Magyar Újság, 1978 (68. évfolyam, 1-50. szám)
1978-05-04 / 17. szám
'1978. MÄJÜS 4. MAGYAR Ü7SAÖ Tormay Cecil: BUJDOSÓ KÖNYV (Folytatás) Mereven néztem az idegenre. Miért nem tudott erről semmit? Évtizedek óta hirdették, terjesztették ezt. Mit tettek ellene Magyarországon? Akadt-e valaki, aki a nép között járt volna, hogy ellen tmondjon? Akadt-e népkönyvtár, amely a krisztusi gondolatot, a haza és a család jelentőségét, az emberi élet feltételeit ugyanilyen szívós erővel hirdette volna az emberek között? Amazok dolgoztak. Megjelölték a maguk céljait, minden tettükkel, minden szavukkal, minden betűjükkel törtettek uralmuk megvalósítására. A magyarság pedig terv nélkül, tétlenül hagyta múlni az évtizedeket és most elvesztette a fejét, mert bedől alatta a föld. A riadt utitárs pedig csak sebesen olvasott tovább és hirtelen lapozta a kis füzetet. Szerettem volna neki megmondani, hiába siet <—< már elkésett vele. Eiben a pillanatban egy ember állt meg a szakasz ajtaja előtt. Maszatos fekete kezében hegedűt tartott. Alacsony homlokából zsidógöndör fekete haj tört föl. A szeme véres volt. Az egyik orrcimpája hiányzott, mintha valami állat rágta volna ki. Borostás kék álla alá nyomta a hegedűt. A szörnyű lueszes arc mosolyogni kezdett és a hegedűn lassú ritmussal ugrált a vonó. Az ember felsőteste visszataszítóan hajladozott ide-oda a zene szerint. Mozgásától nehéz bűz terjedt szét a szakaszban. A dal és a hegedűse egyek lettek és a vonat zakatolásában felcincogtak az Internacionále hangjai. — Újra eljátszom, ha valaki meg akarná tanulni mondotta, mikor bevégezte és ravaszul, fenyegetően nézett körül. De senki sem felelt. Csak a vörös-emberes úr ugrott fel ijedten a helyéről és buzgón lobogtatott egy húszkoronás bankjegyet a levegőben. A piszkos fekete kéz mohón kapott utána. Már a szomszéd szakaszból hallatszott át a cincogás ...' A zsidócigány tanította az embereket az új melódiára. Aztán sziszegőn megint távolabbról hallatszott a zene. Az Internacionále hegedűse vitte dalát végig a vonaton az undorodó, szótlan emberek között. i—< Ha valaki még akarná tanulni. . . Aszódi... A vonat megállt. Többször hallottam, hogy Budapest után Aszódon lázítottak legnagyobb eredménnyel a kommunisták. Kinéztem az ablakon. Az állami javítóintézet felett nagy vörös zászló nyelvelt a levegőben. Az álló máson is kitűzték a zászlót. Az egyik vagon előtt csoporto sulás támadt. Néhány elkésett futva jött és levette a kalapját. Egy fenntartott hivatalos szakaszból sémi arcú, vörösjelvényes, vastag emberke szállt le. Azelőtt talán tőzsdeügynök lehetett, most: politikai megbízott elvtársnak szól' tótták. Küldöttséggel fogadták és hajlongtak előtte. És < sajátságos csoportban csak kétféle ember volt: vakmer szemtelen és megijedt gyáva. Mások is hozzájuk csatlakoz tak. Valaki mondta, hogy ezek budapesti agitátorok Fegyveres katonákkal jöttek. Propaganda és terror <— . kommunizmus két kormányzási eszköze. A hegedűs embe is közéjük vegyült, ő is agitátor volt. Észrevétlenül mentem el az ünneplők között. Maguk kai voltak elfoglalva, nem törődtek az utasokkal. Messze kinn a pályatesten egy rozoga, kis helyiérdekű vonat füstöl gött. Kállay B éniné és két leánya is arra felé tartott. Utánuk eredtem. Most már ugyanabban a szakaszban ül tünk. Szóltunk is egy-két szót és mentői inkább elmarad! mögöttünk a vörös Aszód, annál szabadabbnak éreztem magamat. Kállay Erzsébet odasúgta, hogy a diadémját rejtegeti magán, Lenke egy nagy régi revolvert vitt a kabátja alatt. Összenéztünk és ellenállhatatlanul nevetnünk kellett. A többi ember is titkolódzni látszott. Sokan értelmetlenül kövérek voltak, szinte kitömötteknek látszottak és kényelmetlenül ültek a helyükön. Mindenki mentett, vitt valamit. Már csak annyi az ember tulajdona, amennyi a kabátja alatt elfér. Éles, tiszta levegő repült be az ablakon. Ázott földek, mély, süppedő rétek rügyező fák, fehér házak, utak, szekerek, ballagó parasztok. Idekinn, mintha semmi se történt volna, minden folytatta a maga életét. És ez az élet az országút sarában tisztábbnak rémlett, mint az a másik a városi aszfaltokon. Már túl jártunk a gyalázatban bukott főváros sík vármegyéjén. Nógrád Iankásai jöttek elénk az esteledő ég alatt. Vörhenyes, kopasz erdők, fehér falvak a Galga mentén. Az állomás mögött urasági kocsi várakozott reánk. A kocsis tisztességadóan köszönt és egészen úgy beszélt, mint azelőtt. Már elszoktam tőle. Az úton szekerek zörögtek. A férfinép öregebbje megemelte a kalapját. Ök még nem tudják, hogy gyűlölniök kell azokat, akik nem bántják őket. Valahol a domb magasában harangoztak. Az egyik házból kiömlött a tornácra a tűzhely fénye. Egy asszony állt a világosságban és lassan, fáradtan keresztet vetett. Ö még nem tudja, hogy az új hatalom hadat üzent az Istennek. Az út hegynek fordult. Finom kavics verődött a kerekek körül. A fák között kapu nyílt és hirtelen világosság ömlött az éjszakába. Tornyos körvonalával ott állt a Kállaykastély a tetőn. Aztán fűtött szobában ültünk együtt. A kert körülállta a házat, az éjszaka körülállta a kertet. És a világ távol volt, valahol messze, túl. Bércéi, Március 27 -én. . .. Napok múltak azóta és mégis emlékezem a reggelre, amelyen itt először felébredtem. Végtelen, tiszta csendek felett úszott az álom. És a csendnek nem volt partja sehol és minden zátony elmaradt. Aztán, valahonnan fentről egy hang esett le, mint egy virág és gyűrűt vert a csendben. A lázadó messze város fenyegető suttogásai, vad bődülései, lihegő gyűlölete és rosszbanjáró éjszakai lépései után, olyan szépség volt a hangban, hogy az ébredés félöntudata elragadtatottan hallgatódzott bennem. A rácsos ablak előtt kis madár ült az ágon. Az emberi poklok szakadékai, a szorongó utcák és viselős, sötét falak helyett egy ág és egy madár. Elfutotta a könny a szememet, hálából, mert van még ilyesmi a világon, A tenyerembe szerettem volna összeszedni minden kicsi hangot, hogy odaadjam nekik, akik rabságban ott maradtak az elkárhozott város kövei között. Milyen más itt az élet. Szinte olyan, mintha vigasztalásul valaki mesélné. Csendes falu. Ide látszik a dombon a harangláb és túlról a templom zsindelyes teteje. Lenn apró házak, kicsi udvarok. Este korán feküsznek. Csak elvétve világos egy-egy ablak. Állatcsengők kolompolnak, egy kutya ugat valahol. És az iszonyat nem lopakodik át az éjszakákon, a gond nem ül a napok küszöbén és ijesztően nem mutogat előre szüntelen. A ma olyan, mint volt a tegnap és a holnapnak sincsen új arca. Olykor olyasmit sejtek, hogy eszméletét vesztétte bennem a kimerült öntudat. Egy üvegfal támadt köztem és a világ között. Még a falu is, mintha túl lenne az üvegfalon és a falon innen csak egy kastély van, úri nagy kert és keskeny, hiábavaló utak, amelyeken zavartalanul jár, ami elmúlt. Fehér padok, melyeket nem a fáradtságnak állítottak oda. Virágágyak, amelyek csak a szépségért vannak és sötét | ibolyák, semmiért, csak hogy elvirítsanak. Odakinn csipkés, fehér kerti kalap bukkan és tűnik a hűvös napfényen. Kállay Benjamin özvegye megyen el az ablakom alatt. Férje, a ferencjózsefi idők legkiválóbb közös pénzügyminisztere, a Monarchia keleti politikájának jó szelleme, Bosznia és Hercegovina kormányzója, tudós és történetíró volt. Az öreg dáma, egykori koronátlan úrnője a kis déli tartományoknak és a maga idejében a bécsi Burg fogadásainak egyik legszebb asszonya. Most a botosispánnal i tervei a tavaszi vetésről, amely, mire megérik, talán már nem lesz az övé. De hát vajon övé-e még a ház, a kert? Minden bizonytalan. Aggódik a leánya és a fia miatt is. Kállay Erzsébet Zita királyné egyetlen magyar udvarhölgye volt. A kommunisták rossz szemmel nérík. Kállay Frigyes pedig József főherceg szárnysegéde és vele ment, mikor a főherceg elhagyta Budapestet. Azóta semmi hír. Istenem, mi lesz velünk? Két leánya ilyenkor szinte lázad. Nem tűrnek meg csiiggedést maguk körül. Szerettem őket hallgatni. Fajom szép életereje beszélt ebben a nagy, erős bízásban. i— És te miért nézel mindig a levegőbe? Kállay Erzsébet vállamra tette.a kezét, i— Ahelyett, hogy itt tépelődöl, írd le, ami fáj és amire gondolsz. — Vannak feljegyzéseim. Mikor megszöktem, unokaöcsémre, a fiatal Ritoók Zsigára bíztam. De hát mire való 'enne, ha folytatnám? Kállay Erzsébet megint csak nógatott. i— írd meg a naplódat, eljön még az a kor, amelyik megérti. Aztán valamelyik estén, mikor egyedül voltam, isméi kezembe vettem a tollat, visszanéztem az elmúlt napokra, sszeszedve a tűnő emlékeket. És azóta könnyebb is, nehebb is minden. Az önmegvallás megenyhülése, de az újra élés kínja is ez a napló, amelyről vajon ki mondhatná eg, bevégzem-e valaha? Felnéztem az írásomról, Kállay Lenke jött az abla- 3 mhoz. Magasan hordta a fejét. Hírt hozott, jó hírt. Erzséet odavetette: Rosszról ne merjen itt senki beszélni. Bethlen István Bécsben vaní Alizé francia megbízott tján a hatalmak segítségét kérte a bolsevizmus ellen. Az itente beavatkozása biztos. Csapatokat küldenek a proleír-diktatúra megfékezésére. Marseillesben harmincezer unciát hajóznak be. Petain tábornok lesz az akció főpaancsnoka... így nem marad. Talpraállunk megint. . . Ök mondták-e, vagy én mondtam? Már ezer éve mondják ezt minálunk és ha a férfiak elfáradnak, mondják az asszonyok. Mondták a tatárjárás után, mondták Mohács után. Mondjuk ma is, pedi g minden összedűlt, mindenünket elrabolták és a világ legboldogtalanabb népe vagyunk. És mi mégis bízunk és hiszünk. Miért? Senki sem tud I elelni. Pedig hányszor éreztem magamban én is ezt a hitet, amely erős ebb a végzetünknél, hányszor láttam másokban, mikor fellobog. Mi ez? A fönnmaradásunk rejtélyes vágya-e? Vagy több ennél, életerőnk nagy előérzete? A csodaszarvas ez! Szent napkelet rohanó látomása, melyet ellenállhatatlanul követ a magyar képzelet. Meotis álmodó ingoványai felett, a regék ősi reggelén jelent meg csillagos agancsával először a fehér szarvas nekünk. Űzőbe vette a két testvér lovas. Az isteni vad igézte őket, csalta, suhanva, csörtetőn gázlókon át maga után. És a csodaszarvas azóta mindég megjelen, ha ingoványok közé tévedünk, felbukkan előttünk, mint száguldó fehér szövétnek és gázlókhoz visz és mindég újra elvezet a jövő felé. így nem marad!. . . Még talpra állunk . .. Előttünk jár a csodaszarvas megint. Március 28-án. Halkan nyílnak a szárnyas fehér ajtók fenn az emeleten a nagy szalonban. A túlsó szobában virágok között aranyvágású könyvek élnek. Az ebédlőben már ég a tűz a zöld cserépkályhában. A vörösernyős lámpa felett sötét és nehéz a mennyezet. Thököly Imre uram parádés ládája nyújtózik az ablakok között. A falon ázsiai tálak, vén kínai tányérok lapulnak. Fekete frakkjában komoly és feszes az inas. Fehér inge világít, fehérkesztyűs keze tartja a tálat. Fénylik a sok ezüstpityke a kis inas zekéjén. Haza gondolok. A falu még ontja, amit a város régen nem ad. És az elmúlt tél, a bezárt boltok, a szűkös asztalok harmónia és diszharmónia. A nagy velencei csillár üvegvirágain, mely Mária Teréziának világított valamikor, remeg a fény. Két régi gyermekpasztell között aranyozott empire faóra ketyeg a falon és ez a ketyegés úgy hangzik, mintha odabenn az órában érett kalászok surlódnának. A kalászokból lassan, lassan hull ki az élet, minden súrlódásnál pillanatok búzaszemek hullanak ki, hull a visszahozhatatlan, elguruló élet. A kép mozdulatlanul áll. Még semmi sem változott. Túlnan pedig, ott messze, emelkedik, a szennyes ár terjed és hömpölyögve jön a vörös főváros felől, kiömlik a földekre, megérinti a falvakat, csapkodja a kunyhók falát. Közeledik és az előszele már kísérteteket hajszol maga előtt, a kísértetek suhannak, szállnak, benéznek az ablakon. Máshol másként van. Kaszák villannak a kastélyok felé. A kifosztott földesurak világgá menekülnek vagy a diktatúra termelő szövetkezetei Kun Béla ispánjai lesznek a saját földjükön. Jön a végzet. De itt a nagy szalonban azért nem változtatnak az életen. Szépen várják, ami jönni fog és hogy kegyelmet vagy halasztást kapjanak a sorstól, nem tagadják meg a múltjukat. Március 29-én. Aszódról kommunisták érkeztek a faluba. Az üvegfal hirtelen végig hasadt. Az agitátorok asztalt vittek ki a községháza udvarára, felmásztak rá és úgy szónokoltak. Mikor a kocsist kérdeztük, lesütötte szemét, mintha szégyellné elmondani és kitérően felelt: —> Holnap is itt maradnak .. . Ezek az emberek dicsekedtek el vele, hogy az aszódi repülőgyár munkásai hatalmukba kerítették a várost és a direktórium letartóztatta a szomszéd Iklad urát, gróf Ráday Gedeont a feleségével. Most tudtuk meg. Mikor Rádayék hírét vették a proletárdiktatúra kikiáltásának, a repülőgyár igazgatójával Budapestre akartak menni. De az aszódi kommunisták megelőzték őket. Elzárták előttük az útsorompókat és Pest várjutnak eszembe. Ha odaadhatnám ezt valakinek. Ha ebből a jóból egy tenyérnyit adhatnék az anyámnak... Egyszerre megint úgy rémlik, egy üvegfal van köztem és a valóság között. Kállay Béniné fehér selyem ruhájában ül az asztalfőn. Kissé hátraszegve tartja a fejét. Az élesen metszett profil felett emelkedik homlokából visszafésült hófehér haja, telt álla a csipkébe merül. Valahogyan XV. Lajos francia király egy képére kell gondolnom. Int és feláll. Ünnepélyes lassú a járása. Az ajtó két szárnya feltárul előtte és mi többiek nyomon követjük. Kinn pedig ott túl, túl az üvegfalon dobolnak a falusi utcán. Elvétve hangzik fel a nagy teraszra egy-egy mondatfoszlány: ... A forradalmi kormányzótanács . .. forradalmi törvényszéket állíttatnak fel. . . Elnökből és két tagból áll.., a vádbiztos ... jegyzőkönyvvezető . . . nincsen képesítéshez kötve ... bármely órában . . . szabad ég alatt is . .. Halálbüntetés ... perorvoslásnak helye nincs ... Azonnal végre kell hajtani .. .” Valahonnan, nem tudom honnan, de egyszerre oda nem tartozó szavak kerülnek a homlokom mögé: Lenin itt. . Senki se mondta és én mégis hallottam ezt a két szót. Az üvegfalon túl pereg a dob. “. . . Aki álhíreket terjeszt.. . forradalmi törvényszék . . . halálbüntetés ... A kikiáltó rekedten kiabálja tovább a rendeleteket: *A forradalmi kormányzótanács eltörölte. . . a magyarországi tanácsköztársaságban nincs többé nemesség, rang és cím ...” Az inas ezüst tálcán hozza a feketekávét: i— Ide parancsolja a kegyelmes grófnő? Mintha fátyolon áti látnám az egészet. Tágas teremben a hajdani idők előkelő élete fantomatikusan folytatódik. Valóság ez, vagy csak egy kép? A hófehér dáma, hátrasze gett fejével, csipkéi között a karosszékben. És errébb két leánya, az egyik, ahogy szép mozdulatával hímzés fölé hajlik és a másik, aki halavány kezével könyvet forgat. A néma zongora ott áll az ablak előtt és benne van minden negye egykori főispánját a feleségével, aki kórházában a háború alatt aszódi sebesülteket ápolt, fegyveresen, vörösen talán ugyanazok a katonák kísérték őt vissza, akiknek a betegágyánál egykor virrasztott. Ráday grófnét a javítóintézetbe zárták. Ráday Gedeont és a gyár igazgatóját falhoz állították. A legénység felsorakozott. Egy hadnagy kérdezte, rendben vannak-e a töltények? Hozzáláttak, készülődtek, végül is nem bántották őket. Csak mulatságból tették, hogy egy kicsit kínlódjanak . . . Ilyesmiről gyakran hall most az ember. Sajátságos jelenség. Új és idegenszerű. Ráday gróf felesége csak akkor tudta meg, hogy a férje él, mikor visszavitték hozzá a zárkába. De azért ebben a csúnyaságban is történt valami, ami szép. Mikor az ikladi nép meghallotta, mi tettek a földesurával, legjobb akarójával, felkerekedett és kaszásán indult, hogy kiszabadítsa őt. Az aszódi direktórium neszét vette i nnék. Mielőtt az ikladiak beérkeztek volna, hirtelen Pestre loloncolta a foglyait. Aztán soká fenyegetődztek a kaszások a piactéren. De nem minden falu Iklad és nem minden földesúr Ráday Gedeon. Más hírek is jönnek. Lopakodva, kerülő úton kastélyokból, városok felől, körös-körül végtelen a bizonytalanság. És megérkeznek az első fővárosi lapok. Eljött hát a hajnal, amelyet hirdettek és ők készítettek elő! Megvonag- Iik az ember keze. Miféle hang! így még nem írtak, soha a mi nyelvünkön: saját szerszámunkkal, a saját nyelvünkön gyilkol bennünket az idegen sajtó. Csúfolódó, becsmérlő hahotával köpi be a múltunkat és gyaláz meg mindent, amiből talán még jövő lehetne. Forradalmuk diadalmámora ordít a papiroson. Világmegváltó teóriákba burkolt közönséges durvaságok, tajtékzó ocsmány gyűlő let. Az ellenforradalom egyetlen lapját, Milotay István hősies Űj Nemzedékét eltörölték. A Budapesti Hírlap -ot megfojtották. Az előfizetőknek a Vörös Újságot küldik. A többi meghagyott lap pedig helyesel, lázit, tapsol és odaadja régi cégérét a bolsevizmusnak, hogy annál könnyebben férkőzzék a tájékozatlan, szédülő vidék leikéhez. így aztán mit sem sejtő emberek megszokott újságjaikból szívják maguk ba a mérget. Összekuszálódnak a fogalmak. Eltévednek még a becsületesek is. A lapok pedig viszik a hírt úgy, amint a bolsevista sajtódirektórium feje, Göndör Krausz Náthán Ferenc előírja. Ha valaha eljönne áz az idő, hogy kérdőre vonnák ezt a Iélekgyilkos, háborúvesztő, nemzetirtó idegen sajtót, amely ujjongott a forradalomnak, Károlyinak, fegyverletételnek, köztársaságnak idegen megszállásnak és ma ujjong Kun Bélának és a bolsevizmusnak, ha eljönne az az idő, hallom a lapok védekezését... I error . . . kényszer . .. De hát miért folytatódnak, miért nem szűnnek meg? Maga a sajtódiktátor nyilatkozik erről. Büszkén kijelenti, hogy az újságírók szabadszervezetének az októberi politikai és a mostani szocialista forradalomnak előkészítésében és megindításában jelentős szerepe volt . Pogány Schwarz és Miklós Neuman Ármin, Kéri Krammer Pál, László Lewy, Purjesz Lajos, Szende Schwarc Pál, Pók Pauker Ödön, Magyar Ungar Lajos, Bíró Blau 5. öom Lajos, Garami Grünfeld, Kunfi Kunstätter, báró Hatvány Deutsch, Göndör Krausz, Fényes László Jászi Jacobovits, Szamuelly Samuel Tibor, Kun Kohn Béla, Gábor Greiner Andor, Adorján Andor: Backenbach Mochem és százan és százan még, mind újságírók voltak, az évtizedes magyar közvélemény munkásai... Borzadás szalad át rajtam. Mégis akaratomon kívülállón újra kezembe veszem az újságot és olvasom a ‘Népszava március 25-iki számában: “A munka megindul ... A rombolás bátorsága, a felrúgás kérlelhetetlensége és az építés törhetetlen elszántsága: a proletárállam megteremtésének, a szocializmus megvalósításának ezek a lelki instrumentumai.’ Vajon milyenek lehetnek az ő testi instrumentumaik, ha többek között a felrúgás a lelkiekhez tartozik? Tovább lapozom az újságot: “L^nin közeli diadalt jósol!” . . . Az orosz vöröshadsereg győzelme a galíciai határnál. Az ellenség menekül. A győzelem minden reménységet felülmúl . . . Angliában az imperialista kormány helyzete megingott. Clemenceaut megbuktatták a magyarországi események... Teljes összeomlás előtt a szerb imperializmus. Bácska, Bánát, Baranya a proletárdiktatúra elvi alapjára helyezkedett. Szerbia a felbomlás tüneteit viseli magán. A proletárság a végső harcra készülődik.” Halommal feküsznek az összegyűlt újságok. Találomra olvasok: “A forradalmi kormányzótanács elhatározta a vöröshadsereg felállítását.” “A hadügyi népbiztosság az imperialista királyok és militarista hadvezérek nevére keresztelt laktanyák nevét megváltoztatja. A kaszárnyákat Lenin, Marx, Dózsa György, Martinovich, Frankel Leó, Liebknecht és Luxemburg Róza laktanyáknak nevezi el. . .” Honvédek helyett vöröshadsereg. Mária Terézia és Ferenc József helyett Luxemburg Róza és Frankel Leó .. . Megakad a tekintetem: “Ausztria elismerte a Magyar Tanácsköztársaságot és akreditálta Kun Béla követeit...” “Két új tanácsköztársaság. — Wienerneustadtban 28-án kikiáltották a tanácsköztársaságot. Chotinban kikiáltották a besszarábiai tanácsköztársaságot. A braunschweigi mun-1 kóstanácsi választásokon győztek a kommunisták.” Olyasmit éreztem, mintha finom csipeszekkel egyenként húzgálnák az idegeimet. Talán hazugság az egész és még sem bírtam tovább elviselni. Futni kezdtem, ki a szobámból, a házból, a kertből. A falusi utcán doboltak: “A Forradalmi Kormányzótanács elrendelte . ..” Visszafordultam. Elég volt! Becsuktam magam mögött az ajtót, hogy ne halljam. Odakinn a füvön a fehér kutya ugrált. Mögötte a gazdája járt. Kállay Lenke valakitől egy bécsi újságot kapott: Clemenceau követelésére Mangin tábornok parancsnoksága alatt egyesült csapatok vonulnak Kun Béla szovjefköztársasága ellen. Balfour is tiltakozni fog. Az angolok ... Az entente rabjai vagyunk, a rabtartótól függ, hogy mi történik a fegyházban . . . Ebben a pillanatban megrez-' zent az ablakok üvegje. Egy távoli tompa mordulás ... — Ágyúszó, — mondottuk egyszerre mind a ketten. — Az Ipoly felől. Messziről. Hát mégis---- Aztán szinte ijedten néztünk egymásra, olyan valószínűtlennek rémlett amit éreztünk. Az ellenségeinktől vártunk szabadulást. Franciaországtól, a Franchet d Esperay-k, a Vyx alezredesek népétől és a kis szomszédoktól, akik hónapok óta marcangolják és rabolják az országunkat. Mi történik körülöttünk? Minek kellett bennünk történni, hogy ennyire jutottunk? És az idegen népek es a későbbi nemzedékek nem fogják ezt megérteni soha. Az emberiség olykor évszázadokra megfeledkezik a zsidó nép terveiről és hatalmáról. Az egyiptomi végzet, Kanaán sorsa, Róma feloszlása, Bizánc vallási villongásai, Spanyolország süllyedése... oly messze van. És messze vannak a nagy zsidóüldözések is, melyek következetesen akkor lobbantak fel, ha a judeai nép túlvakmerően nyújtotta ki a kezét. A feleszmélés bosszúja: az üldözés, mindig rövid ideig tartott. A zsidóság a balsiker után sebesen tűnt vissza a homályba és mákonyport hintett a népek szemébe, hogy nemzedékekre megvakuljanak és ne emlékezzenek. — l'olvtatjuk — TORMAY CECIL EMLÉKBIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A Magyar Újságban folyamatosan megjelent és még megjelenő részletek könyvalakban való lenyomása részben befejeződött. A két kötetes mű első kötetét már karácsony előtt postáztuk a megrendelőknek, a második kötet nyomása folyamatban van, és kb. húsvétra terveztük a megjelentetését. A januárban történt Iábtörés azonban ezt a tervet késlelteti és kb. május második felére készül el a második keiét kötése. Elnézésf kérünk a senkitől sem óhajtott akaddy miatt! A múltban felajánlott előfizetési kedvezmény telát módosul. A két kötet ára a megjelenés után 25 dohár Iez. Ak: május 31-ig befizeti a II. kötet árát, 12.50 helyett 0 dollárt fizet csak. Ha szükséges az első kötet, azt mára rendes áron kaphatja, 12.50-ért. Megrendelem Tormay Cecil: Bujdosó Könyvét. Mellékelem a két kötet árát $25.00 helyett 22.50-et. Mellékelem a II. kötet árát 12.50 helyett 10.00 dollárt Kérem az alábbi címre küldeni a könyvet. Név:........................................................................................................ Utca, ház szám: ..................*........................................................... Város: .................................................................................................. Állam: ...........................................................Zip Code................
