Magyar Újság, 1976 (66. évfolyam, 1-50. szám)
1976-01-15 / 3. szám
4. OLDAL MAGYAR ÚJSÁG 1976. JANUÁR 15. Somogyi Ferenc dr.: MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1825-től 1925-ig Folytatás <— ARANY LÍRAI KÖLTÉSZETE EPILÓGUS Az életet már megjártam. Többnyire csak gyalog jártam, / Gyalog bizon ... Legíölebb ba omnibuszon. Láttam sok kevély fogatot, Fényes tengelyt, cifra bakot: S egy a lelkem! Sóba meg se’ irigyeltem. Nem törődtem bennülővel, Hetyke úrral, cifra nővel: Hogy áll orra Az út szélin baktatéra. V Ha egy úri ló-csiszárral: Találkoztam s bevert sárral: Nem pöröltem, «—> Félre álltam, letöröltem. Hiszen az útfélen itt-ott Egy kis virág nekem nyitott: Azt leszedve, Megvolt szívem minden kedve. Az életet, ím, megjártam; Nem azt adott, amit vártam: Néka többet, ^-e! . Kérve, kellve, kevesebbet. .. r Ada címet, bár nem kértem, S több a hírnév, mint az érdem: Nagyra vágyva, Betelt volna keblem vágya. Kik hiúnak és kevélynek — Tudom, boldognak is vélnek: S boldogságot Irigy nélkül még ki látott? Bárha engem titkos métely Fölemészt: az örök kétely; S pályám bére Égető, mint Nessus vére. Mily temérdek munka várt még! Mily kevés, a mit beválték Félbe -szerbe , S hány reményem hagyott cserbe ! Az életet már megjártam: Mit szívembe vágyva zártam, Azt hem hozta, Attól makacsul megfoszta. Egy kis független nyugalmat, Melyben a dal megfoganhat. Kértem kérve: S ő halasztó évrül-évre. Csöndes fészket zöld lomb árnyán, Hova múzsám’ el-elvárnám, Mely sajátom; Benne én és kis családom. Munkás, vidám öregséget, Hol, mit kezdtem, abban véget. . . Ennyi volt csak; S hogy megint ültessek, oltsak. Most, ha adná is már, késő: Egy nyugalom vár, a végső: Mert hogy* szálljon, Bár kalitja már kinyitva, Rab madár is, szegett szárnyon? 1877 6. ARANY LÍRIKUS KORTÁRSAI Arany János költészetének ugyanúgy megvolt a hatása, mint korábban Vörösmarty Mihályénak, vagy éppen egyidejűleg Petőfi Sándorénak. Arany líráját azonban még Vörösmartyénál is nehezebb lett volna utánozni, ezért arra nem is mert vállalkozni senki. Azokat a költőket, akik a népi-nemzeti klasszicizmus útján az ő nyomdokain haladtak, nem is lehet követőinek minősíteni, csak lírikus kortársainak szabad mondanunk. Ez a megkülönböztetés Petőji követőivel szemben azért is joggal megilleti őket, mert legtöbbjük teljesen önálló és határozott lírikus költői egyéniséget árul el. Név szerint ebbe a csoportba sorolhatjuk Lévay Józsefet, Gyulai Pált és Szász Károlyt. LÉVAY JÓZSEF A népi-nemzeti klasszicizmus irányának útján Petőfi, T ompa és Arany után elsőnek Lévay József indult el. 1825 november 18-án született a borsodi Sajószentpéteren. Szülei földműveléssel foglalkozó egyszerű, de öntudatos nemes emberek voltak. Édesapját józanul derűs életszemlélet jellemezte, édesanyja pedig a költészet iránt is érdeklődést mutatott, szívesen olvasta a kor költőinek alkotásait. Ez fiára természetesen hatással volt. A költő iskolai tanulmányait, amelyeket szülőfalujában kezdett, Miskolcon, majd Késmárkon folytatta. Verselgetni már köépiskolás korában kezdett. “A vitéz című költeménye 1845-ban jelent meg. Jogi tanulmányainak elvégzése után Miskolcon patvarista (joggyakornok) lett. 1848 márciusában — mint Sze mere Bertalan írnoka a pozsonyi országgyűlésen tartózkodott; később is Szemere szolgálatában maradt egészen a világosi fegyverletételig. A szabadságharc idején sok