Magyar Újság, 1977 (67. évfolyam, 2-49. szám)

1977-09-29 / 36. szám

\ 1977. SZEPTEMBER 29. MAGYAR O’SÄG 5. OLDAL nagy többséggel állást foglaltak Magyarország területi ép­sége mellett és Ritoók Emma javaslatára elhatározták, bogy szerencsétlen országunk érdekében egy tiltakozó memorandu­mot intéznek a világ asszonyaihoz. Károlyi Mihál yné, aki jelen volt, nem zárkózhatott el és azzal a kikötéssel,' <—< hogy férje a memorandum szövegébe bepillantást nyerjen, i—* megígérte, hogy a kormány az előállítási költségeket fedezni fogja és a külföldi terjesztésről gondoskodik. A tagok elfo­gadták az ajánlatot, mert a memorandum sorsára nézve nem láttak benne veszélyt, hiszen a jövendő írás a nemzet igazsága mellett akart küzdeni és előttük őrültségnek lát­szott, hogy ez a kormány intenciója ellen való lehetne. Meg­éljenezték Károlyi Mibálynét és egyhangúlag úgy döntöttek, hogy bár nem tartozom a Club kötelékébe, felkérnek engem, írnám meg a memorandum előszavát. Elfogadtam a megbízást. Hazám érdekéről volt SÍÓ. így hát bárhonnan jött is a felszólítás, vállalkoztam a mun­kára. Ritoók Emma ma visszahozta Károlyi Mihálynétól a memorandum kéziratát. Károlyi átnézte a munkákat és kitö­rölt belőlük mindent, ami a magyarság igazát védte volna külföldön! Hát ezért volt Károlyi Mihál yné ajánlkozása? Csak azért, hogy még ez a szegény kis nemzeti megmoz­dulás is fennakadjon az ő szűrőiken? Be vagyunk zárva és ha kiáltani akarunk, maga a kormány tömi el a szánkat. Szerencsétlenek vagyunk és a hivatalos hatalom lógja le a kezünket, ha segíteni akarunk magunkon. Tedd ezt jól el, mondottam Ritoók Emmának, mialatt az összefirkált memorandumot forgattam >— valami kor ez is dokumentuma lesz a hazaárulásuknak. Különböző írások váltakoztak a szöveg margóján a nagy kihúzások mellett. ,— Jászi is olvasta, Bíró Lajos is .. . Ez,meg itt a Ká­rolyi írása, a nevét is aláfirkantotta. Ekkor láttam először a kezevonását. Lazán hányt be­tűk, összeírt és félbenmaradt szavak, lefelé futó sorok, móri datok közepén indokolatlan nagy betűk és — temérdek he­lyesírási hiba. Olyan volt ez az írás, mint ő maga. . . r— De hát mit tegyünk? kérdezte Ritoók Emma. i—< Hiába dolgoztunk. A kormány csak megváltoztatott (ormá­ban gondoskodik a terjesztésről. Különben megakadályozza, hogy külföldre vigyük. — Majd találok ki valamit, >— feleltem <—> de nem en­gedem meg, hogy a hazaszeretetemet Károlyi Mihályok cen­zúrázzák. <—■ Utasítsátok vissza, —< szólt anyám ,—- inkább sehogy se jelenjék meg, mint így megcsonkítva. Este levelet írtam gróf Dessewffy Emilnek, akinek már beszéltem volt a memorandumról. Kértem, kísértené meg társadalmi úton, vagy a nagyszerűen erősödő Területvédő Liga útján a memorandumot eredeti formájában külföldre juttatni. Ceruzával írtam, hosszasan és egész keserűségem beleömlött a levélbe. Kíméletlen bírálatot mondtam esemé­nyekről és emberekről. Hazaárulónak neveztem Károlyit és társait és a bolsevista világuralom előharcosainák buda­pesti szociáldemokrata vezéreket. Mikor a levelet elküld­tem, megkönnyebbülést éreztem. Aztán egy pillanatra va­lami sajátságos nyugtalanság suhant át rajtam. Ezért a le­vélért becsukhatnának. Bolondság. Hogy kerülne avatatlan kézbe. Tormay Cecil: BUJDOSÓ KÖNYV — Folytatás *— November 17. Milyen hosszú és irgalmatlan tud lenni az éjszaka. Az órák