Magyar Újság, 1979 (69. évfolyam, 1-49. szám)
1979-07-12 / 28. szám
MAGYAR 0J3XG 3. ÖLDAC 1979, JÜLIUS 12. I P ó K ‘ r ^ REGÉNY ~ IRTA: : ; I: I * VASZARY GÁBOR ELKÉSZÜLT I I A 316 oldalas könyv egészvászon kötésben 12 dollár az előrekalkulált 15 dollár helyett. MEGRENDELEM jj! Vaszary Gábor: A PÓK című könyvét . . példányban. Mellékelem az árat és a postaköltséget: $12.00 L 0.66. NÉV ....................................................................... CÍM ^...................................................... VÁROS .................................................................. ÁLLAM. ZIPSZÁN).................................................. * i— _ , , (—< Folytatás < A két rendőr köszönt és beljebb lépett. Pépin könnyen jnegallapjtpttii, bogy még többen is vannak odakint. Thérése falfehéren állott az asztal mellett, a lábai remegtek -és ijedten lehunyta a szemét. Biztosra vette, bogy érte jöttök, amiért elszökött La Providence-ből és szégyenszemre rendőrökkel vitetik vissza. Csak akkor tért magához valamelyest, amikor azt látta, hogy az érkezetteket kizárólag az asszony személye érdekli. Pépin ügyesen ellophatta volna az órát az asztalról, ebben nagy mester volt. Semmiség lett volna számára az egész. Ideje is lett volna rá bőven, mert a rendőrök még nem vették észre. Tányérok bevertek az asztalon, azoknak fedezéke mögött bevert az aranyóra. Ellophatta volna Pépin, ha akarta volna, de nem akarta. Az asszonyé volt, semmi köze hozzá. Számolni kellett azzal is, hogy mindent felforgatnak és mindenkit megmotoznak. Az asszony nem éri meg ezt a fáradságot. Hogy vagytok? — kérdezősködött az egyik rendőr, míg a másik lg nem vette a szemét az asszonyról. Ezek azok a bevezető, ártatlannak tetsző kérdezősködcsek, amelyekre nem tanácsos válaszolni, mert csak arra jók, hogy egyszerre zúdítsák nyakuk közé a bajt, ami ugyan bekövetkezik mindenféleképpen, de ha rájuk bízzák a módját, előbb kedvükre kiszórakozzák magukat és kevésbé kötekedők lesznek. Jól éltek? hangzott a második kérdés. Még két hasonló érdeklődés után, váratlanul az aszszonyra csapott le újabb kérdésük. i— Mit kerestél te Lyonban? Marie minden kérdésre felkészült, de ez az egy mégis Váratlanul érte és összerezzent. Lyonban fogták el a Szép Fiút, a vasúti állomáson, ahonnan két óra múlva tovább utazott ő is. Az összefüggés kétségtelen volt. — Nem voltam Lyonban, ,—■ tiltakozott. A másik rendőr beljebb került és megakadt a szeme az asztalon heverő aranyórán. Kié ez az óra? Amikor ez a kérdés elhangzott, Michel már ott állt a szobája ajtajának küszöbén, mögötte az öreg, ijedt szorongással, a legkevésbé számított váratlan látogatás miatt. —■ A tied éz az óra? — kérdezte a rendőr Mariétól. i—> Sose láttam. Az öreg előrébb lépett. Michel háta mögül, hogy lássa, miről van szó. Mozgásával maga felé irányítva figyelmüket, ő kapta a második kérdést. <—< Kié ez az óra? i—' Az öreg süket, jegyezte meg Pépin és láthatólag megkönnyebbült, hogy végre olyan határozott dologra irányul érdeklődésük, amelyhez egyiküknek sincs köze, kivéve az asszonyt. —< A tied ez az óra? i—» kérdezte a rendőr ezúttal Pépintől. Mielőtt válaszolhatott volna rá, az asszony megelőzte, r— Az övé. — Mit keversz bele, te átkozott? •—* kiáltott fel magánkivül Pépin és felugrott a helyéről. /— A tied az óra! — Nem igaz! Úgy segéljen meg az Isten, hogy nem igaz! esküdözött olyan őszinte felháborodással, hogy Pépin hátán végig futott a hideg. Ezt nem fogja túllicitálni tudni, máris számíthat arra, hogy magukkal viszik. Az aszszonynak akart rontani, de eléje álltak és odébb lökték. — Kié ez az óra? .