lelkesítő költeményt írt. A fegyverletétel után előbb szülőfalujában húzta meg magát, aztán a Pesti Naplónál kapott alkalmazást, mint tárcaíró, de más lapokba is írogatott. Költeményeit 1852-ben külön kötetben is kiadta. Ugyanebben az évben Miskolcon gimnáziumi tanár lett. 1865-ig tanított, de két évi megszakítással; 1860-ban és 1861-ben ugyanis Borsod vármegye aljegyzője volt. 1865-ben a tanári pályának végleg búcsút mondott, mert vármegyei főjegyzővé választották, 1894-ben pedig az alispáni székbe emelték. Ezt a tisztséget nyugalomba vonulásáig, a következő évig töltötte be. Költői tevékenységét kora ifjúságától élete végéig folytatta. Költeményeivel, amelyeket népies hangulat, nemzeti érzés, természetes egyszerűség, őszinte hang és gondos szerkezet jellemez, a maga korában sok sikert aratott és általános megbecsülést vívott ki. A Kisfaludy-Társaság 1862-ben rendes tagjává, a Ma gyár Tudományos Akadémia 1865-ban levelező, 1883- ban rendes, 1896-ban pedig tiszteleti tagjává választotta. 1890-ben Borsod vármegye arany tollal, 1911-ben a király a Szent István Rend kis keresztjével tüntette ki, 1912-ben a budapesti egyetem bölcsészettudományi kara tiszteletbeli doktorává avatta. Amikor 1918 július 4-én Misk olcon elhúnyt, az egész ország osztatlan részvéte kísérte sírjába. Költészete állandóan fejlődött, felfogása elmélyült. Hazafias érzés, tiszta életöröm, barátság, a természet szépsége, az élet és halál kérdése ihlette. Hangja, szerkezete, nyelvének zamatossága Arany János költészetére emlékeztet bennünket. Arany Jánoshoz, Tompa Mihályh oz és Gyulai Pálhoz meleg baráti szálak fűzték. Nemcsak neves költő, hanem kitűnő műfordító is volt. Shakespeare-nek öt, Moliére-nek két színművét, Seneca, Longfellow, Béranger és Burnst műveit fordította magyarra. Manapság költészetét már alig ismerik, de két költeményét, a Szüretünk -et és ‘Mikes -t minden magyar iskolában tanítják. Külön figyelmet érdemel még az ’Aratás is, amely az élet és balál kérdéséről kialakult költői világnézetét népies hasonlattal tárja elénk. SZÜRETÜNK Gondolatim mostan Mulatozva járnak Csekély gazdasága Körül éd sapámnak; Csák oda tér lelkem, Mikoron elfárad, Ha másutt előtte A búbaj megárad, Ott nyugtot találhat. Látom szerettimet, Együtt ülnek épen, Szőlőhegyünkön a Körtvefa tövében. Középen a nagy tál, Tálban ízes étek És körülte vidám, Megelégült képek, Nevető cselédek. Szüreti színt ölte Két kis húgom ajka. Meglátszik a szőlő Édessége rajta ... Porolnék egymás közt Pajzán kedvteléssel. Egyik megharagszik S azt mondja bús képpel, Hogy néni kell az étel. Édesapám pedig A kulacsot kapja S kitekeri nyakát, Hogy lelkét kiadja; Felköszönti szépen, Ez a köszöntője: Adjon Isten bővebb Szüretet jövőre! S úgy iszik belőle. És ekkor a pásztor, Aki odasurran, Elsüti puskáját, Puska nagyot durran . . . A fehérnép sikolt, Apám iszik elébb, Azután azt mondja: Lépjen kend közelébb! S a pásztor odalép. Felhajt egy pohár bort, Azután tovább megy; Mert most így adózik Neki az egész hegy ... Már félre is billent Fejében a kalap, De nem gondol vele, Mindig iszik, ha kap, S olyan lesz, mint a csap. Oszlik a társaság, Az ebédnek vége; Újra daltól hangzik A hegyek vidéke ... Újra nekiesnek A termő tőkének, És míg fosztogatják, Tréfálnak, mesélnek A vidám cselédek. Csak édesanyámnak Felhős itt a képe, Mivel én jutottam Talán az eszébe! Ha szép gerezdet Iát, Azt