Magyar Újság, 1979 (69. évfolyam, 1-49. szám)

1979-11-22 / 44. szám

1979. NOVEMBER 22. MAGYAR ÜJ5.XG 5. OLDAL CLEVELAND UJ POLGÁRMESTERE A MAGYAR TALÁLKOZÓN Cleveland újonnan megválasztott polgármestere, a köz­­tiszteletben álló, magyarbarát Voinovicb V. George közölte a Magyar Találkozó rendező bizottságával, bogy örömmel elfogadja a Magyar Társaság meghívását és feleségével e­­gyütt résztvesz a Magyar Találkozó november 24-i ünne­pélyes bankettjén. MAGYAR BÁL CLEVELANDBEN Az idei ,Magyar Találkozó Thanksgiving hétvégén, november 23-25 között kerül megrendezésre. A kiküldött meghívók tanúskodnak annak hazafias gazdag programjáról A társadalmi események közül messze kiemelkedik a november 23-i irodalmi és művészest, valamint 24-én a fé­nyes keretek között megrendezendő hagyományos díszvacso­ra és az azt követő, mindighangulatos és nagysikerű Ma­gyar Bál, amelyre messziről eljönnek felnőttek és fiatalok egyaránt, hogy egy felejthetetlen estét tölthessenek együtt a clevelandiakkal. A bálát a helyi cserkészek Regős tánccsoportja nyitja meg magyar népi tánccal. A Magyar Bált mintegy 50 főnyi lelkes fiatal gárda készíti elő Kovács Andrea és Nyilas Ferenc bálelnökökkel az élen. A bálnyitásra is már több más városbeli fiatal leány és ifjú jelentette be részvételét. I ovábbi jelentkezéseket kér és elfogad a bál vezetősége. A báliroda telefonszáma: (216)- 221-9050 és 226-4089, amelyen minden felvilágosítást meg­adnak az érdeklődőknek. A bankett-bál kombinált jegye a keresetnélküli ifjú­ságnak mindössze 10 dollár. MÉRNÖKTALÁLKOZÓ CLEVELANDBEN A Magyar Mérnökök és Építészek Világszövetsége ez­­évi közgyűlését és előadássorozatát a Magyar 1 alálkozóval egyidejűleg november 24-én, szombaton de. 9 órai kezdettel tartja a Cleveland Plaza Hotelben. Dr. Halácsy Endre elnök, v. Hamvas Józse f ü.v. el­nök s Ürmös Antal titkár-pénztáros beszámolója után Bauer Alajos (Bridgewater, N. J.) h. Fejér Pál (Mt. Clemens, Mi.) Noel Péter (Edmonton, Canada), Mitnyán Pál (Montreal, Canada) s Czakó Károly (Cleveland, Oh.) előadásai követ­keznek. A helybeli Magyar Természettudományi Kör tes­tületileg résztvesz ezen az évente megismétlődő Mérnökta­lálkozón. November 25-én, vasárnap délben az Árpád Akadé­mia ülése után bemutatásra kerül a Cleveland Plaza Ho­telben bárom nagyszabású lilm, amelyek az ausztráliai ma­gyar fiatalságnak a múltévi ausztráliai nagy Magyar Film Fesztiválon bemutatott 12 eredeti népi táncáról készültek. Belépődíj nincs. Az Amerikai Magyar Szövetség Országos Igazgatósági ülését november 24-én, szombaton reggel 9 órai kezdettel tartja a Cleveland Plaza Hotel Garden Room-jában, ft. Dömötör Fibor igazgatósági elnök elnöklete mellett. Az ülésen a Szövetség jövő évi munkatervét dolgozzák ki, valamint a magyarságot érintő különböző ügyeket és ese­ményeket vitatnak meg. AZ IRODALMI ÉS MÜVÉSZEST MEGLEPETÉSEI A XIX. Magyar Találkozón egybegyűlő magyarság­nak számos meglepetést szerez a november 23-án este 7 órakor kezdődő irodalmi és ipűvészest, amely Cleveland városának és környékének minden évben kiemelkedő társa­dalmi eseménye szokott lenni. Már az is meglepő, hogy a rendezőség évről évre új és országosan ismert írókat, mű­vészeket tud szerepeltetni. Az idén a megnyitót Flórián 1 i­­hor, a kiváló költő és neves közíró, az Árpád Akadémia elnöke mondja. Fazakas Ferenc Agyagfa Ivi Hegyi