Magyar Újság, 1978 (68. évfolyam, 1-50. szám)
1978-08-24 / 31. szám
VOLUME 68. ÉVFOLYAM NO. 31. SZÁM. 1978. AUGUSZTUS 24. EGYES SZÁM ÁRA: 33 Cent. ^ KANADÁBAN: 40 Ct. ÄIONOS FLÓRIÁN TIBOR HITVALLÁSA A Gale Research Company a michigani Detroitban most adta ki a Contemporary-Authors 73-76. kötetét, amelyben sok más közt Flórián I ibor neves magyar költő életrajzi és műveinek könyvészeti adatai is megtalálhatók. ,De 'Sidelights címmel az adatok felsorolása után megtalálható Flórián d ihor költő magyar hitvallása is, amelyet megítélésünk szerint érdemes magyar fordításban telj es egészében közölni. Az eredeti szöveget a kötet angol nyelven idézőjelben hozza. Szülővárosom s az a város, amelyikbe apámat négyéves koromban áthelyezték, Magyarországhoz tartozott. Az elsői világháború után azonban mindkettőt más országhoz csatolták. Ennek következtében életem jellegzetes középeurópai élet lett. A nélkül, hogy elhagytam volna a Kárpátok medencéjét és a nélkül, hogy áttelepültem vagy kivándoroltam volna más országba, három különböző országban kellett élnem és három különböző nyelvet kellett használnom jogaim védelmére. Szülőhazámban csak néhány évig tudtam élni, a többit idegen uralom alatt kellett eltöltenem. Tanúja lettem a túlzó nacionalizmus soviniszta megnyilatkozásainak és megszoktam, hogy úgy kezeljenek, mint másodrendű állampolgárt. így lettem költő, az emberi jogok és a szabadság védelmezője, aki hevesen ellenzett minden előítéletet, kiváltságot és megkülönböztetést. Megtanultam az ember szeretőiét fajtájára, vallására és társadalmi osztályára való tekintet nélkül. Eszmei meggyőződésem és felfogásom mutatta meg számomra azt az utat is, amelyet a második világháború után követtem, amikor a Nyugatot választottam. Amerikában éreztem életemben először valóban szabadságot és mindenkivel egyenlőséget. Közép-Európában másodosztályú állampolgárként kezeltek, Nyugat-Európáhan pedig csak hontalan egyén voltam. Itt jutottam először arra a csodálatos felismerésre, hogy a demokratikus eszmének megfelelően egyetlen ország békés életet tud biztosítani egymás mellett a világ minden fajtájának és vallásának. Az a világnézet, amelyet minden írásomban hirdetek, egy mondatban: a szabadság érvényesülése mások sérelme né Ikül és a gyű lölködésl dőI kivezető szeretet Cikkeimben és előadásaimban, mint száműzetésben élő író, magyar honfitársaimat állandóan arra ösztönzőm, hogy építsenek magyar hagyományaik szellemi alapjaira, legyenek az új haza jó és hű polgárai, legyenek az új nemzet védelmezői s emberi szabadságjogainak oltalmazói. Ugyanakkor h iszein és vallom, hogy lelkünk szomját hagyományaink mélységéből feltörő forrásvízzel kell oltanunk és gyökereinkből kell táplálkoznunk. A Contemporary Authors’ 73-76./kötetének szerkesztői úgy közölték Flórián I ibor hitvallását, "mintha egy teljesen multikulturális államban élnénk . A kiváló költővel együtt úgy érezzük, hogy ezért tovább küzdeni egyik legfontosabb magyar célunk . * * * -Flórián Tibor, akinek számos írása-jelent meg lapunk hasábjain is és aki a Clevelandben székelő Árpád Akadémia irodalmi főosztályának hosszú évek óta kiváló elnöke, a közelmúltban töltötte be hetvenedik életévét. 1908 április 12-én született az akkor még magyarországi Selmecbányán, ahonnan négyéves korában került át Erdélybe. Kolozsvárott lett a két világháború közé eső román megszállás idején a magyar nemzeti költészet egyik legkiválóbb művelője. Első kötete 1935-ben, a kilencedik 1978-b an (az előbbi Kolozsvárott, az utóbbi az ausztráliai Melbourneben jelent meg. Mindig elvi álláspontot jelentő és világnézeti útbiítatást tartalmazó cikkeinek se szeri, se száma. A P.E.N. amerikai tagozatának régi tagja; több irodalmi társaság hívta meg soraiba. Sok más elismeréssel és kitüntetéssel együtt az arany és ezüst Árpád-éremnek is tulajdonos®. Fajtája és az emberi jogok védelmének szolgálatában fáradhatatlanul tevékenykedik. Költői hitvallásának megjelenése alkalmából s elkésetten bár, hetvenedik születésnapja után köszönjük Flórián Tibornak a fényt, amelyet szellemi megnyilatkozásainak világító fáklyájával egész életén át felénk és útunkra árasztott s kérjük az Egek Urát, adjon neki erőst, egészséget, kegyelmet és továbbra is törhetetlen hitet, hogy költői hivatását magyar küldetését még sok-sok éven keresztül betölthesse. Somogyi Ferenc HUA KUO-FENG ROMÁNIÁBAN Hosszadalmas, gondos diplomáciai előkészítés után augusztus 16-án Hua Kuo-feng, Kína kommunista vezetője Romániába érkezett. A bukaresti Otopeni-repülőtérről belgrádi tudósítás szerint több mint 100.000 ember sorfala közt vonult a román fővárosba. A New York Times tudósítójának az a véleménye, az ünnepélyes fogadást nagy körültekintéssel úgy készítették elő, hogy az minden tekintetben azonos méretű legyen Ford R. Gerald amerikai elnök 1975-i és Brezhnev Leonid szovjet elnök 1976-i fogadásával. Hua Kuo-feng a tiszteletére rendezett ebéden pohárköszöntőt mondott, amelyben név nélkül heves támadást intézett a Szovjetunió hegemóniára való törekvése ellen főként Afrikában. Ez a megnyilatkozás kétségtelenné teszi, ho gy « kínai vezető európai útjának elsődleges célja a Szovjetunió bekerítésének lényeges lépése. Hua Kuo-feng hat napig marad Romániában, aztán kilenc napra Jugoszláviába megy, onnan pedig Iránba utazik, ahol a terv szerint a sahhal folytat megbeszél éseket. Az utóbl jiak valószínűleg az iráni olajjal függenek össze. Az olajjal kapcsolatos gazdasági kérdések a romániai látogatás folyamán is döntő fontosságúnak látszanak. Hua Kuo-feng külön ellátogat a román olajközpontba, Ploestibe is, miután Ceausescu elnök brasovi nyaralóját felkeresi a Lekete-tenger partján. Kína kommunista vezetője szemmel láthatóan élvezte a szívélyes romániai fogadtatást, különösképpen a jellegzetes román hora-táncot á bukaresti Győzelem-téren, ahol Ceausescu elnökkel együtt abban személyesen is részt vett, akárcsak annak idején Ford volt elnök is. JAPÁN ÉS KÍNA Hat évig tartó, rendkívül óvatos tárgyalások befejeződéseként Japán és Kína mintegy két héttel ezelőtt szerződést kötött egymással, amely Japánnak új piacot, Kínának új fejlőd ési lehetőséget biztosít. A két hatalmas ázsiai ország : között máris élénk csereforgalom indult meg. I okyóban kí nai látogatók járnak-kelnek fényképezőgépekkel, a japánok pedig elmehetnek a Sinkiang-vidéken lévő Urumchi városába ugyanúgy Belső Mongólia Paotow és Huhuhot határvárosaitól a Hopeh-tartomány Shanhaikwan és Yunkan városaiig utazhatnak, hogy Buddha gránitba vésett szobraiban gyönyörködhessenek. Pekingből a rendelések sokasága árad Japánba, ahol az ipari termelést már a visszaesés veszélye fenyegette. Aj I oyota-vállalat egymaga 670 autóbusz gyártására kapott megbízást 10 millió $ értékben. A csereforgalom a múltévi 3 és Vi billió $-róI a legutóbbi kilátások szerint 1980-ig 1Ó, esetleg 15 billió $-ra emelkedik. Az árucsereforgalomnál is jelentősebb azonban a technológiai csereforgalom. A japán országos vasút elnöke, Takagi Fumio júliusban küldöttséget vezetett Kínába, ahol a hivatalos tényezők az élő állatok szállításának komputer segítségével történő tervének j megvalósításához kértek tőle támogatást. Hasonlóképpen fokozza Kína japán közreműködéssel 1985-ig évi 500 millió tonnányi szénmennyiségét egy trillióra. Talán még ennél is nagyobb jelentőségű Japán közreműködése az olajban bő Po Hai Bay forrásainak felkutatása és kitermelése terén. Japánnak könnyű lesz Kína gazdasági támogatása, hiszen neki van az egész világon a legnagyobb arányú ipari túltermelése, amelynek értéke évi 20 billió $. TEHERÁNBAN BOMBA ROBBANT Az egyik látogatott teheráni étteremben a minap vasárnap este bomba robbant, amely 45 embert, köztük 10 amerikait megsebesített, egyet pedig, történetesen éppen azt, akinél a bomba volt, megölt. Az AP híradása szerint a sah ellen hetek óta tartó tüntetésekkel függ össze ez a robbanás is. A konzervatív mohamedánok három városban is tüntetésekkel tiltakoznak a sah újításai ellen. Therán.Ishfahán és Shiraz zendülései során eddig 10 -en vesztették életüket és több mint háromszázan sérültek meg. Tüntetések zajlottak le számos más városban is. A mohamedán hagyományaikhoz ragaszkodó konzervatívok többek közt a szeszes italokat árusító üzletek bezárását, a távolbalátó műsorainak a vallási vezetők részéről történő előzetes'" felülvizsgálását, az egyetemeken pedig a férfi és női hallgatók elkülönítését követelik. NEHÉZSÉGEK PORTUGÁLIÁBAN Fanes Ramalho Antonio portugál elnök a szocialista Soares Mario miniszterelnök utódaként Nobre da Costa Alfredót bízta meg az új koalíciós kormány megalakítására. Soares a kormányalakítással kapcsolatos tárgyalásokon kijelentette, hogy pártja nem támogatja Nobre da Costa kormányát, mert meggyőződése szerint az elnöknek szocialistát kellett volna a kormányalakítással megbíznia. A szociáldemokraták, akiknek 73 mandátumuk van, ugyancsak elutasították a koalícióban való részvételt. A kommunisták, akiknek 40 képviselőjü van, nem árulták el, milyerv álláspontra helyezkednek. ' NEM ENGEDNEK Mint korábban közöltük, a libanoni kormány megkísérelte az ország déli részének katonai megszállását, az előrenyomuló csapategységet azonban a jobboldali keresztény fegyveres alakulatokkal együttműködő katonai egységek ágyútűze megállásra kényszerítette. Újabb értesülések szerint az a szászlóalj, amelyet Sarkis Elias elnök azzal a feladattal bízott meg, hogy lépjen összeköttetésbe a T ibnine városában székelő békefenntartó fegyveres alakulatokkal, amelyeket az Egyesült Nemzetek küldtek ki, a további ágyéczás megakadályozása céljából új állásokat foglalt el, de vissza nem vonult. Az év első felében a szóbanforgó területet a palesztínai gerillák kiszorítása céljából Izrael szállta meg, amikor azonban az Egyesült Nemzetek határozata értelmében Izraelnek a megszállt területről ki kellett vonulnia, a terület ellenőrzését a libanoni kormány utasításának ellenszegülő Haddad Saad őrnagyra bízta. A keresztény ellenállás oka az a meggyőződés, hogy Sarkis Elias elnök kormánya szíriai befolyás alatt áll s az előrenyomuló 650 főből álló zászlóalj is libanoninak álcázott szíriai zászlóalj. LÉGGÖMBÖN EURÓPÁBA Három amerikainak végre sikerült léggömbön á tkelni az Atlanti -óceánon. A léggömb augusztus 11-én este szállt fel a Maine államhoz tartozó Presque Isle-ról és négy és léi nappal később az írországi Shannon repülőterén kötött ki. Három utasa közül kettő egy évvel ezelőtt is megkísérelte a Double Eagle I -nal az óceánon való átkelést, de léggömbjük Iceland közelében a tengerbe zuhant. Abruzzo Ben most 48 éves, nős, 4 gyermek apja, ingatlanforgalmi ügynök s más üzleti vállalkozó, hadviselt pilóta és léggömbszakértő. Egyik társa, aki tavaly is vele volt, Anderson Maxie, 44 éves, ugyancsak nős, 4 gyermek apja, régóta pilóta és léggömbszakértő, mellékesen egy uránium- és rézbánya vezetője. A léggömb harmadik utasa Newman Larry, 31 éves, öt hónappal ezelőtt kötött házasságot, korábban utasszállító repülőtársaság pilótája volt, most hang glider - okát gyárt. Az Atla nti-óceán felett való átkelést léggömbön 17 másik alkalommal megkísérelték már. 15 esetben indultak Amerikából Európába, 2 esetben pedig Európából Amerikába. 3 alkalommal a léggömb fel sem szállt, 4-szer a léggömb 200 mérföldnél rövidebb utat tett meg. Mindössze háromnak sikerült 2000 mérföldnél távolabb jutnia. A kísérletezők közül 7 életét vesztette. Az utóbbiak közt volt Brown Pamela ismert tv-színművésznő is. Az első kísérletező 1873- ban, tehát 105 évvel ezelőtt, Donaldson W. H. volt, aki New Yorkból indult útrá, két órával később azonban a Catskill-hegység'ben lezuhant. A PÁPAVÁLASZTÓ BÍBOROSOK SZÁMA A conclavéban megjelenő, tehát pájíaválasztó bíborosok száma a legújabb hírek szerint 1 1 1 -re csökkent. Három pápaválasztásra jogosult bíboros hivatalosan közölte, hogy egészségi állapotára való tekintettel nem tud a conrí.Y. ba ^ bevonulni s így a pápaválasztásban részt venni. I ovábbi j csökkenést idézett elő Yu Pin kínai bíboros váratlan halála, aki Rómában tartózkodott, a pápáért bemutatott szentmisén is megjelent, bár botra támaszkodott, a szertartás közben azonban rosszul lett, elájult. Az elsősegélyhelyen magához I tért s a szentmisére is visszament, a két óra hosszat tartó szertartás végéig ott is maradt, később azonban abban aé apácakolostorban, amelyben lakott, csendesen elhúnyt. Yu Pin Mandzsúria szülöttje volt, 15 éves korában keresztelkedett meg. Hittud ományi tanulmányait Shanghaiban végezte, Majd Rómában egészítette ki. 1936-ban Nan- Ting apostoli helynöke, 1946 ban pedig Nanking első érseke I lett. Amerikában több szőr megfordult. Pekingben háborús | bűnösnek nyilvánították, ezért el kellett hagynia népét és hazáját. 1959 óta a taiwani Taipei római katolik us egyete-1 mének elnöki tisztségét töltötte be. VI Pál pápa 1969-ben emelte a bíborosi méltóságra. A TENGERBE ZUHANT Egy kétmotoros tengerészeti repülő a közelmúltban Guam közelében a Csendes-óceánba zuhant. A repülőgépen Joseph James belügyi államtitkár, Cruden David tengernagy, a Marina- szigetek tengeri erőinek parancsnoka, Clements Neal tengernagy, a Csendes-óceáni hajóhad mérnöki karának feje és 27 más személy tartózkodott. Az utasok két tengerész kivételével mind megmenekültek, csak néhányan szenvedtek kisebb sérüléseket. Amikor a repülőgép egyik motorja felmondta a szolgálatot, Estes Edward kapitány, a repülőgép pilótája Guamtól mintegy 16 mérföldnyire jól végrehajtott kényszerleszállást hajtott végre. A gép körülbelül 5 percig maradt a víz felszínén. Az Anderson légi támaszpontról £gyik B-52-es gép hamar megállapította a kényszerleszállás helyét, ahová aztán tengerészeti és partőrségi járművek siettek ki a mentési munkálatok elvégzésére. Az első hír szerint a repülőn tartózkodott volna Bordallo J. Ricardo, Guam kormányzója is, később azonban kiderült, hogy ez tévedés volt. Guam egyébként az Egyesült Államokhoz tartozó terület Honolulutól nyugatra mintegy 4000 mérföldnyire. FÖLDRENGÉS KALIFORNIÁBAN Augusztus 13-án, vasárnap a kaliforniai Santa Barbara városát komoly földrengés rázta meg. A földrengés erejét a Rich térfélé föld rengésjelző 5.1-nek mutatta. Az első rázkódást mintegy 200 utórezgés követte. A Vöröskereszt nyilvántartása szerint 72 embert kellett kisebb sérülések következtében kórházi kezelésben részesíteni, de majdnem valamennyi sérülés kisebb méretű volt. A földrengés az eddigi becslések szerint több mint 12 millió $-os kárt okozott, hivatalos tényezők azonban lehetségesnek tartják, hogy ez a kár 15 millió $-ra emelkedik. A legsúlyosabb károk a kaliforniai egyetem Santa Barbara megye területén lévő épületeiben, felszereléseiben és raktáraiban keletkeztek. Egyedül ezek a károk eddig már 6 millió $-t tesznek ki, de végül 9 millió $-ra is felemelkedhetnek. AUGUSZTUSI GYÁSZNAPOK Boldogasszony és Szent István király felemelően szép, ősi hagyományokat őrző ünnepeinek fényében általában el szoktunk feledkezni nemcsak a nándorfehérvári fényes diadal emlékét őrző s augusztus 6-ra eső egyházi ünnepről, Urunk színváltozásának ünnepéről (amelyről talán legközelebbi számunkban részletesebben is megemlékezünk), hanem a magyar történelem két legszomorúbb emlékű gyásznapjáról, augusztus 15-ról és 29-ről is. Nem igen tudják, hogy 1849 augusztus 13-án tette le Vilá gosnál a verhetetlen, sőt mindig győztes Görgey Artúr vezetésével a szabadságharc 25.000 főnyi ütőképes honvédje 150.000 főnyi cári orosz túlerő parancsnoka előtt a fegyvert. A honvédek, mint ifjabb Fáik Viktor cserkesztiszt egyik tanulmányában rámutatott, a Rüdiger tábornokkal előttük lóháton elléptető Görgeyt még egyszer és utoljára dörgő éljenzéssel köszöntötték, mire a vasidegzetű hadvezér hangos zokogással lelelt. Lova nyakára borúit, úgy siratta el két európai nagyhatalom őrlő malomkövei közt halál ra Toppantott magyar szabadságot. A mohácsi csatavesztés augusztus 29-én régebben volt. mint jól tudjuk, 1 526-ban történt. Akkor is a túlerő győzött a keresztény Európa közömbössége miatt. Az ország színevirága, főpapjai, főurai az ország jövőjének hordozóival, a legifjabb hadakozó nemzedékkel eg'yütt tömegsírokba kerültek, II. Lajos király meg menekülés közben a Csele-patakba fulladt, hetemével együtt, amelyet a megáradt patak vize mosott el, az ország léte, jövője is halálos veszély történelmi hullámaiba sodródott, amelyek még mindig nem simultak el. 1 épjük fel kínzó sebeinket és emlékezzünk múltunk gyásznapjaira is, mert az igazán értékes tanulságok a fájdalom könnycseppjeinek kicsordulása közben érlelődnek. Es gyakran az augusztusi csillaghullás fénye is világít. (if) Az egyetemi könyvtár könyveinek százezrei szóródtak szét. Erősen megrongálódtak az egyetemi épületek fűtő éshűtő berendezései, valamint kísérleti telepei, laboratóriumai is. NIXON NAGYAPA LETT Eisenhower Davidné Nixon Julie augusztus 15-én egészséges leánygyermeknek adott életet. Az újszülött súlya 9 font és 4 uncia volt. A gyermek megszületésekor San Clemente általános jellegű közkórházában jelen volt az apán kívü I Nixon M. Richard volt elnök és felesége, Pat, valamint a volt elnök másik leánya, Coxné Trícia is. A volt elnöknek az újszülött kislány az első unokája, Eisenhower volt elnök özvegyének. Maminak pedig az első dédunokája. JAPÁN ATOMBOMBA? A japán vezetés a második világháború idején atombomba kifejlesztésével bízta meg az ország fizikusait. Hogy Japánnak mégsem készült el a bombája, az nagyrészt a szétszórt erőfeszítéseknek, az anyagi eszközök hiányának tulajdonítható, mert a szándéknak a japán hadvezetés nem volt híján. Hibás lenne azt állítani, azonban hogy az atombomba készítés olyan előrehaladott, gyakorlati szakaszába értek volna, hogy ily módon verseny alakulhatott volna ki az Egyesült Államokkal. Herbert F. York (kaliforniai egyetem) és Charles Weiner (Massachusetts Institute of I echnology) japán források alapján végzett kutatásai a még életben levő és nyilatkozni hajlandó japán magfizikusok kijelentései mellett két forrásműre támaszkodtak: a japán technikai és természettudomány fejlődésének történetét leíró sorozat 1970-ben megjelent 13 kötetére, valamint Tetu Hirosigén ek a japán tudomány háborús célokra való alkalmazásáról 1973-ban kiadott munkájára. A második világháborús japán atomkutatás központi alakja, Josio Nisina professzor, 1951-ben meghalt, semmiféle feljegyzést nem hagyott hátra. Munkatársaival együtt a háború befejezése után mélyen hallgatott a japán atombomba tervéről. Joggal tartott tőle, hogy közreműködésért, mint háborús bűnöst felelősségre vonják. Később, miután a felelősségre vonás veszélye megszűnt, több visszaemlékezés is megjelent, így Nisina professzor közvetlen munkatársainak, Masza T akeucsi professzornak és Bunszabe Arakacu fizikusnak közzétett naplói is kiegészítették az amerikai vizsgálatokat. Századunk harmincas éveinek a végén a japán, tudósok megkezdték kísér leti munkájukat, hogy a néhány évvel korábban a Lanciák és németek által felfedezett atommaghasítást, a láncreakció lehetőségét katonai szempontból is kiaknázzák, azaz atombombát építsenek. Noisina professzor rájött, hogy az uránércből először urán hexaíluoridot kell előállítani, hraellett a professzor felfedezte az U—235-ös iz.otóp előállításának két módját is, a gázdiffúziós és az elektromágneses eljárást. (Az USA a saját bombáihoz a gázdiffúziós eljárás alapján nyerte az U-235-öt.) A gázdiffúziós berendezés 1945 elejére már működőképes volt, ugyanez év áprilisában azonban egy I okió elleni amerikai bombatámadáskor porig égett. Az 1937-beu épített nagy kiclotron a csodával határos módon ép maradt. Lényegében itt tartottak a japán atombomba előállításában, amikor 1945 augusztusában felvillant a két iszonyú robbanás, majd a gombafelhő Hirosima és Nagaszaki lelett és Japán aláírta a kapitulációs okmányokat.