Magyar Újság, 1978 (68. évfolyam, 1-50. szám)
1978-05-04 / 17. szám
HASONLÓKÉPPEN Safire William, a New York I imes munkatársa, rendkívül érdekes, elgondolkoztató cikkben foglalkozott azzal a kérdéssel, amely kétségtelenül minden emberies érzésű emberben felmerült, amikor az NBC négy televíziós adásában a zsidók tömeges legyilkolásáról kapott szörnyűséges képet: hogyan történhetett meg ilyesmi a XX. században, hogyan tűrhette, nézhette tétlenül a világ akkori nemzedéke mindazt, ami Európában végbement? Ahogy Safire megfogalmazta ezt a kérdést: Hol a pokolban volt a világ lobbi része, amikor a világ egy része pokol volt? Szerinte a kérdésre akkor tudunk leghelyesebben választ adni s az előző nemzedék nemtörődömségét megfelelően értékelni, ha azt a kérdést vizsgáljuk meg, hogyan fordít hátat a mostani nemzedék minden borzalmasságnak. Ezzel a szándékkal négy példát hoz fel. Legelőször a szovjet kényszermunkatáborokra hivatkozik, amelyekre vonatkozóan, mint mondja, pontos adatok állnak rendelkezésünkre, mert a CIA ezekről a táborokról nemcsak feljegyzéseket, hanem felvételeket is készített. Ezek az adatok olyan teljesek és pontosak, hogy azokat még a szovjet disszidensek sem ismerik úgy és annyira. Ha ezeket a képeket nyilvánosságra hoznák, a détente szelleme aligha erősödnék, de a világ meggyőződnék arról, hogy mit és miért kell a szovjet rendszernek rejtegetnie. Második példaként Safire Uganda esetét említi, azért az országét, amelynek életfogytiglani elnöke, Idi Amin, Kö zép-Afrika mészárosa legalá bb 1 50.000 törzsbeli ellenzőjét gyilkoltatta le. Af rika többi vezetőjét ez talán kicsit kellemetlenül érinti, de beszélni azok sem mernek róla, még kevésbé sürgetik a segítséget ennek az állapotnak megszüntetéséhez. Ez talán valahogy még menthető. De ugyanakkor az amerikai Page Airways kereskedelmi repülőket ad el Ugandának és közreműködik a pilóták és a repülő kezelőszemélyzet utánpótlásának biztosításában, ilyen formán tehát Amin ere jé nek fo hozásában is. És ennek a társaságnak a rochesteri Wilmot James a feje, aki egyúttal a konggresszusi képviselőház elnökének, O Neill Thomasnak is leghathatósabb támogatója, miután az O Neill választási költségeit biztosító alap növelése hosszú idő óta az ő elnökletével történik. Holtbizonyos, hogy az ország egyik legliberálisabb vezető politikusa sohasem kérdezte még meg Wilmotot, miért teszi lehetővé, hogy a világ legvérengzőbb diktátora hatalmon maradjon. Ki beszél aztán arról, amit frák kommunista utánpótlással támogatott kormánya az iráni sah elnézésével a nem arab fajtájú kurdokkal elkövet? A kurdok gyökeres kiirtása zavartalanul folyik, pedig azok nem is akarnak mást, mini hogy a maguk sajátos műveltségét önkormányzati keretben őrizhessék s ápolhassák. A negyedik példa még az előbbinél is beszédesebb, rneft az a vérfürdő, amelyet Kambodzsa kommunista vezetője, Pol Pót rendezett a Phnom Penhből kiűzött, illetőleg elindított 2 millió ember halálmenetével, méltán vetekszik Hitler Adolf nemzedékének szörnyűséges tettével. Hol vannak azok, akik ilyen feliratú táblák alatt szoktak felvonulásokat rendezni: Legyen vége a gyilkosságoknak ? A távolbalátó ernyőjén nem látható halál ezeket nem érdekli. Az Egyesült Nemzeteknél is egyedül Herzog Chaim, Izrael követe tiltakozott a kambodzsai nemzetgyilkosság ellen, Young Andrew, az Egyesült Államok követe már nem volt hajlandó kockáztatni népszerűségét a barma dik világ előtt; az ország szégyenére csendben ül az emberiség, amíg százezrek pusztulnak el. Éppen ezért ,—■ fejezi be cikkét Safire William r— ne azt kérdezzük, hogyan tűrhette el az előző nemzedék a zsidók millióinak legyilkolását, hanem azt, hogy ez a nemzedék hogyan tud ugyanazon a vonalon csakolyan közömbösen maradni. TERRORISTÁK EGYIPTOMBAN A kairói rendőrség —- az AI Abram című félhivatalos lap közlése szerint 20 személyt tartóztatott le, mivel az a gyanú merült fel ellenük, hogy merényleteket, szabotázsokat és más terrorcselekményeket készítettek elő. A letartóztatottak között nemcsak arabok, hanem európaiak is vannak. A rendőrség a részletekbe menő tájékoztatás elől ugyan elzárkózott, annyit azonban nevek említése nélkül elárult, hogy egy német nő és egy svájci férfi is van a letartóztatottak között. A csoport állítólag' összeköttetésben volt azzal az olasz terrorista csoporttal is, amelyik Vörös Brigád néven ismeretes és Moro Aldo volt olasz miniszterelnököt is elrabolta. UJAB3 MERÉNYLET RÓMÁBAN Április 25-én a Vörös Brigád Rómában újabb merényletet követett el. Két tagja világos nappal nyílt utcán várakozott Méchelli Gerolamo keresztény demokrata politikai vezető lakása előtt s amikor az 54 éves politikus, a Róma városát is magában foglaló Lazio kerületi gyűlés, kisebbségi vezetője kilépett a házból, az egyik pisztolyából tízszer rálőtt. A tíz lövés közül öt Mechelli lábaiba fúródott, sebei azonban orvosi vélemény szerint nem veszélyesek. A két merénylő a lövések leadása után nyugodtan egy közeli gépkocsiba szállt és elhajtott. A gépkocsit hamis számtáblával néhány száz yardnyira megtalálták. Ellopott gépkocsi volt. Névtelen hívő az II Messagero című római napilappal telefonon közölte, hogy a tettesek a Vörös Brigád tagjai, tehát ugyanahhoz a terrorista szervezethez tartoznak, amelyik Moro Aldot — öt rendőr-testőre lelövése után »— március 16-án elhurcolta. HOGYAN? MORO LEVELE Az olaszországi Vörös Brigád április 24-én telefonon értesítette a Vita című római napilapot, hogy a belváros meghatározott helyén levelet talált Moro Aldo volt miniszterelnöktől. Korábban ugyanez az újság már üzenetet kapotl az emberrablóktól, hogy amennyiben a kormány nem teljesíti követelésüket s nem helyezi azonnal szabadlábra I 5 bebörtönzött társukat, Morot “kivégzik . A jelzett helyen megtalált levelet állítólag maga Moro Aldo írta. Moro is a bebörtönzött terroristák elengedését sürgeti; bátor tettet vár a keresztény demokrata párt titkárától, Zaccagni Benignotól s a végén azt kéri, hogy a nyilvánvaló összeférhetetlenségre való tekintettel temetésén se az állam, se a párt hivatalos tényezői részt ne vegyenek. Moro állítólagos levelének ismeretében Andreotti Giulio miniszterelnök három óra hosszat tanácskozott kormányának kulcsminisztereivel, aztán újból megtagadta a Vörös Brigád követelésének teljesítését. Az emberrablók legutóbbi üzenetüket is ugyanazzal az írógéppel írták, mint a korábbiakat. Üzenetük végén most azzal fenyegetőztek, hogy ha követelésüket nem teljesítik, akkor azt az ítéletet, amelyet Moro ellen hoztak, haladéktalanul végrehajtják. VISSZAUTASÍTOTTÁK A BEAVATKOZÁST Vance Cyrus amerikai és Owen Davir brit külügyminiszter azt akarta, hogy a rhodesiai fehérek kezében lévő hatalomnak a többségi feketék részére történő átadás végrehajtásában megegyezést kötött pártok átmeneti kormányzó tanácsa a gerillák vezetőivel is üljön össze. Ezt azért látták szükségesnek, hogy a rhodesiai vitában nemzetközileg is elfogadható megoldás jöhessen létre. Az átadásra hivatott kormányzó tanács a két külügyminiszter óhaját elutasította, mert meggyőződése szerint az ország lakosságának túlnyomó többsége mögötte áll. A gerillákkal való tárgyalás elfogadása helyett arra kérte az, Egyesült Államok és Britannia kormányát, akár választások ellenőrzése útján, akár népszavazás révén vagy erre a célra létesített külön bizottság közbejöttével győződjék meg arról, hogy a nép akarata támogatja a salisburyi megállapodást és annak végrehajtását. Ezzel a rhodesiaiak valójában viszszautasították a külföldről izgató gerillák és az őket diplomáciai úton támogató nagyhatalmak beavatkozását. VASÚTI SZERENCSÉTLENSÉG OLASZORSZÁGBAN A Velence és Róma között közlekedő sebesvonat és egy másik zsúfolt személyvonat valahol Bologna körül egymásba rohant. A súlyos szerencsétlenség okát még nem tudták megállapítani, csak annyi bizonyos, hogy amikor megtörtént, szakadó esővel párosult vihar volt a vid éken. A mentési munkálatok során 39 holttestet ástak ki a romok közül. 90 személyt pedig kórházba szállítottak. VAK HIT Az NBC televízión négy részben bemutatott Holocaust című drámával kapcsolatban a topekai Whshburn egyetem 28 éves joghallgatója, Domitrovic Gerald levelet intézett a manhattani Mercury című laphoz és a Kansas állami egyetem hallgatóinak Collegian című újságjához, amelyben azt állította, hogy a németországi gyűjtőtáborokban meggyilkolt zsidók száma nem volt 6 millió, mint ahogy azt általában hiszik, hanem csak 900.000. Az 5 millió 100 ezer főnyi különbség szerinte a hírközlő szervek és a zsidó szervezetek hangadó (blatant) együttműködésével 30 éven át kifejtett propaganda léggömbje (barrage), lényegileg vak hit eredménye ( a matter of blind faith ). Domitrovic szerint a Holocaust ezen a vak hiten alapszik. A kansasi Manhattanból származó AP-tudósítás most arról számol be, b ogy a magát jobboldali konzervatívnak valló Domitrovicit a 30.000 lakosú város Human Relations Board -ja le akarja mondatni testületi tagságáról, amelyre 1977-ben nevezték ki először s éppen most, április 1 I -én újították meg kinevezését. Domitrovic nem mond le, mert nem tartja tagságával összeférhetetlennek, hogy a közhiedelem "vak hit -ével ellenkező véleményét szabadon nyilvánítsa. MERÉNYLET IZRAELBEN A nyugat-németországi lutheránus egyház önkéntes jelentkezőkből úgynevezett vezeklő missziót szervezett, amelynek tagjai főleg tizen- és huszonéves fiatalok voltak. A 54 fiatal férfi és nő a zsidók húsvéti (passover) ünnepének szünidejében bérelt autóbuszon körutat tettek az országban. Útjuk utolsó előtti állomása Nablus volt, ahol az egyik helyi előkelőség házában tettek látogatást. Amikor a főtéren parkolt autóbuszba újra beszálltak, a nyitott ablakon át bombát dobtak középük. Egy 18 éves lány s egy 19 éves ifjú életét veszítette, sokan megsebesültek. A misszió tagjai öregeket, fogyatékosakat és más tá mogatásra szoruló személyeket ápoltak, segítettek, hogy a második világháború folyamán a zsidóság ellen elkövetett fémet embertelenségeket némileg jóvátegyék. SHEVCHENKO LEMONDOTT Az Egyesült Nemzetek politikai és biztonságügyi osztályának főtitkárhelyettesi rangban lévő vezetője, Shevchenko Arkady, mint tudjuk, a Szovjetunió hazarendelő utasításának nem tett eleget, de magas tisztségéről sem mondott le, menedékjogot sem kért az Egyesült Államoktól. Az egészen szokatlan ügy különös diplomáciai bonyodalmakat kavart fel. Ezek a bonyodalmak most részben enyhültek, mert Shevchenko lemondott az Egyesült Nemzeteknél viselt tisztségéről és közölte az amerikai hatóságokkal, hogy az Egyesült Államok területén óhajt új életet kezdeni. Az amerikai hatóságok elegendő időt adtak a volt szovjet diplomatának, hogy az állampolgárosítási hivatallal a szükséges tennivalókat tüzetesen megbeszélje. A 47 éves orosz diplomata hangsúlyozta, hogy kormányával politikai nézeteltérése támadt és minden más híresztelés, amit róla terjesztettek, alaptalan. (Azt terjesztették róla, hogy erősen iszik, házaséletében is baj volt és kettős kémkedést folytatott.) UTASSZÁLLÍTÓ repülőt lőttek LE AZ OROSZOK Világszerte nagy port vert fel az a hír, amely szerint az oroszok lelőtték azt a dél-koreai utasszállító repülőgépet, amelyik Párizsból az Északi-sarkon át Seoulba igyekezett, de az irányjelző készülékben beállt rendellenesség következtében a Szovjetunió légiterébe tévedt. A repülőgépnek kényszerleszállást kellett végrehajtania, ami egy befagyott tó havas felületén sikerült, innen az utasokat helikoptereken Finnországba vitték. Odaszállították azt a két utast is, akik a repülőgépet ért lövések következtében életüket vesztették, a pilótát és a navigátort azonban az oroszok őrizetbe vették, hogy az eltévedés oka felöl kihallgassák őket. Hosszabb huzavona után az oroszok végre beismerték, hogy az orosz repülő kimondottan moszkvai parancsra lőtt az utasszállító repülőgépre, rnoit Moszkva azt l itte, hogy az utasszállító gépet csak légi felderítés leplezése céljából használták. Azt állítják, hogy több vadászrepülő szólította fel a dél-koreai utasszállító gépet leszállásra és csak akkor tüzeltek arra légből légbe lőhető rakétával, ami kor a pilóta nem engedelmeskedett, sőt választ sem adott. Moszkva elhamarkodott parancsát némileg érthetővé teszi, hogy azon a vidéken tárolják a legtöbb tengeralattjárót, rakétát s egyéb katonai felszerelést.', A dél-koreai repülő másodpilótája az utasokkal teljesen azonos módon csak egyetlen szovjet gépre emlékszik, amely váratlanul tűnt fel az utasszállítóval párhuzamosan, semmiféle jelzést nem adott, mintegy 15 perc után azonban az utasszállító mögé maradt s onnan tüzelt az eltévedt gépre. Az oroszok az utasszállító gép pilótáját és navigátorát az Egyesült Államok és Japán ismételt sürgetése ellenére sem bocsátották szabadon. CIA-ELLENES TÜNTETÉS Az Outside című amerikai folyóirat nemrég arról számolt be, hogy 1965-ben a CIA hegymászókat fogadott fel, mert egy 125 fontos plutónium-erővel működő műszert akart a kínai határ közelében lévő Nande Devi hegytetőn kémkedés céljából élhelyeztetni. A hegymászók a rájuk szakadó hózivatar közben a műszert elveszítették. A cikk alapján Ch anclrapan C.K., az indus parlament kommunista tagja kérdést intézett Desai Morarji miniszterelnökhöz, mi igaz a folyóirat közléséből. Desai válaszában elismerte, hogy az atomerővel működő műszert az akkori indus kormányzat legfőbb vezetőinek hozzájárulásával akarták a hegytetőn elhelyezni, de az a hógörgeteg következtében valóban elveszett. A műszerben elhelyezett atomerő azonban feltételezett kisugárzásával semmiféle kárt sem tudott, vagy tud tenni. Chandrapan kommunista képviselőt Desai miniszterelnök válasza nem nyugtatta meg; országos tüntetéseket sürgetett. Ennek eredményeként április 22-én tüntetők vonullak fel az Egyesült Államok követségi épülete előtt s azt kiabálták, azt követelték, hogy a CIA hagyja el Indiát. FORMÁLIS VÁDEMELÉS Moro Aldo volt olasz miniszterelnök elhurcolásával kapcsolatban a Vörös Bridád hat név szerint ismert tagja és még három szélsőbaloldali egyén ellen fegyveres banda szervezése, ötszörös gyilkosság és Moro Aldo elrablása miatt formális vádat emeltek. A vádlottak közül kát Alunni Corrado, Bianco Enrico, Gall inari Prospero, Marchioni Oriana, Pacci Patrizio és Ronconi Susanna — a rendőrség megállapítása szerint kétségtelenül a Vörös Brigád néven ismert terrorista csoport tagja. A másik három vádlott — Faranda Adriana, Morucci Valerio és Pinna Franco -— a rendőrségi vélemény szerint túlzottan szélsőséges baloldali, de egyikről sem állapítható meg, hogy korábban tagja volt-e, illetőleg hogy mióta tagja a Vörös Brigádnak. HÁROM ÉVE HAGYOTT ITT BENNÜNKET Mind szenty József bíboros, Esztergom érseke, és Magyarország prímása három évvel ezelőtt, 1975 május 6-án hagyott itt bennünket. Előző számunkban már megírtuk, hogy Cleveland magyarsága szombaton délután 5 órakor a Szent Erzsébet, vasárnap délelőtt 10 órakor pedig a Szent Imre római katoh kus magyar egyházközség templomában ünnepi szentmisén emlékezik meg az évfordulóról,'vasárnap déli 12 órakor pedig a Mindszenty-szobrot koszorúzza meg. Lapunk legközelebbi számában korunk legnagyobb magyarjának máriazelli temetésével kapcsolatban idézzük áldott emlékét. HAVAZÁS FRANCIAORSZÁGBAN Április 22-én Franciaország középső és déli részein erős havazás volt, amely több nint két láb magas hótakarót borított a tájra. Az időjárásra vonatkozó feljegyzések szerint 50 év óta ez volt Franciaországban a legrosszabb áprilisi idő. A franciaországi szokatlan havazással egyidőben a Földközi-tengeri Korzika szigetének hegyei is hótakarót kaptak. VÁLASZTÁS BANGLÁDESHBEN Rahman Ziaur elnök, a bangladeshi katonai kormányzat vezetője, az államfői hatalom átvételének első évfordulóján a rádióban és a távolbalátón keresztül közölte, hogy június 3-án elnökválasztás lesz, amelyen mindenki szabadon és nyugodtan nyilváníthatja véleményét. Rahman 1975- Lcn három hónapig tartó véres küzdelem árán került halalomra s a múlt év áprilisa óta tölti be az elnöki széket is. A hadijog alkalmazásának ugyancsak ő a legfőbb irányítója. HUA LÁTOGATÁSA Peki ngi tudósítás szerint Hua Kuo-feng, a kínai kommunista párt feje, aki egyben Kína miniszterelnöke is, május elején hivatalos látogatást tesz Észak-Kpreában. Pekingben úgy tudják, hogy Hua már május elsején részt vesz Észak- i Korea fővárosában, Pvongyangban a szokásos ünnepségeién. Á hír azért érdemel különös figyelmet, mert ÉsZak- 1 Korea kommunista kormánya eddig főleg a Szovjetunió támogatását élvezte. CAROLINE MONACÓI HERCEGNŐ FÉRJHEZ MEGY III. Rainier monacói fejedelem és felesége, Kelly Grace leánya, a 21 éves Caroline hercegnő férjhez megy. Vőlegénye, a 38 éves Junot Philippe francia pénzügyi szakérti - I bér a június 28-ra kitűzött polgári esküvő után június 29-én vezeti oltárhoz. Mind a polgári, mind az egyházi esküvő I szigorúan magánjellegű lesz, egyébként a hagyományos | szokásoknak me gfel élőén folyik le — az egyházi házasság I kötés a római katolikus szertartás szerint, meghívást azonban csak a két család tagjai kapnak. Hír szerint ennek áz az oka, hogy Caroline házassága sem IFI. Rainier fejedelem, sem felesége tetszésével nem találkozik egyrészt a fiatalok nagy korkülönbsége miatt, másrészt azért, mert Junot playboy hírében áll. A fiatalok 1975 decemberében találkoztak, amikor Caroline hercegnő, mint fi párizsi Sorbonne hallgatója, közös ismerőseik fogadásán vett részt. Eljegyzésüket a múlt év augusztus 25-én hozták nyilvánosságra. A vőlegény édesapja Párizs helyettes polgármestere volt, ő maga pénzügyi szakértő; tanácsadó irodája Párizsban és a kanadai Montreálban működik. MICRONESIA A hawaii Hiloban Micronesia képviselői megegyezést kötöttek az Egyesült Államok megbízottjaival a szigetvilág függetlenítésére vonatkozóan. Július 12-én a szigeteken szavazás lesz a micronesiai szövetséges államok (Federated States of Micronesia) alkotmányának elfogadása céljából. Ennek megtörténte után Micronesia független állammá lesz, az Egyesült Államok azonban biztonsági és honvédelmi szempontból teljes fennhatóságot biztosít magának és felelősséget vállal a szigetország önállóságáért. A 8 pontból álló megegyezésben az Egyesült Államok katonai kérdések tekintetében 15 évre vétójogot kötött ki. A szigetország ugyanis különös hadviselési jelentőséggel bír. Amerika a második világháború folyamán foglalta el a japánoktól; 6288 amerikai katona életét áldozta érte, 22.810 pedig megsebesült birtokba vétele közben. A 2125 kis sziget szárazföldi területe talán feleakkora, mint Rhode Islandé, de a Csendes-óceánban mintegy 4000 mérföldnyire terjed szét. Lakosainak száma mindössze 150.000, de ez is több kis nemzetiségi csoportra oszlik és tíz különböző nyelven beszél. Az egyezmény é rtel mében az alkotmánytervezet hatályba lépéséhez Micronesia hat kerülete (Kosrae, Marshall Islands, Palau, Ponape, I ruk és Yap) közül legalább négy kerület többsége szükséges. Két kerületben, a Marshall-szigeteken és Palau szigetén különállásra törekvő mozgalom is működik. Palau-szigetén működik az a Mindszenty bíborosról elnevezett középiskola is, amelyről nemrég közöltünk érdekes cikket. EGYES SZÁM ÁRA: 3C cen* 1978. MÁJUS 4. VOLUME 68. ÉVFOLYAM NO. 17. SZÁM.