Magyar Újság, 1979 (69. évfolyam, 1-49. szám)
1979-06-28 / 26. szám
6. oldal: MAGYAR ÚJSÁG 1979. JÚNIUS 28. AZ 50. MAGYAR KÖNYVNAP • # Június 1-én M agyarországon megkezdődtek a könyv ünnepének hagyományos eseményei. Az ország minden városában megnyílt a könyvnap, kiadták a szép magyar könyv 1978” jutalmat. A budapesti könyvklubban kiállítás nyílt meg, amelyen számos korabeli dokumentum volt látható: egykori könyvünnepek plakátjai, dedikálásokon készült felvételek, régmúlt idők újságjainak, hírlapjainak a könyvnapokat méltató írásai. Levetítették á jubileumra készült “A magyar könyv ünnepe” cimű dokumentumfilmet is, amelyben az egykori könyvnapok hangulatát, varázsát elevenítették fel. A világ minden tájáról érkeztek könyvszakemberek, kiadók, különböző egyesülések vezetői, az UNESCO nemzetközi könyvbizottságának Budapesten tartott ülésére. A tanácskozáson a nemzetközi gyermekév jegyében megvitatják a gyermekek és a könyv kapcsolatát is, a kis népek, kis hatósugarú nyelvek irodalmának helyzetét, az ezzd összefüggő fordítási, kiadási tapasztalatokat. A Magyar Nemzeti Galériában megnyílt mintegy 2000 kötetet felvonultató kiállítás képet adott a magyar gyermekkönyvkiadós kezdeteiről és a jelenig ívelő fejlődéséről. A napokban hagyta el a nyomdát a könyvnapok, könyvhetek félévszázados múltját feldolgozó monográfia, dokumentumkötet. A jubileumi kiadványban Könyvnapok ötven éve címmel Köves József írt tanulmányt. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének gondozásában készült mű teljes1 felsorolást ad az eddigi könyvnapok újdonságairól 1929-től 1979-ig. Kül ön összeállítás betűrendben közli az eddi gi könyvnapi kiadványok szerzőit. Összegyűjtötték a könyvnapokra vonatkozó írások válogatott könyvészetét is. MÓRICZ ZSIGMOND SZÜLETÉSÉNEK 100. ÉVFORDULÓJA 1879 július 2-án —< száz éve r— született az új magyar irodalom egyik kirnagaslóbb prózaírója, Móricz Zsigmond. Anyai ősei több nemzedékre visszamenőleg református papok voltak, apja ötholdas kisparaszt. Debrecenben és a sárospataki református kollégiumban tanult, Debrecenben kezdett újságíróskodni. Rövid pesti tisztviselősködés után az 1903-ban alakult “Az Újság” című napilap munkatársa lett. 1903-ben feleségül vette a felvidéki származású Holies Jankát, aki számos művének ihletője és hősnője, s aki révén közelkerült a felvidéki élethez is. 1909-ben létesített kapcsolatot a Nyugattal, s kiváltképp Ady Endrével, aki a “Nyugat csapatának keleti zászlaját” látta benne. Voltaképp “Hét krajcár” című novelláskötetével lett országos hírűvé ebben az időpontban. Ettől kezdve cikkeiben, regényeiben a népi-nemzeti követelések következetes élharcosa szól az olvasóhoz. Móricz érzései Ady költészetében tisztultak tudatossá, az ő költészetén keresztül ismerte fel teljes súlyosságában a magyar ugar problémáját. A sajtótól sohasem szakadt el. Az Atheneumlapoknak szépíró tagja, a Nyugatnak társszerkeztője. 1942 szeptember 4-én húnyt el Budapesten. Műveit magasfokú drámai feszültség, a népi hősökkel való azonosulás, költői látomások, valamint a gondolkodás és érzelem valamennyi árnyalatát pontosan kifejező nyelv jellemzi. Móricz a modern és a népi irói törekvések felhasználásával a magyar kritikai realizmus beteljesitője lett. Művei a világ sok nyelvén forognak közkézen. Legismertemm művei: Sárarany, A fáklya, Árvácska, Boldog ember, Rózsa Sándor, Az Isten háta mögött, Légy jó mindhalálig, Kivilágos kivirradtig, Úri muri, Rokonok, Erdélyt stb. MEGDÖBBENTŐ GYILKOSSÁG Stewart Bill, az ABC News 57 éves tudósítója az ABC-TV kezelőszemélyzetével és nicaraguai tol m ácsával együtt Managua keleti városrészében a nemzetőrség útzáránál interjút akart felvenni. Szándékát a tolmács közölte az útzár őreivel, akik igazoltatás közben Stewartot előbb feltartott kezekkel térdre kényszerítették, majd hasra fektették. Ennek megtörténtével az egyik nemzetőr váratlanul előrelépett s közvetlen közelről fejbelőtte Stewartot, aztán intett a gépkocsivezetőnek, hogy mehet. Stewart kísérői csak akkor vették észre, hogy a nemzetőrök a nicaraguai tolmácsot is lelőtték. Somoza Anastasio elnök, mihelyt az esetről tudomást szerzett, azonnal vizsgálatot indított, amelynek első eredményeként azt állapították meg, hogy a gyilkosság elkövetése teljesen egyéni kezdeményezés volt. \Vashingtonban a külügyminisztérium a legnagyobb megdöbbenéssel értesült a teljesen védtelen, fegyvertelen amerikai tudósító meggyilkolásáról. HALOTTAINK HORVATH MIHÁLY . Gyászolja felesége, Mária, fia, Ferenc, 5 unokája és testvére, Rajmond. Painesvilleben temették. KÉPES SÁNDOR Gyászolja felesége, született Bendick Magdolna, 3 testvére, Oravisné Ilona, Barnardné Júlia és Képes József. MÁTYÁS JÁNOS Gyászolja felesége, született 1 uza Margit, 2 gyermeke, Marquardné Lenóra és Mátyás János, 3 unokája, 2 testvére, Koterbáné Margit és Mátyás Lajos. ÖZV. MIHÁLYI FERENCNÉ Papp Erzsébet. Gyászolja 4 gyermeke, Ferenc, Hinzné Ilona, Beckóné Gizella és Kvatkóné Margit, több unokája, déd- és szépunokája. A Szent Imre római katolik us magyar egyházközség templomából temették. NAMETH ANDRÁS Gyászolja felesége, született Wannemacher Dorottya, 2 fia, Béla és Imre, 3 unokája, 5 testvére. PAPP ENDRÉNÉ Maurer Hilda. Gyászolja férje, 5 gyermeke, Margit, Mária, Szil via, Erzsébet és Petra, édesanyja és 3 testvére. RAVASDY GYÖRGY volt detroit, michigani lakos június 16-án 66 éves korában elhúnyt. Temetése június 21-én volt a John Molnár Funeral Home magyar temetésrendező halottaskápolnájából és a Szent Kereszt róm. kát. egyház templomában Ft. Végvári Vazul által végzett gyászszertartás után a Woodmere temetőben helyezték örök nyugalomra. Gyászolják: felesége, gyermekei, unokái, édesanyja, testvére, rokonai és jóbarátai. AMOTE JÚLIA volt Detroit, michigani lakos június 17-én 87 éves korában elhúnyt. Temetése június 19-én volt a John Molnár Funeral Home magyar temetésrendező halottaskápolnájából és az Amerikai-Magyar ref. Egyház templomában Et. Ábrahám Dezső püspök úr által végzett gyászszertartás után az elhunytat Miami, Floridában szállították örök nyugalomra. Gyászolják: leánya, unokái, dédunokái, rokonai és jóbarátai MAGYAR ÉS NÉMET KÖNYVEK, HANGLEMEZEK, KÁRTYÁK IKK A • TUZEX • GENEX CSOMAGKÜLDÉS KÉRJEN MAGYAR KÖNYV- ÉS HANGLEMEZ ÁRJEGYZÉKET KOSSUTH BOOKSHOP 14025 Lakota Avenue CLEVELAND, Oh. 44111 Tel.: 941-0654 KEGYELLTTELJES TEMETÉSRENDEZÉS TELJES FELELŐSSÉG HARTMAN FUNERAL HOME KELETI ÉS NYUGATI KÜLVÁROSOKBAN LAKÓKNAK KÉNYELMES LEHETŐSÉGEKET AJÁNLUNK FEL 11410 Buckeye Road Tel.: 791-8200 NÉPRAJZI ADATGYŰJTŐ TÁBOR A Bükk-hegység tetején fekvő Répáshuta községben, amelynek lakói szlovák (tót) nemzetiségűek, néprajzi adatgyűjtő tábor nyílt, amelyet a miskolci Hermán Ottó Múzeum szervezett. A táborozáson a múzeum munkatársai, a debreceni Kossuth Lajos tudományegyetem és a Magyar I udományos Akadémia néprajzi intézeteinek tagjai, valavákiai múzeumok munkatársai vettek részt. A táborban mint a miskolci múzeummal kapcsolatot fenntartó kelet-szlo^ vákiai múzeumok munkatársai vettek részt. A táborban megjelentek Répáshuta, Bükkszentkereszt és Bükkszentlászló szlovák (tót) népi emlékeit gyűjtötték össze, hogy a három községben folytatott ősmerterségek munkamódszereit, szakmai és*eszköz-elnevezéseit, továbbá az erdei életmóddal kapcsolatos hagyományokat behatóbban tanulmányozhassák. NICARAGUÁBAN FOLYIK A HARC A világsajtó napokon keresztül közölte a nicaraguai sandinista gerillák előnyomulására vonatkozó híreket. Néhány szomszédos ország a gerillákra kiterjesztette a hadifoglyok nemzetközi védelmét biztosító szabályokat is. Június 19-én azonban Somoza Anastasio elnök nemzetőrsége katonai repülőkkel támogatott egységeket ellentámadásba lendített, a gerillákat Managua keleti részéből ki is vetette. A gerilla egységek visszavonultak. Minden jel szerint a Costa Rica közelében levő Rivas városában akarnak maguknak ideiglenes kormányzatot létesíteni. A legutóbbi harcok során két héten belül állítólag 80 nemzetőr esett el és 213 sebesült meg. Leon laktanyájában a gerillák 150 nemzetőrt lógtak el, ezek közül azonban mintegy 40-50 kimenekült. választás Kínában A pekingi kormány törvényjavaslatot készített és terjeszt a nép ötödik országos kongresszusa elé, amely elfogadás esetén közvetlen, szabad és titkos választójogot biztosít, az igazságszolgáltatás szerveit, a bíróságokat nagyobb függetlenséggel ruházza fel s a bűncselekményekkel vádoltakat fokozottabb védelemben részesíti. A választások végrehajtásának időpontjáról nem történt említés, valószínűleg azért, mert a jelenlegi népi kongresszus megbízatása még évekre szól, az AP pekingi tudósítója azonban nem tartja kizártnak, hogy ezt az időt megrövidítik. A kormány szóvivője szerint a választásokon több jelölt indulhat, mint amennyi hely a kongresszusban van s a jelöltek olyanok is lehetnek, akik nem kommunisták. A kormány a javaslat elfogadását biztosnak tekinti. A LEGSZEBB, LEGHASZNOSABB AJÁNDÉK MINDEN ALKALOMRA.. A SZEREZZE BE A KÁRPÁT KÖNYVKIADÓ KÖNYVESBOLTJÁBAN... Göre Gábor, Kátsa (8-cadik eresztés) . 1.00 Kővári Károly S.J.: A turzovkai jelenések 1.25 Magyarország politikai térképe 1.00 Magyarország hegy- és vízrajzi térképe 1.00 Márai Sándor: Erősítő 6.00 Márai Sándor: Föld, föld 8.00 Márai Sándor: Rómában történt valami (regény) 9.00 Márai Sándor: Napló 12.00 Mindszenty-látogatás emlékalbuma 16.00 Mindszenty kép (nagy, színes 9x12) 1.00 Pohárnok Jenő: A verhetetlen tizenegy 4.00 Prohászka: Diadalmas Világnézet 10.00 Antoine de Saint-Exupery: A kis herceg 3.00 Somogyi Ferenc és Somogyi Lél: Faith and Fate fve. 5.95 u.a. kötve 7.95 Somogyi Ferenc dr.: Küldetés. A magyarság története 12.00 Somogyi Ferenc dr.: Magyar nyelv és irodalom 1825-ig 12.00 Somogyi Ferenc dr.: Magyar nyelv és irodalom 1825-től 1925-ig. I. Hagyományok 12.50 Szines levelezőlapok: Liszt Ferenc, Rákóczi Ferenc, Árpádházi Szent Erzsébet, Széchenyi István, Szent István szobra, Mindszenty bíboros, Szent Korona, Szent Jobb, Szent Jobb az ereklyetartóban, Deák Ferenc, Mindszenty József (szines fénykép) 0.20 Tormay Cecil: Bujdosó könyv 25.00 Tormay Cecil: A csallóközi hattyú 10.00 Tormay Cecil: A túlsó parton 12.00 Tóth Tihamér: Hiszem az örökéletet 6.00 Vaszary Gábor: ő 9.00 VaszTry Gábor.- Nő a pokolban is ur 9.00 Vaszary Gábor: Pók 12.00 Wass Albert: Tavak könyve (meséskönyv) 1.50 William-Kótai: Máriának, Jézus anyjának élete 8.00 Postadíj az első kötet után 55 cent, a következő kötetek darabonkint 50 cent. 10 kötet rendelésnél postadíjat nem számítunk. Virág Minden Alkalomra GAYER’S FLOWER EMPORIUM 4714 Lorain Ave., Cleveland, O. 631-1882 LOVÁSZY - DOHÁR HENTESÁRU ÉS FRISS HÚSOK (hazai készité&ü áruk) F-l és F-2 Stand WEST SIDE MARKET Telefon: 241-4197 és 267-7913 ERDÉLYI LEVELEZŐLAP SOROZAT Most készült el nyomdánkban a 16 levelezőlapból állá ERDÉLYI LEVELEZŐLAP SOROZAT A képek Erdély nevezetességeit ábrázolják, valamint négy népviseletet — mindegyik kép négy szín nyomásban. . Az egyes lap ára 20 cent, a sorozat (16 lap) $3.00 és két sorozat 5 dollár. 10 sorozat 18 dollár, 50 sorozat ára 75.00. Postadíjat 10 sorozat vagy több vételénél nem számítunk, ennél kevesebbnél sorozatonkint 30 cent. ii&á, ' Megrendelem az Erdélyi levelezőlap sorozatot: Név:.............................................................................................. Utca, házszám: ..................................................................... Város: .........................................................................................- FIZESSEN ELŐ! -A MAGYAR ÚJSÁG úlentmt jel enik meg Előfizetés egy évre $18.00, félévre $10.00 KÁRPÁT Pu (dishing Cq. P.O. Box 5348 Cleveland, Ohio 44101 vvTTvvTwvvT^nnnnnnnnFVYwvywyyyvywyvyyYTTvy: HA GYÁSZ ÉRI A CSALÁDOT i részletekig kidolgozza a VÉGTISZTESSÉGADÁS | minden tervét <—> a család jóváhagyásával. 1 Minden intézkedés úgy történik, hogy a gyászoló i i csalód zavartalanul adhassa át magát az utolsó i 1 búcsú nagyon nehéz perceinek. Gyász ecetén szolgálatra készen állnak: ! BODNÁR Á. LAJOS I = t TEMETÉSRENDEZŐ - BALZSAMOZÓ = 3929 Torain Avenue Tel.: 631-3075^ SZÍVESSÉG Az orvos átadja számláját Molnórnénak, aki nagyon borsosnak találja. >—■ Nem gondolja, doktor úr, hogy nagyon sokat számít?- De asszonyom, ne felejtse el, hogy ötször is voltam maguknál a házban, amikor Pistikének bárányhimlője volt! <— Az igaz! De a kisfiamnak köszönheti, hogy a félosztály megkapta a himlőt. . , FONTOS DOLGOK i—1 Hidd el, barátom, mondja Pali Jánosnak, > vannak az életben sokkal szebb és értékesebb dolgok, mint a pénz . . . — Hogyne, — válaszolja János, — de pénz nélkül ezeket nem veheted megl j: ANGELAT AUTO BODY i j; 6817 Lorain Avenue - Phone: 961-4725 \ Cleveland nyugati oldalának legrégibb magyar ; autójavító üzeme. 4 !; Magyar tulajdonos: MAXIM ERNŐ \ Afc^AAi^AA^AAAAAAAAjMAAAÁAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA A A a a- UT VÁGJA KI ÉS KÜIDJE BE -Előfizetésem lejár. IQ. . . . év .... hó . . . ,n. Régi előfizető □ IJj előfizető □ Mellékelten küldök .... dollárt a MAGYAR ÚJSÁG előfizetés éré. Sajtóalapra.......... dollárt. Nevem: ..................................................................... Utca, hózszam: ................................................... ............ Város: .......................................................................................... \II ■ ini:......................................................Zipcode;..................... • Kértük pontosan és olvashatóan kitölteni • MEGRENDELEM ' Somogyi Ft Somogyi ‘ Faith & Fate’’ című kultúrtörténetéi Kartonkötésben (5.95 $.) .... példányban.................$-érl. Vászonkötésben (7.95 $.) .... példányban.............. ,$-ért. Somogyi: Magyar nyelv és irodalom című művének “Hagyományok c. I. részét, példányonként 12.50 $-ért.......... példányban ................. $-ért, összesen............példányban .................... $-ért Ezt az összeget a mellékelt csekkel (money or derrel) küldöm. Megrendelem az alábbi könyveket: A csekket mellékelem. Név: ............................................................................................ é Utca: ..................................................................................... Város: ...................................................................................... ■ Állam: ............................................ Zip o«d«i ...... ..