Magyar Újság, 1979 (69. évfolyam, 1-49. szám)
1979-07-19 / 29. szám
1979. JÚLIUS 19. MAGYAR ÚJSÁG 3. ÖLDAC PÓK , I ! ~ REGÉNY ^ ’ ...I IRTA: M VASZARY GÁBOR ELKÉSZÜLT A 316 oldalas könyv egészvászon kötésben 12 dollár az előrekalkulált 15 dollár helyett. MEGRENDELEM Vaszary Gábor: A PÓK című könyvét . . példányban. Mellékelem az árat és a posták öllséget: $12.00 + 0.66. NÉV .............................................. ................................................. CÍM .................................................................................................... VÁROS ............................................................................................. ÁLLAM, ZIPSZÁM...................................................................... t—i Folytatás — Mégis ivott. Ez a javulás jele, —< állapította meg Pépin és a kis kutyát szeretettel, óvatosan megsimogatta csontos, nagy kezével. — Meg fogsz gyógyulni, kis kutya, ne félj! .. . Sokat kibír ám az ilyen állat. Nem fog meggyógyulni sóba, — jelentette ki a gyerek profétikus bangón és két óriás könnycsepp megült a szeme sarkában. Miért ne gyógyulna meg? i—' Mert nekem egy kis örömöm tellett benne, azért nem fog meggyógyulni. Most múltam tizenkétéves, éppen tegnapelőtt este és ezt a kis kutyát magamnak szántam születésnapi ajándékul. Láthatod, mi lett belőle? Pépin hallgatott. Illő lett volna valamit mondani a gyereknek, utólag is, ba most volt éppen tizenkétéves, de efféle dolgokra nem járt rá a szája, csak megállapította magában, hogy nem gondolt rá senki. Felesleges és elkésett szavak helyett minden igyekezettel azon volt, hogy megvigasztalja. «— Ä kutya sokat kibír, nem könnyen pusztul el. Csak gyötrődik még. Holnapra semmi baja se lesz, meglátod. Nem hiszem, mondotta szomorúan a gyerek. Nagyon megszerettem ezt a kiskutyát, ölébe vonta és kis, szomorú pofájához szorította az arcát. Később valamivel élénkebbnek látszott a beteg állat. Egy parányit megcsóválta a farkát is, amikor a gyerek az ölébe kapta és kivitte kicsit a levegőre. Később a fekhelyén is sokáig megmaradt. Már nem úgy feküdt, mint reggel, a fejét a levegőbe tartva és ba mégis lefektette összehúzott lábai mellé, furcsán szétnyomta kis, hegyes orrát. i—i Nézd meg az orrát, hogy meleg-e még? javasolta Pépin. Kicsit mintha nedvesebb volna. i—i Na, látod. Gyógyuló félben van már. Nem kell mindjárt kétségbeesni. Később nagyon szomorú megállapításra jutott a gyerek. A kis kutya szemei olyan fáradtnak és megtörtnek látszottak, mintha már nem is látna v elük. — A szemének is valami baja van. Oh, Istenem! kiáltott fel kétségbeesetten, majd ráborull az ágyra és keserves sírásra fakadt. Megpróbálták megnyugtatni, de nem tudták. Sokáig sírt, míg végre magától megnyugodott, mert eszébe jutott valami. Letérdelt a tűzhely mellé és nagyon sokáig, összetett kezekkel, buzgón imádkozott. Micbel és Pépin halk léptekkel jártak körülötte. — Imádkoztam a kis kutyáért. Megkértem a jó Istent, hogy adja nekem és meg is fogja ezt tenni. Most sokkal nyugodtabb vagyok. Na, végre, hogy megnyugodott a gyerek. Pépin most se hagyott fel rendületlen optimizmusával. Pláne, hogy a gyerek is bízott az imádságok erejében. Persze, hogy meggyógyul a kiskutya. Még egy ember is könnyen kibírja három napig. A kutya ne bírná? — Láttad, hogy jobbízűen ivott az előbb és a nyakát se nyújtogatta már? Az udvarra is kikéredzkedik. Nem haldoklik ez. Egyszer csak megrázza magát és enni kér. Meglátod, milyen sok örömöd telik még benne. Egész délután és este magára maradt a gyerek a kutyával. Csak késő este jött meg Michel Pépinnel. Thérése egy széken ült az égő lámpa mellett, pedig már későre járt és rájuk emelte kisírt szemét. Nem kellett sokat kérdezősködni, sejteni lehetett mindjárt, hogy nincs jó híre a számukra. Pépin a tekintetével a kutyát kereste. A tűzhely előtt feküdt elnyúltam mozdulatlanul. A gyerek rámutatott vékony kis kezével és nem szólt nekik semmit. Pépin sokáig komoran nézte a halott kis kutyát, majd letérdelt melléje gs nagyon óvatosan megsimogatta kihűlt testét, hogy meg ne zavarja örök álmát. Félig nyitott, megtört szemeiben megcsillant a lámpa fénye. Hogy halt meg? kérdezte halkan a gyerektől. Csak ketten voltak, mert Michel elmenekült a váratlan csapás elől a maga szobájába, mintha őt érhetné a vád, hogy a szomorúság beköltözött a házba. /—' Most ne kérdezz tőlem semmit. Nagy az én fájdalmam és nehezemre esik a beszéd. Pépin még sokáig az ágya szélén üldögélt és cigarettázva maga elé meredt, lopva a gyereket lesve, aki lassan szivárgó könnyein át a kis gazdátlan kóbor kutya megmerevedett testét nézte egyre és hangtalanul sírt. Pépin később felállt és kiment az udvarba. Sokáig időzött odakint, míg visszajött újra és csendesen megállt a gyerek előtt. i—' Megástam a sírját. ~ Ma éjszaka még hagyd itt és ne bántsd. Az elmúlás gondolata lopakodott a szívükbe. A halál látogatta meg Micbel Barbanték nyomorúságos otthonát. Akkor is a halál volt, ha csak egy kis kóbor kutya elpusztulását jelentette. Eljött érte a halál, kényeskedés nélkül, ahogy a városban is megfordul a legelőkelőbb helyen, süppedő, drága szőnyegeken, hófehér csipkés párnák között haldokló emberek mellé lépve észrevétlen és zajtalanul. Eljött a halál a gazdátlan kis kóbor kutyáért is. Nagyon sok dolga lehet. Sok helyen megfordul, fáradhatatlanul jön-megy, pillanatnyi megnyugvása sincs. Mindegy neki, hová és kiért megy el; nem ismer szánalmat és könyörületet. Érzéketlen a könynyek, jajgatások és könyörgésekkel szemben. Az imák se tudják megállítani a kezét. Az elhagyott kis kutya a sok csavargásától kimerültén, ide tért be meghalni, hogy 1 hérése karjai között költözzön el ebből a világból és megtört szemének utolsó, fáradt, bús tekintetét a gyerek fogja fel. Tizenötödik fejezet Thérése még másnap is szótlan és csendes volt. Az öreg messziről figyelte, de nem szólt hozzá. Amikor még a kutyáért imádkozott és rendületlenül hitt az égi segítségben, az öreg csendesen megjegyezte: i—* Én hiszek, <— mondotta óvatosan. i— De mégis kiváncsi vagyok, hogy a te Istened segít-e rajtad? t—* Segíteni fog, < vágta ki határozottan a gyerek és makacsul elszántan hitte a csodát. Most, hogy elmaradt a csoda és Michel, meg Pépin elmentek hazulról, az öreg óvatosan a gyerek mellé telepedett. /"*-* Szomorú vagy? /—* kérdezte tőle és szelíden megfogta a karját. Némán bólintott. <— Szóval nem segített rajtad az Isten? « r-, Nem, ismerte be nyíltan és őszintén. — de okos kis lány vagy. Gondolkozz egy keveset! Ha Isten létezik azt hiszed rosszabb, mint Micbel, Pépin, vagy én. Mi mindnyájan segítettünk volna rajtad, ha megtehettük volna. — Azt mondják, szenvedned és tűrnöd kell, szótlan alázattal és ne lázadj sorsod ellen soha, mert ez az egyetlen útja annak, hogy üdvözülj. Ha megütnek, tartsd oda a másik arcodat is és imádkozz azokért, akik nyomorgatnak, becsapnak, tönkre tesznek és végül a sírodat is megássák. Te csak hallgass, tűrj és imádkozz értük, mert ha meghaltál, az örök boldogság vár rád. Szép Ígéret és nagyon hasznos is a gazemberek számára. De miért szenvednek és kínlódnak az állatok? Nem tesznek rosszat soha senkinek és vétkezni se tudnak. Ügy élnek, ahogy az embereknek élniök kellene; jók, b^éketűrők, alázatosak és nem lázadoznak sorsuk ellen. Példát lehetne venni róluk. És mi lesz a jutalmuk? Hallgasd meg, mi történt egyszer ott fent a hegyek között, ahol egyszer éltem. — Volt ott egy szegény asszony és annak egy kutyája, akit nagyon szeretett. Amikor meghalt az asszony és kivitték a temetőbe, a kutya is utána ment és leült a sírja mellé és nem tudták elcsalogatni onnan. Ha elverték, később újra visszament. Csodájára jártak a falubeliek, mert elmúlt egy hét is, a kutya még mindig kint volt a temetőben és elfeküdt az asszony sírján. Már mozogni se tudott szegény állat, csonttá lesoványodva, megtört fényű szemekkel várta a haí Iáit és a nyolcadik napra virradóra elnyúlott élettelenül a síron. Csak állat tudja így feláldozni az életét. Az ember, ha nem bírja, felakasztja magát egy szögre, hogy ne sokat gyötrődjék. A falubeliek elhatározták, hogy az asszony mellé temetik a kutyát. Az .asztalos megígérte, hogy keresztet is farag a számára és rávési szépen: “Itt nyugszik egy kutyába költözött nemes lélek. De erre már nem került sor. Amikor a pap megtudta, hogy mi történt, kiásatta a kutyát és egy pöcegödörbe dobatta. Aztán szentelt vízzel meglocsolta az egész temetőt, a harangozó meg a tömjénfüstölőt — Megszentségtelenítették a temetőt vele, — harsogott a pap. — Mivel, ha meg nem sértjük? Kinek fájt az a szegény állat? I alán a halottak kifo gásolták? Ez is csak por lesz és mindegy a földnek, hogy ki fekszik benne. De azt nem tűrjük, hogy ez a kutya hiába szenvedett volna. — Az állatnak nincs lelke, — kiáltott a pap. maga módján elszórakozzék, aztán valaki megkérdezte tőle: — Ez mind a kutya miatt történik? tóttá, hogy azzal üsse agyon. De a pap akkor már ész nélkül menekült. Kővel hajigálták meg és utána köpdöstek és sokan qem jártak többé templomba. — Azt mondják, hogy az ember meghal, az állat megdöglik. Én mondom neked, hogy éppen fordítva van, — el- Ióbálta mögötte. Az emberek egy ideig hagyták, hogy a — Mindjárt neked se lesz, — jegyezte meg a kovács és a hozzá legközelebb eső sírnak keresztjét félkézzel kiránhallgatott az öreg és kutatva nézte a gyereket, hogy megérlette-e? — Mire hasznos, hogy egy állat hiába szenvedjen? Még én se hagytam volna a te kutyádat kínlódni, pedig én nem szerettem, mert nem akartam szeretni. Én megspóroltam magamnak ezt a fájdalmat, amit te magadra vettél. Te is céltalanul szenvedsz, mint a kutyád szenvedett. Ezért mondom neked, hogy lehetetlen, hogy Isten volna, mert igazságot tenne és nem tűrne semmi felesleges szenvedést. Az Istennek nem telhet gyönyörűsége ebben. Ha volna! De nincs. Meghaltál és nincs tovább. És ez a jó. Az álom is jó. A balál is az, csak nem ébredsz fel belőle soha. Nincs szebb, mint az örök csend. Ezért figyelmeztetlek, hogy ne hagyd magad megtéveszteni. Nem igaz, hogy nyugodtan vétkezhetsz és utána Ieimádkozod a bűnöd, ha van időd rá. Nincs bocsánat, ha megnyomorítottál másokat, mert mindenki csak egyszer él. Légy jó, ahhoz, aki jó, de aki megüt, üsd vissza és verd agyon, hogy ne árthasson már többé senkinek. Nincs szükség egy kitalált Istenre, hogy helyetted legyen jó és igazságos, neked kell jónak lenni és igazságosnak . .. Az öreg felállt, kiegyenesítve megrokkant testét, mintha a Föld évezredes hitetlenségét egymagában jelképezte volna, hogy vádat emeljen a megmérhetetlen szenvedések és nyomorúságok ellen. — Nincs Isten, mert nem lehet ilyen kegyetlen, hogy egykedvűen nézze odafentről ezt a tengernyi bánatot, igazságtalanságot és felmérhetetlen szenvedést, amióta a világ fennáll. Ha volna, félelmetesen szörnyű és igazságtalan lenne. De nincs. Nyugodj meg. Téged is félre akarnak vezetni, mint ahogy félrevezettek sok annyi mást. A gyerek csodálatosképpen egyetlen szóval nem tiltakozott. Szomorúan, elcsüggedten nézte az öreget, aki hoszszan állta a tekintetét, majd lehajolt hozzá és szeretettel megcsókolta. — Kicsit most felébresztett az élet az álmodozásaidból. Ügyelj, hogy hásznodra váljék és ne kergess álomképeket. Ne legyél te is azoknak a meg nem fizetett napszámosa, akik álomkóros szavakkal megtévesztik a világot. Őszintén beszélek hozzád és szeretném, ha a lelkembe látnál, hogy sem megbántani, sem megtéveszteni nem akarlak. Egyszer régen én is hittem az Istent. Vasárnaponként templomba jártam. Megtettem mindazt, amit a papok előírtak. Bőjtöltem, gyóntam, áldoztam. Nem kértem soha semmit az Istentől, mint azok az öregasszonyok, akik Iépten-nyomon azért futkosnak a templomba, hogy valamit kikönyörögjenek maguknak, a szentek szobrait nyálasra csókolgatva. Én csak egyetlen egyszer kértem az Istent, amikor nagy lelki baj szakadt rám. Csak lelki erőt kértem, bogy segítsen rajtam és ne hagyjon el. Nem hallgatott meg, ahogy nem hallgatott meg téged sem. Akkor jöttem rá, hogy nincs, kitől kérnem és elmúlott belőlem minden keserűség. Nem segíthet rajtad, aki nincs. Ha volna, segítene, beláthatod te is. Thérése némán hallgatta végig a kisértés szavait és csak annyit válaszolt rá: — Van Isten, csak nem szeret minket. Tizenhatodik fejezet-Vasárnap virradóra havazott Párizs felett. Aprószemű hópelyhecskék szállingóztak alá az égből, olyan szorgalmas kitartással, hogy kora reggel felé már megültek a háztetőkön, egymásba kapaszkodva, ragyogó fehér takaróvá sűrűsödve. Itt volt végre az elkésett tél és ritka szép látvánnyal kedveskedett a párizsiaknak, mesebeli hangulatot árasztva azok szívében, akik kora reggel a sötét, hangulattalan kapualjakból az utcára léptek. Az úttesteken bamar meghalt a hó, fehér takaróján keresztül-kasul gázoltak a járművek, hogy rövidesen megsemmisítsék, csak itt-ott hagyva meg belőle egy parányi szürkés csíkot, emlékeztetve őket arra, hogy itt volt, ha rövid ideig is. A járókelők is hamar összevissza taposták vékony leplét, egyedül a háztetőkön ragyogott még tisztán és sértetlenül, hogy onnan is lassan nyoma vesszen. A külváros tartotta meg legtovább fehérségét, mintha az ég kedveskedett volna a szegényeknek és elesetteknek. ^ Hull a hó! kiáltott fel vidáman a gyerek, vasárnap kora reggeh amikor a tűzhely mellé vetett ágyában felülve az udvar felé nézett. Egyedül volt a konyhaszobában, nem volt kivel társalognia. A váratlan látványosság önkéntelenül késztette hangos kitörésre. Pépin ágya üres volt és Michel sem volt már otthon. Egyedül az öreg aludt a vackán és nehéz álma lehetett, mert megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor a gyerek felrázta belőle. — Jó volt, hogy felébresztettél, —< motyogta. <—■ Rosszat álmodtál, öreg? f—< Rosszat. Ne is kérdezd! >— Én nagyon szépet álmodtam és azért vagyok boldog. Itt volt éjjel nálam a kis kutya. Azt is álmodtam, hogy az édesanyám eljött ide hozzám és átölelt, megcsókolt. Tudtam, hogy halott és mégse féltem tőle. Megértettem, hogy nem hiába szenvedünk itt a Földön ... És odakint buli a hó, ^ tette hozzá gyorsan, hogy az öreg el ne ronthassa örömét a hitetlenségével. — Látod, hogy hull a hó, öreg? Álmosan pislogva kászálódott elő az ágyából, hogy megnézze, mert a gyerek ragaszkodott hozzá. — Vidéken több hó esik, *-< jegyezte meg fitymálva. —* Itt még ez a kevés se marad meg. Ott láttad volna a telet. Szánkázhattál volna. Még korcsolyázni is lehetett. Thérése számára a tél örömei ismeretlen gyönyörűségek voltak, pár pillanatra csodálkozó szemű gyerek lett, aki áhítatos csendben hallgatja a tündérekről mondott mesét. Te szánkóztál? ,—- kérdezte megilletődve. * Még korcsolyáztam is, — hazudta, hogy tökéletesebbé tegye a pillanat fontosságát. Majd mesélek róla, ha érdekel. * — Nagyon szép lehetett, állapította meg csendes megilletődéssel és egyre a kavargó hópelyhecskéket figyelte az ablakon át. — Menj ki és vegyél a markodba egy kis havat és mosd meg vele az arcodat. i— Minek? Szép lány lesz belőled, ha megnőssz. Nem tréfálsz? Próbáld csak meg! Thérése szelesen kiszaladt az udvarra és egy pillanatig körülnézett, honnan markolászhat össze több havat, hogy megszépüljön tőle. Nagyon lelkiismeretesen csinálta, mert a haja töve is nedve,« volt, amikor az öreghez visszatért. Háromszor megmosdottam, mert nagyon szép akarok lenni. Gyere ki egy kicsit te is! Minden olyan szép, fehér odakint. ■—- Nem érdekel ilyesmi már engem. r-' Az én kedvemért gyere ki! Nincs hideg, — addig kérlelte, nógatta, amíg engedett neki és kisántikált a behavazott udvarra, hogy pislogva, zavarosan maga körül nézzen. Ne menj még vissza! Örülj egy kicsit te is az életnek. Olyan szép minden. ' Szép, í— mondotta kurtán és visszafordult. A gyerek a karjait is megdörgölte egy kis hóval, hadd legyenek azok is szépek. Vidám és felszaba dúlt volt, hosszú hónapok óta először, akárcsak most ébredt volna tudatára annak, hogy élni mégiscsak jó és szép. Kár, hogy az öreg már megunta a dicsőséget és visszasántikált a szobába. Miért nem vagy vidám te soha? faggatta. ^ Nem akarod, hogy megszépítselek? ^ kis maréknyi havat tartott a kezében és huncutul ránevetett. Jókedvével kierőszakolt egy kis mosolyt az öreg szája körül. Szép nap, ' motyogta. Tudod, egy kicsit fázom mégis. Majd megérted te is, ha megöregszel. Hol van az még? Kis szánalommal nézett a szemébe és megízlelte a tenyerében olvadó hó izét. Gyerek volt újra, vidám, gondtalan gyerek Tüzet is kellett rakni, az öreg már didergett a tűzhely mellett és erre várt. Ma könnyebben ment minden munka, még dudolgatott is közben: La neige coule, coule. Dans l air gris qui les roule ... Többi sorára nem emlékezett. Az öreg se tudta. Gondterhelten könyökölt a térdére, hogy emlékezzék rá, míg a nedves hasábok alatt a tűz lassan lángra kapott. Majd hirtelen eszébe jutott valami és hevesen felugrott a tűzhely elől. Ma vasárnap van. Misére kell menni. Kár, hogy tegnap este nem jutott eszébe, hogy Michelt és Pépint is magával vihette volna. Gyorsan elkészítette az öreg reggelijét és vidám, szapora léptekkel megindult a templom felé. Néha megállt és a friss hótakaróba kirajzolódott Iába nyomát nézte. Milyen kár, hogy elmúlik egyszer. Kár, hogy nem lehet szánkázni és korcsolyázni sem. Nem volt messze a templom tőlük és éppen idejében odaért. Alázatosan letérdelt a Szent Thérése szobra elé, akinek nevét a keresztségben nyerte és két kezét imára illesztve áhitatosan, buzgón imádkozni kezdett: í— Köszönöm neked, Szent Thérése, hogy megsegítesz és nem hagysz el. Köszönöm azt is, hogy ilyen szép vasárnapot adtál, hogy hull a hó és elfelejttetted velem a szomorúságom. Add, hogy minél előbb visszatérhessek La Providence-ba, mihelyt minden dolgomat elvégeztem itt. Ne feledkezz meg édesanyámról sem. Könyörögd ki számára az örök nyugalmat és békességet a sírban. És ne feledkezz meg az én boldogtalan kis kutyámról sem. Köszönöm neked, hogy eddig is segítségemre voltál és megjavíthattam a bűnösöket ... Ebben az órában, amikor a gyerek így imádkozott, Micbel szószerint pontosan a következőket mondotta Pépinnek: — Lelkiismeretfurdalásaim vannak. Mi bajod? — azt hitte, az asszonnyal hozakodik elő, de Michel a gyerekre gondolt. Nem lett volna szabad becsapni. Ügy érzem, hogy eladtam a szeretetét. Pépin csodálkozva nézett végig rajta. Ez az ember mindig különösebb lesz. A végén még azt is megéri, hogy bejelenti, papnak megy. Nem szólt semmit, csak legyintett egyet. A bank lesz az utolsó. Soha többet, egyetlen egyszer sem... — nem fejezte be, de így is érthető volt, mire gondolt. .—< Ráérsz még erre, i—' intette le Pépin. Nem akart erről vitatkozni véle. Éppen most nem, amikor nagy vállalkozásuk utolsó, sorsdöntő óráit élték. A fiúk áttörték a kettős falat és bejutottak a bank páncélszekrényéhez. Ma hajnalban hozta Szeplős a hírt. A terven változtatni kell. Nincs értelme az időt húzni éjfélig, ahogy eredetileg megbeszélték. Este hétkor, mihelyt besötétedett, munkához kell látni. A fiúk türelmetlenkednek. A jó hír, amely a további zavartalan munkát biztosítani látszott, mindnyájukat izgalomba hozta. Szóval ma este hétkor és nem éjfél után kettőkor, ahogy megbeszélték. Kora hajnalban jött értük Szeplős és megkoccintva Pépin ágya felett az ablakot, vigyázva, óvatosan felkeltek és felöltöztek, hogy Angyalnál gyűljenek egybe az új helyzetet alaposan átvitatni. Micbel az ablakon kitekintve, megállapította, hogy hull a hó. i— Nem jó. <—* Reggelre eláll, r-* jegyezte meg Pépin. Ne aggódj ezért. Pálinkával kínálta meg és észrevette, hogy Michel keze reszket, amikor az üveget a szájához emeli. Fojtott hangon súgdolództak Michel szobájában és lámpát se gyújtottak, hogy a gyerek fel ne ébredjen. Szeplős már elment, Micbel még egy cigaretta csavarásával bajlódott, míg Pépin előtte állott. Ne gyújts most rá, majd odakirtt, óvatosan megemelte az ajtót, bogy ne nyikorogjon és zajtalanul suhantak át a konyhaszobán. A gyerek nem ébredt fel. Pépin előre ment, Michel lassan a nyomába járt. Az utca csendes volt és kihall, a hópelyhecskék kavarogva szállingóztak a levegőben és gyengén megfehérítették a vállukat. Michel idegesen nagyokat szippantott a cigarettájából. Angyalnál már együtt voltak a többiek. Az ágy szélén ültek sorban, szótlanul és cigarettáztak, ittak. Micbel megérkezését szótlanul vették tudomásul és sorra kezet fogtak vele, bár nem volt szokásuk a kézfogás sem. Valamelyik a megilletődött hangulatban véletlenül elkezdte és a többi sorra követte. Michel gyászszertartáson érezte magát, mintha mindnyájan halottas házban gyűltek volna egybe, hogy a halottat vivő kocsi mögött lépkedve, meginduljanak a temetőbe. —' Na, ^ jegyezte meg kurtán az Angyal és ez a rövid szó is ünnepélyesen hangzott. Szeplős kezdett beszélni és elmondta, amit már tudtak. A fiúk az éjszaka végeztek munkájukkal és átbontották a falakat. 1 ürelmetlenek és nem óhajtanak a megbeszélt terv szerint éjfélig várni. A legnehezebb és legveszélyesebb munkát végezték, nem bírják tovább idegekkel. Ezt mindnyájan megértették. Ez az ideges türelmetlenség azokon is erőt vett, akikre a munka folytatása várt és ők is minél előbb túl akartak esni rajta. Őrjítő ez a várakozás azok számára is, akik még biztonságban, a szabad levegőn vannak, elképzelhető azoknak kettőjüknek helyzete, akik a kész munka mellett várakoznak, mint csapdába szorult egerek. Nem hajlandók odalent tétlenül várakozni. (Folytatjuk) SZÓVÁLTÁS Baranyai véraláfutásos arccal, kék monoklival jön haza. Felesége megijed amikor meglátja: í—- Lajos, kiabálja kétségbeesve, — mi történt veled? .—■ Semmi, kedvesem, ,—■ mondja kedélyesen a férj, ,—< csak összeütközött a kocsim és némi szóváltásom volt a másik kocsi vezetőjével. . ,
