraérett gyerekek különös méla búja. Az ajkait összeszoj rítva, ujjai között görcsösen tartotta az irónt, mintha valami nagy elhatározásában megmakacsolta volna magát. Mióta anyjától elszakították, nem mosolygott. Az öreg Pivois az asszony ágyán üldögélve szundikált és időnként felpillantva, a gyereket nézte, ködös emlékei kö! zött kutatva, a saját gyermekét látta a lámpa fénye mellett tanulni, amikor még kedves, szótfogacló gyerek volt. Csak 1 akkor változott meg, amikor Michel lépett az életébe. A gyerek befejezte feladatát, becsukta a füzetet, nagyot sóhajtott és két kezére támasztva fejét, próbálta áttekinteni helyzetét. Itt fog élni ezentúl, lehet, sok éven át, ezek között az emberek között és sok mindenbe bele kell törődnie. Itt minden másképp van, ahogy az iskolában mondták. Ezek a felnőttek mások, mint akiket eddig ismert, vigyázni kell rájuk. Nehéz ezeknek engedelmeskedni. Soha semmit nem köszöVinek meg és olyan szavakat kiabálnak egymásnak, amiket meg se lehet érteni. Csak akkor nem bántják, ha nem hagyja magát. Furcsa emberek. Mosakodni se szeretnek. Szerteszét dobálják a dolgaikat. Nem ismerik a rendet, amire az anyja oktatta őt. A Pépin nevezetű ezeknek , valami rokonuk lehet. Biztos, az asszony rokona, mert ők j ketten ritkán veszekednek egymással. Az asszony az apját i se szereti. Miért nem szereti? Igaz, nem kedves az se és piszkos, meg süket, meg mindig éhes és ő se kedves senkihez. És még sok minden máson járatta az eszét. Gondolataiból az öreg Pivois riasztotta fel, amikor csendesen leült az asztal mellé és a szék reccsenése riasztotta fel gondolataiból. Két lélek készült arra, hogy találkozzék. Az egyik megzavarodott az élet új, ismeretlen furcsaságai között, a másik elfáradt és társtalan volt. Egymással szemben' voltak és egymást nézték. Az öreg kezében tartogatta a bögréjét, pedig már régen evett belőle és messze van még a vacsoraidő is. Lehetetlen szokásaik vannak, gondolkozott tovább a gyerek, ahogy megnézte az öreget, aki lurcsán, álmosan pislogott. Talán beteg ez az ember. ■—■ Kell neked valami ? — kérdezte és igyekezett úgy beszélni hozzá, ahogy a többiektől látta, hogy meg is értse. <— Nem, — mondotta röviden az öreg és nem hagyott fel urcsa nézésével. Pedig betegnek látszik. Mit bámulja, mintha sose látta volna? Harcra készen állt a gyerek, hogy ha kell, megvédje magát. Az öreg ugyan még néni bántotta soha, de nem nézett ki belőle semmi jót. Az öreg megmozdult és a bögréjét óvatosan maga elé tolta az asztalon. Akarsz- valamit, öreg? <—< Nem. i—> Rossz süketnek lenni? — kérdezte, mert eszébe jutott, talán azért ilyen furcsa. <—* Nem, —< felelte harmadszor is az öreg. Furcsa ember, csak bámul, mint aki eszét vesztette. Te szeretsz süket lenni? — csodálkozott. . (Folytatjuk) _____
