Magyar Újság, 1977 (67. évfolyam, 2-49. szám)

1977-06-23 / 24. szám

1977. Június 23: MAGYAR ÜTSÄG 5, Ö1JDAI3 mályosalc az ablakok. Azóta, hogy ott voltam, sokat szenvedett a kis balkáni rezidencia. Mackensen és Kövess katonái jártak győzelem­ben a romok között. Most koldulva jár ott Károlyi és Jászi, a munkás- és katonatanács kiküldötteivel. Miért mentek oda? Miért éppen oda? A villamos ke­rekei zakatolva ismételték tovább, miért, de hát miért? A hivatalos híradás szerint a francia tábornok fen­­héjázó volt és kíméletlen. Átvette Károlyi memorandumát, hátat fordított és becsapta maga mögött az ajtót... Felderengő, piszkos világosság az a memorandum, mely elpanaszolja, hogy Károlyi kormánya hivatalba lépé­sének első huszonnégy órájában felajánlotta az entente-ha­­talmaknak az azonnali fegyverle tételt, de ajánlatát a közös Armee-Oberkommando nem továbbította. Elzárta Magyar­­országot a hatalmakkal való érintkezéstől, szétszakította a telefonvonalakat. És Weber tábornokot bízta meg, hogy Diazzal, az olasz hadak főparancsnokával a régi Monarchia nevében tárgyaljon. Károlyi memoranduma tilta kozik ez el­len, mert szerinte: a független Magyarország nevében sen­ki más nincs jogosítva tárgyalni, mint a magyar nép köve­tei . — Ez az oka mai megjelenésünknek mondja vég­szavában a szégyenletes emlékirat. Tehát senki se küldte, senki se hívta azokat, akik a magyar nép követeinek merték nevezni magukat. A kártyás Károlyi Mihály kártyázik Belgrádban. Bűnös játékot játszik. A maga hasznára csal, az országnak veszít. (Folytatjuk.) KÖNYV ELŐJEGYZÉS TORMAY CECIL: BUJDOSÓ KÖNYV című könyvét két kötetben, vászonkölésben. A két kötet (kötetenként 300 oldalon felül) bolti 25 dollár lesz vászonkötésben. Azoknak, akik a könyvet elő­­tegyzik és az árát beküldik, 20% kedvezményt nyújtunk és a postadíjat sem számítjuk fel. Kérjük, támogassa ezt a könyvkiadásunkat. A legszebb karácsonyi ajándék lesz! Az előjegyzési ár összegét 25 dollár helyett $20.00-t mellékelem. (3 Jormay Cecil: Bujdosó könyv MEN WOMEN WORK OVERSEAS Australia — Europe — Japan The South Pacific — Far East South America — Central America OVER 100 COUNTRIES ALL OCUPATIONS skilled - unskilled - U.S. Government — Private Corporations and Organiza­tions. Construction >-< Engineering Sales — Transporta­tion I—I 7 eaching <—< Oil Refining <—* Medical —< Ac­counting ,—■ Manufacturing ,—- Secretarial —» Aircraft, etc., etc., $800.00 to $5,000.00 per month. In most jobs overseas you will receive FREE TRANSPORTATION, HIGHER SALARIES and WAGES, TRAVEL PAY, GENEROUS VACA­TION and BONUS, FREE MEDICAL CARE, FREE MEALS and HOUSING, more ADVANCE MENT OPPORTUNITIES. NO U.S. INCOME TAX under the Government For­eign Resident Rule (civil service excluded). 7o allow anyone the opportunity to explore overseas employment we have published a complete set of OVERSEAS EMPLOYMENT GUIDES. Our OVERSEAS EMPLOYMENT GUIDES contain the foil owing information . . . •List of CURRENT OVERSEAS JOB OPPOR-7 UNITIES with a special section on overseas con­struction projects, executive positions and teaching op­portunities. *How, Where and Whom to apply for the job of your choice OVERSEAS! •FIRMS and ORGANIZATIONS employing all types of Personnel in nearly every part of the Free Wbrld. "Firms and organizations engaged in OVERSEAS CONSTRUCTION PROJECTS, MANUFAC­TURING MINNING, OIL REFINNING, EN­GINEERING, SALES, SERVICES, TEACHING. SECRE7 ARIAL. AIRCRAFT, ETC.! •COMPANIES and GOVERNMENT AGENCIES employing personnel in nearly every occupation, from the unskilled laborer to the college trained profes­sional! •Flow arid Where to apply for OVERSEAS GOV­ERNMENT JOBS! "Employment on U.S. Government ships MER­CFIANT MARINES”! "Directory of U.S. Business operating in AUSTRAL IA that employ Americans. •List of U.S. DEFENSE CONTRACTORS with operations OVERSEAS THAT EMPLOY Amer­icans! •Information about TEMPORARY and SUMMER JOBS OVERSEAS! •Plus several EMPLOYMENT APPLICATION FORMS that you may send directly to the COM­PANIES or ORGANIZATIONS that interest you the most! MAIL OUR ORDER FORM TODAY!! The Job You Want May Be Waiting For You Right Now!! ORDER FORM MAIL TO: Overseas Employment Guides 1727 SCOTT ROAD, SUITE C BURBANK, CA. 91504 I am enclosing $10.00 cash, check or money order. Please send me your complete set of OVERSEAS EMPLOYMENT GUIDES immediately. ADDRESS -------l-------------------------------------------------------­NAME ----------------------------------------------------------------------­CITY____________________- STATE-----------ZIP—— 30 DAY MONEY BACK GUARANTEE If you are dissatisfied with our Overseas Employment Guides, for any reason, simply return our Guides to us within 50 days and your $10.00 will be refunded to you immediately. NO QUESTIONS ASKED. Felhők nyargaltak a Duna felett. A szél befütyült a kéményekbe. A budai utcák ásítva dideregtek a házak között. A hűvösvölgyi villamos jóformán néptelen volt. Odakinnről régen beköltözött mindenki és árván álltak a házak. Az erdőből fejszecsapások reccsentek ki. Az út mentén fát loptak, vacogó városi emberek. Leron­gyolódott hivatalnokok, tanítók, asszonyok szedtek rozsét az avarban. A hegyekben időnkint lövések dördültek. Az el­­széledő katonaság ezrei magukkal vitték a fegyvert és most szabadon vadásznak szerteszét az országban. Vadorzóktól népesek az erdők. Vérnyomok látszanak. Dög rothad. Ma­gyarország híres vadállománya kipusztul nemsokára. A villánkhoz értem. Körüljártam a magára hagyott házat. Még nem törtek be. Az utakon ostort csavart a szél az őszi levélből. Száraz csörgés hallatszott mindenütt és a csupasz Iák gallyai összeverődtek a mozgó levegőben. Egy öreg asszony haladt lefelé az úton, vékony selyemszoknyá­ját fújta a szél. Valamikor jobb időket élhetett, most rozsét vitt a hátán: <—> Nem kapni fát odabenn. Mi lesz, e télen? Megfa­gyunk . .. Vissza jövet újságot vettem a villamos ablakából. Sok kéz nyúlt ki az ablakon. Szemben egy fiatal tiszthelyettes is vett magának lapot. A letépett rangjelzés látszott a gal­lérján. A jóérzésű tisztek most már nem viselik az egyen­ruhát. Szinte szégyen lett belőle, csak az hordja még, akinek nincs más egyebe. És ez olyannak látszott. Különben csupán a háború egykori bujkálói, szökött katonák és nemkatonák járnak uniformisban. Olvasni kezdtem a déli lapot. Belgrad . .. FJtűnl körülöttem minden. És az újság nyomtatott betűin túl előjött messze emlékezetemből o szerb város. Újra láttam a délvidéki Duna hömpölygését, a hajó­állomást, a fellegvárat, Hunyadi egykori dacos magyar erőd­jét; a konakot, a fák között és túl a városon a kis kolostort, melyben olajfestékkel mázolt hajópadló alatt jeltetlenü! fek­szik összekaszabolva az utolsó Obrenovics, a megcsonkított szerb asszony, Drága királyné mellett. Aztán a Topcsider kertje jutott eszembe és egy keleties piszkos kioszk, amely előtt szerb cigányok hegedültek és énekeltek hozzá. Ra­gyogó oroszos egyenruhában kis asztaloknál tisztek uzson­náztak. Fokhagymát ettek kenyérrel. Egyik-másiknak érdem­rend volt a mellén. Egy szerb ember nagyon büszkén ma­gyarázta, hogy ezt a kitüntetést csak azok viselhetik, akik részesei voltak Obrenovits Sándor meggyilkolásának . .. Rosszul kövezett utcákon állatcsordák ügettek. Trágya, piszok, poloskák, ételhulladékok és legyek, kékfényű, nagy legyek. A Skupstina . . . Mialatt ott jártam, a magyar Or­szágházra kellett gondolnom. A két épület a két nép múlt­jának és kultúrájának a vallomása. A mienk egy gótikus kővirágzás, mely oda ereszti le gyökereit a Duna medrébe, ! ahol zsongó fejedelmi ágyban első honfo glal ó ősünk, az az Attila alussza ezerötszáz esztendős nagy álmát, akinek adót fizetett Róma és Bizánc. A szerb parlament, mikoriban lát­tam, istállószerű pajta volt. Padok álltak benne és vörös­fehér- kék zászlószövetek kapaszkodtak a falon. Levegője birkaszagú és fokhagymabűzös volt, légypiszoktól voltak ho­marhaszállító kocsiból. Szép, előkelő vágású, ősz feje ide­­oda íóbálódott, amint vitték. És az arca olyan volt, mint a viasz. Honnan jönnek? Már senki sem kérdi. ,—■ Minden nünnen, köröskörül! ... És a szálló dákba, fűtetlen szükség­­lakásokba, hideg iskolatermekbe zsúfolódnak a menekültek. A pályaudvarokon pedig poggyászhegyek nőnek a szabad peronokon. Egymásra dobált rettentő halmok, családok, em­berek megmaradt vagyona. Abioszba kötött batyuk, ruhás­kosarak, teletömöt gyerekkocsik, angol bőröndök, tyúkólak, kofferek, tarisznyák. Szédülés fogja el az embert és a siral­mas hegyek nőnek óráról-órára, vad rendetlenségben ... A bejárat felől megint oroszok jöttek. A mi katonáink puskatussa! tuszkolták az embereket. — Előre ruszki! . . . Nehéz állati bűz kavarodott mögöttük. A halomra hányt ládák körül kétségbeesett férfiak tolongtak. Egy ököl - nyi fiú nagy, régi bőrtáskát vonszolt. Egy feltört koffer előtt öreg dáma térdelt a piszokban. Cobolyprémes bársonykabát volt rajta és egy paraszti kendővel volt bekötve a feje, úgy ahogy hirtelen menekülhetett. Hangosan sírt és tördelte két sovány kezét. Mindenét ellopták az úton. Senki se figyelt rá. Gyerekek sikítoztak és nem tudták megmondani, hon­nan jöttek. Az anyjukat keresték, elvesztették menekülés közben. Az egyik vagonban agyonnyomtak egy kis leányt a zsúfoltságban. Holtan vitték katonák egy hordágyon. A túl só oldalról, a síneken át, egy asszony jött futva: furcsán ugrott és a haja lobogott őrült szeme előtt. Felsikított. Még nem ért oda, de látta és mégis tudta: Az övé volt, az övé .. . Ezalatt a fal mellett ólálkodó lengyel zsidók alkudoz­tak . . . Rávetették magukat a hazatérő frontkaton.ákra, olasz pénzt vásároltak tőlük. A kijáratnál fegyveres tengerészek lármáztak és elszedték a bátyus parastasszonyoktól a tojást meg a zsírt. Vörös karszalagos agitátorok, a katonatanács emberei, lázító cédulákat osztogattak, az egyik beszédet mondott. A katonák körülállták, figyeltek is, nevettek is, a fejüket vakarták és mire odébb mentek, már nem tiszteleg­tek a feljebbvalóiknak. Egy vonat fütyült és úgy jött, mintha menekülő lett volna maga is, nagy futás rongyosan, lihegve jött és megint ömlött az ember. Sebesült katonák vonszolták szegény testü­ket az üdítőállomásra. Egyiknek újságpapírba volt csavarva a lába. Lehúzták a bakancsát a vörös gárdisták az osztrák határon. Menekültek jöttek. Volt tűzhelyük és volt hazá­juk.. . Minden elveszett! Kitágult szemükben az éhség kö­­nyörgött és úgy nyújtották ki a kezüket egy darab kenyérért, mintha koldulnának. Károlyi mit tettél? . .. Bódult fejjel mentem hazafelé. Az utcai gázlámp.ákat már régen kioltotta a reggel. A szürke nappali világosságban szinte mániákusan néztem az elhaladó szürke arcokat. Va­jon menekültek e ezek is? Körülöttem lerongyolódott és piszkos volt a város. A házakon szomorú, kormos zászlók fityegtek a hideg levegőben. Még mindig ott voltak és ször­nyű hazugságokat mondtak. Elvesztettük a háborút. Magyarországba idegen csa­patok törnek be, tízezernyi menekült tántorog az utcákon és Budapest ünnepli árulóit és lobogódíszben áll összeomló országa közepén. November 8. t—' Ütött az utolsó óra! És a gyilkosok cigarettázva sortüzet adtak. Egy golyó 7 isza mellét érte. Előrebukott. .. Almássy Denise is meg­sebesült és összeesett. 7 isza már a földön feküdt és akkor még egyszer belelőttek. Aztán otthagyták. Egy ízléstelen bérvilla halijának gyér világításában, puskaporfüstben elterülve, feküdt a földön a haldokló I isza István és a hatalmas kéz, mely egy birodalmat kormányzott egykor, utolsó mozdulatával gyöngéden azoknak intett, aki­ket szeretett: Nyugodjatok meg . . . ennek így kellett lennie. És meghalt úgy, ahogy élt. Titáni végzete betelt. Az élet és halál itt nagyobbat teremtett, mint a görög tragédiaírók zsenijének a képzelete. Egyetlen véres, keserű emberi sorsba beletükrözte magát egész fajának és nemzetének végzete. Tisza ledőlt, mint a zuhanó tölgy és magával tépte a földet, melyben a gyökere élt. Amíg lábon állt, senki sem tudta, milyen nagy. Mint a fát a rengetegben, csak akkor lehetett megmérni, amikor kidőlt. Tisza István meghalt, abban az órában, amelyben meghalt Magyarország. Azok, akik megölték, abban az órá­ban fognak meghalni, amelyben Magyarország újból fel­támad. November 7. Hajnali szolgálatom volt a Keleti-pályaudvaron. Sötét reggelen indultam el hazulról. Az eső szitált. A gyér lámpák alatt az elhanyagolt, lucskos aszfalt olyan volt, mint egy óriás állatnak lenyúzott, rücskös bőre. A kapuk még zárva voltak és az alvó házak előtt ládákban, kosarakban állt a szemét. Az utcák homályán elvétve kullogott át egy-egy koránkelő. A villamoson munkások ültek. Szemközt, egy nehéz, durva arcból két rosszindulatú szem meredi reám. Koronás vöröskeresztes jelvényemet nézte a kabátomon. Ne hordja azt, most már nincs korona. ,— Nekem van és én ez alatt a jelvény alatt dolgoz­tam egész háború idején. Az ember morgott, de nem szólt hozzám többet. Ké­sőbb hallottam meg, hogy az irgalomnak ezért a jelvényéért egy hölgynek a képébe ütöttek az utcán. Kinn a pályaudvaron ijesztő, sűrű zűrzavar hömpöly­­gött. Visszhangozva, zsúfolt vonatok futottak be az üvege­zett boltozat alá. A kocsik olyanok voltak, mint a romok, falaikon lövések nyomai látszottak. Nyilt pályán rablóban dák lövik a vonatokat. Az ablakokat bezúzták, a megma­radt lépcsők leszakadoztak. A befutó vonatok tetején, a lépcsők hágóján, még az ütközőkön is emberek álltak a csípős hidegben. Orditozás hallatszott. Rendetlen bomlás­ban tódultak a hazatérő katonák ezrei. A perron betonozott padlóján, a tenyérnyi vastag be­hordott sárban temérdek aprózott lépés csámcsogott a to­longásban. Az alig megürült kocsikat rohamban lepték el az orosz foglyok, oláhok, szerbek. Hazamennek. Haza . .. Lökdösték egymást, káromkodtak. A kocsiablakokon másztak be, mert az ajtókon át már nem fértek. Egy állo­mási alkalmazott mondta, hogy a háborúban 30.000 ember volt a pályaudvarnak a napiforgalma. Most egy nap alatt 200.000 ember jön és megy. És a vonatok, amelyek 1 500 utas befogadására képesek, most 9000 embert szállítanak. Életveszélyes az utazás. A vasúti személyzet kidűl a kime­rültségtől. A tengelyek nem bírják a túlterheltséget. És a fejvesztett káoszból minduntalan rettenetes szerencsétlensé­gek híre jön. Az olasz frontról visszaözönlő katonák százait lesöpörte a vagonok tetejéről az alagutak torka. Hullák feküsznek a hazatérők útján. Fújtatva megint egy vonat érkezett. Menekülteket és katonákat hozott a védtelen határokról. A menekültek nyo­mán hírek terjedtek. Cseh bandák, itt-ott reguláris katona­ság tört be a Felvidékre! Minden úgy hat, mint egy-egy vészkiáltás! I rencsénben megszállták a csehek a határmen­tét! Pozsony előtt vannak! Amerre mennek, útjukban elker­getik a magyar hivatalnokokat, túszokat szednek. Egy nagybecskereki asszony jajgatott. Olyan panaszo­san, elnyújtva, mint mikor a szél siránkozik a kéményben: — Jaj ... jaj . . . már a szerbek kezén van a város. Újvidéken is rabolnak. Versec is az övék és senki sem áll ellent.. . Csak a német katonák szedik fel a síneket. — És az oláhok ... az oláhok! .. . Szívszaggatón felzokogott egy székely asszony. r A kormány pedig megtiltja a fegyveres védekezést. Miért, de hát miért? ... Ki tudna ilyesmit megérteni? Egy galíciai lövészárokért, meg a Kartszton egy szikláért ezer meg ezer magyar halt meg! A hazai földet nem védi senki! Ahol megkísérelték a védekezést, oda fenyegető parancs ment le Budapestről. A kormány olyan utasítást ad a vidékre, hogy az ide­gen csapatokkal szemben nem szabad ellenállást kifejteni. Érjék be a hatóságok az elvi tilatkozással, a lakosság pedig maradjon szépen nyugton a helységekben. Ne helyezkedjék szembe a megszállókkal! ... És oda, ahol ez a parancs nem használ, Budapestről tengerészkülönítmény érkezik. Szökött fegyencek és rablók és ezek lefogják a hazafias ellenállás szervezőit. A védelemre szervezkedő nép közé pedig agitá­torok lopakodnak: pesti zsidók, akik lázítanak és fosztoga­tásra izgatnak. Szegény, elbolondítotf fejével csődül köréjük a nép. Aztán hamar megy, az agitátorok azt mondják nekik, béke van és minden a tietek. A tömeg megbódul. Nem tö­rődik többé se hazával, se ellenséggel. Nincs többé ellen­állás és minden harag a hatóságok és urak ellen fordul. A csőcselék rabolni kezd. Zűrzavar támad és a felfordulás­ban mindig akad valaki a kormány hívei közül, aki a rend helyreállításának az örve alatt behívja az ellenséget. Egy idegen fegyveres járőr bevonul. Nyolc-tíz ember és kitűzik a zászlójukat és leverik a magyar címert. A mieink pedig csak nézik, nézik, mintha alvajáró őrültek lennének . . . így mondják el, akárhonnan jöjjenek, mindannyian. És ellenséges kézre kerül egyik magyar város a másik után. Amit ezer éve tartunk, elvész egyetlen óra alatt és az idegqn megszállások, mint a hullafoltok terjednek Magyarország testén; sokasodik a veszendő falvak és városok neve... Vad, kétségbeesett segélykiáltás fuldoklik szüntelenül a mel­lemben: Hát nincs senki, aki megmentsen bennünket! Menekültek hömpölyögtek el mellettem. Kifosztották a házunkat! Felgyújtották a kunyhón­­, kát__ Két férfiember félmeztelen aggasztyánt emelt ki egy lormay Cecil: BUJDOSÓ KÖNYV —> Folytatás »— A végzetes napnak már a reggelén emberek ődöngtek a villa tájékán. Almássy Denise korán érkezett oda és kerté I iszát, menjen el a villából ^valamelyik ismerőséhez, mert nincs biztonságban az élete. Tisza azt felelte: senki házába hívatlanul nem megy. Közben kinn a Hermina-úton egyre nagyobb csoportosulás támadt. A csőcselék, mely mindig kész, hogy megcsúfolja a nagyságot és a szerencsétlenséget, fenyegetően átkozta Tiszát. Nőtt, zúgott a tolongás. Be­nyomták a kert kapuját. Nagy lármával katonák tódultak befelé. Egy zsidó vezette őket, aki esőköpenyeget viselt és részegnek látszott. Mikor a villába értek, a vezető könyö­rögni kezdett, hogy négyszemközt szeretne Tiszával beszel­ni. A katonák a hallban maradtak. Tisza fogadta az ide­gent. Észrevette, hogy revolver van nála, és egy mozdulat­tal jelezte, hogy az ő zsebében is van fegyver. Az ember erre meghunyászkodva csak azt kérdezte tőle, nem rejteget e valami hadbírót, aki neki ellensége s akivel végezni akar. Azért hord magánál revolvert. Tisza mondta, hogy nála senki elrejtőzve nincs. Ezután az ember és a katonák el­mentek. Helyszíni szemlét tartottak vagy meg akarták-e ölni már akkor? Lehetséges . .. Nagyváradon, Kaposvárott és egyéb vidéki városok­ban délután három órakor, tehát mikor I isza még élt, el terjedt a híre, hogy meggyilkolták. Pesten, a külvárosokban már délelőtt beszélték, Pékár Gyula egy újságírótól hallot­ta, hogy Kéri Pál, Károlyi bizalmasa, az Otthon h írlapírók körében négy óra tájban kihúzta az óráját és többek füle hallatára mondotta: 7 iszának már csak másfél óra az élete. A csendőröket, akiket Tisza őrizetére még a Wekerle­­kormány rendelt a villába, október 5-ikére kicseréltek. Uj emberek jöttek oda. Ezek az emberek nyugtalankodtak. Őr­mesterük kérte, hogy Tisza erősítésről gondoskodjék. I isza azt felelte, nem ő hívta őket, így hát ez nem rajta áll. Dél­után az őrmester azt mondta, hogy elmennek. Telefonál ni nem lehetett a villából, a telefonközpont felelt, de nem kap­csolt. Minden összejátszott. A házbeliek aztán nem látták többé a csendőröket. Ott maradtak, de nem mutatkoztak. Közben I isza sógora, Sándor János jött és unokaöccse, Radvánszky Béla báró. Ök hozták hírül, hogy a város for­rong és Károlyi Mihály kezében a hatalom. Tisza el akart menni a munkapárti körbe, hogy híveit irányítsa. Felesége kérlelte, ne tegye. így hát Sándor Jánost bízta meg, menjen helyette ő és kérte unokaöccsét is, kísérje el sógorát. Kinn egészen besötétedett. A csőcselék egyre fenyege főbben morajlott. A kert kapuját feszegették. 7 ávol lövések dördültek. És a villa segítséget már sehonnan ,sem várha­tott. Körülkerített szörnyű siralomház lett, amelyből nem vitt többé sehová út. . . Hol voltak ekkor Tisza István .hívei és barátai? A gol­gotái órában csak két asszony osztozott vele. És ezalatt a história halkan-halkan feljegyezte magának a két asszony nevét. Öt óra tájban lehetett, mikor kinn az utcán erősbödölt a lövöldözés. Aztán csengetés hallatszott. Az inas berohant, jelentette: nyolc fegyveres katona jött a házba. Két katona ezalatt lement a csendőrökhöz és a Nemzeti I anács nevé­ben lefegyverezte őket. Nem álltak ellent. Nyolc ember megadta magát kettőnek . . . Az inas közben sírva rimánko­­dott gazdájának, meneküljön, ugorjék ki az ablakon. 7 isza a legény vállára tette a kezét: ‘‘Köszönöm, hogy olyan hű cselédem voltál. Áldjon meg az Isten! .—■ Aztán néhány pillanatig magukra maradtak ők hárman. O és a két asz­­szony. “Nem ugróm én sehová, ahogy éltem, úgy fogok meghalni”, — mondotta, revolvert vett magához és kilépett a hallba. Felesége és Almássy Denise vele mentek. Oda kint fejemelt fegyverrel katonák álltak. Cigarettáztak. — Mit akarnak? — kérdezte Tisza. — Gróf I isza Istvánt keressük. — Én vagyok. A katonák r.árivalltak, hogy tegye le a revolvert. I isza a nap lolyamán többször mondta, védekezni fog, ha se­gíthet vele magán. Ekkor az emberek felszólítására letette a fegyvert. Ezzel a mozlulatával mondotta meg, hogy teljesen reménytelennek tartja a helyzetét. Nem volt gyönge egy pillanatig sem. Erős és bátor volt, mint egész életében. Hű maradt önmagához. Nem kérte az életet, belenézett a halál szemébe. Az egyik katona szónoklatot tartott. Mondta, hogy ő az oka a háborúnak és ezért lakolnia kell. Ennek a közkatonának kifényesített körme volt. .. Egy másik arról beszélt, hogy nyolc éve katona és I isza az oka. Ö pedig azt felelte: ,—- Én nem akartam a háborút. Ebben a pillanatban benn a sötét lakásban ütött egy óra. Valamelyik katona elkiáltotta magát: KISHIRDETÉSEK KIHIRDETÉSEKET LEGKÉSŐBB HÉTFŐN ESTE 8“ ÓRÁIG VESZÜNK FEL

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents