Magyar Újság, 1978 (68. évfolyam, 1-50. szám)

1978-02-09 / 6. szám

1978. FEBRUÁR 9. MAGYAR ÚJSÁG 3. ÖLDAC Móra Ferenc: A SÁNDOR KÖRÜL — Folytatás — De egyelőre nem került Katira a sor. Laucsik más próbát; tett. Egy reggel olyankor nyitotta rá Sándorra a cellaajtót, mikor az nyírfasöprűvel ijesztgette a padlót. Nem neki váló mesterség volt, úgy odanyomta a söprűt a földre, bogy ráind fölkaristolta vele, mégis mind ott maradt a szal­mazsákból kikulladozott törek. _í. Ó, Sándor, Sándor, bát erre jutottáll ►— csapta össze a vizsgálóbíró a kezét. 4» Nem esik le az ujjamrul az aranygyűrű — morgott a betyár. Laucsik megígérte Sándornak, bogy cellatársat ad neki, olyant, aki takarít rá, ágyat vet neki, akinek elmond batja, ha beszélgetős kedve van, bogy mit álmodott, s a fejéhez vághatja a vizeskorsót, ha kötözködhetnékje lesz. ^ Mert úgy tudd meg, Sándor, hogy nem vonok én meg tőled semmi tisztességet, ami kijár az ilyen nagyra­­ment embernek, mint te vagy. Sándor panyókára rángatta a vállát, de azért meglát­szott rajta, hogy sokba veszi ezt a megtiszteltetést. Nem­csak nem köteleződzött a cellatársával, hanem dicsérte is a bírónak, hogy sose volt még olyan jó ministránsa. A bíró nem volt így elragadtatva tőle. Ö azért rendelt titkárt Sán­dor mellé, hogy szedegesse ki belőle a titkait, és az volt neki |gérve, hogy megmenekszik az akasztófától, ha a péteri vonatrablás részleteit kicsalja belőle. Sándor viszont azt ígérte neki, hogy ha mind a ketten kiszabadulnak, magához veszi suplencnak, s kineveli utódjának. Mivel ennél nevezetesebb újságot két hét múlva se tudott, jelenteni a titkár, Laucsik elküldte Illavára, Sándor mellé- pedig új famulust rendelt. Ez egy törökbecsei sze­génylegény volt, aki arra vállalkozott, hogy megveri szem­mel a Sándort, úgyhogy az álmában minden titkát kibe­széli. §Ennek a mezítlábas hipnotizőrnek ugyanis olyan ke­­resztlíenéző, szeme volt, hogy abból lehetetlen volt kivenni, hová néz, s ezzel rettenetesen idegessé tette, akit szemügyre vett. Sándort félnap alatt úgy kihozta nézése a sodrából, hogy lement Laucsikhoz, és megkérte, szabadítsa meg az új szobatársától. ►— Miért, Sándor? Azért, mert nem állom azt a csodák nézésit. i-, Nem ám, mert rossz a Ielkiismereted, Sándor —­­állapította meg a vizsgálóbíró. — Félsz vele együtt lenni. B—< Mögbizonyítom, hogy nem félök —< szegte föl a nyakát Sándor. —< Éntűlem ott rohadhat mög a celláb an, de előbb kiszödöm mind a két szömit. %-> Azt csak nem teszed, Sándor nyitotta ki az al­máriumot Laucsik. c- Kóstold meg inkább ezt a jó kis szil­­vóriufnötí — Igya mög az úr maga! ►— vágta rá Sándor az ajtót a bíróra. "-Most került sor arra a bizonyos D. Urbán nevű fél egyházi fiatalra, aki később, meglett ember korában adop­­tálngakart engem, s azzal édesgetett magához, hogy min­dig Rózsa Sándorokat gyúrt a kenyérbélből. A szelíd, kék­­szemű. csendes szavú fiú egy kicsit hasonlított a Sándor idősékb fiához, s ezzel megnyerte a betyár gráciáját. "i—^ Ez már kedvemre való pedintör —< állított be Sándor Laucsikhoz <—>, most már adhat abbul a papramorgóbul. I). Urbán nyert is a tanítómesterétől mindenféle hasz­nos oktatásokat és gyakorlati tanácsokat, de a vasútrablast nemd vette föl Sándor a tantervbe. Laucsiknak most már mégiscsak meg kellett próbálni, lehet-e lószőrből pipaszárat fúrni. L 6 Nem szégyenlem bevallani, hogy nem tudom, kinek jutott eszébe először a művelt társadalomban, hogy a vo­natot is ki lehet rabolni, ha ott tudja az ember megállí­tani, ahol akarja. Úgy rémlik, hogy először a Gerstäcker­­regéűyekben olvastam ilyesmit, amelyeknek arkanzaszi ló­kötők a hősei. Ezek a kalandor-regények a Ráday idejében már megjelentek magyar fordításban, s hamarosan a Iegel­­rongyoltabb könyveivé vóftak az úri kaszinók könyvtárai­nak.; Neim valószínű azonban, liogy Sándor irodalmilag kore| színvonalán állt volna, s a Vadnyugat gyermekeire szőrűit volna invenció dolgában. Semmi hihetetlen nincs bénáé, hogy a mi betyárjaink esze is szolgált úgy, mint messzi pályatársaiké. Ha a vonat vasparipa, éppen úgy meg] lehet állítani, mint a vásáros kocsik lovait, sőt értei mesjtember ezzel még könnyebben boldogul. Nem kell hozzá más) mint egy két szöghúzó meg feszítővas, s a sínek fel­szedése aránylag kevesebb kockázattal, de mindenesetre több haszonnal kecsegtető vállalkozás. Már legalább elmé­letileg. ’ Sándorék több ízben próbát tettek Kecskemét és Sze­ged közt, s ha a körülmények nem kedveztek is nekik, tech­nikailag elég jól begyakorolták magukat a mesterségbe. Hogy az eredmény alatta marad a várakozásnak, az a többi vérben dolgozó iparágakkal is megesik,. Éppen a pé­teri vasútrablás nemcsak hogy nem hozott a konyhára, bá­nén! az egyik vállalkozó az életével is ráfizetett. (Az a fátqm érte a bandát, hogy éppen olyan vonatot talált meg­­álhfáhi, amin egy szakasz csendőr utazott.) Mégis ezek a vasúti kalandok voltak a legsúlyosabb deliktumok, amik­kel |öbb kárt tettek az országnak, mint a patriarkális úton­­állásokkal és vérontásokkal. Szinte azt lehet mondani, hogy ezek az úttörő kísérletek politikai fontosságra tettek szert. Az abszolutizmus zsoldjában álló német sajtó akkor állapította meg először, hogy Európa Bécsnél végződik. Azon túl a Betyárén és Kanaszen nevű emberevők országa következik, akik pányvával szedik le a vonatról a civilizált európaiakat, mndjárt gollasch-sá aprítják őket, s ebben a mnőségben vagy frissiben főzetnek meg tarhonyával, vagy füstre tétetnek. Legjobb esetben internálják őket a rettene­tes széksóbányákba a Duna-1 isza közén, ahol kalcinálí szóda lesz abból, akit idejében ki nem váltanak. Érthető, hogy Laucsikot ezek a vasútügyek ambicio­nálták legjobban. A többi ügyeket mind szálára bogozta, de ezeken nem tudott eligazodni, sőt még elindulni se. Az asszisztensek mind Sándorral takarództak, de csak úgy “meglőhet és “alighanem alapon, Sándor pedig éppen ebben az egyben megvetette a lábát. Nem is- annyira ön­védelemből, hanem inkább betyárbecsületből meg virtusból Egyrészt nem akarta az embereit bekeverni a vallomásával —< nem tudta, melyikük van már bajban, melyikük nincs még befogva , másrészt nem akart kezére járni a bírónak. Ha olyan nagy legény, amilyennek tartják, vágja ki a rezet a maga emberségéből. — Ne engöm nyaggasson az úr, hanem a magafélét — mondta gőgösen. >—> Hát urak is voltak benne, Sándor? i— kapott a szón Laucsik. <— Azt én nem mondtam. De azt fölérheti az úr ésszel, hogy én hatökör vagyok az ilyesmihöz. Nono, Sándor, ne kisebbítsd magadat! Nem mégy te senkihez észért. i— No jó, de a vasúthoz hunnan Iönne neköm tanultsá­­gom? Bicskahöggyel nem lőhet sínöket fölszödni. 'i—> Látod, Sándor, hogy mégis értesz hozzá! t—i Annyiban igön, amönnyiben a kufsteini rabságban kitanultam, hogy hogy csinálták a vasútat a hídon körösz­­tül. Láttam öleget, mikor a prófosz úr sétáltatott. <— Hát hogy csinálták, Sándor? f—< Hosszú szögeket vertek a sínökbe, és azokat srófok­­kal erősítötték mög. De ti hogy csináltátok, Sándor? Sándor egy kicsit fölényesen nevette el magát. — Azt mán a tekintetös úr dolga kisütni, mert a te­kintetös úr azért húzi a Iénungot. — És a te dolgod micsoda, Sándor? i— Az enyim? villogott a Sándor szeme. —< Hát majd ha maga öleget tösz a kötelességinek, én is azt töszök. Vállalom, ami rám esik; attul ne féljön, hogy én a magam dolgáb an valami tagadást töszök. No majd megválik, Sándor mondta Laucsik, de nagyon barátságosan, és hagyta passziózni Sándort a cel­lában is, az udvaron is, ahol még a vászonálarc viselését is elengedte neki. Kelt, feküdt, ahogy ándungja tartotta, a bírónak még azellen se volt kifogása, hogy az öreg be­tyár a magazin-ereszet alatt néha egy G. Modol nevű nő­­személlyel ült össze a világ sorát megbeszélni. (Éz is föl­­dim volt, félegyházi, mikor én ismeptejú, iákkor már sza­kállas öreg boszorkány volt, az orra összeért az áliával, és mikor azt hallottam, hogy ezért a szüléért valaha megöl­­dösték egymást az emberek, azt nagyon érthetőnek talál­tam. Úgy gondoltam, hogy inkább elvágatták a nyakukat, mnt hogy a boszorkány lapátjára kerüljenek.) Laucsik ablaka szemben volt a magazinnal. Néha meg­­j kiáltotta az udvarláson kapott Sándort, sőt úgy tréfafor­mán meg is fenyegette a fölemelt mutatóujjával. r— Megírom a Katinak, te Sándor! ►— De akkor olyan okulárét is tögyön a kopertába, aki magátul olvas, mert a Kati nem ért hozzá? *¥ .neyetelk Vissza á betyár. W Osztón nézze, ezzel is telik az üdö. — Né félj, Sándor, jó embered vagyok én neked. Az is volt. Ó rendelte oda a betyár útjába a csavar­gásért, miért befogott cigánylányt. Azzal a paranccsal, hogy minden este tegyen jelentést róla, jobb vallató-e ő, mint a bíró. Hát vallott is Sándor a lánynak, de azzal a bíró nem sokra mént. Azt vallotta a betyár, hogy már rég pandúr­kézre adta volna magát, ha tudta volna, hogy neki itt olyan úri dolga lesz. Elidőzne ő itt akár száz esztendeig, csak subát adnának neki, 'mert anélkül nagyon sutának érzi magát. Másnap már megkapta a subát. Szép irhás suba volt, de csabai eredés, kétfejű sasokkal kivarrva, valami tót gaz­dát gomboltak ki belőle a betyárok, úgy került a bűnjelek közé. ' ! " ' .. — Rossz szaga van — fitymálódott Sándor. — Pedig nagy gazdáé volt ez, Ihnatyik Tamásé, ha emlékszel a nevire. A te adjutánsaid verték agyon. — Nem is attul van rossz szaga, hanem ezektül a ma­­daraktul ►— rúgta odább Sándor a kétfejű sásos bőrruhát. < Tőgye mög neköm azt a barátságot az úr, hozassa el a Katiiul az én subámat. Laucsik ezt a barátságot is megtette. Egy nyalka őr mestert küldött a subáért, de azzal a paranccsal, hogy hoz­za magával a Katit is. A subát Sándorhoz vitték, a menyecskét a bíróhoz, aki úgy fogadta, hogy letakarta az asztalát ötforintos ban­kókkal. — No, Kati lelkem, hogy élted világod? Szépszájú Katinak egy kicsit megvonaglott a szája­széle. Bizony nem öröm az élete az olyan fiatalasszonynak, akinek se ura, se embere. Hétszámra se nyitja rá az ajtót jótétlélek, mind meghernyósodik a bor az ászokfán, a por­ciót sincs miből fizetni. — Hát akkor nem rossz helyre szántam én ezt a kis pénzt ►— mutatott Laucsik az asztalra. «— Kinek szánta a tekintetös úr? — rebbent meg a menyecske ijedt szeme. <—i Neked, fiam. Tudom én, mi jár a Rózsa Sándor babájának, mikor az embere nem viselheti gondját. ►— Énneköm? Igazán neköm? — csapta össze a kézit az asszony. —< Mind a tied ez, édes cselédem, csak éppen azt kell érte megmondanod, hogy állította meg Sándor a vonatot. Az asszony kis madárhangja fölcsattant. — Akkor fusson ki az én két szömöm, ha azt elmon­dom. «— Hogy mondhatsz már ilyent, fiam? — csóválta a fejét a bíró. — Hiszen tudod te még egyéb hasznát is venni a két szemednek. Nézz csak ki az ablakon, kis menyecske! Azzal föllibbentette egy kicsit a firhangot. Éppen ak­kor, mikor szemben, az ereszei alatt Sándor magára iga­zította a subát, de úgy, hogy a Modolt is alá fogta. — No, hát ehhez mit szólsz, Kati fiam? A Kati sápadt arcát elfutotta a vér, de azért dacosan felelt, szorosabbra húzván az álla alatt a kékselyem fejken­dő csokrát. <— Azt szólom, hogy eddig se tartottam én hamvába holt embörnek Sándor bácsit. Nem is szerettem volna, ha az lőtt volna. ►— Nono, én is azt mondom, Kati, hogy holtig ember az ember. De ha én neked volnék, mégse védenék ilyen kutyahitű embert. <— Én se védőm. Csináljanak vele, amit akarnak. De én nem juttatom akasztófára. trírtrírtrir^iriríririr^ir^rtr^irü •trMrirírírírír^ir^'CrírírírtrírírCrtrírírirírírífirtC A SAJTÓ AI APRA ADAKOZTAK; Margaret Nemeth, Lakewood, Ohio $15.00 Mészáros Irén, Lincoln Park, Mich. $10.00 Boldizsár E. Barczy, Portland, Oregon $5.00 Hálásan köszönjük a megértő támogatási — Jól van, fiam. De ha mást találnál gondolni, azt is megjelentsd. Ügy tudd meg, hogy háromszáz bankóforint van neked az asztalon kiterigetve, s Csak a kezedet kell érte kinyújtanod. Égy hét múlva a nyalka őrmester jelentkezett Lau­­csiknál. i— Tekintetös úrnak alásan jelöntöm, möggyütt a Kati. — Hát az esze megjött-e? — Azt hiszöm, ügön. Én nagyon ügyeköztem rajta, hogy möggyűjjön. Amint a menyecske belépett, mindjárt látta rajta Lau­csik, hogy ez már nem szánja Sándort az akasztófától. Sápadt arcán bécsi pirosító nyitott rózsát, az ujján új ka­rikagyűrű fénylett. — No Kati, jóra szántad magad? Én a Sándor ellen nem mondhatok semmit. Ha­nem azt mögmondhatom, hun találhatják mög azokat a vasakat, amikkel a sínöket fölfeszítötték. — Mondjad, fiam. — Azért is mögkapom a pénzt? ►— Egy garas híja nélkül. — Hát van a haleszi úton egy cserepes tanya. Három jegönyefa van előtte, a végiben mög egy vadkörtefa. An­nak az istállójában vannak elásva a vasak. A menyecske megkapta a vérdíjat meg az új embört, a cserepes tanya népét befogták, s este már -a feszítővasak­kal szembesítette Laucsik a betyárt. — Ismered-e ezeket, Sándor? Sándor vállat vont. — A feszítővasak mind egyformák. — De ezekre a Kati igazított rá egy őrmestert. A betyár köpött egyet, de mindjárt meg is követte érte a bírót. ►— Engödeímet kérők, tekintetös úr. De magának volt igaza. Az asszonyok is mind egyformák. Egyebet aztán nem vallott Sándor. A cserepes tanya népe se vallott. Ök nem tudnak semmiről semmit. Arról se, hogy ki ásta el az istállójukban a vasakat. Sok szegény­­legény megfordult ott hívatlan vendégnek, tehette akár­melyik. Tehát az asszonyai is megbukott Laucsik. S most olyan ötlete támadt, amire büszke lehetne a legvadabb fantáziájú regényíró is. Elhatározta, hogy a betyárban fölébreszti — a hazafit. 7 Rózsa Sándor olyan király volt, akinek nem sok haja­­szála hullt ki a tudományokért. Ilyen királyt különben töb­bet ismer a tröténelem, s ha azoknak megbocsát, Sándor­nak is elnézheti ezt a kis gyöngeségét. Annál inkább, mert Sándor mellett kutyúkorában nem tartottak nevelőket, ké­sőbb pedig nem ért rá képezni magát. Nem olyan volt a kenyérkereső pályája, hogy ideje jutott volna a tudomá­nyokban való elmerülésre. Ezekből következik, hogy mikor Sándor azt a kérdési 'intézte, a vizsgálóbíróhoz, amely egész jövőjpt eldöntötte, nem5 valami belső tudományos szomjúságot akart csillapí­tani. Inkább csak az illemtan követelésének tett eleget. Laucsik ült az asztalnál, és pipázgatva újságot olva­sott. Sándor belépett, engedelmet kért, hogy ő is megtöm­hesse a pipáját, s e kényes művelet közben adta fel a bírónak a sorsfordító végzést: ►— No, tekintetös uram, mond-e esőt? Laucsik, mint Iélekidomár, várta a kérdést, és készen tartotta a választ. Letette az újságot, és sóhajtással felelt: Rosszabbat mond ez annál, Sándor. Háborút. A betyárnak cikázott egyet a tekintete. ►— Hej, tekintetös úr, ha engöm ötvenegyben le nem Oltottak vóna rúla, hogy véghöz vigyem a peteköt! — Micsoda peteket, Sándor? — Tudja mán azt maga úgyis. Mikor Ferenc Jóskát rabbá akartam fonni. Mert möghiggye, Iöhetött vóna. Hej, de másképp lőtt vóna itt mindön! S a szögény embör úrrá lőtt vóna abbul, ha mögint életre kapott vóna a Kossulh­­bankó. Nem arrul van itt szó, Sándor. Nem a német akar most megtorkolászni bennünket, hanem a tálján, az ánglius meg a francia együtt. Meg minden nációja a világnak. Kü­lönben itt az újság, olvasd magad, mi van benne rólad. i—i Énrúlam? ^ képedt el a rabló. —< Mutassa! A nevemet! A bíró megmutatta. Szép nagy címbetűkből volt szedve, amiket Sándor is el tudott olvasni, ha rájuk tette az ujját, és mozgatta hozzá a száját. ►—< Hát ez valóságosan az én böcsületös nevem —< is­merte be őszinte megdöbbenéssel. <— Most már a többit ol­vassa maga. A bíró aztán olvasta. Az egész világ felzúdult Bécs ellen, hogy nem tudott elbánni Rózsa Sándorral. Különö­sen azt sajogják, hogy a vasúti rablásoknál valami idegen kereskedőket is megöltek és fölprédáltak. Azzal fenyege­­tödztek a népek, hogy kő kövön nem marad Bécsből, ha azokért a károkért eleget nem tesz. Bécs vállalna is min­dent, de senki se tudja pontosan megmondani, kit micsoda károsodás ért. Sándor, ha korát meg tudta volna előzni vagy hatvan esztendővel, akkor bizonyosan beleköpött volna az újságba, és azt mondta volna, hogy a zsidók csinálták az egészet, így, alföldi szegénylegény létére, akire nem ragadt semmi az európai civilizációból, csak ennyit mondott: —- Úgy köll Bécsnek! Rohadjon el még a fundamen­tuma is, azzal együtt, aki lerakta! De azért nagyon izgathatta a dolog, mert másnap már ő kezdte a vallatást. — Ég-e mán Bécs, tekintetös uram? Laucsik elszörnyedt ábrázatot vágott. I— folytatjuk ►— A CIPRUSI HELYZET Mind Ecevit török miniszterelnök, mind Denktash, a ciprusi törökök vezetője jelentések szerint ►— derülátó a kétnapos ankarai tárgyalás után. Valószínűleg arra számí­tanak, hogy a görög és török ciprusiak február végén újra­kezdik tárgyalásukat és akkor a törökök konkrét javaslato­kat tesznek a ciprusi görögöknek. Ez már önmagában is bá­torító. A két ciprusi nemzetiség tárgyalása a múltban azért hiúsult meg, mert a törökök kizárólag arra szorítkoztak, hogy leszögezzék: mi nem elfogadható számukra. Ezúttal a ciprusi törökök javaslatokat tesznek a két . nemzetiséget elválasztó határról, Ciprus federális státusáról ! és esetleges alkotmányáról. Talán a legfontosabb kérdés, j vajon Ecevit és Denktash hajlandó-e Varoshá-t, Famagusz­­' ta elővárosát visszaszolgáltatni a ciprusi törökök vezetője (ezt mindeddig valószínűtlennek tartotta. i A ciprusi görögök számára azonban fontosabb hú, hogy Ecevit meggyőzte a ciprusi törökök vezetőit: kérjék ki Mumtaz Soysal professzor véleményét az alkotmány vázla­tának megszerkesztésekor. Soysal professzor az ankarai egyetemen alkotmányjogot tanít, Ciprusról vallott felfogását még a görög sajtó is helyeselte. A professzor szerint a ciprusi törökök jelentős mértékben elütnek a törökországi törököktől és így Ciprusban saját maguknak kell jövőjüket kialakí­tanak. Ezért minden olyan alkotmányjogi javaslat, amelyet Soysal professzor helyesel, feltehetőleg pártatlan és realisz­tikus lesz, noha a ciprusi grogok némi gyanakvással tekin­tenek rá, mert Soysal az emberi jogokért küzdő Amnesty In­ternational alelnöke. Nem világos még, milyen keretek kö­zött kell működnie. Eddig az új alkotmányra vonatkozó török javaslat rendkívül gyenge központi kormányt kívánt létrehozni a federális államok általában elfogadott köve­telménye nélkül. így például nem biztosították, hogy a sziget görög és török része valódi gazdasági egységet alkos­son, sőt még azt sem, hogy a lakosság szabadon közleked­jék Ciprus török és görög területei között. Az elmúlt hetek­ben Kyprianou ciprusi elnök éppen ezeket a korlátozásokat támadta. Bármint legyen is, a ciprusi törökök most békülékenyen és gyakorlati megoldásokat ajánlva fordulnak a ciprusi gö­rögök felé és szintén elfogadják közvetítőként Waldheim ENSz-főtitkár, hogy, áthidalja a javaslatok miatt esetleg mu­tatkozó ellentéteket. (K. M.) | A HEIDELBERG! KÁTÉ A múlt év decemberében Budapesten a Kálvin-téri re­formátus templomban külön ünnepély keretében ülték meg a heidelbergi káté első magyar nyelvű kiadásának 400. évfordulóját. Dr. 1 óth Károly püspök igehirdetése után clr. Makkai László tartott előadást a fordítás jelentőségéről s arról a századokat átívelő viadukt -ról, amely a XVI. szá­zad fordítóit és nyelvművelőit a mai magyar irodalom mű­velőivel összekapcsolja. A LIeidelbergi Káté ’ a református vallásúak számára a Biblia és a Zsoltároskönyv mellett az együk legnépszerűbb hitvallásos könyv, amelyet Huszár Dávid pápai lelkész for­dított először magyarra és az ő nyomdájában jelent meg 1577-ben. Az eredeti mű szerzője két református hittudós, Ursinus Zakariás és Olevianus Gáspár volt. III. Frigyes pfalzi választófejedelemtől kaptak megbízást, hogy a Biblia alapján írjanak olyan vallástani népkönyvet, amelyből min­den korú és állapotú református tisztán megérthesse és való­ban megismerhesse vallását. III. Frigyes választófejedelem 1515 február 14-én szü­letett, népes családjával szegényesen élt; 1559-ben azon­ban, amikor Pfalzban az uralkodó választófejedelmi főág kihalt, mint a pfalzsimmerni mellékág sarját, választófeje­delemmé választották. A protestantizmusnak rögtön erős támasza lett, 1560-ban maga is áttért a kálvinista hitre. Nemcsak a holland felkelőket és a francia hugenottákat tá- i mogatta hathatósan, hanem a heidelbergi egyetemre és az iskolázásra is különös gondot fordított. Az utóbbinak ered­ményeként adott megbízást a káté összeállítására is. j A heidelbergi káté Magyarországon megjelenésé Űtán azonnal ismertté vált, Huszár Dávid fordításában és kia­dásában mindenütt el is terjedt. A szatmárnémeti nemzeti zsinat 1646-ban kánonilag mondta ki tételeinek betartását és rendszeres tanítását. Az elmúlt 400 éven át igen sok kia­dásban jelent meg magyar nyelven is. Érdemes külön megemlíteni, hogy I. Rákóczi György erdélyi fejedelem 1648-ban Fogarasi István lugosi oláh­magyar református lelkipásztor fordításában GyuíafeKérvá­­rott oláh nyelven is kiadatta. TORMAY CECIL EMLÉKBIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A Magyar Újságban folyamatosan megjelent és még megjelenő részletek könyvalakban való lenyomása részben befejeződött. A két kötetes mű első kötetét már karácsony előtt postáztuk a megrendelőknek, a második kötet nyomása folyamatban van, és kb. húsvétra az is megjelenik. Á múlt­ban felajánlott előfizetési kedvezmény tehát módosul. A két kötet ára a megjelenés után 25 dollár lesz, Aki március 51-ig befizeti a II. kötet árát, 12.50 helyett 10 dollárt fizet csak. Ha szükséges az első kötet, azt már a rendes áron kaphatja, 12.50-ért. Megrendelem Tormay Cecil: Bujdosó Könyvét, Mellékelem a két kötet árát $25.00 helyett 22.50-et. Mellékelem a II. kötet árát 12.50 helyett 10.00 dollárt. Kérem az alábbi címre küldeni a könyvet. Név:........................................................................................................ Utca, kázszám: ................................................................................ Város: ........................................................................................... Állam:............................................................Zip Code.................

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents