Magyar Újság, 1979 (69. évfolyam, 1-49. szám)
1979-02-22 / 8. szám
MAGYAR ÚJSÁG 5. OLDAL Ki Kozta ide ezt a gyereket? szólalt meg váratlanak Pepink ez intézve szavait,' hogy az asszony is hallja. —> Rose. A kapott felvilágosítással nem sokra ment, így a gyeikhez fordult, aki már előre felkészült arra, Kogy védekezik és állta a tekintetét. < Ki mondta neked, Kogy ide gyere? — kiáltott rá. i—< Senki. ~ Felelj! — Mondtam, kogy senki, *—• Karciaskodott. MicKel felállt, kogy több tekintélyt szerezzen magárak és a hangját is nekieresztette : r-* Akkor minek vagy itt? Nem tudom, —< kiabált vissza a gyerek. »— Mit kiabálsz? ,—■ Nem akarok itt maradni. 1 iteket nem szeretlek. — Nem is kell. Mi se téged. Marie is megszólalt váratlanul és csak annyit mondott Michelnek: — Rúgd ki! Minek Koztatok vissza, Ka ki akartok rúgni? <—< fordult a gyerek most PépinKez, aki egykedvűen vállát vonta, így jelezve, kogy tőle ne kérdezze, úgysem avatkozik bele. r— Én Koztalak ide? kiabált MicKel, megbátorodva attól, Kogy felesége érdeklődését sikerült felkeltenie és így keltejük ügye lelett, úgy látszik, napirendre tért. — Én Koztalak ide? Felelj! Nem te. Ez ott ni! — Pépinre mutatott, akinek nem volt kedve a társalgás központjába keveredni. — És te minek avatkozol bele? < kiabált a gyerek. Te rs felelj! Szemtelen a kölyök, nem Kiába a kokainos Lucy lánya. Az anyja természete ütközik ki rajta. — Itt ne kiabálj! Ebben a házban nem leket kiabálni! Akkor te se kiabálj! — vágott rassza a gyerek. I— Úgy látszik, nem nyugszik bele, míg össze nem verik, r— állapította meg Pépin. <—< Én kiabálbatok, mert én itthon vagyok, < kiáltott rá MicKel. — Egy nővel nem leket kiabálni. Ezt az iskolában mondták. És egy nő se kiabál senkivel. i—< Akkor meg minek kiabálsz? Pépin csendesen megjegyezte: — Művelt nő. MicKel megvetően végigmérte. <—* Ez nő? Ronda, taknyos, nagyszájú kölyök. Ezt még senki se tanította tisztességre? —- majd a gyerekhez fordult. >-* És miért tegezel te engem? Ki vagy te? És te ki vagy? Michel ettől a nyílt kérdéstől meghökkent egy pillanatra. Leket, kogy valami kellemetlenséget rejteget mögötte és most a pofájába vágja? — Állampolgár vagyok, — jegyezte meg diplomatikusan, és elfordult tőle. Pépin jónak látta, ka fi gyelmezteti a kölyköt valamire, amiről nyilván megfeledkeztek az iskolában. —i Nem illik letegezni. Nem látod, hogy öregember? Mickel felfortyant: — Öregember az öregapád 1 Pépin igyekezett kimagyarázni, miképpen értette a dolgot, nehogy emiatt a ronda kölyök miatt kettőjük között is nézeteltérés legyen. — Hát öregebb vagy, mint ez a taknyos. De ezt se hagyta a gyerek magán száradni. —' Taknyos vagy te! vágott vissza harciasán. Pépint is elhagyta már a békés jószándék. <—' Jobb lesz. ka befogod a szádat. Még jobb lesz, ka te fogod be a tiedet. Úgy látszik, ennek is le kell már kenni egyet, másképp végekossza nem lesz a vitának. Pépin fel is állt, de Marie közbeszólása elejét vette, Kogy elképzelése szerint cselekedjék. ~ Mit csevegtek vele? Nem tűnt még fel nektek, Kogy unalmasak vagytok? Rúgjátok ki! Még megérem, kegy mindnyájatokat felpofoz . .. Az asztalra csapta a bögréket, Kogy teát adjon nekik, közben Mickel kimondta a végső határozatot: — Előbb megreggelizünk, aztán kidobjuk. Az öreg Pivois, aki eddig a beszélgetőket leste, most minden figyelmét a szervírozandó reggelinek szentelte. Fogatlan száját mozgatva, figyelte a lánya mozdulatait, amint mindegyik elé kenyeret tett és a teát öntögette sorra a bög, rékbe. v —' Az nem az én bögrém, <—> nyújtotta előre ráncos, vékony nyakát <— Ez egy másik bögre. — Már megint a bögréddel vacakolsz? ordított rá Mickel, Kogy az asszonyt az apja ellen is ingerelje, ami sikerült is. '— Megvan a bögréd, nem törött él, Csak nincs elmosva. Külön dolgozzak rád is? Nem elég, kogy ingyen élsz itt! Mihelyt megértette az öreg, kogy róla van szó, nyom kan lebúnyta a szemét. '— Ne hunyd le a szemed, ka hozzád beszélnek, — Mickel átnyúlt az asztalon és megbökte. _ Érts a szóból: Megszoktam azt a bögrét, — motyogta mentege tődzve. *-> Csak abból ízlik a tea. Hát szokcl meg a másikból is. Éppen elég időd var rá. Nem sürget itt senki. Pépin is kapott egy bögre teát és egy darab kenyeret Megszokott vendég volt a háznál. Agglegény létére is csal hálni járt haza. Egyetlen ágyat bérelt egy füstös, piszkos hideg szobában, ahol többedmagávaf aludt, elég messze innen, majdnem at szabad mezőn, egy lakatos műhelyben, amely idővel a haladás szellemének megfelelően autójavító műhellyé lépett elő. Az öreg Pivois kőt keze között tartogatta a teás bögrét, a kezeit melengetve, majd tanácstalanul körülnézett. A többiek már ették a kenyeret és körtyintgatták a forró teát. A gyerek szótlanul nézte őket. '—' Nincs kanalam, >— szólalt meg végre bátortalanul az öreg. — Nem tudom a teámat megkavarni. — A tiedben nincs cukor. Minek kavargatni? Ha kavarom, tovább tart. Megszokásból kavarom. \ Mickel az asszonyhoz fordult: 7* Adj neki egy kanalat. Né nyafogjon itt örökké. I Keressen magának egyet. Annyira nem öreg. (Folytatjuk) _____ ^ 1970: FEBRUÁR 22. PÓK REGÉNY ~ ÍRTA: VASZARY GÁBOR ^ Folytatás <—< Kilencedik fejezet Pépin visszajött a gyerekkel újra és olyan egyszerű közvetlenséggel lépték át a szoba küszöbét, mintha ez lett volna a világ legtermészetesebb dolga. Tetejében még azt is megkérdezte — Miért van itt ilyen büdös? Mivel Mickel szóra se méltatta, körülnézett és észrevette az asszonyt is. Nem értette, miért fekszik az ágyra Korúivá, teljesen felöltözötten, mozdulatlanul. Csak nem MicKel ütötte agyon? De elég volt Michelre egy pillantást vetni, Rogy búcsút mondjon ennek a szép elképzelésnek. Komor arccal ült az asztal mellett, fejével Marie felé intve, azt jelezvén ezzel: Látod, miféle életem van nekem is. Akkor se vagyok boldogabb, ka fáradtan haza jövök. Az öreg Pivois elkomorult, amikor a lányát sírni látta. Az ő számára is szokatlan jelenség volt ez és semmi jóra nem következtetett belőle. Tanácsosabb visszamenni a szobájába és újra lefeküdni. De ékes volt és mégis ott maradt, hogy megértse, mi történt velük. De ezek nem beszéltek egymással. Az ajtó mellett egy ismeretién gyereklányt látott álldogálni, arról se tudta, kicsoda és Kogy került ide. A gyérek is bámulta őt és kétségtelen épp olyan tanácstalanul állötf az események központjában, akár csak jó maga. Marié végre lassan felállt, könnyes arcát két kezével mégtörülte és rájuk sem nézve, fáradt mozdulattal rendbe kozta az ágyát. Mindnyájan erősen figyelték mozdulatait, mintha valami szokatlan és igen érdekes dolgot láttak volna. Michel azt mérlegelte, Kogy hasznos volna-e, pár szóival megvigasztalná, valahogy így: ,—< Ezért vagy annyira oda? Szerzek neked különb és szebb dolgokat. Csodálkozni fogsz te még, mi mindenre gondolok én. Tudom a kötelességem, de mégse mondott semmit. Nem jó vígasztalás, különösen a mai napon nem, egy céltalan éjszaka után, amikor az újság is írt róla. Ha az asszony elmondja másoknak is, könnyen nevetségessé válhat. Meg tudná magyarázni, Kogy és mint történt a ma éjszakai kaland. Maguk is belátnák, kogy neki van igaza. Pépin biztosan megértené, sőt helyeselné is. Ilyen semmiségért van annyira oda? Mintha nem állna módjában újat szerezni helyette. Hiszen ezeket is ő kozta haza. Persze, kár értük. Szomorú, kogy ez a sok drága holmi odaégett, de ha egyszer már megtörtént a dolog, úgysem lehet segíteni rajta. Amikor Marie rendbehozta az ágyat, egész magatartása szelídnek és alázatosnak tetszett. Nem szitkozódott, nem csapkodott, sőt éppen Kogy szokatlanul megcsendesedett, mint aki nehéz betegségből kelt volna fel és fáradtan a tűzhelyhez, lépett, hogy reggeli teájukat elkészítse. A gyerek mellett ment el, de nem lökte félre, sőt semmiféle megjegyzést sem tett rá. Pépin ugyan sietve megjegyezte a biztonság kedvéért: «— Már két igénylő is van a gyerekre, de egyelőre még ném döntöttünk, kié legyen. Délutánra maradt. A gyerek csodálkozva fordult feléje. Ez neki is újdonság volt. Pépin éppen az ellenkezőjéről beszélt. Madame Rose Labaume-nál voltak újra és megint csak hiába. A rossz arcú öregasszony be se engedte őket. Már cédulát is tett ki az ajtajába: “A városból csak este jövök vissza felírással és piszkos ablakfüggönye mögül Ieskelődőtt a kopogtatókra. r— Milyen erőszakos disznók, r— állapította meg. Azt persze nem tudta, hogy a kitett papiros leesett és hátlapjára fordulva hevert az ajtó előtt, hogy észre se vették. De a többieknél sem volt eredményesebb az útjuk, Ka Pépint be is engedték és szokás szerint ő neki kint kellett várakozni az eredményre, amely minden esetben elutasító volt. A Pépin nevezetű férfi tehát hazudós ember, állapította meg l kérése tizenkétévesen, felháborodással, mert az iskolában ennek csúnya jellemtelenségére többször is felhívták a gyerekek figyelmét. Marie rárakott a tűzre, ezúttal fadarabokkal táplálva atkozott lángjait és úgy látszott, a történtek felett ő is végre napirendre tért. Michel nagyon óvatosan cigarettát csavart magának és a legkisebb zajt is kerülni igyekezvén, rágyújtott. Nem (szabad ilyenkor irritálni az asszonyt. Majd megnyugszik idővel magától is. Bár inkább szitkozódna és csapkodva kiabálna, ez tér mészetesebb és megnyugtatóbb volna. Szokatlan, csendes viselkedése alkalmat adott arra, hogy jobban szemügyre vegye á saját feleségét, amit régóta nem tett és kellemetle íijil érintette, amit ebből a néma szemlélésből meg kellet állapítania, ami egyébként eszébe se jutott volna. MEGRENDELEM Vaszary Gábor: APÓK című könyvét . . példányban Mellékelem a vételárat példányonként 10.50-et. Kötelezem magam: a megjelenéskor átveszek .... pél dáriyt és áz értesítéskőr elküldök példányonként $12.50-et. NÉV ............................y...........................-........................ CÍM ........................................................................................... .VÁROS ................................................................................... ÁLLAM, ZIPSZÁM............................................................... Nyomorúságos állapotban van az asszony. Az arca is megsoványodott, az alakja is meghajlott kissé. Fekete, dús haja is elvesztette élénk fényét, fakó és rendezetlen volt. EI! durvult keze a munkától sebhelyes. A ruhája is szedettvedett ócskasság. Most vette észre először. Ez volna a szép lány, akit szeretett? Csupán a mozdulatai emlékeztetnek egy elmosódott régi képre, amelyre nem szívesen emlékezett vissza. Nem jó a múltat felidézni, nem is akarta, de magától jelentkezett, hogy nyugtalanná tegye. Nagyon távolból, lassan és óvatosan jött a múlt, kogy megkísértse, mint kedves melódia. Ahogy a gyermek négykézláb járni tanul és egyszer csak megáll a két lábán is. így jöttek vissza a régi napok, óvatosan átlépték az ajtó küszöbét. Mindig többen voltak és messzebbről jöttek, egyik a másik után, óvatosan, hivogatólag intettek a többieknek is. Először csak megálltak előtte csendben, halk figyelmeztetésül, illedelmesen, szótlanul es a szemébe néztek szomorúan, , aztán hogy egyre többen lettek, az ablakot kitárták, az ajtót j kicsavarták helyéből, a falakat megbbntották, hogy mindig I világosabb legyen. A bútorokat a levegőbe szórták, hogy eltűnjön körülötte minden, ami van és erősen, szelesen szemébe tűzzön a nap. Az udvar is eltűnt, mögötte mind a . szűk sikátorok, a földhöz ragadt ócska, nyomott tetejű háj zakkal együtt. Egész Párizst, elsöpörték a régi napok és j hegyeket építettek a házak helyébe, hallgatag fenyves erdőket. A régi napok megálltak előtte, az ég se volt ólomszürke, felhőtlenül sivár, panaszos színű, bűnös napokra I emlékeztető, mint nagy beteg jajgató szava, amikor nyílt szemmel kell szembenézni az elmúlással. Mező volt, domboldalnak fekvő virágos rét; egész a , fenyves hegyekig elnyúlott. Tiszta kék volt a föléje boruló ég. ' mozdulatlannak tetsző felhőpamacsokkal a széliben, egybe kapaszkodva, mint békésen legelésző juhnyáj. Michel öhmagát is látta a megőszült öreg hegyek közé szorult kis falu szétszórt házikóival. A levegő tiszta, éles és Mariéval virágot szedett. mindenre pontos magyarázatot talált, ez megnyugtatta és elmosolyodott. Miért nem üzentél? Segítettem volna rajtad. — Hogy segítettél volna? Látod, hogy magadnak se , volt elég. | — Loptam volna, ha másképp nem leket, vidám volt és őszintén bőszéit. — Te is megtetted ertem. Miért ne tettem volna meg én is? Boldog ember volt Mickel Barbant. Nem volt titka többé és az asszony is egyetértett vele. Tökéletes asszony. Utólag minden érdekelte Mariét és pontosan meghallgatta Michel beszámolóit. — Ez akkor volt, amikor a prémes kabátodat hoztam neked. Ez akkor, amikor a gyűrűt és nyakéket kaptad . .. A részletek is érdekelték az asszonyt és szívszorongva hallgatott végig egy-egy izgalmas történetet. Amikor Niceből megszökött, majd máskor, a jól végzett munka után a robogó vonatból ugrott le és sántikálva bujdosott a környéken. Néha erdőkben aludt, a zsákmányt mindig biztos helyre rejtve, hogy csak akkor nyúljon hozzá, amikor már elmúlt felőle minden veszély. Odaadó figyelemmel, csillogó szemekkel, hallgatta a bűnt. — Taníts meg engem is lopni. Később ellátogattak a szülői házhoz; előkelőén, drága ruhákban, ékszeresen, mert Michel mindenről gondoskodott. Az anyja, mintha csak arra vári volna, hogy lányát még egyszer utoljára lássa, hirtelen meghalt. Apját nagyon megviselte ez a váratlan csapás és ő is Párizsba vágyott, lánya elbeszélései alapján. Megbeszélték, hogy eladja házát, földjét és egy részét Marie kapja. Úgy utaztak el, hogy rövidesen utánuk jön. A vonaton Marie csillogó szemmel pénzt mutatott a férjének. i—i Honnan vetted? — Mit gondolsz? Mindjárt sejtette, ahogy az izgalomtól csillogó szemébe nézett. #— Vigyázz, mert bajba kerülünk. Nem értesz hozzá. r— Nem lehet baj. Az apámtól loptam. Remek tanítványnak bizonyult. Megízlelte a tiltott gyü- I mölcsöt és elbűvölőnek találta. Derülten, mosolyogva száj molt be róla és több elismerésre számított, mint amiben Michel részesítette. Nem mintha erkölcsi szempontból nehezményezte volna, vagy bármi más kifogása lett volna, mint az az egy, hogy Marie vigyázatlansága bajba rántja őket. Kár dicsérni, csak vakmerő lesz és meggondolatlan. Aztán rosszabb napok jöttek. Az öreg Pivois pénze fogytán, egyszerűbb álláshoz jutott, köztisztasági alkalmazott lett, nyílt szóval utcaseprő. Nem valami méltóságteljes foglalkozás, de idővel ezzel is megbarátkoztak. Az öreg különben is csak vasárnaponként ebédelt náluk. Lassan csúsztak bele a nyomorúságba. Az évek egymást zavarták. Az apa megöregedett. Első baja volt, hogy elütötte egy jármű, kártérítésképpen végkielégítést kapott, ennek már közösen hágtak a nyakára, azt javasolva, éljen velük az öreg, így kevesebb a kiadásuk. így maradt náluk és elfelejtett idejében meghalni; tovább élt, mint a pénze tartott. A süketsége ;s újabb csapás volt. így köszöntek el Midiéitől egymás után a régi szép napok: a virágos rét, a fenyvesekkel borított hegyek, Marie első csókja a széna kazal tövében, első ölelése egy szeles éjszakán, amikor megnyitott ablakán át meglátogatta, szokása szerint tolvaj módra, amig a szülei aludtak és Marie Pivpis két kezébe temetve arcát, furcsa mosollyal, hangtalanul sírt. Igen, épp úgy sírt, mint most is. Ez a halk sírás maradt meg egyedül emlékeztetőnek. Marie Pivois. Szép lány volt, sudár növésű, egyenes tartású, dús haja, kékes fekete, mint a holló szárnya. A falu gazdag molnárának a fia félig-meddig jegyben járt vele, amikö) életébe lépett Michel Barbant. óvatosan, tolvaj módra. | Pontosan emlékszik rá. Párizsból szökni kellett. Lopás- j ból élt, amióta az eszét birta. Apa, anya nélkül nevelkedett fel, közintézmények jóvoltából, ahonnan másodmagával ^ megszökött. A jó pajtásnak azóta fejét vették, zaklatott éle- I lének méltó befejezéséül, de előbb még sok mindenfélére megtanította, aminek hasznát is vette. Gyerekkorától a máj sóból élt. Lopni kellett az ételt is, hogy jóllakjék. Előbb a mellette lévő pajtását lopta meg, >—■ mások erőszakoskod- 1 tak, ő inkább ravaszkodott, »— aztán a közintézmény éléstá, rára került a sor, hosszú, sötét alagsor végében. Addig ügyeskedett, míg tarthatatlanná vált a helyzet és meg kellett I épni onnan is. Talált kölyök volt, egy kapualjba tették ki. Ki hagyta el és miért? N^m érdekelte. Nem volt szentimentális lélek. Ezt a nyavalyát csak öreg korára szerzi be áz ember, majdnem a köszvényével együtt. Úgy volt jó, ahogy volt, sohasem kij fogásolta. Lopott, jól, vagy rosszul és odébb állott, ha égett a talpa alatt a föld. Az izgalmas, változatos életet szerette és része is volt benne. Azt az öt évet és négy hónapot, amit leült érte Párizsban és vidéken, csak annyiban hasznosította, hogy óvatosabb legyen, de megjavítani nem tudta. Nem is az volt a célja. Nem cserélt volna senkivel, főleg amikor Marie Pivois-val összehozta a sors. Szép emlék volt. Marie szüleit is meglopta, hogy végül a lányukat is ellopja tőlük. Marie könnyű préda volt, de akkor még nem tudta ezt és kétségek között sok álmatlan éjszakát virrasztott át, attól tartva, hogy a lányt a molnár kölyök meg tudja tartani magának. Sokat ravaszkodott, az agya is fürgébben mozgott. a lány kívánatossága is sarkallta, míg végül mégis célt ért nála. Marie tizennyolcévesen Párizsról álmodozott, oda vágyott mindig és Michel ezt jelentette a számára. Megszökött vele a szülői háztól egy őszi hajnalon és kezdetét vette a szép, kalandos élet. A vidéki, naiv lány semmit sem tudott kétes mesterségéről. Michel ügyesen takargatta előtte a valót, gazdag rokonok segítségére hivatkozva. J Michel életének ez volt a legtevékenyebb és legügyesebb korszaka. A szerencse is mell éje állott, pénze volt mindig. Sok drága holmit összelopkodott az asszony számára. Néha két napig is távol volt, rokoni látogatáson és jól megrakod va pénzzel és asszonynak való drága portékákkal tért vissza. Marie soha olyan szépen és előkelőén nem élt, mint akkoriban; ékszerei is voltak, A legboldogabb teremtésnek j hitte magát. Michel jó férj volt, gondos és előrelátó, szinte • a gondolatait kileste. Mit tudta a gyámoltalan lélek, honnan szedi elő mindezt. Azt se sejtette, miért viselkedik Michel néha heteken át különösen. Kapkodó, ideges, nyughatatlan és sehol se találja helyét. Minden zajra felfigyel és keveset mutatkozik mások előtt. Otthon ült naphosszat, szinte elrejtőzve az emberek elől. Amikor rávette feleségét, hogy útra keljenek másmerre, jobb vidékre, egyszerre nyugodtabb lett. Levegőváltozás kellett, r- így magyarázta. Állítólag' orvoshoz is járt, de sohasem vele, bár aggódott érte. Aztán volt olyan idő, hogy Michel haza se jött és kerek négy hónapig volt távol. Az asszony azt hitte, megszökött tőle, vagy váratlan szerencsétlenség érte. Rémülten kutatta, kereste mindenütt Amikor már elcsüggedten feladott minden reményt, egy este váratlanul megjelent Michel. Sovány és beesett volt az arca. Sírva, boldogan borult a nyakába. ' Hol voltál, Michel? Hol voltál, hogy ilyet tudtál tenni velem? Valób an nyomorultul festett a dolog. Az asszony eladogatta drága dolgait, ékszereit, ruháit, hogy valahogy fenntartsa magát vele. Nem lehetett tovább is titokban tartani a dolgot. A aecsületébe vágott volna, ha elhallgatja; azt hitte, a hűsége több, mint gondosan titkolt mestersége. Egyszer csak szóba kellett hozni ezt is. Bár megvolt az alkalma hozzá, nehezen szánta rá magát. Azt hitte, elveszíti, vagy legalább is erkölcsi prédikációt tart, amitől leginkább undorodott volna. Marie csodálkozott, de azt sem túlságosan. Utólag Tizedik fejezet A nap elbújt, az ég szürke lett és Michel újra ott volt a konyhaszobában. Az elmúlott napok újra elszaladtak, a sok tarka emlék elhunyt, hogy befejezésül a tűzhely előtt álldogáló, szomorú arcú feleségét láthatta újra. Ez lett Marie Pivois. Nem kellett a drága holmi, ha Michel haza hozta. Egyet se használt fel a maga számára. Ügyesen gazdálkodott velük; megmosta, hogy újszerűségét elveszítsék, ami könnyen bajba hozta volna az embert és apránként itt-ott eladogatta, közös életük könnyebbségére. Az öregség lassú közeledtével egyre ijesztőbb jövőt ígért. Igen, vasárnap templomba is kellene menni, míg nem késő, jól mondta az asszony. Nem nyugdíjas állás ez, addig kell lopni, amíg lehet. Michel önmagában kereste maga igazolását és még jobban megerősödött benne a gondolat, hogy mindezt rövidesen rendezni fogja. A vidéki házra szükség van, hogy az asszonynak újra emberi sorsa legyen. A vidék szeretete mindig a lelkében élt, csak el kellett temetnie. Hol van az a verses könyv, amiben az a kis háztartási vers volt? Azt kellene még egyszer figyelmesen elolvasni. Persze, az asszony tüzelte el. Vidék, vidék, ismételten ezt hallotta, s úgy zúgott a fülébe, mintha harangoznának. És éppen azt a vidéki házat fogja megvenni, ahol az asszony boldog gyermekkorát élte át, amelyről olyan sokat beszélt, amikor ifjú házasok voltak. Ennek is nagyon sok esztendeje már. Nem is tudná, mikor beszéltek erről utoljára. Az öreg Pivois, ez a koszos disznó is boldog lesz ott, a fene vigye el, úgy ahogy van. Mert ez is csak az életüket keseríti. Az aszszony is ezért kedvetlen, ez teszi szerencsétlenné. Erre is dolgoznia kell. És nem veszi észre, hogy túl soká él. Sehogy sem akar időre megdögleni. Szívós, mint a macska. Michel megvidámodott, amikor gondolatainak végére ért. Minden megváltozik rövidesen. Marie a tűzhely mellett szintén elhatározott valamit. Teladja a küzdelmet. Van jobb élet is, mint ez. Egyre bizonyosabb és határozottabb körvonalakban látta, mit kell tennie. Nem gondolt a múltra, mint Michel, azzal számolt, ami van és sohasem voltak nyugtalan álmai. Lassan és biztosan ment mindig a maga útján, soha nem állt meg és még kevésbé fordult visza. Annyira még nem adta fel a harcot, hogy emlékein rágódott volna. Michel az elviselhetetlen csendben helyénvalónak találta, ha valamiképpen az asszony kedvében jár.