iá nekem szánja .. . Áldja meg az Isten, Mikor nem is várja, Mikor nem is látja. MIKES Egyedül hallgatom tenger mormolását, Tenger habja felett futó szél zúgását, Egyedül, egyedül A bujdosók közül Nagy Törökországban; Hacsak itt nem lebeg sírjában nyugovó Rákóczi nagy lelke az eget csapkodó Tenger haragjában! Peregnek a fákról az őszi levelek, Kit erre, kit arra kergetnek a szelek S más vidékre száll a Csevegő madárka Nagy Törökországból: Hát én merre menjek, hát én merre szálljak, Melyik szögletébe a széles világnak Idegen hazámból? Zágon felé mutat egy halovány csillag, Hol a bércek fején hókorona csillog S a bércek aljában, Tavaszi pompában Virágok fcselnek . . . Erdély felé mutat, hol minden virágon Tarka pillangóként első ifjúságom Emléki repkednek! Ah. mért nem szólíhatok hozzád szülőföldem, Mikor minden bokrod régi ismerősem? Mért vagy szolgaságban, Gyászos rabigában Oly hosszú időkig!? Ha feléd indulok, lelkem visszatartja Az édes szabadság bűvös-hájos karja, Vissza mind a sírig. Itt eszem kenyerét a török császárnak, Ablakomra titkos poroszlók nem járnak Éjjeli setétben Hallgatni beszédem Beárulás végett. . . Magános fa vagyok, melyre villám szakad, Melyet vibar tördel, de legalább szabad Levegővel élhet. S egyedül hallgatom tenger mormolását, l enger habja felett futó szél zúgását. Egyedül, egyedül A bujdosók közül Nagy Törökországban, Körülöttem lebeg sírjában nyugovó Rákóczi nagy lelke az eget csapkodó I enger haragjában. SÉTA Akármeddig nézegetem. Séta volt az én életem; Nyugtot ígért minden óra, De egy se vitt nyugovóra. Ütitársim a remények, Víg, mosolygó tünemények; Tündérvölgybe, égi tájra Intett arcuk bűve, bája. Éj ködében fennlobogtak, Örvény felett kézen foglak, S lankadás ba győze rajtam. Enyhítették szomjú ajkam. Megszerettem a patakot, Mely előttem zúgva futott; Gáton, kövön átgördüle, S ba nem bírta, megkerülte. Nagy, meredek bércek között Ezüst babja összetörött, Lent pedig, a völgy ölében. Csillag fürdött tükörében. Árnya közül a ligetnek Rám virágok integettek: Nem hajoltam rózsafához. Hajoltam az ibolyához. Gyenge virág, bús ibolya! Könyje volt csak, nem mosolya, Háza setét, őre komor: A sebező tüskebokor. Hol reám víg cimbora várt. Nem kerülém azt a határi. Hangot vettem víg dalából. Mlarn örömpoharából. Fölkeresém, akit sorsa Érdémetlen mélybe sodra; Vonza felé balga szívem, Bújában résztvenni híven. Volt mosolyom derült éghez. Volt hév könyúm setét éjhez. Meleg kútfőm a szeretet: Könny és mosoly onnan eredt. Hegyen-völgyön vitt el útam, Törődésit meg nem úntam Lelkem a táj fátyla megett Tiszta mezőt sejtegetett. Dé mit a kék távol adott, Nem vala szebb, nem vala jobb... S most, ha szemem visszatekint, Oda vágyom vissza megint. Rengetegben járok-kelek. Susognak a falevelek; Meg-meglebben hús fuvalom, S földre perdül egy árva lomb. Ifjúságom víg madara Oldalamtól elriada, Messze röpül, alig-alig Hogy csevegő füttye hallik. Ütitársim, a remények A világba széledének. A patak is messze kerül, NIagam bolygok itt egyedül. 4 iszta napom gyászfelbőben. ' Avagy talán lemenőben. Rám nehezült bús árnyéka. Ah. ez nem a régi séta! AZ ERDŐK TITKA Halld, mint susog, halld, mint remeg Köröskörül a rengeteg! Titkát híven kitárja, bár Rejtelmiben nincsen határ: Védő lepelt boríla rája A sűrű fenyvek éjszakája. Mint messze bolygó száműzött, Szellő sóhajt a lomb között: Magasra, mélyre vágvva száll S nyugalmat, ah. sohsem talál És olvadoz, bármerre Iebben, Eöl-fölzúgó hő érzelemben. A bérc, az óriás gránit, Felhőkbe nyújtja ormait, Vendége villám, társa jég, De arcán hajnal csókja ég. És vágya, mintegy szólni készti, Hogy szíve mélyét tűz emészti. Sziklák között futó patak I lullámi zúgva omlanak, Várnak reá nagy tengerek, A VÖLGYBEN MARADTAM , Nem jártam a nagy világot, Engem az nem igen látott. Egy égbolt felettem, egy hű föld alattam, Én a Sajó partján a völgyben maradtam. Nem is bánom, hogy így esett, Hogy itt éltem egy heveset: Szűk mederbe szorult örömim patakja, De annál üdébb volt gyorsan ömlő habja. Szeretetben gazdag voltam, Kincseit én szét nem szórtam; Itt áradott heve egész melegének, Mint napsugár, melyet egy pontba gyűjtenek. Drága zálogi szívemnek A föld alatt itt pihennek; Itt domborul sírjok, látogatom őket, Nem tekintem másnak, csak mint szendergőket. Szent nekem e pihenő hely, Kiméltetem az idővel. . . Keblére hozzájok engem is majd felvesz S együtt várom velők, ami lesz, vagy nem lesz. ARATÁS Mélázva ülök Puha fészkemben; Ó, be szeretnék Kirepülni innen, El messze, messze! Virányán bolygani Szabad mezőknek, Kezet nyújtani Az anyaföldnek, Ha éreznék rá Módot, erőt, Mint volt apámnak, Az ős természet Boldog fiának Rég, rég ezelőtt: Meleg napfényen Nek ivetkezve Szórni a földbe Verítékezve Bőven a piros Búcsú könyje sűrűn pereg S kérve hajol partján utána A nefelejts kéklő virága. Madár cseveg, madár dalol: Ki tudja, mért, ki tudja, hol? Piciny keblét mi élteti? Vifí éneket mi súg neki? Rejlett fészkin epedve várja Tollas kicsinyjc s szíve párja. A tarka vadvirág, mely itt Az ér mellett pompázva nyit, S a hulló hervatag levél. Mely több tavaszt már nem remél, Feléd oly esdőleg tekintnek S szeretni, csak szeretni intnck. Ha reng, ha zúg, vagy szendereg Köröskörül a rengeteg, Ö jer. figyelj reá velem. Egy hangja hallik szüntelen S bűvös titkát, bár rejtve védi. Szerelmes szívünk jól megérti. A KÜLFÖLDIEK JELENTKEZÉSE Perryman F. S., a bevándorlási és polgárosítási szolgálat (Immigration and Naturalization Service) igazgatója lelhívja az érdekeltek figyelmét, hogy néhány kivételtől eltekintve az új év első hónapjában (január 1 -tői 31-íg) az Egyesült Államok területén tartózkodó minden külföldi köteles lakcímét az igazságügyminisztemek (az “Attorney General -nak) bejelenteni. / ' '3 A bejelentés igen egyszerű. A hozzá szükséges levelezőlapot ( card -ot) bármelyik postahivatalban, vagy a bevándorlási és honosítási szolgálat bármelyik irodájában meg lehet kapni. Ezt ki kell tölteni, 8 centes bélyeggel kell ellátni s aztán bármelyik postaládába be lehet dobni. A kötelezettség mindazokra kiterjed, akik nem amerikai állampolgárok, tekintet nélkül arra, hogy mióta Ialcnak az ország területén; csak az akkreditált diplomatákra és bizonyos nemzetközi szervezetek alkalmazottaira nem vonatkozik. .• , ....... -Perryman igazgató arra is felhívja az érdekeltek figyelmét, hogy a bejelentés elmulasztói a törvény-értelmében komoly büntetéssel sújthatok. LELEMÉNYES TOLVAJ A 21 éves Ramsey L. Gerald szenvedélyes kartyajátékos volt. Rendszeresen pókerezett és állandóan vesztett. Mindig 25 centesekben. A múlt év augusztus 18-án a Federal Reserve Bank’’ clevelandi épületében janitor -i állást kapott. Rövidesen rájött, hogy a 25 centeseket hol őrzik. A biztonsági drótketrecre nyílást vágott és október 1 -tői november 25-ig 45 zsák 25 centest kilopott az épületből. Ruháját, zsebeit mindennap megtömte s aztán nyugodt lélekkel kisétált az épületből, természetesen mindig a biztonsági őrök előtt. Egy-egy zsákban 4000 darab 25 centes volt, amelynek a súlya 50 font. 56 napra volt szükség, amíg a 13.000 $ értékű 60.000 darab 25 centes eltűnésére rájöttek s a “ leleményes tolvaj -t lefülelték. Maher P. Herbért, az Egyesült Államok rendőrbírája, védőt rendelt ki a tolvaj számára az ellene sikkasztás címen megindított bűnvádi eljárás folyamán. Alkalmazásából természetesen azonnal elbocsátották. Büntetése 5 évi szabadságvesztés és 5000 $ pénzbírság lehet. TÖRTÉNELMI NEVEK Ritkán kerül össze annyi történelmi név egyetlen híra* dásb an. mint az AP egyik pittsburghi tudósításában, amely arról szól, hogy a Lincoln Avenuen letartóztattak egy 19 éves ifjút, akinek a neve történetesen Nixon Richard. Marihuánát talált nála a rendőr, akinek a neve véletlenül éppen Washington George. Kis szerencsével negyedik történelmi lév is kerülhetett volna a bűnügyi újsághírbe, ha Washingon rendszeres járőrtársa Nixon letartóztatásakor nem lett \olna éppen beteg, mert őt meg Franklin Benjáminnak hívják. A PÁPÁNAK TELEFONÁLT Január 3-án hajnalban Brannon Dáyton sherifThelyettes őrizetbe vett két fiatalembert, mert azok a 8-as ohiói műúton ittas állapotban vezettek gépkocsit. Az egyik, a 21 éves Covey Paul. aki a Case Western Reserve egyetem kutatója, arra kért és kapott engedélyt, hogy az őrízetbévételkor szokásos telefonhívást lebonyolíthassa. Brannort a úvást hosszúnak találta, ezért közbelépett s a telefonbeszélgetést megszakította. Kiderült, hogy Covey á Vatikánt hívta fel. VI. Pál pápával óhajtott beszélni. Szándékú ném sikerült, “csak’ egy bíboros állt vele szóba, aki héhány jjercig /-• Brannon közbelépéséig — angolul folytatott Veié eszmecserét ”. Covey a hívást nyilván még ittas lelkiállapotban —< azzal indokolta, hogy a szokásos megengedett egy telefonhívással nagyon fontos egyéniség közbeniácását akarta kieszközölni. Sikertelensége nem keserítette el, mert annak örült, hogy bíborossal tudott beszélni, aki ráhgban rögtön a pápa után következik. Brannon sheriff helyettes nem tudott m^t tenni, mint felhívta a telefonközpontot s azt kérte, hogy áTzámláf Covey címére küldjék. Amikor a két őrizetbe vett fiatalember hozzátartozói megérkeztek, Covey é§ társa, Zaremsky Robert közt vita támadt, aminek következtében mindkettőjük ellen rendzavarás címén külön vádat emeltek és csak 100 $-os biztosíték ellenében engedték őket szabadon. Búza-magot, Tavaszi hapot. Remélve, várva S bízva imáink Dús aratásra Nagy erejébe’, Sűrű keresztet Egy-egy szent könyvet S otthon a szérűn Venni elő Magasra eresztett S tenni sorsunkat Nagy asZtagot. Annak kezébe, Mikor a tél eljő Aki felettünk S tarlott mezeinkről Gondviselő. — Mindent beterelget Haj, az ábrándot S hóviharos felhő Elkésve szőttem, Borítja egét: Az élet már egy Egyszerű hajlék Puszta előttem, Tűzhelye mellett Áldatlan ugar, Érzeni nyájas Dísze, virága Rokoni körben Nem búzavirág, A szeretetnek Csak lenge avar. Áldott melegét. Egy szögeiéiben Élni nyugodtan, Ottfeledetten Élni vidáman Túlérett kalász-Azzal, mit a nyár s ősz boltocska maradt; Tárháza adott, Én vagyok az, — látom Sejteni, várni S nyugodtan várom, Téli borúból Jön az arató A közelítő És learat. 1910 *— Folytatjuk ♦—