—■ adta fel az első rendőr újra a kérdést, ezúttal a gyerek felé fordulva, aki még mindig halálsápadtan állott közöttük. Jól számított, amikor a gyerekhez fordult, hogy tisztázódjék végre ez a kérdés. Thérése nem fog hazudni, de ezt á rendőr nem tudhatta. Marie számított arra, hogy a gyerek ezúttal is a pártjára áll és nem árulja el. Biztos volt a maga dolgában és fölényesen várta a feleletet, mintha csak ezzel az egyetlen kérdéssel megoldódott volna minden problémája. Pedig a rendőrök nem azért jöttek, hogy az óra gazdája után érdeklődjenek, ez a kérdés csak alkalomszerűen vetődött fel, volt még egyéb kérdeznivalójuk is, ahogy erre is sor került később. De előbb még a gyereknek kellett válaszolni a feladott kérdésre. Thérése sok mindent nem értett, de azzal tisztában volt, hogy ezt a kérdést nem csupán a kíváncsiságuk kielégítésére tették fel neki. Azokkal állott szemben, akik az anyját elvették tőle, akiket ezek is gyűlöltek, akiket ő sem tudott szeretni, hiába magyarázta Marie-Anne nővér, hogy melyik részen áll az igazság. Most se voltak hozzá kedvesek, ahogy a kérdést az arcába vágták. A kurtán odavetett szavak, a durva hang, eléggé megértették vele, hogy ezek senkit .se szerethetnek és senkinek se akarnak jót. Azt is sejtette, hogy az, akié az óra, megemlegeti a mai napot. Itt volt az asszony is, akit soha sem szeretett, de Marie-Anne nővér szavaira emlékezett, aki a megbocsátást és szeretetet hirdette a bűnösök számára. Mit kellene most válaszolnia, hogy senkit meg ne bántson vele és az igazságot se tagadja meg? Ügy tartotta helyesnek, ha nem válaszok De újra feladták a kérdést. A hang durvább volt és türelmetlenebb. Érthetőbbé és világosabbá tették a számára, ha nem válaszol, erélyesebben fognak fellépni vele szemben. j ,—' Kié az óra? Az asszonyé, vagy ezé? és Pépinre mutattak. Ebben a pillanatban mintha Michel megmozdult volna, hogy megszólaljon, de erőtlen volt rá. Nem a barátját menti vele, a másik felett mondja ki az ítéletet. És ez a másik a felesége volt. Sok volt ez egyszerre. Senki se kívánhatta tőle. Thérése riadtan nézett az asszonyra és Pépinre, aki megzavarodva várta a feleletét. A rendőr egy lépést tett Pépin felé, mintha ezzel azt akarta volna kifejezésre juttatni, hogy a maga részéről máris választott kettejük közül. A gyerek egyszerre magához tért. Pépin ártatlan és nem veszhet el az asszony miatt. Kinyújtott kézzel Mariéra mutatott. Ami ezek után történt, nagyon csúnya és ocsmány jelenet volt. Az asszonyt alig tudták lefogni, hogy a gyereknek ne rontson, dühös szitkok, förtelmes átkozódások közepette. Egyszerre kitört belőle régi természete, amelyet eddig elfojtott magában és most megsokszorozódott fékezhetetlen haragjában. Megátkozlak, te fattyú!.. . Eltartottalak a ringyó anyád helyett. . . Engem akarsz börtönbe juttatni másokért . . . Fogd be a pofád! Elég volt! <— a rendőr az aszszony karját hátra szorította. «— Másképp beszélünk veled, ha nem maradsz csendben! Honnan van ez az óra? Marie nehezen lélegzett és újabb taktikát változtatott, i—< Nem az enyém. Micheltől kaptam. Ö tudja. Semmi közöm hozzá. Michel jól hallotta ezt is, de egyetlen szót se szólt. A rendőröket se nagyon érdekelte ez az újabb vallomás, csak Pépin jött megint indulatba tőle. i—i Mit hazudsz megint, te ringyó! ordított rá. Az asszony majdnem neki rontott, a rendőrökkel viaskodva és újabb ocsmányságot talált ki a maga védelmére. >—* Börtönbe akarsz juttatni, te ocsmány féreg, mert nem voltam a szeretőd ... Olyat löktek rajta, hogy elment a kedve a velük dulakodástól. ~ Hol vannak a többi ékszerek? Arra felelj! i—' Micsoda ékszerek? Nem tudok semmiféle éksze-* rekről. i—- Hol adtad el az ékszereket? Lyonban adtad el? — Nem igaz. Michel a tanúm rá. Kérdezzétek meg tőle! A másik rendőr megunta már a dolgot. /—' Elég volt már ebből a komédiából! «—< Ki mondta azt, hogy Lyonban voltam? r— rikácsolta az asszony. Nem mozdultam el innen . .. >—> Majd beszélhetsz azzal is, aki a szemedbe mondja. Engedjetek el! < visítozott és erőnek erejével ki akarta szabadítani magát. Kivetkőzött már minden emberi formájából. Megveszett furia volt, aki a lehetetlent is megpróbálta, hogy megmentse a bőrét. Átkozódott, őrjöngött, jajveszékelt és sikoltozott, A többiek mélységes megdöbbenéssel nézték ezt a vad, félelmetes jelenetet. Az igazságot akarom, az igazságot! visítozta még akkor is, amikor közrefogták és úgyszólván félig a levegőbe emelve vitték el onnan. Nagy volt a csend, amely rájuk nehezedett, Ismeretlen, félelmetes titkok fojtogatták a torkukat. Valami történt, amiről semmit nem tudtak, de elég volt az is, amit itt láttak és hallottak belőle. Az öreg volt az, aki elsőnek magához tért. Nem is kérdezem, miért vitték el. Nem is érdekel, i—' A hangja elárulta, hogy inkább megnyugodott, mint felháborodott a fejleményeken. Pépin magához tért és Michelhez szólt: i— Elhiszed azt, amit az asszony mondott?- Mit? —< nehezen jött ki Midiéiből a hang és úgy bámult rá, mintha megzavarodott volna. i—-Azt mondta, az asszony, hogy a szeretőmnek akartam, >—> fontosnak tartotta, hogy tisztázódjék ez a kérdés. Azzal se törődött, hogy a gyerek is hallja. Michel legyintett egyet, mintha ez is mindegy volna a számára és szó nélkül visszament a másik szobába. Az öreg meg utána, mintha a testőre lett volna. i— Mit csinált az asszony? szólalt meg nagy szünet után a gyerek és közelebb lépett Pépinhez, aki még azon rágódott, hogy Michel neki, vagy az asszonynak hisz. i—> Jobb, ha nem kérdezed, <—< bizonyosat maga sem tudott, de amit itt látott, éppen elegendő volt arra, hogy semmi jót ne sejtsen mögötte. Thérése nem kérdezősködött. Csendben megült az asztal mellett és az járt a fejében: Mii yen kár, hogy Marie Pivoist nem tudta már megjavítani, ahogy megjavította ezeket is. Tizennegyedik fejezet Egy reggel, amikor a gyerek vízért ment az udvaron lévő vízcsaphoz, kis kóbor kutyát látott az úttest szélén álldogálni. Csodálkozva tette le a vödröt a kezéből és hívogatni kezdte. A kis kutya nem csóválta a farkát barátságosan, sőt meg sem mozdult, csak álldogált egy helyben, egész testében reszketve. Ha közelebb ment hozzá, lassan tovább ment. Rossz tapasztalatai lehettek, ezért félt már mindenkitől. Pár lépésnyire megállt a gyerektől és onnan nézett vissza bánatos szemrehányással a szemében, soványan, piszkosan, holtfáradtan. Ki tudja, mióta bolyongott étlen-szomjan, míg végül feladta a maga harcát és emberi segítségre fanyalodott. Buta kis jószág volt, hasztalan csalogatta, hívogatta a gyerek, mindig csak tovább húzódott előle és nem engedte, hogy megközelítse. Thérése fel is adta a további hasztalan kísérletezést és visszament a lakásba. Később, hogy újra vízért ment volna, a kis kutya közvetlen az ajtó küszöbéről ugrott fel, hogy majdnem belebotlott. Ezúttal már nem volt olyan félénk és engedte, hogy a gyerek óvatosan megközelítse és megsimogassa. Fejét kissé elfordította és parányit megcsóválta a farkát. A kóbor kis kutya bebocsátást kért, finoman és bátortalanul, a nyomorultak és elesettek közé: Vegyetek be engem is! Nekem még annyim sincs, mint nektek. A gyerek leguggolt melléje a földre és két tenyere közé fogta szomorú kis pofáját. — Mi bajod, kis kutya? Éhes vagy talán és nagyon fázol? Gyere be, majd enni adok neked és megmelegítlek a tűzhely mellett. Óvatosan és részletekben jött egyre közelebb a megnyitott ajtóhoz a kutya, a gyerek mozdulatait figyelve aggodalmasan, míg végre mégis csak bekerült a konyhaszobába és nagyon óvatosan Ieheveredett a tűzhely elé. Kis tejet adott neki, de a kutyának nem kellett. Lassan, finoman elfordította tőle a fejét, mintha a visszautasításával nem akarta volna megsérteni. Kár a tejért, ^ jegyezte meg az öreg, akinek sehogy sem tetszett a dolog. <—i Már erre is irigykedsz? Nem szégyelled magad? Nem a te részedből adtam neki, ne félj! ,—< Meg fogunk bolhásodni mindnyájan, r—> ellenkezett tovább. Aztán majd napestig lesz mit vakaródznunk. Olyan választ kapott erre, mintha az asszony szelleme kisértett volna egy pillanatra a házban. Legalább lesz mivel foglalkoznod neked is. Nyomban elhallgatott és nem tett több megjegyzést. Amikor Michel és Pépin hazaértek, szó nélkül tudomásul vették, hogy a gyerek egy kóborkutyát fogadott be a házba és az a szándéka, hogy megtartsa magának. Az öreg hiába próbálta mindegyiket külön-külön a maga igazának megnyerni bolha-teóriájával. Nevet is kapott a kis kutya. Joujou-nak fogják hívni, mert nő. Michel mindenbe szó nélkül beleegyezett, amit a gyerek akart. A kutyát szeretettel megsimogatta és annak a reményének adott kifejezést hogy jól fogja magát érezni körükben, egyben reméli, hogy rendes ellátásban lesz része. r-> Ha nő a kutya, pláne gondozni kell. A nők kényesebbek. Pépin nem tett semmi észrevételt, pedig a gyerek felkészült arra, hogy gúnyolódni fog és máris ellenséges tekintettel méregette végig, hogy idejében megfeleljen neki. De erre nem került sor. Pépin zsebredugott kezekkel, szótlanul szemlélte a kutyát, hogy se tej, se kenyér, sőt még víz se kell neki. Egy darabig ott Iődörgött még körülötte, míg végre elunhatta, mert szó nélkül elment és csak negyedóra múlva tért vissza egy csomaggal kezében. Nagy darab hús volt benne. r— Egy szelet a kutyáé lesz, Nem tej kell ennek, hanem hús. Az adagját rögtön meg is sütöm, mert éhesnek látszik. Mindig meglepetések érik az embert, ha másról elhamarkodottan ítéletet mond. Itt van Pépin is, aki örökké csipkelődik, gúnyolódik és semmi sem szent előtte, de ezt a kis kóbor kutyát mégis a szívébe fogadta. A kutyának azonban nem kellett a hús sem. Szomorúan elfordította tőle a fejét és a körülötte állókat nézegette aggodalmas, bánatos pofával, hogy vajon mi lehet a véleményük erre vonatkozólag. Néha felállt a tűzhely mellől és más helyre vándorolva, ott heveredett le dideregve. Főleg a gyereket leste, a többiektől inkább félt és ijedten megmozdult, mihelyt a közelébe értek, pedig nem akartak tőle semmit, csak mindig utána vitték frissen sült húsadagját, de nem kellett neki. Később mégis eltűnt az illatosra sült hússzelet a tűzhely elől a földről. <—i Megette mégis, <—• ujjongott a gyerek, de Pépin más véleménnyel volt, mert bement az öreghez és szó nélkül kiráncigálta az ágyából. <—> Te falánk disznó, még a kutya elől is eleszed az ételt? Nem sül le a pofádról a bőr? Thérése is mélységes undorral nézett rá. Az öreg lehunyta a szemét és a rongyait markolászta. <—< Azt hittem, eldobtátok és nem kell, — motyogta. <—> Most legalább ezt is megismerted, r-* fordult a gyerek felé Pépin. Láthattad, hogy nincs szíve és nem érdemel meg semmiféle könyörületességet. Megérdemelné, hogy a sírját is leköpjük, ha felfordul. Estére a gyerek a kutyát maga mellé vette a fekhelyére és gondosan betakarta, hogy ne fázzék, mert állandóan didergett. De nem maradt meg nála sem és állandóan vándorolt a konyhaszobában. Gyomorrontása van, <—< állapította meg Pépin. i—Cudarul elronthatta valamivel a gyomrát, amit az utcáról felszedett. Ettől is mászkál annyit. A meleg majd jót tesz neki. Ügy látszik, jónak bizonyult Pépin tanácsa, mert a kis kutya nem didergett többé és nyugodtabbnak is látszott. Éjszaka arra ébredt fel Pépin, hogy a gyerek az ölében tartva a kutyát, ü Idő gél vele a fekhelyén, a tűzhelyre tett lámpa fénykörében. <—> Mi van a kutyával? i—• Nem tud megnyugodni, — felelte bánatosan a gyerek. >-< Mindig csak vándorol ide-oda. Az előbb meg a te ágyad alól húztam ki, mert oda bújt el, Mi baja lehet? í—< Nem csoda, hogy fázik, — jegyezte meg Pépin. >—> Nincs itt valami meleg. Ennek meg meleg kellene, mert hem evett semmit és nincs, ami belülről fűtse. Várj csak! Majd segítünk rajta. Felkelt és nem volt rest tüzet gyújtani. Amikor elkészült vele, újabb orvosi beavatkozást látott szükségesnek. ■—' Megmaszirozzuk egy kicsit a gyomrát, mert ettől szenved szegény. Megmelegítette előbb csontos, nagy kezeit a tűz előtt és csak akkor fogott hozzá a kis kutya gyógykezeléséhez; óvatosan, vigyázva simogatta a két tenyerével a gyomra tájékát. Némán tűrte a kis állat és időnként bánatosan megnézte őket, hogy mit csinálnak vele. Amikor elengedték, nagy nehezen talpra állt és az ajtóhoz vándorolt. Ott megállt és visszanézett rájuk. <— Ki akar menni, — állapította meg Pépin. < Azért áll az ajtó mellé. Engedd csak ki! Thérése megnyitotta előtte az ajtót, de akkor már megint az asztal alá vándorolt a kutya és ott didergett. Már látom, mi a baja, — jelentette ki Pépin. — Idegenek vagyunk neki és nem jól érzi itt magát. Bánata van, ezért gyötrődik. Szabadjára kellene engedni, hadd menjen haza. > <—i Nyitva az ajtó, mégse megy ki. »— Nem vette észre. Vidd ki és tedd le az udvarra, abból majd megért mindent. A gyereknek fájt a szíve a kis kutyáért: mert nagyon megszerette ez alatt a pár óra alatt, míg mellette élt, de azért szó nélkül ölbe kapta és kivitte az udvarra. Lehet, hogy azoknak is fáj a szíve, akik elvesztették. Ne búsúljon a kis kutya se. Menjen el mégis és ne legyen boldogtalan. De a kutya sehogy sem akart elmenni. Rácsodálkozott a gyerekre, amikor odakint letette a földre és egy lépést se mozdult el mellőle. Pépin petróleumlámpással a kezében állt az ajtóban és kivilágított nekik. ./ r— Mi van vele? — kérdezte egy idő múlva. Elmegy? *—' Még nem tudni. A gyerek állt a kutya mellett és szerette volna valami útravalóval ellátni, mielőtt végképp itt hagyja őt, de nem adhatott neki semmit. Ügy kell útjára engedni, akár a halottakat, mert azokat sem lehet megsegíteni semmivel. ~ Mi van? <—i kérdezte Pépin. \ ~ Itt ül még. i— Talán gondolkozik. Ne törődj vele! Hagyd magára és gyere vissza! Visszatért egyedül és nagyot sóhajtva leült a fekhelyére. Kis idő múlva nyugtalan lett, újra felállt és óvatosan kinézett az udvarra. Első pillanatban nem látta sehol a kutyát, csak amikor jobban megnyitotta az ajtót, vette észre, hogy ott áll megint közvetlen a küszöb mellett. r-f Nem akar elmenni. Még mindig itt van. ' Noszítsd egy kicsit! »—' Hogy noszítsam? i— Menj vele pár lépést az utca felé, hogy megértse, szabadjára engedted. Buta kis állat ez. Nem érti meg mindjárt. A gyerek ezt is megtette és elment vele az utca felé, a kis kutya lassan, óvatosan utána lépegetett, a fejét lógatva. Pépin már nem is látta őket és a gyerek se szólt vissza semmit. Öt perc múlva azonban visszajöttek mind a ketten. >—> Nem akar elmenni. Borzasztóan didereg, ezért hoztam vissza. Szörnyű beteg lehet. Pépin erre is talált magyarázatot. i—' Okosan mondtad. Ezért nincs kedve hazamenni. Meg aztán éjszaka is van. Erről is megfeledkeztünk egészen. Hová a fenébe menjen éjszaka, betegen? Holnapra jobban lesz és hazamegy nappal. Mind a hármuknak elég nyugtalan éjszakájuk volt, mert a kutya állandóan vándorolt a konyhaszobában és csak hajnal felé nyugodott meg annyira, hogy elalhattak tőle. De másnap sem evett semmit, csak egy kis vizet ivott. *-> Látod, már iszik. Lábadozik már. Egy-kettőre talpra áll újra. A tekintete is sokkal elevenebb, állapította meg Pépin. De miért fekszik mindig? r-> aggodalmaskodott a gyerek. Hogy a fenébe ne feküdne, hiszen egész éjszaka mászkált. Aki nem eszik, annak feküdni kell, pláne, ha nyugtalan éjszakája volt. Később kihányta a kutya a vizet, amit ivott. —- Mondtam, hogy nem szabad neki vizet adni, jegyezte meg szigorúan Pépin, holott egy Szóval se mondta. ■— A gyomorbetegnek árt a víz. Étlen-szomjan kell kikoplalniok, amíg rendbe jönnek. Egy kis pálinka persze nem ártana neki. >— Nem engedek pálinkát adni neki, tiltakozott a gyerek. — Erről mondj le! Végül megegyeztek abban, hogy egy kis langyos herbateát fog kapni. De a kutya nem itta meg. Végül is Pépin kiskanalanként öntötte le a torkába, amíg a gyerek a kutya száját megnyitotta. i—' Nem jó. Hagyd abba!- Mi nem jó? <—< Nem látod, hogy ki akarja hányni? <—• Dehogy akarja. I üsszög, mert félrenyelte a szerencsétlen. Ne tartsd úgy hátra a fejét! —1 Minek kell itatni, ha nem akar?- Kell, jelentette ki határozottan Pépin. Ha lett volna már beteggel dolgod, megértenéd. Azoknak is valósággal könyörögni kell, hogy bevegyék az orvosságukat. De ez nem orvosság. / . • >—< Herbatea még nem ártott senkinek. Kell, hogy valami melegítse és mossa a gyomrocskáját. A második éjszaka nyugodtabban telt el a kutyával, legalább is nem vettek észre semmi mászkálódást, mert elaludtak mindjárt. A harmadik nap se kellett a kutyának semmi étel. A víz se kellett, pedig tegnap még ezt kért a gyerektől, a vizes vödör mellől tekintve fel rá, bánatos szemmel, mintha tudta volna, hogy csak az ő könyörületességére számíthat. Napközben megint vándorolt a kutya ide-oda és nem volt sehol se nyugta. Egy ízben a tűzhely alá rakott fahasábokra • feküdt, mintha az lett volna a legkényelmesebb fekhely a számára. A gyerek szörnyűlködve vette el onnan. Istenem, Istenem, de buta kis állat ez! Ha Pépin tanácsára talpra állították, szomorúan lógatta a fejét, ahogy elfáradt lovak szokása az úttestek szélén. ■—' Legyengült szegény. Te se lennél különb, ha három napja nem ettél volna, .—< jegyezte meg elgondolkozva Pépin, azon törve a fejét, hogy valami elfogadható, egyben megnyugtató magyarázatot találjon erre is. r— De miért nem eszik? Mi baja lehet? r-< Én megetetném, de neked már a herbatea se tetszett.- Megetetni nem szabad. Hogyne, hogy megfulladjon, tiltakozott a gyerek és egy tányérben friss vizet telt a kutya elé. Csak lógatta a fejét, egyre Iejebb, mintha bóbiskolna, de felkapta a fejét, mihelyt a vizet érte. Végül mégis ivott belőle egy-két kortyot, nagy óvatosan, pihenőket tartva, mintha nehezen ment volna le a torkán. Utána előre nyújtogatta a fejét, hogy ezzel is segítsen magán. (Folytatjuk)
