Magyar Újság, 1979 (69. évfolyam, 1-49. szám)
1979-02-01 / 5. szám
1979. FEBRUÁR i. MAGYAR: ÚJSÁG 5. OLDAL' PÓK <r*^ REGÉNY ~ ÍRTA: VASZARY GÁBOR í Vaszary Gábor a magyarság körében jól ismert s író. Világviszonylatban: világhírű. Németország-j l ban, Franciaországban könyveinek sokasága jelent i meg. Évek bosszú során keresztül figyelte a magyar ] sajtó vergődését a pénztelenség és a magyar kö- l zösség közönbössége miatt. Karácsony előtt egy ^ s nemes gesztussal felajánlotta könyveinek emigrációs i kiadói jogát, bogy ebből segítséghez jusson a ma- (1 gyár sajtó. Elküldte legkedvesebb könyvét a Pók - ; ot, hogy ezzel kezdjük el a kiadásokat. A Pók meg- ^ jelent német nyelven és KXKezres példányszámot ért meg. Franciaországban megfilmesítették. < Hálásan köszönjük Vaszery Gáborpéldátadó cse- $ lekedetét. I A könyvkiadás sohasem volt olcsó művelet. AzJ] inflációs időben még több befektetést igényel. A ( könyv szedését felhasználjuk az újságban,, hogy i ezáltal csökkentsük a költségeket és megismertet- j hessük és megszerettessük olvasóinkkal a könyvet. I Előreláthatólag 500 oldalas lesz a könyv és vászon- ] kötésben 15 dollár. Aki azonban az alant i szelvényt kitölti és beküldi a vételárral együtt, az 50%-os kedvezményt kap, vagyis 15 dollár helyett, 10.50-et kell fizetnie; aki pedig nem mellékeli a^ vételárat, de jelzi, hogy a megjelenéskor hajlamos megvenni, az 20%-ot kap és a megjelenéskor 15 dollár helyett 12 dollárt kell beküldenie és a postázásra még 50 centet, vagyis $12.50-et. A pénz elővaló beküldése esetén nem számítunk portót. A könyv előreláthatólag május végére jelenik meg. A Magyar Sajtó érdekében kérjük, rendelje meg a könyvet! r----------------------------------------------------------------------------Folytatás »—> Madame Moisier ekkor már elvesztette magabiztos, fölényes nyugalmát és piszkolódó, káromló szavai egyszerre hasonlóvá tették a többiekhez, akiktől megkülönböztetett viselkedésével elkülönítette magát. Megfékezhetetlen, átkozódásai csupán madame Rose Labaume szivéhez hozták őt közelebb, amint a rendőrök sora között elhagyni kényszerült otthonát, mert így sóhajtott fel, hosszan utána nézve: ,—1 Ügy látszik, mégis jóravaló asszony volt. Az utca végében, az összegyűjtött csirkefogók, hangos és vidám éljenzéssel fogadták a kokainos Lucy megérkezését. Mindenki a közelébe férkőzött, hogy jobban szemügyre Vehesse. Gátlás nélküli szitkozódásai zajos tetszést arattak. r- Itt az úrinő, kiáltott fel valaki és nyitott tenyerével egy csapással laposra nyomta fejében tollas kalapját. A gyerek madame Rose Labaume oldala mellől nézett az anyja után és ezt a hajnali képet sokáig megőrizte emlékezetében, különös, furcsa hangulatával, ahogy nem felejthette el azt sem, amikor anyját megütötték és meglökték. Fiatal lelkében riadt gondolatok kergették egymást, hogy végül valami megmagyarázhatatlan sötét rémületbe zuhanjon mindegyik. Madame Rose Labaume a rendőrség eltávolodásával sóhajtott egyet, álszenteskedő arccal keresztet vetve magára és szó nélkül sarkon fordult, hogy haza menjen. . Thérése karjaiban könyveivel és egyetlen babájával, a hivatalosan lezárt szülői ház előtt álldo gált, elhagyottan, céltalanul. A torkát szorongató, ijesztő jövő egyetlen könnycseppben sem oldódott fel benne, csak nézte a házat, ahonnan az utcára tették, a hideg hajnali piszkos fényben. j A rendőri teherautó elszállította már az összeszedett férfiakat, asszonyokat és közöttük volt madame Moisier, a mama is különös, szokatlan grimasszal arcán, ahogy utoljára intett feléje, mielőtt elvitték volna; akárcsak állomáson integet valaki, kedves hozzátartozóinak a viszontlátás reményében. Thérése Moisier kisasszony lassan elfordult lezárt hajdani otthona elől, hogy ijedten meginduljon könyveivel és bábájával a hóna alatt az ismeretlen jövő felé. Madame Rose Labaume azonban már nem volt sehol. Ötödik fejezet Marie majdnem bajba került ezen az izgalmas éjszakán. Alighogy Michel elhagyta a házat és Pépin is hazament, az öreg Pivoist elzavarta a tűzhely elől, mert megúnta ócska rongyaiban didergő alakját és ő maga is lefeküdni készült. A konyhaszoba lényegesen melegebb volt a másiknál. MEGRENDELEM Vaszary Gábor: A PÓK című könyvét . . példányban. Mellékelem a vételárat példányonként 10.50-et. Kötelezem magam: a megjelenéskor átveszek .... példányt és az értesítéskor elküldök példányonként $12.50-et. NÉV ........................................................................................... CÍM.............................................................................................. VÁROS .................................................................................... ÁLLAM, Z1PSZÁM............................................................... elajándékozza, mintha úgy veszik el tőle, tetejében őt magát is elviszik. Legalább egy fél tucatot tarts meg! Monogram I nincs benne. Elsőrangú minőség. Színtiszta selyem. Tapo-, gasd meg! Az üzletben magában sem kínálhatták meggyőzőbben. Rose bizonytalan érzéssel vegyített szakértelemmel tapogatta a selymet. Finom portéka. Legalább hat hónapot ülhet érte, aki rajta veszít. Sokat ér pénzben is. Darabja lehet. . . Odakintről két távoli füttyszó észretérítette álmodozásából. Nem kell. < kiáltott fel majdnem hangosan. — Szó se lehet róla, — máris fordult kifelé, de Marie elkapta a karját. r— Hányas lábad van? — Minek? r-< csodálkozott. Két pár új cipőm is van. Egy a tied. Ne vitatkozz! Dehogy vitatkozott. Volt is arra kedve, meg ideje. A cipőt még látni se akarta. Kiszabadította magát és máris szaladt kifelé. Kalap se kell, te disznó? kiáltott még utána fojtott hangon Marie, de Rose már eltűnt a sötétben. Már nem sok vesztegetni való ideje volt, ha csak nem akarta, hogy nyakoncsipjék. Lázas hirtelenséggel összekapott egy csomóba mindent, formátlanul összegyűrve a sok drága holmit, a két pár új cipővel, kalapokkal és rövid babozás után mindent begyűrt a tűzhely ajtaján a még meleg hamu közé, jó mélyen. Aztán a gyertyát eloltva az ágyba feküdt és visszafojtott lélegzettel figyelt kifelé a sötétbe. A török sálat az asztalon felejtette. Egyelőre csend volt odakint. Mélységes nagy csend, ahogy nagy viharok előtt ez szokásos, elmélkedésre intő, lelkiismeretet birizgáló csend. Egyedül apja horkolása hallatszott a másik szobából, szabályos időközökben. Később távoli beszédfoszlányokat vélt hallani és újabb erős füttyszót, ezúttal közvetlen közelből. Valaki félhangon káromkodott. Most futás zaját hallotta és az ablak függönye mögül kilesve felvillanó fénypontokat látott, mint lehulló apró csillagodat. A közelgő lépések zaját tisztán kivehette. 1 öbben is vannak. Uramisten! jönnek már. Az udvaron jártak, de még nem jöttek be. Most a ház hátsó részéből hallatszott motoszkálásuk, mintha nem találták volna a bejáratot, vagy talán arra is kiterjedt figyelmük, bujkál-e ott valaki. Aztán sokáig csend volt. Már azt hitte, elkerülte őket, amikpr váratlanul mégis megzörgették az ajtót, erélyesen és türelmetlenül. Itt vannak. Hangosan horkolni kezdett, de nem sok időt hagytak rá, az ajtófába is belerúgdostak. Ésszerű volt rögtön felébredni, mielőtt még rátörik. ' Ki az? kiáltott fel. — A rendőrség'. Ajtót! Megpróbált alkudozni velük, míg idegesen a gyufát pattogtatta el a skatulya oldalán. r— Ágyban fekszem .. . Nő vagyok. — Nyiss ajtót! ,— Istenem! Istenem! > nyöszörgött, míg telkeit ágyá-' ból és ajtót nyitott nekik. Meg se várták, hogy gyertyát gyújtson. Olyan erővel nyomultak be, hogy neki csapták az ajtót, majd hanyatt esett tőle. Egyszerre két villanylámpa vakított a szemébe, hogy ijedten pislogni kezdett tőle.- Beteg vagyok, #—1 nyöszörögte. •—> Világosságot! Ijedten gyújtott gyertyát, keze láthatóan reszketett közben. r— Egyedüf vagy? kérdezte egy mély hang az egyik villanylámpa erős fénye mögül. —- Hol a Vaksi? r- kapta a másik kérdést a másik oldalról. <— Vidékre utazott egy rokonához. <— Nyaralni, mi? r— kérdezte gúnyosan, amelyik közelebb állott hozzá. <—> Körül kell egy kicsit néznünk, javasolta a másik és máris megindult, hogy úgy tegyen. Marie rögtön a nyomukba szegődött. Az asztalon keverő török sálat gyors mozdulattal felkapta és az ágyra hajította. Közben egyre szóval tartotta őket. —• Mi tisztességben élünk. Tönkre is mentünk. Michel becsületesen dolgozik. Adósságunk is van, olyan ártatlanok vagyunk. ,—■ Ne ugrálj itt az orrunk előtt! ( Súlyos beteg vagyok. i—i A másik szobában ki van? , i—1 Az apám, aki a nyakunkon él. Töksüket, nyolcvankétéves és sánta. Itt alszik, kérem, ebben a szobában. Tessék megnézni! — ügyesen sírni kezdett. Menj be érte és hozd ki! <—> szólt á társához a rendőr, de Marie-t visszafogta, amikor magára értve a fel. szólítást, megindult volna. — Nem te. Te itt maradsz! A másik rendőr bement, az első ezalatt az asszonyt vigyázta, aki hasznosnak vélte, ha egyre siránkozik, szaporán beszélve, hogy ezzel is húzza az időt, úgy gondolva, meggyőzi őket, hogy hamarább elmenjenek és simán megússza a dolgot. A vele maradt rendőr hagyta, hogy beszéljen, míg ki nem fogy a szóból, majd belevilágított villanylámpájával az arcába és úgy csapott rá a váratlan kérdés: i—> Ki ölte meg a Clignancourt-i vénkisasszonyt? Marie őszintén megrettent. Esküszöm, az élő Istenre! . . . ~ Ne esküdj! Átkozottul kétszínűek vagytok valamennyien. Nem tudsz semmiről?.Felelj! — Itt nyeljen el a föld, ha tudok. Hosszan rávilágított a fény, míg végre újra megszólalt mögötte a hang, ezúttal már hivatalosan és tárgyilagosan. ■—1 A nyomravezetőnek háromezer frank üti a markát. Ne felejtsd! — Ingyen is megtenném, ha tudnék róla, fogadkozott nagy buzgalommal és nem hazudott. Szívesen feladta volna, ha tudja. Nemcsak a háromezer frankért, de főleg, hogy minél előbb megszabaduljon tőlük. Michel is minden pillanatban visszatérhet. Ha üres kézzel jön meg, akkor is baja lehet, mert megtalálják nála a szerszámait. A másik rendőr ezalatt felzavarta álmából az öreg Pivoist és aprókat lökdösve rajta, kitessékelte maga előtt hozzájuk. Az öreg legédesebb álmából felriasztva, minden porcikájában reszketve sántikált előtte és riadtan nézett maga körül. /-» Oda állj! — kiáltott rá a rendőr. ,—■ Süket, szegény, r— világosította fel Marie. Nyomban átölelte szeretettel és meg is csókolta az öreget, aki sehogy se értette lánya érzelmi kitörését, ezért ijedten kapta el a fejét és teljesen megzavarodva állott előttük. — Kutasd ki az öreget! Nincs-e nála valami? A másik rendőr szó nélkül felnyomta az öreg két karját a levegőbe és végig tapogatta rongyait. —< Semmi. Marie-t ez az eredmény fel lelkesítette. Tessék engem is kikutatni! ajánlkozott önszántából és karjait a levegőbe emelve eléjük állott. r-> Eredj innen! A másik rendőr még körbe világította a szobát, de láthatóan nem mélyedt bele a dolgokba és úgyszólván a véletlenre bízta, hogy felfedez-e valamit, vagy Sem. r— Na, gyerünk! ,—■ jelentette ki végül a társához fordulva és már meg is indult kifelé. Marie felszabadultan és fürgén ugrott eléjük. <—> Világítom az utat, houy meg ne botoljanak. ,—■ Nem kell! —■ megvetéssel eltolta útja elől és társával együtt elhagyták a lakást. Hatodik fejezet Az öreg Pivois még sokáig két karját a levegőbe emelve, riadtan állott a szoba közepén, a közben történteket nem hallotta, nem értette. Szemét lehunyta és egész teste reszketett. Marie ezalatt óvatosan a rendőrök után kémlelt, majd visszafordulva, észrevette egyhelyben álldogáló apját és durván odább lökte, arca elé emelve égő gyertyáját, hogy leolvashassa szája mozgásáról, mit akar mondani neki. j ^ Mehetsz ledögleni. Elmentek! í Az öreg nem kérdezett semmit, riadtan körülnézett. I hogy megbizonyosodjon róla, majd sietve visszasántikált a másik szobába és boldog volt, hogy ilyen simán megúszta a dolgot. Marie visszafe küdt az ágyba és az ajtót kissé I nyitva hagyva, kifelé figyelt az éjszakába. Távoli beszédfoszlányokat hallott, autómotor berregést, egyéb semmit. A figyelmeztető füttyjelzések is megszűntek. Már hajnalodott. Pár perc múlva valaki óvatosan átjött az udvaron, lassú léptekkel. Marie feszülten figyelt. Lehet, hogy Michel jött vissza? Előre hajolt, az ajtóra figyelve, amit óvatosan benyomtak. Nem Michel volt. Léon arcára esett a fény, akit Szép Fiúnak csúfo Itak a környékbeliek, szerelmes kalandjai miatt, mert egyébként külsejében a legnagyobb jóindulattal sem lehetett volna semmiféle varázslatosat felfedezni. Léon szerelmi éhségben szenvedett és jelenleg az asszony körül tevékenykedett, nem kis eredménnyel. ^ Na, mi volt? /—1 kérdezte halkan, ahogy beljebb lépett. — Mit ijesztegetsz te is? <— Hol a Vaksi? óvatosan körülnézett. 1— Munkába ment é$ most kell visszatérnie. Ha elkapják, megtalálják nála a szerszámait is. Odakint már világosodott az ég alja. Léon zsebredugott kezekkel nekidőlt az ajtófélfának és nagyon elégedett, nek látszott. /—> Szép vagy így hálóingben, Marie. Ez az utolsó divat? Az asszony végigfeküdt az ágyban és önkéntelen mozr dulattal feljebb húzta magára takaróját. Nem szeméremérzésből tette, nem is volt érthető, mennyiben adott még ennyit magára, főleg L éon előtt, akivel szemben sok minden mást is megengedett már. I iltott viszony volt ez, ba ugyan efféle kifejezést használhat még az ember olyanokkal szemben, akik éppen abból élnek, ami tiltott és törvényellenes. Miért volnának ebben ! az egyben különbek más törvényt tisztelő felebarátaiknál? í Minek és kinek tartogassa az ember a becsületét, ami errefelé amúgy is ismeretlen portéka? Ez lehetett volna Marie mentsége, ha ugyan gondolt rá. Nem volt enyelgő kedvében, a másik fölényes nyugalma is ingerelte. Ereggy Michel elé és figyelmeztesd, hogy baj van, kiáltott rá erélyesen. • ' A Szép Fiú nem sok hajlandóságot mutatott erre. ,—■ Nem értesz a szóból? ~ Miért én húzzam ki a bajból az uradat? Nem kölyök már. Az ő dolga. >— Mi bajod van vele?- Hagyd a fenébe az öreget és költözzünk egybe. Nem illik hozzád. Kiöregedett már a munkából. Nem soká bírja. Rosszak a szemei, a keze se biztos. Nem sok hasznát veszed már, csak gondod lesz vele. Az lesz a vége, lekapják. Nálam meg jövőd lesz. Én becsülettel dolgozom, nem vagyok rest. Komolyan kell venni az életet. Vasárnap se tétlenkedem. Templomba is eljárok lopni. Addig legyen szorgalmas az ember, míg fiatal. A jövőre is gondolni kell, nem nyugdíjas állás ez, ha nem tűnt volna fel neked. Az asszony összehúzott szemmel hallgatta és úgy tetszett, felmérte szavainak igazságát. — Van pénzed? — kérdezte, hogy elkerülje az egyenes választ. <—> Lesz. r— Mikor? De nagyon kiváncsi vagy te is. Folyamaiban van. <— Majd ha lesz, akkor szóljál. De sok legyen. Miért? Nektek mennyi van? Hogy tudjam, mennyi nálatok a sok? — Elég volt a szónoklatból. Unni kezdelek. A másik nem nyugodott bele, hogy így félbemaradt a dolog, ha már egyszer szóba került. 1—< Csak azt mondd még meg, ha jössz, az apádat is magaddal hozod ? >—< anélkül, hpgy kezeit kivette volna a zsebéből, a fejével biccentett egyet a másik szoba felé, ahol az öreg Pivois aludt. Máris elegem van belőle, 1— a szívéből szólott. •—> Szívesen túladnék rajta most is. Léon hallgatott, az asszonyra, meredve, aztán csak úgy közvetlenül, ahogy az időjárásról beszél az ember, merő unalomból, mert más jobb nem jut az eszébe, megkérdezte-. í— Akarod? — Mit? 1—< Egy jó szóért elintézem neked.- ________i (Folytatjuk) _________,üL: Az elhamvadt tűz parázsa sokáig adta még a meleget és sejtelmesen megvilágította az asszony alakját, amint megbontva ruháit gyorsan levetkezett és ágyába feküdt, s rövidesen el is aludt. Ma roász napja volt. Meghatározhatatlan ellenségeskedés szította egész nap. Apjának azt sem engedte meg, hogy lábmelegítő tégláját a tűzhelyre tegye. Az öreg sokáig az ágya szélén üldögélt míg rászánta magát a lefekvésre és ócska fekhelyén kinyújtózva, mint egy halott; szokása szerint teljes öltözetben. Marie ma mindenkit utált és gyűlölt, anélkül, hogy ennek magyarázatát tudta volna adni. Jobb, hogy aludt és így véget vetett a gonoszságának, amitől leginkább apja szenvedett, példát mutató megadással tűrve sorsát, egyetlen Foltos takarója alatt a kevésvérű emberek didergésével. Szerencsétlenségére napközben gyakran aludni zavarták, mert puszta jelenléte is ingerültté tette őket. így álomtalanul hevert féléjszakán át, elmúlott életén rágódva, más mulatsága nem lévén, mint az emlékezés, amely csalóka álomba ringatja az embert, hogy még inkább átérezze élete minden nyomorúságát és céltalanságát. Ha éjszakánként mégis elaludt, gyakran arra riadt fel, amikor Michel hozzávágott valamit, mert horkolása megzavarta álmában. A konyhaszobában elhúnyt már az utolsó parázs is és a sötétség ráborult lassan a sok ócska holmira, amelyekn ek gazdája épp oly élettelenül látszott heverni, mint ők maguk. Kivéve Michel-t, aki az asszonyt is magáénak mondhatta, keshedt, vén apjával együtt és jelenleg ismeretlen utakon, ismeretlen körülmények között kereste meg a másnapi betevő falatot. A konyhaszoba üveges ajtaján, amely ócska, piszkos függönyével, közvetlen az udvarra nyílott, három órakor hajnalban zörgetett valaki. Óvatosan, többször is egymás után és egyre türelmetlenebbül. Marie, <—- mondotta valaki, fojtott hangon, az ajtó üvegét egyre zörgetve begörbített mutatóujjával, — Marie . . . Hé!... Az asszony végre meghallotta a zajt és riadtan felült ágyában. >-< Michel, te vagy? <— kérdezte az ajtó felé hajolva a sötétben, miközben az ágya mellé tett üres ládán kaparászott a gyújtó után. 1— Én vagyok, Rose!. . . Nyiss ajtót már! . . . Mit akarsz? <—> eltolta a reteszt és megfordította kétszer a zárban a kulcsot. Egy órája verem az ajtót, ^ morogta madame Labaume, amikor végre belépett és a gyertya gyér fénye mellett körülnézett a szobában. — Mit akarsz? <—< Baj van a környéken. Marie a gyertya lángját a jövevény arcához emelte és pár pillanatig a szeme közé nézett. Mit hazudsz? Csak a pofádba kell nézni. Azt jöttél kilesni, hogy a szeretőmmel hálok-e, hogy beköpd Michel nek. . . Hol van a szeretőm? Hol van? Na, nézz körül jól! /— megragadta karjánál és beljebb lódította. — Eressz el, te!. . . I ölem lebukhatsz, nem esz meg érted a fene, >—> már ment is volna kifelé, de a másik az útjába állott, szabad folyást engedve paprikás hangulatának. — Ezért keltettél fel? Elege volt a piszkolódásból és kiabálva szembeszállt vele. A környék tele van zsaruval. Nem érted? Mididnek szólj!. . . <— Nincs itt! Tisztességes ember éjszaka nem döglik odahaza, tudhatnád. Munkában van. Hol vannak a zsaruk? Mit szédítesz? A hangos szóvitának Pépin váratlan megjelenése vetett véget. ~ Mit pofáztok itt? Elment a józan eszetek? Razzia van! <—< hirtelen lehalkította hangját. « Elfogták a Lófogút, meg a Rozmárt... — tovább nem beszélt, az odakintről felharsanó éles fütty megnémította. Előre hajolva belemeredt az éjszakába és egyetlen szó nélkül odább állott. — Na, itt van, ni! —• jegyezte meg Rose, némi elégtétellel hangjában, r- Megyek az Angyalhoz . .. <—> Megállj csak! ,— Marie kéthed ései egyszerre tovaszálltak. <—< Mit szaladsz mindjárt? . . . Miéri nem szólsz, ha razziáznak? — Szóltam, te piszkos szájú. Pár pillanatig mind a ketten felfigyeltek egy távolabbi füttyszóra. Most adják tovább a jelt, milyen irányból jön a veszély. 1—< Gondolod, hogy baj lehet? . . . ,—■ egyszerre kedves volt hozzá, r- Van egy török sálam. Tegnap vette ez a bolond Michel, kevés meggyőződés volt a hangjában. — Még utóbb azt hiszik, lopta. Az emberek gonoszok. — Most ked veskedsz, te dög, mi? — Ne sértődj meg mindjárt, te tetves. Mit csináljak a török sállal? — Dugd az inged alá! Inget nem piszkálnak, már indult is, de a másik megállította. r— Várj! Ingek is vannak. >—> Mennyi? <— Két tucat. Selyem. Michel vette. Ma van a születésnapom. v r— Estére már megülheted, <— hangzott a megnyugtató válasz. 'Marie nyomban előszedte őket, lázas, gyors kapkodással, mert az ágy matracai alá voltak rejtve. Asszony a kincsét mindig az ágyába teszi. Vastag dobozban voltak az ingek, selyempapirba csomagoltam Szép, csipkés, drága selyemholmi, kívánatos jószág, asszony népségnek való. Rose orra elé dugta. —< Legyen a tied. A kisértés úsupán pillanatig tartott, majd erőt vett rajta a józan ész. <—> Pont most? Hülyének tartasz? <—> Neked adom, 1—« a kezébe nyomta. A másik nyomban visszaadta. Neki sem kell. r— Nem érted, hogy a tied? — Dehogy nem értem. Nagyon is értelek. Ha elmúlott a baj, visszaveszed, Ismerlek jól. 1— Soha. Szeretlek. Nesze! A doboz egyiktől a másikig vándorolt, a diskurzus gyors és fojtott volt, telítve a helyzethez illő izgalommal. Ilyenkor szívesen megválik az ember mindenétől. Jobb, ha