István­nak Én az életet hirdetem című költeményét szavalja el. Szabói csy Mária, a dán kir. operaház örökös tagja a köz­szeretetben álló Mózsi István zongoraművész kíséretével magyar dalokat és opera-áriákat ad elő. Ifjabb Fekete Ist­ván elbeszélését olvassa fel. Rétháti Schill András nagy­szerű csellóművészetét csillogtatja meg újra. baba János, a kiváló dalénekes magyar nótákkal gyönyörködteti hallga­tóságát. Öt is Mózsi István kíséri, aki Liszt XI. rapszódiá­jának előadásával külön is zenei élményben részesíti majd a megjelenőket. Balogh Győző Németországból jön el, hogy Árpád-éremmel kitüntetett művéből mutasson be részlete­ket. Végül a clevelandi és Cleveland-környéki magyarság­nak külön kedves meglepetés lesz, hogy a műsort Baloghné Petres Judit vezeti. MEGHÍVÓ A Szabad Magyar Újságírók Szövetsége a Magyar Ta­lálkozó (Ma gyár Kongresszus) keretében 1979. november 24-én, szombaton délután a clevelandi Plaza Hotelben tart­ja közgyűlését. Kérjük minden tagtársunk szíves megjelené­sét. A közgyűlés pontos helyét és idejét a Magyar Talál­kozó rendezősége, a többi műsorral hangolja össze. A terem nevét és az időpontot a helyszínen a T alálkozó megnyitása­kor hirdetjük ki; StirI ing György mb. titkár — Flórián Tibor mb. elnök BEIKTATTÁK VOINOVICH POLGÁRMESTERT November 12-én délelőtt 10 órai kezdettel egyszerű, de élekemelő ünnepség keretében iktatták be hivatalába Cle­­velandvár&sának 53. polgármesteréül Voinovich George o­­hioi kormányzóhelyettest, aki a legutóbbi méltóságáról köz­vetlenül a beiktatás előtt nyújtotta be lemondását Rhodes kormányzónak. A. beiktatási ünnepség bevezető imáját Hickey James római katolik us püspök, a befejező áldást pe­dig nt. Moss Otis,# az Olivet Institutional Baptist Church lelkipásztora mondotta. A szertartásmesteri tisztet Stillman Saul. a fellebbviteli bíróság bírája látta el, aki a beiktatás napját Peace Day -nek, á béke napjának nevezte. Az új polgármestert feleskető Rhodes kormányzó szerint ez a nap, amelyet Stillman bíró a város történetének egyik legnagyobb napjának tekintett, nagy nap annak a fiatal férfiúnak az é- Ietében' js, aki Istehnek, városának és családjának szolgála­tába szegődött. Voinovich polgármester azt ígérte, hogy a megrendült hit hel yreállításával s a középkori ember önemésztő köte­lességteljesítésével és vállalásával akar szembenézni a vá­ros polgáraival együtt a város életének problémáival, ame­lyeket együttes akarattal meg lehet oldani. A beiktatáson ott volt Glenn John szenátor, Oakar Mary Rose kongresszusi képviselő, Locher Ralph és Perk Ralph volt polgármester, Forbes George a városi képviselő­­testület elnöke, valamint több állami szenátus és képviselő képviselőtestületi tag, bíró és munkásvezető, továbbá a saj­tó, távolbalátó, rádió számos kiküldötte. Az emelvényen ott láttuk nt. Elek Áront, a nyugatclevelandi magyar református egyház lelkészét is. A Szabadságharcos Szövetség és a rádió képviseletébenLőte Pál dr., a clevelandi Magyar Társaság és a Magyar Újság képviseletében pedig Somogyi Léi volt jelen. S. Koósa Antal: BRONZTÁNYÉR A DÓMMAL Bencze Jutkának Alkonyodik, künn a diófa sárga, gyér levele világít, szellő fújja. Előttem van a bronztányér, Sötétül. Hallom a Gregorián kórust az esztergomi kispapokkal. . . Futottunk, hová akarunk jutni, ki tudta? Csak innen el, a mezítlábas horda győzött, Szuezt keresve Pesten. Ködök nehezedtek a tájra, szinte a velőkig hatón. Pár öreg kanonok a tanú, hogy ott voltunk. A dóm üres volt s a kórus mennyei hangokon búcsúztatott. Rokon nem volt velünk. I iteket láttunk előtte. Mögöttünk börtön, előttünk a futás. Semmi más! A kórtis énekelt. . . Bármerre fuss, én elkísérlek, mondta az őszi Emlék. Azóta csaknem negyed század telt el, nincs dac, csak vak alázat, rogyadó csontok, fájás, öregség, meg az Emlék. És most a Dóm. Visszahoztam, súgja a Tányér, odaadom, súgta a Szíved. Külted, — jó lesz a Vánkos alá . . . Mert lehet szép, fényes az új is; csodálatos, nagy üvegvárak, Nevezzék Renaissance Csodának, vagy City Halinak I orontóban, visszasírjuk a régi házat, álmodunk esztergomi Dómot! Diófám lombja citromsárga, ága-boga lágy barna pasztell, az ég körötte fáradtszürke, belenézek, \mint a tükörbe. Belenézek, és azt sajnálom; nem tarthat örökké egy álom, felébredek s a meglelt kincset, miről álmodtam, nem találom. Nem világít már a diófám. Sötét borult reá, s reám is. Amúgy vaktába szánt a toliam, azért ma mégis boldog voltam. Az embert érik furcsa dolgok: lehet szomorúan is boldog. Detroit, 1979. okt. 18. AZ ORVOS MONDJA CHICAGO (AP) Az American Medical Journal leg­utóbbi számában arról ír, hogy rák betegek kibírhatatlan szenvedését enyhítsék narkotikumokkal. Legtöbb pácienst' lehet nagyjából megszabadítani fáj­dalmától, ha gondosan kivizsgálják állapotát egyéni elbírá­lással »—' mondja a cikk, amelyet a Duke University Medi­cal Center és a Durham, ,N.C. Veterans Administration Medical Center orvoscsoportja írt. A cikk hozzáfűzi, hogy e tárgyban kevés írás jelent meg orvosok gyakran említik a tényt (a rákos betegek fájdal­mait) egy dogmatikus módon, amely nem segít sem a beteg­nek, sem az orvosnak. A doktorok azért vonakodnak kábí­tószert rendelni a rákbetegnek, mert tartanak tőle, hogy rab­jává válik. Az orvoscsoport azt mondja, hogy kutatások iga­zolják, hogy a gyógyíthatatlan betegeknek nincs szükségük az adagok állandó növelésére, csupán a fájdalom elviselhe­tővé tételére. A tapasztalat ennek ellenkezőjét mutatja. A beteg rendszerint enyhülést érez egy megszokott adaggal, vagy még csökkentett mennyiséggel, ha hónapokig hasz­nálja a csillapító kábítószert. Az orvoscsoport a gyógyíthatatlan rákbetegeknek ajánl­ja a morfiumot, kodeint, methadont és hydrochloridet. E gyógyszerek nem szüntetik meg a fájdalmat, hanem elvisel­hetővé teszik azt: Fermészetesen lehetnek mellékhatások, mint légzési nehézség, vagy depresszió, amely kockázatot vállalni lehet, mert inkább elviselhető, mint a kibírhatat­lan fájdalom. Svédországban, Dániában, Angliában és Kanadában betiltottak vagy korlátoztak egyes gyógyszereket, amelyeket az amerikaiak használnak. Ezek közé tartozik a Phenacetin, amelyet különféle tablettákban megtalálhatunk. Pl. az APC tablettában, amely fájdalomcsillapító. Ebben a pirulában az A aszpirin, a C koffein és a középső P phenacetin. Svéd ország 15 év előtt tiltotta be a phenacetint és Ka­nada 1973-ban. Két feltűnő levél jelent meg a Science’ magazinban, amelyre Joe Graedon tudósító hívja fel a fi­gyelmet. Svéd és francia kutatók állítólag rákveszélyre mu­tatnak ráa phenacetinnel kapcsolatban. Ugyancsak felfi­gyeltek reá a japán kutatók is. Dr. Richard Griesemer, a National Center Institute igazgatója is kutatásokat folytat és