Magyar Szárnyak, 1995 (23. évfolyam, 23. szám)

Vesztényi János: A magyar katonai repülés 1920-1945

Emlékezetem szerint Vassel altábornagy csak rövid ideig töltötte be ezt az állást és nyugdíjba ment. A későbbiekben a LÜH főnöke volt egyben a (Repülő) szemlélő is. A kérdést 1935-ben rendezték véglegesen. Még egy másik nagyon fontos kérdés is rendezet­len : ez pedig a légvédelem központi vezetése. A LÜH már 1928 végén (december 10. 5284/T-1928) javasla­tot terjeszt elő a VKF-nek. (13) Ennek a javaslatnak a lényege : bár a Trianon-i bé­keszerződés 128. cikkelyének végrehajtását biztosító rendelkezések értelmében a földi légvédelem nincs megtiltva, mégis "a légvédelmet illetőleg a helyzet ma az, hogy van légvédelmi szemlélő, vannak légvédelmi ütegeink, a honvédségnél folytatunk légvédelmi kikép­zést, azonban a légvédelem központi megszervezése homályos." "A LÜH-nek van ugyan légvédelmi előadója. En­nek révén azonban a LUH-nek semmiféle nexusa nin­csen magával a légvédelmi szemlélővel és a csapattal." "A LÜH a Kér. Min. szerve, a légvédelem pedig csak kizárólag a HM hatáskörébe tartozik. Ennek kö­vetkeztében a LÜH nyíltan egyáltalán nem gyakorolhat befolyást a légvédelemre. Ettől eltekintve azonban a magyar repülésnek mai komplikált helyzete miatt a LÜH annyira el van foglal­va a repülés ügyének vezetésével, hogy a légvédelem megszervezésével nem foglalkozhatik. (sic.) Különben is a légvédelem speciális szaktudást követel, amellyel a repülők nem foglalkozhatnak." Tehát a LÜH "E" szempontok miatt sem vállalhatja ezt a feladatot, azért kéri, hogy a felelősség és a hatás­körök elhatároltassanak. A VKF 1. (hadműveleti) osztálya ehhez hosszú vé­leményt ír, kifejtve benne részletesen a légvédelem helyzetét. Eddig a légvédelem központi irányítását a követke­ző rendeletek alapján végezték: (1) Békében az ország légvédelmét a VKF irány­elvei alapján a LÜH, a háborúban a Légvédelmi szem­lélő vezette (HM Kát. Fcsf. 5587/titk.VI.l./a.-1923.). (2) A légvédelem szakszerű irányítását a LÜH vég­zi (LÜH szervi határozványok 1. fej.). (3) Viszont a HM 5096/VI. 1.-1928. számú ügyirat­ban foglalt vélemény szerint a Szaklégvédelmi Szabály­­zat-tal kapcsolatos elvek leszögezésekor a légvédelmi erőket a tüzérséghez sorolták be, és nem szükséges ezeket a Légierőknek alárendelni. Az ügyirat ezután 22 oldalon át fejtegeti a légvéde­lem központi vezetésének kérdését. A vizsgálat alapját az 1931 évi fejlesztési terv képezi. (16 repülőszázad, 10 légvédelmi üteg.) (I) A légvédelem irányítása háborúban. Mind a légi, mind a földi légvédelem legfőbb vezetője a Fővezérség, akár a hadműveleti területen, akár itthon. 93 (II) A légvédelem végrehajtásának központi meg­szervezése. (a) Légierők. A légi légvédelem egységes vezetésére a Lé­gierők parancsnoka hivatott. (b) A földi légvédelem eszközei és végrehajtása. Itt a "központi vezetés" hivatott a helyi lég­védelemnek már békében és az egész ország­ra kiterjedő megszervezésére, de a támadás alatt nem gyakorol befolyást. A földi légvé­delem két részre osztható : itthon és a had­műveleti területen, de a Fővezérség légvédel­mi parancsnokának egységes vezetése alatt. (c) Légi figyelő és jelentő szolgálat. Erre mind a légierőnek, mind a légvédelmi erőknek szükségük van, de a légierőkkel szorosabb kapcsolat kívánatos ; mégis a lég­védelmi parancsnok kezében van a légi fi­gyelő és jelentő szolgálat megszervezése. (d) A honi légvédelmet az Országos Katonai Főparancsnok irányítja az Országos Légvé­delmi Parancsnok útján. Ide tartoznak a honi légvédelemben alkalmazott légierők is. (e) A Légierők parancsnoka és a Fővezérség Légvédelmi Parancsnoka közötti viszony : Lehetnek egymás mellé rendelve, vagy a Fő­vezérség Légvédelmi Parancsnoka lehet a Légierők parancsnokának alárendelve, de a jelenlegi helyzetben legcélszerűbbnek látszik a légvédelmi parancsnokot csupán a légi fi­gyelő és jelentő szolgálatot illetően a Légi­erők parancsnoka alá rendelni. (III) A békeszervezet. A légvédelem konkrét irányelveit békében a VKF adja ki. Ennek alapján a HM készíti elő és szer­vezi meg a honi légvédelmet. (Légvédelmi alosztály létesítése a HM 1/B osztályban.) A LÜH légvédelmi szakelőadója szakkérdésekben a VKF-nek volna alárendelendő és háborúban ő lesz a Fővezérség Légvédelmi Parancsnok. Az aktát majd másfél év múlva, 1930. április 1-én intézik el 9090/VI. 1.-1930. szám alatt. (Sajnos még nem került elő.) A LÜH 1930. december 22-én terjeszti elő a Légi­erők 1931 évi új hadrendjére vonatkozó javaslatát, amelyben már hadrafogható repülőszázadok felállítását is tervbe vette. A javaslat lényege (17):

Next

/
Thumbnails
Contents