Magyar Újság, 1979 (69. évfolyam, 1-49. szám)
1979-05-31 / 22. szám
1979. MÁJUS 51 MAGYAR ÜJSAG 5. ÖLDAC PÓK * ; ~ REGÉNY ~ IRTA: ' VASZARY GÁBOR TT / ELKÉSZÜLT A 316 oldalas könyv egész vászon kötésben 12 dollár az előrekalkulált 15 dollár helyett. Az előjegyzési kedvezményes árat — kötetenkint 10.50 — május 31-ig meghosszabbítjuk és aki addig beküldi az összeget, azonnal megkaphatja a könyvet. ^ mt Á M||- • n / ^ L | ||M n M| t ^ MEGRENDELEM Vaszary Gábor: A PÖK című könyvét . . példányban. Mellékelem a vételárat példányonként 10.50-et. NÉV ............................................................ ................... •» ■ CÍM .............. ..............................’........................................... VÁROS ..................................................................................... ÁLLAM. ZIPSZÁM............................................................... i—i Folytatás <—< Ez volt legfáradságosabb feladatuk, amit egyikük se kedvelt. Főképp azért, mert korán kellett kelniük: nyáron 4-kor, télen 5-kor, kéthetenként egyszer került kettesével rájuk a sor, de már előre féltek tőle,, a napokat számlálva. Rossz volt korán kelni a hidegben, télen még sötét is volt és álmosan, fázósan a rengeteg cipőt kefélni, pucolni. Még az sem adott Ielkierőt erre, hogy abban az időpontban a kedves nővérek valamennyien talpon voltak már és kopogó visszhangos léptekkel siettek végig a hideg és sötét folyosókon. Ötödik fejezet Francoise nővér a misszionáriusok számára befolyt adományok összegét számolta az iroda helyiségben. Számításaival sehogy sem boldogult, így Émilie nővért kérte meg, hogy segítségére legyen. Émilie nővér Yvonne és Tbérése társaságában lépett be az irodába, akik olvasni való könyvet kértek tőle. A két gyerek csendesen álldogált az ajtó mellett, arra várakozva, míg Émilie nővér végez és rájuk kerül a sor. Francoise nővér tévedését rövidesen sikerült tisztázni. Egy elveszett gyűjtőívet megtaláltak az iroda asztalán felhalmozott egyéb számadások és könyvek közé keveredve, amely a zavart előidézte. A nővérek pár percre elhagyták az irodahelyiséget és a két gyerek egyedül maradt. Később Émilie nővér visszajött és Yvonnet Thérése-zel magával vitte, hogy olvasni valót adjon nekik. Félóra múlva Francoise nővér újra kétségbeesett. A számadások ugyan pontosak voltak, de ezúttal százfrank tűnt el nyomtalanul, holott at előbb még itt volt az asztalon. Pontosan emlékezett rá. Száz frankkal több volt az előbb, amit sehogy sem értett és éppen ezért ezt a százfrankos bankjegyet külön tette egy piros bőrtárcába. Most, hogy Émilie nővér rájött a tévedésre, amelyet az elvesztett gyűjtőív megkerülése tisztázott, hozzátette volna a teljes összeghez ezt a százfrankos bankjegyet is, de nem találta sehol. A piros bőrtárcával együtt nyomtalanul eltűnt. Legelőször Émilie nővérhez fordult, tud-e róla. Nemleges válasza után tűvé tett mindent az irodában, végül is jelenteni kényszerült a főnöknőnek az esetet, mivel félórán belül a vasúti állomásra kellett volna mennie, bogy a párizsi rendházba utazzék. Ez alatt az irodában a piros bőrtárca és a benne lévő százfrankos bankjegy eltűnésének pontos körülményeit megállapították. Ebbe n az időpontban Yvonne és Tbérése tartózkodtak a helyiségben. A pénz eltűnéséért tehát egyedül őket lehet vádolni. Az iroda ablak ugyan nyitva volt éppen, dé teljesen kizárt,, hogy valjaki kívülről, az ablakon át juthatott volna be a helyiségbe. Idegen nem mászkált a kertben, de ha mégis, senki se tudhatta, hogy pár percig gazdátlanul hevert a pénz az asztalon, hogy ellophatta volna. Csak ez a két gyerek. Ezt a feltevést látszott megerősíteni az is, hogy a folyosóról se jöhetett be senki, mert feltétlen észrevették volna. Ellenben a két gyerek közül az egyik könnyűszerrel magához vehette bármelyik pillanatban az asztalon heverő piros bőrtárcát, úgyszólván csak a kezét kellett kinyújtania érte. Kétségtelen, hogy a tolvaj a két gyerek közül az egyik, esetleg mind a kettő. Ezt állapították meg. Émilie nővér szobájában Marie-Anne nővér is jelen volt, ő volt, aki elsőnek Thérésehez szólott: <—> I i az irodában maradtatok egyedül? — Igen.-- Azért kérdezem, mert Francoise nővér elvesztette a pénztárcáját. Nem láttad véletlenül? <— Nem láttam. Marie-Anne nővér felemelte az állát és hosszan a szemébe nézett. — Én hiszek neked... És te Yvonne? fordult a másikhoz. — Én se láttam. Yvonnet is hosszan megnézte. Mind a két gyerek tekintete riadt volt. ' Azt hiszem, tévedünk, kedves nővér, jegyezte meg. <— Más úton kell keresni a megoldást. Ebben bizonyos vagyok. A két gyerek csak részben fogta fel, miféle váddal illetik őket és megzavarodottan állottak egymás mellett, a továbbiakra várakozva. Émilie nővér már részletesebben kikérdezte őket. Volt-e még valaki ugyanakkor az irodában, amikor magukra hagyták őket? Láttak-e valakit a folyosón arra felé járni? A válasz mind a két esetben tagadó volt. Marie-Anne nővér a maga részéről fel is hagyott a továbbiakkal és elment. Kis idő múlva Émilie nővér Yvonnet is elengedte. Egyedül Théréset tartotta vissza. —' Veled még beszélni akarok. Kétségtelen, hogy a két gyerek közül egyik a tolvaj, állapította meg. Aféle csodák nem történnek, hogy egy piros bőrtárca, százfrankkal szőrén-szálán eltűnik és lehetetlen a nyomára akadni. Yvonne jómódú, tisztességes emberek árvája volt, akit alegjobb nevelésben részesítettek tizenegyéves koráig, amikor ide került. Apja rosszul gazdálkodott vagyonával és mihelyt összecsaptak feje fölött a hullámok, a legradikálisabb megoldásként szíven lőtte magát. Az asszony rövidesen utána pusztult. Rokonuk nem volt, így került ide Yvonne. Az itt eltöltött három esztendő alatt egyetlen egyszer sem volt komoly kifogás ellene. Théréset tolvaj népség közül szedték fel. Anyját börtönbe csukták. Ez a lánya. A két lány közül csakis Tbérése jöhet számításba. Elhatározta, szép szóval próbál a lelkére hatni. Lassan és megfontoltan beszélt hozzá. r— Bizonyára nem tudod, milyen pénztárcáról van szó? Tbérése csendesen megrázta a fejét, hogy nem tudja. >— Kis piros bőrtárca volt, nem nagyobb, mint egy egyszerű levélboríték, de valamivel kesk enyebb. Egy százfrankos bankjegy volt benne. _ Igen, válaszolt illedelmesen a gyerek, jelezve, hogy pontosan megértett mindent, mert Émilie nővér eár pillanatra elhallgatott. Azt a száz frankost, ami benne volt, a misszionáriusoknak gyűjtötte Francoise nővér. Tudod-e, kik a misszionáriusok? «— Nem tudom. <—> Akik életük veszélyeztetésével Afrikába mennek, hogy a hitetleneket megtérítsék. Az ő pénzük volt a piros bőrtárcában. Szent pénz volt. Ezt a pénzt lopták el, <—> ( hangja mindig határozottabban és keményebben csengett. Az irodában csak ti ketten voltatok. Világos és félreérthetetlen volt a vád, Thérése mélyen megrendülve állott előtte, szinte Iélegzeni se mert. Émilie nővér még ezzel se érte be, tekintetét le sem véve róla, szemébe vágta, ellentmondást nem tűrő nyilt szavakkal. ' Te loptad el! Végre elhangzott a nyilt vád és válaszolhatott rá, mert eddig azt se tudta, miképpen védekezzék. r— Nem én loptam el, kiáltott fel olyan hangosan, I hogy feltételezhető volt, újra a régi Thérése lett belőle, aki vadul fog küzdeni igazáért. Nem érvekkel, mert a felvetett probléma teljesen érthetetlen volt előtte, kiabálni fog és ha megütik, visszaüti, de nem hagyja magát. Minden gyűlölete ott izzott szemében. Ha Émilie nővér elragadtatja magát, könnyen ráfizet minden tekintélyével. Yvonne nem lophatta el, Yvonne rendes kis lány, de te. . . i az utolsó szót bántóan elhúzta és megismételte. —< Te, tolvajok között nevelkedtél. Anyád börtöntöltelék volt. Beláthatod, hogy nincs értelme a tagadásnak. Mindent tudok rólad. Mondd meg az igazat, nem lesz semmi bántódósod. i—- Nem én vittem el, kiabálta. Kérdezhette százszor is, szelíden, erélyesen, bármilyen formában, bármilyen módon, mindig csak ezt a választ kapta tőle. i—> Nem én vittem el. i—i Ha nem te vitted el, csak Yvonne vihette el. Szóval őt vádolod? i—i Nem én vittem el, hajtogatta egyre. ^ Mit hazudsz? csattant fel végre Émilie nővér, mert kifogyott a béketűrésből. ,—' Nem hazudok! —< kiáltott vissza a gyerek elszántan. Összeszorított szájjal álltak egymással szemben és mindegyik azon igyekezett, hogy indulatát visszafojtsa. A gyerek állta a harcot keményen, a maga igazáért és szünet nélkül csak arra gondolt: ha megüti, a szemét kaparja ki, de nem hagyja magát. Az alaptalan, aljas gyanúsítás annyira felháborította, hogy Marie-Anne nővér minden tanítását a szeretetről, alázatról és béketűrésről egyetlen pillanat alatt tökéletesen kiölte leikéből. Ocsmány szavakat szeretett volna az arcába vágni, ahogy Michelnél az asszonytól tanulta, aki így tudott föléje kerekedni mindenkinek. Ez volt ottani életének el nem felejtett praktikus tapasztalata. Mintha titkon egybekapcsolódott volna a lelke Michellel, aki itt kódorgott láthatatlanul a közelében és mintha magához rántotta volna a kisértésbe. A gyerek már azon gondolkozott, hogy megsemmisíti Émilie nővért; betöri hegyes orrát a puszta kezével és elpusztítja ezt a ronda ellenfelet, mindnyájuk rettegett rémét. Csak hálásak lesznek érte a többiek is. Enélkül még boldogság is lenne itt élni. <—< Ha nem vallód be magadtól, hogy te voltál a tolvaj, rendőrt hozok ide és Iecsukatlak, te elvetemült, — jelentette ki Émilie nővér hosszú hallgatás után. < Sötét börtönben fogsz ülni, patkányok között, kenyéren és vizen fogsz élni hónapokon át és azt sem fogod tudni, nappal, vagy éjjel van-e odakint. Fenyegetésével mintha föléje kerekedett volna, mert Thérése zaklatott lelkében a gyűlölet átadta helyét a rémületnek. /—i Még van időd, hogy meggondold a dolgot és magadba szállj. Sokkal jobban jársz, ha bevallód nekem. Marie-Anne nővérnek nem szólok róla egy szót sem. Senki se fogja tudni, csak mi ketten. Ezt megigérem. Add ide a pénzt és én megbocsátok neked, bár nem érdemied meg . . . Miután látta, ezzel sem ért célt, hozzátette: >—> Egy órát adok neked arra, hogy jól meggondolj mindent, ^ nem nézett rá, amikor az ajtó felé mutatott. ' Most elmehetsz. Hatodik fejezet La Providence hátsó traktusa nagyon régen, amikor még az épület két szárnyát nem építették hozzá, éppen a homlokzati rész lehetett. Az innenső rész lépcsős feljáratának ajtaját, amely a közös étkező felé vezető folyosóra nyílott, lezárták és nem közlekedtek rajta. Az udvar közepén egy használaton kívüli, kőpárkányos vízmedence állott, közepén egy sellő szobrával, amelyet letöredezett részei idővel teljesen elformátlanítottak. Ez a hátsó traktus La Providence legelhagyatottabb zuga volt, ide vonult vissza fájdalmával Thérése, hogy magára maradjon. Leült a kőpárkány szélére, amelynek medencéjében poshadt esővíz tócsállott és itt-ott a repedések mögül fűcsomók zöldelltek ki. Két kezébe temette arcát és ujjai mögül kicsurogtak könnyei. Szörnyű volt a vád, szinte elviselhetetlen és nem volt senki, aki mérhetetlen fájdalmában megvigasztalta volna. Halk, nyöszörgő sírással, magiba roskadva üldögélt. A néhai kis szökőkút mögött pár lépésre húzódott el a kertet körülzáró magas kőfal, tetején megjelent valaki és óvatosan szétnézett. Michel volt, aki kora hajnal óta itt tanyázott a környéken. Már a délelőtti közös séta alkalmával szívdobogva felfedezte La Providence árvái között, alkonyodó élete egyetlen vágyát: a gyereket. A lányok az erdő szélén sétáltak a szabad mezőn át és felmentek egészen a fenyvesekkel borított hegyoldalba. Michel könnyen felismerte Thérése-t, akár ezer kislány közül is. A gyerek nagyokat lép és gyakran elsimítja az arcába lógó fürtjeit. Nem volt nebéz megállapítani, hogy köztük lépeget. Arra számított, elmarad a többiektől, amikor az erdő végében szerte széledtek a lányok, de Thérése állandóan együtt volt egy vele hasonló korú szőke lánnyal, így nem tudott a közelébe férkőzni. Óvatos messzeségből kisérte őket egész sétájuk alatt. Hazatértükkor pontosan megfigyelte, hogy az épület melyik része felé vonulnak el, hogy ide vonatkozó tapasztalatait később hasznosítani tudja. Az épületnek az a része, abol eltűntek a lányok, a bátsó traktushoz esett a legközelebb. Ezért is tartózkodott ezen a környéken Michel és időnként szemmel tartotta La Providence életét. Innen bármikor könnyűszerrel bejuthatott a kertbe. A kőfal túlsó részén sűrű bokrok húzódtak végig, az istálló felé, ezt még kora reggel megállapította, amikor tejes köcsögöket hoztak ki onnan a szolgálólányok. Később átmászott a kőfalon és meggyőződött erről személyesen is. Nyugodt szívvel megtette, nem kerülhet akkor sem bajba, ha észreveszik. Megfigyelte, hogy reggel felé koldus tért be a túlsó oldalon lévő főkapun és ennivalóért könyörgött. A konyhaajtóban üldögélve fogyasztott el egy tányér levest, egy darab kenyérrel. Legfeljebb koldulni fog, ha megcsípik. Ettől megbátorodva, szép nyugodtan körbe járta az épületet és mindent alaposan megnézett anélkül, hogy bárkivel találkozott volna. Sok mindent megtudott és haszna is volt belőle. Később La Providence környékét is bebarangolta, egész a faluig elmfent és itt is vele volt a szerencse. Úgyszólván mindent kitettek az orra elé az emberek, hogy könnyűszerrel elloph assa. Hiába, jó napja volt. Itt ütött tanyát újra a kőfal túlsó végében és időnként szemmel tartotta, mi történik odaát. így vette észre Thérése-t. Mintha csak ide hívták volna, egyszer csak itt ült a kis medence szélén és teljesen egyedül volt. Pillanat alatt átvetette magát a kőfalon és lassan a síró gyerek mellé lopakodott.- Pók! A gyerek megrettenve kapta fel a fejét és alig hitte, amit látott. Michel állt előtte, bár kissé más volt, mint amilyennek emlékezetében megőrizte képét. Mintha soványabb lenne, de mégis csak Michel volt, testestől-lelkestől. i—' Michel! /— kiáltott fel és hangjából őszinte öröm csendült ki. — Hogy kerülsz te ide? A másik kissé csalódottan állott előtte, mert arra számított, megöleli a gyerek, ha már csókot is küldött a számára, amikor elment. Most, hogy ez nem következett be, zavarban volt. i Látogatóba jöttem, <— nyögte ki végre. <—> Itt vagyok már hajnal óta és rád lestem, miután a gyerek ámulatában nem szólt semmit, hamar hozzá tette: <—> Kis szalagot hoztam neked. Gondosan elővette a belső zsebéből, mert ott tartogatta selyempapirosba csomagolva. Ki tudja, hol lopta ezt is, Pépin tanácsát megfogadva. <— Kis szalagot? csodálkozott a gyerek. Minek?- Piros, — sietett felvilágosítani, f— A hajadba lehet tenni. Vigyázva nyújtott át, mintha nagyon törékeny jószág lett volna. A gyerek figyelmesen megnézte, könnyektől maszatos spvány arcát keze fejével megtörölve. f—' Köszönöm. .—■ Csokoládét is hoztam.- Oh, csokoládét, boldog fény villant fel a szemében. Csokoládét is hozott. Kissé meglaposodott útközben, de azért hibátlan, egész tábla csokoládé volt. Rögtön feltépte és majszolni kezdte, elfelejtve minden bánatát. Milyen régen nem evett már csokoládét. Megvárod, míg megeszem? Persze, hogy megvárja, ráér. Nem sietős a dolga.- Ülj le mellém, ,— mondotta a gyerek és mohón ette a csokoládét. Gyorsan kell megenni. Nem tanácsos csokoládét tartogatni magánál. Még hozzá tejcsokoládé, ami szinte szétmálik az ember szájában. Az ujjait is megszopta utána, ahogy az utolsó szeletet is lenyelte. Kár, hogy már vége. ' Most beszélj, Michel. Már megettem. i—i Látni akartalak, jegyezte meg óvatosan, i—< Csak ezért jöttél? <— kérdezte csodálkozva. Michelnek eszébe jutott Pépin másik jó tanácsa is: “Soha sem simogattad meg a gyereket, ezért nem tudhatta, hogy szereted. Most pótolni kell a múltbeli mulasztásokat is. ' Meg akarlak simogatni, r— Hát csak simogass is meg. Nagyon rám fér. r— Bántottak téged? <— Ühüm, .—■ bólintott bánatosan. \ i—' Mondd meg, hogy ki az és végzek vele, >— sötét, mindenre elszánt tekintettel felállott mellőle. Börtönbe akarnak csukni, mert azt mondták, loptam, pedig nem is láttam a pénzt. '>—< Micsoda pénzt? Gyorsan, kapkodva mondotta el, mert a fájdalmas emlékezés teljesen megzavarta. Pontosan száz frank volt egy piros bőrtárcában, a misszionáriusoknak gyűjtötte Francoise nővér és egyszer csak eltűnt. Most meg azt mondja Émilie nővér, hogy én loptam el és ne is tagadjam, mert én tolvajok között éltem ésj az anyám is börtönben ült. Ha nem adom vissza a pénzt,üde hívják a rendőröket és engem is sötét börtönbe csuknak. Michel figyelmesen végighallgatta és a részletek is érdekelni látszottak. Merre volt az iroda? Hol volt a pénz? Mikor tűnt el? Szinte érthetetlen volt, mit érdeklődik annyira. Csak nem csap fel detektivnek tolvaj létére? Thérése anyja haláláról is beszámolt. Nincs most már senkije a nagy világon. Michel látható meglepődéssel vette a halálhírt és megértőén bólogatott. Sokat szenvedhetett a kölyök. Az anyját mindenek felett szerette. Sajnálta, de mégis különösen jó hír volt a számára. A gyerek teljesen egyedül maradt. Senkinek nincs többé törvényes joga bozzá. Ezeknek se. A gyerek egyedül az övé lesz. Thérése-nek minden szomorúsága és keserűsége újra eszébe jutott és halkan sirdogálni kezdett. < Ne sírj, Pók! Majd minden rendbe jön. >—t Te nem ismered Émilie nővért. Az egy ronda dög, *— pillanatra eszébe jutott Marie-Anne szelíden mosolygó arca, de most már ezzel se törődött. !—> Melyik az? i—i érdeklődött Michel. — Minek? j—i Átformálom a pofáját, hogy rendesebb legyen. ~ Mit csinálsz vele? <— Laposra verem a fejét. Csak haszna lesz belőle. Ráférne. De ezzel nem’ segítesz rajtam. Börtönbe akarnak csukni, mint anyámat. Most végre alkalma volt Michelnek arra, hogy látogatásának eredeti céljára térjen. ~ Ne félj, elviszlek innen. A gyerek nem válaszolt, azt hajtogatta egyre, hogy ő nem lopott. És ha loptál, az se érdekel. Nagylelkű volt Michel. Lopni semmi. Megölni valakit, az más, de félholtra verni az se bűn, fő az, hogy életben maradjon. i—i Nem akarok sötét börtönben ülni, patkányok között, hogy azt ne tudjam, mikor van éjszaka és nappal. í— Nem fogsz börtönben ülni. Gyere velem! <-— Hová? Párizsba. í—' Nem megyek. Üldözni fognak. >—> Ügyvédek is vannak a világon. Miféle ügyvédek? i—» Azok majd kimagyarázzák helyetted, hogy ártatlan vagy. r-> Nem kellenek ügyvédek. Nem voltak itt; amikor eltűnt a pénz. Mit tudhatnak azok? <— Ehhez nem értesz. Gyere! Nem akarom, hogy. Marie-Anne nővér azt higyje rólam, hogy tolvaj voltam. Ezt nem akarom. *— Fontos ez neked? Ügy elrejtlek, hogy senki se talál rád. >—• Nem érted, hogy nem loptam? <—> Én értem, de látod, hogy ezek nem akarják megérteni. >—• Oh, Istenem, csak tudnám, hogy ki lopta él. Nagyon szépen megkérném, adja vissza és ne engem büntessenek érte. Émilie nővér megígérte, hogy nem lesz senkinek semmi baja, ha előkerül a pénz. De honnan adjam vissza? Nem én vittem el. Nem' érted? Neked, úgy látszik, nem fontos az én becsületem? Michel kicsit gondolkozott, aztán határozott. — Add vissza nekik, a zsebébe nyúlt és kihúzott belőle egy százfrankos bankjegyet. <—< Nesze! Nem a te pénzed kell. Az, amit elloptak. Szent pénz volt, piros bőrtárcában. Az a pénz kell. Más pénz nem kell. <—> Minden pénz egyforma. Egyik se szent. A gyerek megmakacsolta magát. Ez a pénz nem kell neki. Az kell, amit elloptak. Michel hirtelen felkapta a fejét és mereven figyelt, majd egy pillanat alatt eltűnt mellőle, a kőfal melletti bokrok közé húzódva. A gyerek éppen utána szólt volna, amikor Marie-Anne nővér ment át az udvaron, lehajtott fejjel és Théréset észre se vette. Puszta megjelenése elegendő volt, hogy emlékeztesse valamire, amit úgy látszik, tökéletesen elfelejtett. “Én bízom benned, I hérése,’ ezt mondta az előbb és mintha ennek a pár szónak most más titkos jelentősége is lett volna. Alighogy Marie-Anne nővér alakja eltűnt, Michel már újra előtte állott. Közben arra az elhatározásra jutott, hogy megrövidíti céltalan vitatkozásuk. A százfrankos bankjegyet a gyerek ölébe tette és annyit mondott: r— Ez a szent pénz. Én loptam el. r— Te? ' Én, hát. Itt vagyok már hajnal óta. Többször is körülnéztem nálatok. Csinosan laktok, i—> Hogy loptad el? Bemásztam az ablakon és magamhoz vettem. A gyerek az ölébe rakott bankjegyet nézte, aztán Michelre nézett. Rettenetes vallomás volt. Alig tudott magához térni tőle. — És a piros bőrtárca hol van?-—■ Nincs meg. Elhajítottam. Sokáig szótlanul nézték egymást. >—< Te loptad el a szent pénzt? <— Én, válaszolta Michel majdnem kihívóan. Ellopta és kész. Most meg visszaadja. Mit kell annyit beszélgetni? — És miért loptad el? Megkívántam, már nagyon unta ezt a vallatást. <— Miattad nagy bajba kerültem volna, < állapította meg végtelen szomorúsággal a kölyök, le nem véve róla a tekintetét. Nem kerülsz bajba. Visszaadtam és te is visszaadod nekik. ' Csak azért adtad vissza, mert megtudtad, hogy engem akarnak megbüntetni érte. Oh, Istenem, de szörnyűség ez! Sose hittem volna, hogy ilyenre képes vagy. Pedig Marie- Anne nővér megmondta nekem, hogy te elvetted volna az én babámat is. — Nem vettem volna el, ^ tiltakozott felháborodottan Michel. >— Nekem baba nem kell. ...__j,_______,__ _ (Folytatjuk)