jelentét vár a japán ku­tatóktól, akik jelentették, hogy a patkányokon végzett kisér-LEPJE MEG HOZZÁTARTOZÖIT PÉÍ'JZZEL, ÁRUCIKKEL, VAGY KÉSZ CSOMAGOK KÜLDÉSÉVEL MAGYARORSZÁGRA AZ IKKA CSEHSZLOVÁKIÁBA A TUZEX ( ROMÁNIÁBA A COMTURIST ÚTJÁN RÁKAY FERENC irodájából '8016 W. JEFFERSON, DETROIT. MI. 48209 - 843-8890. Nyitva: Hétfőn, szerdán és pénteken 12-től 4:30-ig POSTA-CIM (LAKÁS) A 15906 Vaughan, Detroit, Mi. 48223 Telefon: 533-8651 letek alapján megállapították, hogy a rákos" daganatok be­tegeinek 71 százaléka diétájában megtalálták a phenace­tint. Az egyik olvasó írja, hogy 12 éves fia színvak. A,gye­rek azzal jött haza az iskolából, hogy nem tud rajzlecken résztvenni, mert teljesen színvak. Az anya kérdezi, mit csi­náljon? ‘ j Az orvos szakorvoshoz utasította. A szem szakorvosok legjobban tudnak ilyen esetbentanácsot adni. A? állami Department of Motor Vehicles hivatal azt mondja, hogy színvakság nem gátol senkit autóhajtási engedély elnyeré­sében, mert a színvakok rendszerint óvatosabb vezetők, mint azok, akik ismerik a színeket. PÁR SOR A DETROITI EMLÉKÜNNEPÉLYRŐL T öbb mint háromszáz magyar jelenlétében ünnepelte Detroit magyarsága a dicsőséges, de elbukott 56-os szábad­­ságharc 23. évfordulóját november 4-én a Szent Kereszt egyház Márványtermében. Az emlékest s egyben gyászünnepség szónoka I ollas I ibor szabadságharcos költő volt. aki rendkívüli tehetségé­vel szinte felkorbácsolta hallgatói érzelemvilágát. Beszédé­nek vezérfonala annak bizonyítása volt.: csak a halottak győznek. A költőt tapsorkán kisérte előadása során. Az est keretében lépett fel a Szent Kereszt egyházköz­ség énekkara Édenhoffer I iborné tanárnő vezetésével. O- rcmmel vettük tudomásul, hogy az énekkar óriásit fejlődött s ma már dicsőségére válik nemcsak az egyháznak, hanem az összmagyarságnak is. Szereplésük nemcsak Édenhoffer 1 iborné komoly felkészültségéről tanúskodik, hanem a tagok lelkesedéséről is. Az est folyamán közremű ködtek még: Ft. Csorba Do­monkos plébános, Ft. Végvári Vazul, S. Koósa Antal író, Kovács Béla a rendező Szabadságharcos Szövetség elnöke, Vitéz Edéné zongoraművész és 1 ánczos Gyula énekművész. Az ünnepély a megjelenteknek felejthetetlen emlék ma­rad. T ollas T ibor másnap szintén a Szent Kereszt Temp­lom egyik termében szerzői estet tartott. Erre az alkalomra magával hozta más költők könyvei mellett: Évgyűrűk című kötetét is. A hallgatóság átszellemülten hallgatta a költőt, majd családi körben, uzsonnaasztalnál a késő esti órákig együttmaradt a már legendássá vált költőóriással. Ha akad egy szerencsésnek vélt száma, játssza meg még ma. Lehet, hogy éppen ez az: The NUMBER, a nyerő szám az ohiói Lottó aznapi húzásán. Talán azzal ébred reggel, hogy álmodott egy számot. Vagy ebéd közben jutott eszébe. Netán útközben hazafelé ötlött fel egy szám. Persze mindegy, mikor érzi úgy egy szám­ról, hogy szerencsés. Még így is ott lehet The NUMBER húzásán, hiszen percekkel a hú­zás előtt is benevezheti. Figyelje a The NUMBER húzásait ma este és minden este 7:29-kor WEWS-TV 5 Ügynökeink néhány perccel a húzás után már tudják a nyerő számot. S ha Ön a nyer­tes, 599 dollárig azonnal felveheti a pénzt. Ne hagyja ki szerencsés megérzését. Az ön száma: The NUMBER. Még ma nyerhet Csak érvényes szelvény nyerhet. Proceeds help make Ohio a better place to live.

Next

/
Thumbnails
Contents