Magyar Szárnyak, 1995 (23. évfolyam, 23. szám)
Zeöld László: Debrecen - Szeged - 1931-32
Tiszti iskolán Szegeden 1932-ben. Balról : Sándor Gyula, Solymossy Aladár, Bődy Vilmos, Gelencsér Ferenc, Zeöld László, Vidonyi Gissy László, Heincz Frigyes. (Szerző gyűjteményéből.) Ha valakinek jól ment a leszállás, oktatója "lejelentette" a parancsnoknak, aki egy-két felszállás keretében leellenőrizte a növendéket. Amennyiben a parancsnok meg volt elégedve a növendék repülésével, következett az első egyedül-repülés : a gép első ülésébe homokzsákot kötöztek, hogy a gép terhelése és súlypontja ne változzék. A tulajdonképpeni vizsga egy 20 km-es vándorrepüléssel végződött. Ezt 2000 m magasságig felemelkedve, a gépbe szerelt barográffal kellett megtenni. Állományunk : két főtiszt (pilóta-oktató), két tiszthelyettes (pilóta-oktató), két repülőgépszerelő, egy gépkocsivezető és 20 pilótanövendék volt. Ellátásunk kiváló volt. Egy közeli vendéglőbe jártunk étkezni, katona- és egyéb nótákat énekelve. Később a repülőtér udvarán lévő villában volt az étkezde, ahova a vendéglőből hozták a kosztot. Ruházatunk testre szabott szürke polgári zakó, nadrág és "jackie", sapka és cipő. Repüléshez sárga nyári overall-t használtunk. Délután — ha nem volt elméleti oktatás —jó idő esetén teherautóval a nagyerdei uszodába jártunk fürödni. Szabad napokon — szintén teherautóval — kirándultunk, ami kellemes élmény, szórakozás, sportolás és soha el nem múló emlék maradt. Az ellátáshoz tartozott havi hat pengő zsoldon kívül 40 pengő repülő pótdíj. Az alapfokú kiképzés befejezése után a növendékeket Szegedre helyezték át tartalékos tiszti iskolára. Ide vezényelték összevont kiképzésre más repülőterekről is a fiatal repülőket. Itt már katonai kiképzésben részesültünk, gyakorló ruhában. A repülőtér parancsnoka vitéz Tamóy Sándor őrnagy, "Sasa bácsi" volt. Ekkor még működött az antant ellenőrző bizottság. Látogatásukat az elhárítás előre jelezte. Ilyenkor teherautókra pakoltuk a fegyvereket, lőszert és eltávoztunk a repülőtérről, ahol csak néhány polgári ruhába öltözött fiatal maradt. Utasítás szerint civil módra viselkedtek, mint sportrepülők. Tudomásom szerint 1931-ben volt az utolsó antant ellenőrzés. A katonai kiképzés ezután zavartalanul folytatódott. A legfontosabb katonai kiképzés mellett a repülő elméleti kiképzés iskola-szerűen, tanteremben történt. Tanáraink voltak: Szabados Pál és Bibithy Horváth László főhadnagyok, Csegezy József, Barna Kornél és vitéz Vesztényi János hadnagyok. A tiszti iskola elvégzése után aki megfelelt karpaszományos őrmesteri rendfokozatot kapott. A következő években négy-hat hétre gyakorló kiképzésre valamelyik repülőtérre történt a behívás. Ez ismétlődött 1938-ig. Ezután már komolyabb gépeken, szakosítva folyt a kiképzés. Ezzel az 1931-ben kezdett "sportrepülők" többnyire hadrafogható tartalékos zászlósok, vagy hadnagyok lettek. Ez idő alatt kiképzett tartalékos tisztek az akkor már létező magyar királyi honvéd Légierők különféle alakulataihoz nyertek beosztást. Az 1931-32 évben Debrecenben kiképzett "sportrepülők" : 158 Bődy Vilmos Baranyay Imre Csima András Gerendássy Sándor Gelencsér Ferenc Ghyczy István Heincz Frigyes Kovács József Iharos Elemér Macskássy.......... Papp István Solymossy Aladár Szarukán Sándor Sándor Gyula Tariczky Zoltán Tömő László Vajda.......... Vajda....(fenti testvére) Vágó Gyula Vidonyi Gissy László Zeöld László Ezt a visszaemlékezést 64 év távlatából, tisztán emlékezetből írom. A kedves Olvasó elnézésétt kérem esetleges hibákért, kihagyásokért. Budapest, 1995. márciusában.