ütnek sorra, sorra a lakásban, az egyik fínpman üt, a másik tétován, az az oszlopos szép öreg pedig rekedten ver és közben zörög a melle. Lenn az utcán, mintha ostorral vág­nának végig .rajta, egy kocsi nyargal, aztán egy magányos lövés pukkan belé a csendbe. A Vas-utcában süthettek el egy fegyvert... és órákhosszat megint hallgat minden. A parketta ropogni kezd, mintha valaki mezítelen lábbal jár na és jönne az ágyam felé, pedig nem mozdul semmi. Há­nyat ütött az óra? Ügy vártam, hogy üssön és mégis el­feledtem megszámlálni. Világot gyújtok. Még fele se múlt el az éjszakának, pedig olyan régen tart már. Valami szót­­lan, boldogtalan, tehetetlen keserűség faragja a lelkemet. Nem akarok gondolkozni. Hiábavaló lenne. És a gondola­tomon kívül állón mégis egyre jön valami és rám hajol, mint egy kísértet. Az elmúlt nap jön vissza a küszöbről, hasztalan csukom be a szemem, hasztalan van sötét, mégis látnom kell. Egész szégyenével, gyávaságával, látom a teg­napi napot. És ők, akik tönkre tesznek, diadalmaskodnak és tapsolva felemelik önmagukat. Éljen a köztársaság! Kificamított lábamba belesajog a fájás. Hirtelenül fel­­rémlik az az ember, aki letaszított a villamosról. Két fülével vitorlázik a feje a levegőn át. Az orra kifröccsen az arca közepéből és a szája nyílik és ordítja : “Élj en a köztársa­ság! A parlament kupolacsarnoka tele volt ilyen szájjal, puha, lompos férfiajkak, fodros női szájak, ezek kiáltották ki Magyarország számára: a köztársaságot. Mi pedig tűr­tük, elviseltük, mi hallgattunk. Ingerült leszek. Ellenőrizhetetlen szavakat mondok magamban, féktelen tiltakozó szavakat. Ez jól esik. Megint ütnek az órák. Csend támad és ez a csend olyan, mintha egy pók szőné végig a lakáson, ki az utcára. Egyre hosz­­szabb 1 esz a csend, olyan hosszú, hogy nem bírom elviselni. Elszakítom ... Ököllel rácsapok a párnámra. Ez sem hasz­nál. Egy kis nyöszörgés hallatszik a szobában, szánalmas, nyomorult kis nyöszörgés. A szívemből jött... Vajon a többiek is így szenvednek-e, mint én? Nem beszéltem erről senkivel és napok óta nem láttam anyámon kívül senkit. Nem tudom, mit gondolnak, az emberek. Egé­szen egyedül viselem azt, ami fáj. Talán azért olyan nehéz. Vigasztalni kezdem magamat. Nem maradhat így. El fog múlni ez is. A forradalom azért lett, mert a zsidóság félt a hazatérő katonák pogromjától. A köztársaság azért lett, mert a forradalom fél az ellenforradalomtól. Tömegnarkózis ma minden. De a narkózis nem tart örökké. Csak az a kér­dés, hogy közben melyik tagját vágják le az elaltatottnak? . Az ablak táján lassankint világos kocka támadt a fal­ban. Eleinte szürke volt a kocka, aztán kék lett, aztán reg­gel lett belőle. És ismét jött egy nap, üres kézzel jött és ki tudja, mit visz el megint. Délután Ritoók Emma nyitott be az ajtón. — Mi történt veled? .— kérdezte, amikor az ágyamhoz jött. r- Egy forradalmi hős’ lelökött a villamosról. <— Honnan tudod, hogy forradalmi hős volt?... e- A füléről .. . és azonkívül vadonatúj egyenruha volt rajta Mióta utólszor találkoztam Ritoók Emmával, hiszé­keny, ősmagyar természete rettentő belső katasztrófán ment ót. Kétségbeesés és lázadás érzett ki minden szavából. Mi­kor évek előtt egy szemesztert a berlini egyetemen hallga­tott, megismerkedett Lukács-Löwinger Györggyel és Balázs- Bauer Bélával. Fiatalsága barátai voltak ők és most ugyan­ezek az emberek csinálták meg hazája ellen az Astória-beli forradalmat. <— Mondták, «— panaszolta Ritoók Emma, hogy még azt se tudtuk magunk elvégezni, még Magyarország függetlenségét is a zsidóknak kellett a magyarok számára mégcsinálniok. Azt feleltem: !— Nem csináltuk, mert felesleges volt: a függetlensé­get ä történelem magától meghozta volna, de Lukács György kijelentette, hogy az emberiség beteg és csak akkor gyó­gyulhat meg, ha egy világforradalóm eltünteti a földről az utolsó gépet, az utolsó könyvet, az utolsó szobrot, az utolsó hegedűt is. Szerinte ennek a forradalomnak el kell mindent söpörnie, hogy ne maradjon mák, csak az ember és a föld, mert az emberiségnek új Iélekre van szüksége, hogy elölről lehessen kezdeni az egészet. — Mondd meg neki a nevemben, hogy egy elöregedett faj b eszél belőle, amelyik érzi vénségét és újra szeretne megszületni. Mi fiatalok vagyunk, mi nem éltük még ki ma­gunkat, számunkra még végtelenek a lehetőségek. Csak egy degenerált fajiság keresheti a megújulást a pusztuláson át. Különben pedig, ha így akarják újra teremteni a múltjától elszakított világot, akkor nem elég, hogy megsemmisítsék az utolsó szobrot, az utolsó könyvet, az utolsó hegedűt, de el kell pusztítaniok az utolsó embert is, aki emlékezik. <— Nem fogom neki jjiegmondani, >—> felelte Ritoók Emma, «— mert nem érintkezem többé vele; Most már nem filozófiáról hanem a magyarságomról van szó. És ez elvá­laszt tőlük. Azért üzented, hogy lelki szükség velem találkoz­nod? <— Valamit tennünk kell. A férfi ak nem tesznek sem­mit. Az asszonyokat kellene szervezni. A hangulat megvan. Öntudatlanul, szinte várják. A Magyar Nők Club jóban is sokan vannak, akik úgy gondolkoznak, mint mi. r— Hát ott is? . . . A Magyar Nők Clubját egy esztendő előtt alapította néhány arisztokrata dáma, Károlyi Mihályné kezdeménye­zésére. Éppen ezért nem léptem be soha. A nyilvánosság nak szánt intellektuális cégér alatt politikai, végcélt sejtet­tem. Igazam volt. Ez a Club azért kellett, hogy a női vá­lasztójog esetére Károlyi Mihálynak a női kultúrtársadalom­­ban már kész tábora legyen. Az utolsó hét eseményei azon­ban feldöntötték a megvalósulást, Károlyit illetőleg deren­geni kezd a világosság. A Club nacionalista asszonyai va Iamelyik gyűlésükön a Károlyi Mihálynét környező radiká Iis, feminista és szocialista zsidó asszonyokkal szemben Tájnak a gondolatok. Ki akarnám őket tépni, hogy egy percre megpihenjek. De nem lehet. Ügy kapaszkodnak a gondolataim, hogy velük szakadna az agyvelőm egy da­rabja is. Rettenetesek ezek a tétlen napok a betegágyban és a hosszú álmatlan éjszakák. Olykor azt hiszem, hogy csak azért nem őrülnek itt meg az emberek, mert már őrültek agyunk mindannyian. i November 19. November 18. Ma éjjel megrázkódott ennek a megjelölt városnak a földje/Mackensen automobil-osztagai vonultak át Budapes­ten. Megállás nélkül mentek sötéten, mennydörögve, elárul­va, megcsalódva, mentek a téli éjszakába . . . Lilla mondta, el, a sógornőm, — aki látta ezt a tragikus vonulást. Nagy ponyvák takarták a dübörgő gépéket. Csak fényszóró lám­páik árulták el, hogy élnek. Ember nem látszott rajtuk. Mint a háború kísértetei vonultak a messze csataterekről. Órák teltek, csak egyszer akadt meg a mozgásuk. Az egyik autó megállt egy pillanatra, egy ember mászott ki a ponyvatakaró alól, kis ládát szedett le, intett, és azután el­tűnt a sötétben. Magyar katona lehetett, akit magukkal hoz­tak, ki tudja honnan. És a magányos kéz intése volt az egyetlen búcsú, amelyet a német bajtárs Magyarország fő­városában kapott. Üjra indult a nagy szürke kísértet és mö­götte a többi. .. Gondolatban utánuk néztünk mi, mint elmerülő de­reglyén a hajótöröttek, mikor a mentő gőzös a szemhatáron segítség nélkül eltűnik. így történt. . . elmentek és nyomukban jönnek egyre jönnek azok, akiket nem állít meg többé senki.. . Pedig a budapesti Les honvédek megérkeztek teljes felszerelésükkel, a debreceniek, a pécsi honvédek is jönnek. Hazaérkeztek Al­bániából a székesfehérváriak, özönlenek katonáink Ukrajná­ból, a francia harcterekről, Itáliából. Innsbruckon át egy hét alatt több mint fél millió magyar katona tódult haza. Le­szerelnek, elfoszlanak, nincsenek. Az ojtozí szorosnál ezalatt tizenhat emberből álló román járőr lépte át a magyar határt. Körülnéztek, visszaintettek és mögöttük óvatosan bevonult egy zászlóalj. Felfegyverzik és besorozzák az erdélyi oláho­kat és a föld számunkra elveszett. Az elmúlt héten egy kis csapat, néhány szerb katona, belóvagolt Mohácsra. i Mohács . .. Egykor az óriási ozmán hadak előtt, ki­rályával és érsekeivel a magyar nemzet vérzett el azon a mezőn. Magyar vértől piroslott a Cselepatak, magyar halál­tól sápadt el a föld a szemhatárig. Most maroknyi szerb lovas léptet a gyászos, nagyszerű sír felett és tipor bele a királyi halottaságyba. Békésen védtelen a mező, zöld a víz, a fűbe m nem fekszik halott. És ma mégis nagyobb temetője Mohács Magyarországnak, mint volt a nagy halál napján, mert ma nincs többé, aki meghaljon érte. Mint egy agyrémes álom, úgy hat ez. Odalenn a kis szerb csapat parancsnoka azt mondja: Hét éve vagyok együtt a katonáimmal és mikor most keresztülmasirozva Szer­bián, a saját házuk mellett vonultak el, egyik se ment be a házába, mert parancs tiltotta, hanem jött előre... A szerb hadsereg 1912 óta van háborúban és mégis elvonul az ott­hona, kis földje, asszonya,' gyereke előtt, vonul tovább és nem áll meg. Ök jönnek, ők, akik hódítani indulnak és a mieink nem védik többé azt, ami sajátjuk. Hogy gyűlölhetik az országunkat, a fajunkat azok, akik bennünket ide süllyesz­tettek. Micsoda rettentő méreggel dolgoztak. Hazugságok narkózisával járványt oltottak belénk, pestis van itt a lel keidben. Kinn hull a hó. Fehérek a tetők és világítanak a puha szürke égben. A szobákban takarékosan ég a tűz. A szerbek megszállták a pécsi szénbányákat, a románok Petrozsényt. Nincs többé szene Magyarországnak. És a csehek feltar­tóztatják a német^szállítmányokat. A gázkályhában kicsiny a láng, nem füt többé. Egy új rendelet lecsökkenti a villany­­használatot is,” ki kell csavarni a csillárokból a körtéket. Csak egyetlen egy villanykörte éghet a szobában és félrefaragósan világít a magasból. Sántítva ballagtam át anyámhoz. A fer­de világítás sötét üregeket hagyott a szegletekben és kiet­lenné, szomorúvá tette a lakást. Az asztal is, mintha megváltozott volna az ebédlőben. Még ott állnak az ezüsttartóban a hűvösvölgyi fenyőágak, de virág nincs többé az asztalon. Olyan drága lesz minden, A fogások is egyre csökennek, hanem azért úgy teszek, mint­ha nem venném észre. Anyám se szól. Sohase beszélünk ilyesmiről, pedig hogy megváltozott az életünk. Mindenik nap eltöröl valamit a megszokottból. Ami azelőtt magától értetődő volt, az most ünneppé lesz. A háború hosszú évei alatt amúgy se volt már semmi az, aminek tulajdonképpen lennie kellett volna. A kávé nem volt kávé, a tea, a rum, a c ukor, még a kenyér sem. Megszoktuk a pótanyagokat, most •ezek is kifogynak. A boltokban tátongnak a polcok és új áru nem érkezik. Aki teheti, vásárol és halmoz. Németor­szág és Ausztria se szállít már ipari cikkeket. Az abroncs egyre szűkül és egyre szegényebbek leszünk. Az utca túlsó oldalán világos a szemközti ablak, pedig már későre jár az idő. Amint átnézek, látom, hogy odaát egy férfi ruhák közt válogat. Felemel egy kabátot, a lámpa felé tartja, aztán félreteszi, megint előveszi, utóbb egy mel­lényt nézegett és holmi fehérneműt. Aztán bejön az asszony, tanácskozva beszélnek. Egy felöltőt az asztalra dobnak. A lobbi holmit eldugják az ágyba a derékaljak alá. Cipők között is válogatnak. Egy pár cipőt a felöltő mellé tesz az asszony. A többit a szekrénybe a könyvek mögé rejtik. És így válogatnak. így rejtegetnek ma minden lakásban, végig az országban. A népkormány rendeletet adott ki. A leszerelő katona­ság ruhaszükségleteiről rekvirálás útján akar gondoskodni. Bizalmiférfiakkal fogja, térítés nélkül, a ruhákat, fehérne­műt és cipőket a lakásokban átvenni. Aki készletét elrejti, annak egy rend ruhán felül elkobozza készletét a hatóság és 2000 korona pénzbüntetéssel vagy hat hónapig terjedő fogházbüntetéssel sújtja. Sajátságosán hat ez a rendelet. Azokat tárna dja leg­jobban, akiket a háború drágasága, a lánckereskedelem főj - togatása amúgy is leginkább meggyötört: a középosztályt, melynek szegény, megkopott és elnyűtt ruházata volt az egyetlen, amivel ideig-óráig még fenntartotta, legalább kül­sejében, lefokozott kutúrigényet és átalakításokkal, öltöztetni tudta felnövekvő gyermekeit. De túl ezen is nyilatkozik va­lami új és idegenszerű ebben a rendeletben: Az államha­talom az egyén tulajdona felett, térítés nélkül, rendelkezni kezd. Jogot vesz, hogy átkutassa az otthonokat. Egy kis rés támad a magánlakás és magántulajdon érintetlenségén. A Rókus-kórház tájékáról most egyszerre lövések dör­dültek bele az éjszakába. A túlsó oldalon, a megvilágított szobában felkapta fejét az asszony. Ekkor vehette észre, hogy elfeledte leeresz­teni az ablakredőnyt. Ijedten futott oda és elfüggönyözte, miként lopnak ők tulajdon lakásukban, maguk számára, sa­ját szegény kis ruhatárukból. Mialatt néztem őket/ elcsodálkoztam önmagam felett. Bensőmben azoknak az embereknek adtam igazat, akik a rendelet kijátszásán fáradoztak. Pedig a becsületről nem változtak meg a fogalmaim ,—• a törvény becsülete változott. Még b árom bét előtt oltalom volt a törvény, ma már táma­dást jelent és mi üldözött emberek, csak védekezünk, mikor összefogunk ellene. Odale nn az utcákon lépések hangzottak: járt valaki. Kapuzárás után olyan ritkán esett ez meg, bogy észrevet­tem. A lépés sietve, bizonytalanul kopogott. Hallgatództam egy pillanatig: nem töri rosszban a fejét, aki odalenn jár! Csak aki lassan, biztpsan megy manapság éjnek idején, csak az jelent veszedelmet. Sok «mindent megtanultunk. Azt is, amit a lépések mondanak az utca kövezetén. November 20. Ködön át vezetnek a mi útjaink és nem látja a végüket senki sem. Valamikor visszanézve, talán majd egyszerű és világos lesz az, ami nekünk, akik átéljük, gonoszul rejtélyes és megfoghatatlan. A történések hirtelen jönnek, kuszán torlódnak: eltakarják az eredetüket. A józan ész itt nem segü. Mintha őrültek komponálnák a, sorsunkat. Csak pilla­natnyi világosságaink vannak, döbbent sejtések, kicsiny lám­pák, melyeket minduntalan elolt kezünkben a vihar. Ha látunk is egy pillanatra, sötét lesz, mielőtt eligazodhatnánk és a sötétből úgy mellbe lök a végzet, hogy megszédülünk bele és elveszítjük az irányt. Semmi se segít. Minden új és idegen. Ilyen jelenben nem útmutató többé a múlt. A halált nem lehet megtanulni. Magyarország pedig haláltusáját vívja orgyilkosok keze alatt. Váratlanul fellobbant ma a lámpám lángja. Olyan hírt hallottam, amelytől a fájdalomig kitágul a szem, a szív megbotlik az ember mellében és nincsen többé szó. Ismerős lépések mentek át a szalonon, anyám szobája leié. Géza testvérem volt. Utánuk iramodtam a lépéseknek, valami nyugtalan hallanivágyássah Ö talán hoz egy hírt, amiben reménység van; olyan kedvesen értett ehhez már a háború alatt is, ahányszor eljött anyánkhoz, mindig fel­derült a sötétség. Most gömyedten ült a zöld karosszékben és lázadó düh látszott az arcán. * Mind csirkefogók ezek és gonosztevők. Julier ezre­destől hallottam . . . Irtózatosan megcsalják az országot. A vesztünkbe visznek. >-* Öklével ütött az asztalra. ^ Tudod-e. hogy a belgrádi fegyverszüneti szerződés felesleges volt? A közös hadvezetőség megkötötte számunkra is november 4-én a fegyverszünetet Diazzal, aki az entente összes haderejé­nek megbízottja volt. Az a szerződés pedig érintetlenül hagy­ja Magyarország egész területét. Ezen az alapon a demar­kációs vonalak az országhatárok lennének. Nem léphetne ellenséges megszálló a földünkre. És november 6-án Ká­rolyi Mihály mégis kinyitotta a zsilipet Belgrádban. Egy pillanatig zsibbadt csend volt a szobában. Oly roppant és iszonyú volt, amit hallottam, hogy bár Károlyiról és táboráról mindent feltételeztem,, ez mégis túlhaladta a képzeletemet. I—* I alán nem tudták, talán nem tudta Károlyi, mi van a Diaz-féle fegyverszünetben?- De tudták, hiszen Károlyi zsebében volt, mielőtt Belgrádba ment, ,—■ mondotta testvérem a hatalomért tették. Azért a kétes dicsőségért, hogy áz ő nevükhöz fűződ­jék a bére. Franchet d Esperay nem értette, hogy miért jön­nek. Aztán rájuk húzta a lepedőt: ha akarjátok, hát itt van. Köröskörül mintha nagy, fulladt zuhanásokkal össze­dőlt volna az is, ami még lábon állt, és a súlya mind reánk hullott és eltemetett a romjaival. Oly an furcsa volt, hogy a lámpa még ott áll, ahol az előbb állt, a szé kék is, a dívány, a szekrény . . . Egyszerre láttam anyám két kezét, amint a térdén görcsösen egymásba szorult. Aztán hallottam a hangját és ez olyan volt, mintha romok alól, végtelen lájdalmak alól küzdötte volna fel magát: py Ha egy öreg asszonynak az átka megfogan, akkor elátkozom őket! November 21. Az újságok ma Károlyi kormányának panaszkodásával vannak tele. A kormány tiltakozó táviratokat küld az en­­tente-hatalmakhoz, a csehekhez, oláhokhoz. Hivatkozik a szövetséges hadseregekkel kötött fegyverszünetre, Wilson elveire, a világmegváltó pacifizmusra. Igazságot, segítséget, élelmet és szenet kér. És Károlyi azzal fenyegetőclzik, hogy ha az entente nem akarja, hogy itt zöld káderek alakul­janak r— a vörösekről nem beszél, mert ezeket már megala­kította r— ba az entente nem akarja, hogy fosztogatás, gyúj­togatás és rablás borítsa lángba Európa ezt a részét, akkor itt a tizenkettedik óra’/. ... Az entente azonban már tudja, hogy KárolyTural­­ma ezt a lángbaborítóst elvégezte. És nem felel. De lelel Kramarz, a csehek nevében, akivél Károlyi a háború alatt hazája érdekei ellen összeesküdött. A cselt hazafi fenhéjá­­zóan, szinte úgy kiált le hozzánk, mintha csúfolódnék: . . . Az entente-államok elismerték, hogy a tótoklakta terü­letek a cseh szlovák államnak egy részét alkotják, nem pedig a magyar állam alkotórészét. A magyar kormány tehát fegyverszünetet nem köthet tót részekre vonatkozólag is, mert ezek időközben a cseh szlovák állam részeiül ismertet­tek el. így kiált le Kramarz. És felel az oláh király is, aki had­seregéhez szól: >— Katonák! A rég várt óra elérkezett. A szövetségesek átlépték a Dunát, és ez az óra int, hogy oldalukon fegyvert fogjunk .. . Bukovinai és erdélyi testvéreink hívnak át utolsó harcra. A győzelem a mienk. Ezért előre! Isten vélünk van. A belgrádi fegyverszünettől vérszemet kapott minden ellenségünk. A szerbek előtt Károlyi kormánya maga nyitott ajtót, a többiek belökik a saját kezükkel az ajtókat és lángoló gyűlölettel jönnek, csak egyre jönnek. KÖNYV ELŐJEGYZÉS TORMAY CECIL; BUJDOSÓ KÖNYV Q Jormay Cecil: Bujdosó könyv című könyvét két kötetben, vászonkötésben. A két kötet (kötetenként 300 oldalon felül) bolti 25 dollár lesz vászonkötésben. Azoknak, akik a könyvet elő­­'egyzik és az árát beküldik. 20% kedvezményt nyújtunk és a postadíjat sem számítjuk fel. v Az előjegyzési ár összegét 25 dollár helyett $20.00-t ■mellékelem. Kérjük, támogassa ezt a könyvkiadásunkat. A legszebb karácsonyi ajándék lesz! Folytatjuk KENTBEN ÉPÜL A TORNATEREM A fellebbviteli bíróság döntése hosszabb huzavona után végre lehetővé tette, hogy a kenti állami egyetem új torna­termének építkezése megindulhasson. A bulldózerek rendőri kísérettel vonultak az építkezés bekerített színhelyére. A tüntetők közül kettő a vájt gödörbe temettette magát, később azonban a May 4 Coalition tagjainak eltávolítása után a munkálatok egyes fák átültetését követően megindultak. A két eltemetett tüntető Gordon E. Karen Cleve­land Heightsből és Cochrane Julia Kentből való leány volt. Mindkettő egy-egy fának ásott gödörbe állt, ahol társai be­­löldelték. Kiemelésük és eltávolításuk megakadályozását a tüntetők már meg sem kísérelték. AZ ORVOS MONDJA (LEI.) Az olvasó kérdi a doktort, vajon élhet-e valaki cukor nélkül? Ö allergikus alkohollal és alkoholtartalmú italokkal szemben. Nem fogyaszt cukrot, csak étkezéskor némi cukortartalmú ételt. Ha étkezési idők közben édessé­get fogyaszt, elrontja a gyomrát és fejfájása lesz. Anyja azt mondja, hogy szükség van cukorra energia céljából. Az orvos mondja, hogy egyáltalában nincs szükség cukorra, még étkezéskof sem. Ellenben szükség van némi cardohydratra az egészséges, balancirozott diétában, amit Iriss gyümölcsből, zöldségekből és cerealból, kenyérből nyer­het. Mindenkinek szüksége van legalább 50 gramm carbo­­hydratra naponta, a szükségelt vitaminokon és mineráliákon elül. A tejből is nyerhetünk carbohydrátot. SS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents