Magyar Újság, 1978 (68. évfolyam, 1-50. szám)
1978-02-23 / 8. szám
1978. FEBRUÁR 23. MAGYAR ÚJSÁG 5.ÖU3ÄC BUJDOSÓ KÖNYV (Folytatás) Február 23. Éjfél elmúlt, anyámtól elbúcsúztam éjszakára. Csendes az utca, a szobám hideg . .. 2 Ennéd az íróasztalnál, de hányszor képzeltem el nem létező sorsokat és mialatt szőttem a mesét, valósággá lett szárilomra egy minden meséknél szörnyűbb iszonyat. Most olyan furcsán megváltozott minden. A képzelt sorsoknál keményebb az élet és nem egyszer saját valóságom tűnik fel meséinek és mintha kívülállóan nézném, szinte távolból látszik ... Ma reggel a kormánynak egy új törvényét közölték a lapoic, amely szembeszáll minden ellenforradalmi törekvéssel es módot ad a hatalomnak arra, hogy ártalmatlanná tegye azt, aki a törvény szava szerint veszedelmes a forradalom vívmányaira és a népköztársaságra. Ez hát annyit jeleút, hogy aki közülünk útjukban van, azt rövidesen elfogathatják. Délfelé járt az idő, mikor megszólalt régen néma telefonom. Magam mentem a készülékhez. Unokatestvérem, Kozma Miklós százados felesége beszélt. A hangja, bár nyugodt akart volna lenni, feltűnően izgatott volt. i— Knöpfler szeretne veled beszélni. Fontos. Sürgős. — Hát jöjjön ide. | i Most nem lehet. Figyel az anyós. Gyere te, az utcánkban találkozunk. . Letette a kagylót. Magunk között a rendőrséget hívtuk anyásnak. Figyel?. . . Vajon mi történhetett? Mit akar velem közölni Gömbös, mert hiszen Knöpfler az ő titkos neve. Bizonyosan a Move-ra vonatkozik . .. Az újságban olvastam, hogy a had ügyminiszter indítványára a tegnapi miniszlerlpfiács elrendelte feloszlatását. § Sohasem megyek el úgy otthonról, hogy anyámtól ne búes űznék. § w Csak aztán idejekorán gyere haza mondotta, mikor köszöntem neki. |s Ebédre voltam híva rokonaimhoz. Anyám tudta, hogy oda megyek, nyugtalanságot éreztem benne mégis.- _ Ha jobb szereti, hát inkább lemondok. f —^ Nem, csak eredj, — mondotta és hirtelen megváltozott az arckifejezése. Tudod, nekünk öregeknek jól esik né§a egyedül lenni. Olyankor a magunk kortársaival vagyunk, akik már nincsenek. Te pedig eredj a magad kortársaÉközé, akik még megvannak. I Olyan kedvesen tudta ezt mondani, hogy végül szinte ligy rémletl, öröm neki a magányos vasárnapi ebéd. Elérte célját, könnyebb szívvel mentem.- Hideg szél fújt végig a Baross-utcán. Unokatestvérem, a kérje és Pékár Gyuláné jöttek felém. Kis távolságban Gömbös Gyula követte őket. íj —< Elkísérjük egy darabon. á Gömbös mellém szegődött. 5 — A tegnapi minisztertanács elhatározta, —< mondotta hfjjjkan hogy internálni fognak minket. Bethlent, Barthát, Uj&nánczyt, Mikest, YVekerlét. . . magát is. * Megint az az érzésem volt, hogy nem rólam van szó és® kívülállóan hallgatom ezt. ;£ <—< Károlyi Debrőn van, az elfogatási parancs az íróasztalán fekszik, csak aláírásra vár. — Mit szól hozzá? íj <—• Semmit, feleltem és szinte elcsodálkoztam, hogy milyen közömbösen veszem azon gondolkozom, hogy kik fogják folytatni helyettünk. I Egy darabon még kísértek, aztán elváltunk egymástól. Gyalog vágtam át a városon, szerettem, hogy egyedül lehelek, gondolkozni .akartam. Tervet kellene csinálnom, in lérkednem kellene minden eshetőségre. Ezer kérdést érezteti -nyüzsögni a fejemben és mégsem jutott időm semmi elhatározásra, mert egész úton anyámra gondoltam, egyedül csfek reá. s Lilla sógornőm szüleihez, 1 schögl Gusztávékhoz mentem, jó, kedves barátaimhoz. Mikor feketekávénál elmondtam a hírt, amelyet Gömböstől hallottam, szinte az ő araikról riadt felém, ami fenyegetően várakozott reám. Esteledett , mire hazaértem. Mikor befordultam az előszobán, f< a telefon. Burkoltan, mint ahogy ez most szokás, Barcajhy Andorné beszélt. } —• Idejött a szabóném, elhozta a divatlapokat, azonnal ir$ ul hozzád, kérlek, ne menj el hazulról, míg oda nem ért. | Néhány perc múlva benyitott a szobámba a — férje. Qf a függetlenségi pártkörben hallotta . ..' \ .—1 Ma éjjel valószínűleg letartóztatják. Mi terve van? Többi társa, úgy tudom, nem szándékozik menekülni. / — Én is maradok, ^ mondtam és megköszöntem barátságát. Közben jött Géza testvérem. Aztán Kozma Miklós, aljelesége, és utolsónak Gömbös Gyula érkezett. g Ekkor már tíz óra felé járt az idő. Anyám kihivatotr. Af vacsorám régen várt az asztalon. Hirtelen ettem, mialatt őfigyelmesen nézett rám: i ,!—< Mi történik itt? Miért maradnak? Valami baj van? ly? tjtkolódzatok előttem. ’ Igyekeztem megnyugtatni, bár láttam, hogy nem hiszi, aj^t .mondok. Felsóhajtott. I <— Hát akkor eredj a vendégeidhez, de ne maradjanak njar soká. \ Barcsay elment, a testvérem is. Gömbös, miután átadta egy közös barátunknak, gróf Bethlen Istvánnak az üzenitek Jeverten mondta: 3 — A többiek úgy határozták, hogy maguk közül senki sem szökik. Csak engem küldenek . . . majd onnan dolgozom a kezükre. J Aztán mindent megállapítottunk. Mikor Gömbös felt, kivette gomblyukából a kis MOVE-jelvényt, egy cserf^koszorúban fehér mezőn három szó: Becsülettel á hazaért. i » — Őrizze meg emlékül, magánál senkisem viselheti tgbb joggal. | Isten vele. Ha élünk, tudom, hogy még hallani fogtmk magáról, — mondottam a küszöbön. | Elmentek. Odalenn nyílt előttük a kapu. Vajon nem vjúakoznak-e rájuk kinn a sötétben? Egy darabig az ablaknál hallgatództam, de a lépések zavartalanul távolodtak lefelfc az utcán. Bementem anyámhoz. Nem emlékezem rá, hogy valaha is ilyen izgatottnak láttam volna: { De hát mért nem mondod meg? Hiszen érzem, hogy valami történt. *-> Gömbös búcsúzni jött, mert külföldre szökik. . . Másra tereltem a szót. Sokáig elbeszélgettünk és ő lassan-Iassan megnyugodott. Vagy csak áltatott, hogy én is megnyugodjam? Aligha, ő soha se mutat mást, mint amit gondok Az órák sorra lassan verték el az éjfelet. És most már itt ülök az íróasztalomnál és képzelt sorsok helyett, a saját sorsom kószál a fejemben. Ki tudja, holnap megírhatnám-e még, amit ma elmulasztanék? Egy kis bőröndbe összecsomagoltam a legszükségesebb dolgaimat. Közben megint ütöttek az órák. Egyet ütöttek. Ügy ütöttek, mintha a holnap kapuján koppantott volna az idő. Február 24. Az internálások híre ma már elterjedt a városban. Aggódni kezdtem, hogy anyám valaki mástól hallhatná meg, mi vár reám és elhatároztam, megmondom neki. Ebédnél ültünk. Ő nem tartozik azok közé, akiket rossz hírekre elő kell készíteni. Amikor mondtam, egy kicsit halvány lett és egy darabig a szokottnál merevebben tartotta a fejét, de azért fegyelmezett nyugalma megmaradt most is és rendelkezett önmaga felett. Nem okolt senkit és rám sem neheztelt, hogy ilyen szomorúságot okoztam neki. ^ A kötelességedet teljesítetted; soha sem vártam mást tőled. És ennél több elismerést kevésszer adott életében. Egész délután otthon maradtam. Anyámnál üldögéltem és azokról az időkről beszélgettünk, mikor minden egészen más volt, mint most. Ha a csengő szólt, ha ajtó nyílt, ha lépések jártak, mindannyiszor megrándult a mellemben valami. Délután autó állt meg a ház előtt. Egy darabig az ablakaink alatt dorombolt. Értem jöttek-e? Eljutottunk hát oda, hogy Magyarországon ma már hajtóvadászat folyik mindenütt az ellen, aki még magyar mer lenni. A Felföldön a csehek, Erdélyben az oláhok, a Délvidéken a szerbek, a még fennmaradó területen pedig az úgynevezett magyar kormány üldözi a magyarokat. Csengettek odakinn . . . Semmi, csak egy levelet hoztak. Aki nem próbálta, nem tudja, mi az, mikor az ember szabadsága már nem egészen az övé és bele akarnak szólni idegenek. Az estét anyámmal töltöttem és mint régen, gyerekkoromban, utána indultam, ha a szomszéd szobába ment. Nem mozdultam mellőle. Vacsora után egy csomó levelet vittem be hozzá, szerettem volna, hogy elrejtse saját dolgai között, ne akadjanak rá, ha még egy házkutatásra kerülne a sor. A leveleknek nem volt politikai vonatkozása. Kihűlt, messze levelek voltak, melyeket nem olvas többé az ember és amelyeket mégsem bír elégetni, mert jó róluk tudni, hogy még itt vannak. Elmúlt tavasz holt levelei. Irtóztam volna, ‘rogy idegen, durva kezek érintsék. Óda tedd, — mondotta anyám és a zöld függönyös írveges szekrényére mutatott. Mialatt hátul a legfelső polcon bedugdostam a kis csomagokat, szemem megakadt egy nagy dobozon, melyre egy cédula volt kötve. Az ő szép írása látszott rajta. Régi szalonszekrény-holmi .. . < Szabad? >— kérdeztem, < nézzük meg. w És ő bólintott. Mintha elmúlt messze gyerekkorom minden vágyát és tiltott játékszerét kaptam volna a kezembe, magamhoz szorítottam a dobozt, hogy kár ne essék benne. Es aztán az omyőslámpá világában az asztal felett összedugtuk a fejünket. És egyszerre halkan, csendesen kinyíltak előttem a gyermekévek lakásának magas, fehér szárnyas aitai a régi házban. Egyik a másik után nyílt és mint egy szelíd varázslatban, újra láttam a hajdani szobát, a szalonszekrényt a fehér kandalló mellett, az aranykeretes ódon kép alatt. Lassan, óvatosan göngyöltük ki a selyempapirosban régen alvó kis holmikat. Anyám csomagolta el őket, mikor a régi házból ide jöttünk lakni és a szekrény nem fért el ^ többé a kisebb szobában. Azóta soha se láttam gyermekí korom kincseit és évről-évre zavartalanul szépültek az em- I lékezetemben. j A kis Marquis de Saxe kidugta fehérparókás fejét és előkerült dédatyám tubákos szelencéje is, mély egy cincogó ( régi dalt tudott és a görögös empire füstölő mécses és a hosszúnyakú flacon, melyben még ma is elmúlt parfőmök i kísértete bujkál. Ott volt a második császárság selymes parádéjában a régi párizsi névjegytárca, a százesztendős pici | gyöngyház-íróasztal és a gyöngyház-dézsa, amelyen kis festett tájkép látszott. Egy külön papirosban bújtak meg Fe! renc József korabeli udvari ebédek emlékei. Kővé keményedett cukrok és rájuk ragasztva Erzsébet királyné legyezőjével és fiatalon az öreg király és Rudolf trónörökös, | Stefánia szőke feje mellett. Egy kicsi kocsi is volt a holmi között, selyempámán állt, aranypalackok, szőlőfürtök voltak benne. Az áttört aranypillangót is megtaláltam. Aztán egy ; bűbájos kis porceláncsoport került elő. Egy porcelán- toiletten a tükör előtt pici majom ült és tükröződött. Mögötte nevetgélő rokokó-dámák álltak és az ő összebúvó fejecskéik is látszottak a tükörben. Egyszerre öntudatlan mozdulattal a hátam mögé tettem a kezemet. Messze gyerekkor, szép tündérmese ... ’ i—i Emlékszik-e, Mama? Ezt csak hátra tett kézzel volt szabad megnéznünk. Nevetni kezdtünk mind a ketten és ebben a pillanatban nem létezett semmi, setnmi egyéb a világon. És a kinyílt szárnyas, fehér ajtókon túl hirtelen megláttam magamat: I egy vásott szőke gyereket, amint áhítatosan ágaskodva nézek fölfelé és látom szép fiatal anyámat, kezében a majmos porcelántársasággal. i—< Emlékezik? .. . És az emlék gyönyörűen vitt vissza bennünket szép csendes időkbe. Anyám mesélt: Hatvanegyben hoztam Párizsból, ezt mama adta, ennek a párját Eugenie császárné vette meg ... A doboz legalján még egy kis csomag hevert. És ekkor, utolsónak előkerült elfeledett kis szerelmem: a sárgaruhás dáma, kedvenc porcelán figurám. Csalódást éreztem. Semmiféle jel nem volt rajta, a származásával sehogy se dicsekedhetett. Furcsa, akkoriban sokkal szebbnek és pompásabbnak- láttam őt fénylő sárga | porcelán-krinolinjában. A krinolin szétterülő szélén állt a pici dáma és ezért nem volt szüksége lábakra. A haja barna volt, a dereka mulatságosan vékony. Mialatt néztem, egy pillanatig magam se tudtam, hogy mi történt. Kellemetlen érzés fogott el. Aztán ráeszméltem. Az utca csendjéből lépések hangzottak fel. Megálltak a ház előtt. A sötét lázadó városból jöttek és úgy rémlett, most velük várakozik odakinn a város, amelyről megfeledkeztünk. A kapucsengő csilingelt. Ettől a hangtól vissza| hozhatatlanul szétszakadt köröttünk a bűvölet. A gyerek| kor képe összedűlt és a régi ház szárnyas fehér ajtói be! csukódtak hirtelen, egyik a másik után. . . Anyám keze megállt az asztalon. Mozdulatlanul ült ! a zöld karosszékben és kissé feszes fejtartással félre fordult, ! mintha maga mögé hall gatódznék. Nem szóltunk egy szót 1 sem, de tudtuk egymásról, hogy egyet gondolunk. Olyan nagy volt a csend, hogy felhallatszottak a házmester álmos lépései a kapu aljából. A kulcs fordult. Beszéltek odalenn. És a szoba falán áthallatszott az is, amint a lépések felfelé haladtak a lépcsőn. Megállnak-e az első emeleten itt minálunk? Tovább mennek-e? A lélegzet elhalkult, hogy zajt ne üssön. 1 ovábbmentek. Anyám feszült féjtartása feloldódott és csendesen hátra i ereszkedett a székében. —< Vajon hány óra lehet? i—< mondotta kis vártatva. Én pedig egymásután bújtattam el a dobozban a régi szalonszekrény kincseit. Ki tudja, látni fogjuk-e még szépségüket valaha? Ha összetörnék, ha elvinnék őket? Szinte búcsúztam tőlük, mindegyiktől külön-külön. Mostanában mindig, mindig búcsúzik az ember... Február 25. Vajon mire várnak? Elmúlt az éjszaka és a nap is és még mindig szabadon járok. Eddig senkit sem fogtak el. Azt mondják, Pogány követelte a letartóztatásokat és Böhm Vilmos javasolta a minisztertanácsnak. Egyhangúlag elfogadták. A lecsukott kommunistákról is egyhangúlag határoztak. Már csak a látszat kedvéért tartják őket fogva, nem azért, hogy tőlük óvják meg a várost, hanem hogy őket óvják meg a bevérezett rendőrség bosszújától. Mióta a bátor Arco golyója leterítette Eisner Kurtot, Bajorország zsidó kényurát, egyre idegesebb a kormány. Mióta Münchenben a munkások és katonák tanácsa a proletárdiktatúra mellett döntött, egyre merészebb az itteni mmmunista párt. Berlinből, Szászországból vörös hírek jönnek és mint távol rengések, megrázzák nálunk is a földet. A nemzetgyűlési választások időpontját az antant követelése dacára, megint kitolták. Talán márciusban, talán áprilisban . . . Ha eljutunk odáig, nehéz lesz a harc. A kormányzópártok soha nem látott terrorral dolgoznak. A forradalom vívmánya”: a sajtószabadság, a gondolat- és véleményszabadság, az egyesülés és gyülekezés joga, minden csak számukra létezik. A mi világnézetünknek nincs többé sajtója. A polgári irányú Pesti HirIap”-ot, mely szóvá merte tenni a munkakerülést és az óriási arányokat öltő munkanélküli segélyeket, összerombolta a kommunisták első szervezett csapata. Röviddel ezután sor került az Üj Nemzedék”-re, a nemzeti eszme harcos hetilapjára, melynek hasábjain a költő Lendvai István bátran és szellemesen foszlányokra tépte és megbélyegezte Hatvány Lajos könyvét, az ő szégyenletes forradalmuk méltó krónikáját. Az AI| kotmány és az "Új Lap szerkesztőségén és az Apostolnyomdán is végigsöpört a pusztítás. Közben ugyanaz a sötét szellem, mely a rombolás kezét rányította, fojtogatóan ránehezedett a lapok lelkére és agyelejére. Szakszervezetekbe kényszerítette még azokat az újágírókat is, akiknek a nemzeti érzése tiltakozott ellene. A szakszervezet révén a destrukció típusai: Göndör Ferenc, :gazi nevén Krausz Náthán, Molnár-Neumann Ferenc és Gábor-Grün Andor lettek Arany János hazájában az írott szó diktátorai. A jóérzésű sajtót és munkásait hirtelen elnémították és Rákosi Jenővel, a magyar publicisztika mesterével kilökték az újságírók Otthon klubjából a magyar szellemet. Mire hazaszeretetében Pallavicini György őrgróf a "Déli Hírlap megvételével rést akart vágni a szocialistakommunista szervezkedés falanxán, a terror már oly erős volt, hogy Fényes László fegyveres tengerészeivel akadályoztatta meg a lap birtokbavételét. Ezek után nem titok többé, hogy a sajtószabadság lerombolása ugyanannak a kormánynak a támogatásával történik, amely a gyülekezési szabadságot vörös katonákkal, a véleményszabadságot pedig az intemálási ‘néptörvénnyel ’ intézte el. Mi nem gyülekezhetünk, ugyanazok a vörös katonák verik véresre a gyűléseinket, akik a szerkesztőségeket rombolják. A szocialista párt mégsem meri megkérdezni az országot, nem lehet tudni, mit felel. Azt ígérték: a boldogság hazáját hozzák el, i—i Magyarország soha sem volt boldogtalanabb, mint most. A vidék hangulata az utóbbi időben egészen ellenük fordult. Tenni akartak hát valamit. A földosztás délibábját vetítették a nép közé és Károlyi, aki egy nagy banktól már meg- I előzőleg sok milliós kölcsönt vétt fel debrői birtokára, hangos kísérettel különvonaton kivonult Debrőre és mozgóképfelvételek keretében az adósságokkal túlterhelt földre, mely j tulajdonképpen már nem is volt az övé, fölvette a földigénylők nevét. Egy öreg parasztot szemeltek ki, mint első jelentkezőt: a Károlyi-uradalmak egy régi cselédjét. Károlyi hangzatos beszédben ünnepelte magát. Az öreg paraszt felelt. ' De nem a magáét mondta, betanították és mint ahogy a hír széthordta, így esett meg, hogy beszédjébe egy kis hiba csúszott: <—i Én, —■ szavalta szegény öreg *—■ én már a harmadik Károlyi degenerációt szolgálom .. . Ä színpadi földosztáshoz a szociáldemokraták is küldtek képviseletet. Érzik, ha nem sikerül a józan magyar földművesnépet megbolondítaniok, elvesztik a választási csatát. A falvakban sok helyen megverik a szociáldemokrata agitátorokat. Az asszonyok tüzelnek ellenük: Istentagadók, hazátlanok . . . A szociáldemokrata pártot ilyesmi nem ejti zavarba, lárva-programot vesz fel a vidék számára. Mióta Budapesten a szétszakadt kisgazdapárt egyik vezére, nagyatádi Szabó István bevonult a Károlyi-kormányba, a szocialista agitáció kisajátította vidéki használatra ennek a pártnak vallástisztelő és nemzeti jelszavait. A vörösemberes izraelita agitátorok, mielőtt a néphez beszélnének, letérdelnek a szónoki emelvényen, keresztet vetnek magukra és úgy tesznek, mintha imádkoznának. Aztán azzal kezdik: Dícsértessék az Ür Jézus Krisztus, mi szociáldemokraták is hiszünk a mindenható Istenben. .. A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségéhez csatlakozott nagy katolikus és protestáns női szervezetek a fenyegető néptörvény’ dacára folytatják a bátor munkát. Ma délelőtt ülésünk volt. Egybegyűlt az egész intéző bizottság, mind eljöttek, szinte mintha tüntettek volna. Ezek az asszonyok nagyok és nemesek tudnak lenni. Vajon utolszor vagyok-e velük? >— Ha valami megváltoznék, — mondottam »— és nem lehetnék többé közietek, kérem Kállay Erzsébetet, foglalja, el a helyemet. És ha aztán rákerülne a sor és ő sem lehetne többé itt, álljon a helyére más és mindig más. A láncnak nem szabad elszakadnia. A Mária-utcai ház kis udvari szobájában komor, de, elszánt volt a hangulat. i—t Elfogadom a megbízást, i—» mondotta Kállay Erzsébet egyszerűen.. I Gróf Vay Gáborné és Vera testvérem jelentkeztek mellé segítőtársakul. Ha kimaradna ő is, majd átveszik a helyét. Zichy Rafaelné rám nézett, mialatt a többihez beszélt: — Van közöttünk valaki, akit el akar fogatni a kormány. Határozzuk el, ha megtörténnék, százezer asszonynyal megyünk fel a várba, a Szent György-térre és követeljük, hogy fogjanak el mindnyájunkat, mert mindannyian azt tettük, amit ő. , , Most nem nevetett. És a nehéz utakon, amelyeken a téli világot átjártam, ennél szebbet alig adtak nekem. Február 26. Ma reggel korán csengettek a lépcsőház ajtaján. Lépések szaladtak odakinn. Kis vártatva bejött a német lány. i—t Két katona kereste, kérdezték, Pesten van-e? Sürgős mondanivalójuk volna. Azt feleltem itt van, de elment hazulról. Mialatt beszélt, arra gondoltam, tudni akarják, nem szöktem-e meg. Mostanában többször becsengetnek így napközben, kérdezősködnek és elmennek. Az utcán is követnek, néha feljönnek utánam még a lépcsőn is. A bekerített vad kínos érzése ez. Szinte kívánni kezdtem, hogy történjen valami. Ha kell, hát fogjanak el, de ez az ólálkodó kémkedés egyre elviselhetetlenebb. A városban azt beszélik, hogy már letartóztattak. Állandóan szól a telefon. Ismerősök kérdezősködnek, itthon vagyok-e? Aztán Bethlen Istvánná hozta el a hírt, hogy az internálásokat egyelőre felfüggesztették, miután Szurmay Sándor volt honvédelmi minisztert, Uzsok hősies védőjét és Szterényit, a volt kereskedelmi minisztert letartóztatták. Éjjel autón mentek értük, elfogták őket a lakásukon és valamerre a Dunántúlra vitték. Este paszianszoztunk anyámmal. A régi vakációs napok Iidércfénye volt ez az este. Még holnap is itthon maradhatok ... A holnapután pedig mostanában már olyan meszsze van, hogy arra nem szabad gondolni, ha az ember élni akar. Február 27. Elfogták gróf Mikes János püspököt. És Szombathely hiába várja vissza őt. Volt egyszer egy érsek, ott lenn Kalocsán, a székesegyházban szent misére őt is hiába várták hívei. Kardot kötött, csatába ment és Magyarország hat püspökével együtt Mohácsnál elesett az érsek, Tomory, büszke vezér. De szelleme nem halt meg. Bujdosva járt a magyar histórián át, el-eltűnt, újra jött r— úgy látszik, Mikes Jánosnak hívják őt manapság. Aki k összeverődtünk a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége irodájában, róla beszéltünk ma délelőtt. Mikor egyszerre megjött a hír, hogy a szomszéd utcában kommunista katonák rombolnak és mindjárt ide jönnek szétütni az asszonyok között. <— Menjünk innen, mondotta valaki. i— Én maradok! Kállay Erzsébet és Magdolna és. Szende Anna velem maradtak, minden eshetőségre, csak a gyűrűiket, az óráikat szerették volna menteni. Miols Györgyné vállalkozott, hogy elviszi magával. Az utcából kiabálás hallatszott fel. A ház-j ban lépések futkostak. Aztán elmúlt a délelőtt, de a vörös látogatók ma elmaradtak. Dplután Bethlen István jött értem. Türr Stefánia most (rkezett Itáliából. Hozzá mentünk. Gyalogosan indultunk neki a városnak. Az utcán hallottam, hogy többen a nevünket mondták. Az ismerősök utánunk fordultak. Pulszky Garibaldi mentében kérdezte meglepetve:- Hát magukat nem csukták le? —- l" oly tatluk — TORMAY CECIL EMLÉKBIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A Magyar Újságban folyamatosan megjelent és még megjelenő részletek könyvalakban való lenyomása részben befejeződött. A két kötetes mű első kötetét már karácsony előtt postáztuk a megrendelőknek, a második kötet nyomása folyamatban van, és kb. húsvétra az is megjelenik. Á múltban felajánlott előfizetési kedvezmény tehát módosul. A két kötet ára a megjelenés után 25 dollár lesz, Aki március 31-ig befizeti a II. kötet árát, 12.50 helyett 10 dollárt fizet csak. Ha szükséges az első kötet, azt már a rendes áron kaphatja, 12.50-ért. Megrendelem Tormay Cecil: Bujdosó Könyvét Mellékelem a két kötet árát $25.00 helyett 22.50-et. Mellékelem a II. kptet árát 12.50 helyett 10.00 dollárt, Kérem az alábbi címre küldeni a könyvet. Név:...................................................................................................... Utca, házszám: ................................................................................. Város: ............................................................................................... Állam:............................................................Zip Code Tormay Cecil:
