Magyar Szárnyak, 1995 (23. évfolyam, 23. szám)
dr. Szabó József: Egy új haderőnem, a légierő megjelenésének hatása katonai gondolkodásunkra
pl. a háború alatt a gyárakat elhagyó közel 750,000 repülőgépből egyedül az USA többet gyártott, mint a központi hatalmak együttesen (az amerikaiak termelése elérte a 270,000 db-ot a központi hatalmak 240,000 darabjával szemben). Az USA 1941-ben mindössze 150,000 fős légierővel rendelkezett, s az óriási lehetőségeit mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1942-ben ezt a számot 764,000-re, egy év múlva 2,200,000-re, s 1944-ben 2,372.000-re emelte, s csak 1944-ben több mint 90,000 repülőgépet bocsátott a légierő rendelkezésére. A légierő hatása a katonai gondolkodásra egyébként jól követhető a második világháború neves hadvezéreinek a visszaemlékezéseiből is. Montgomery pl. azt írja: "Megkérdeztem hol van a légierő. Azt mondták, hogy innen sok mérföldnyire hátul a tengerparton, Burg-el Arab közelében. Mintha a 8. hadsereg és a légierő külön háborút vívott volna, szoros személyi kapcsolat nélkül, amely pedig annyira fontos." Később, a helyzetértékelés alapján hozott döntéséről írja : "A parancsnokságot, amilyen gyorsan csak lehet, át kell helyezni a tengerpartra, a légierő parancsnoksága közelébe; támadásunk tervét a légierővel együtt fogjuk kidolgozni." Később így folytatja : "A németek visszavonulását végül is a Cunningham altábornagy parancsnoksága alatt álló sivatagi légierő tevékenysége kényszerítette ki. A hadsereg és a légierő közös terv alapján, egymással szorosan együttműködve harcolt. Megérkezésemkor úgy éreztem, hogy a két haderőnem eltávolodóban van egymástól, és hogy a 8. hadsereg parancsnokai nem érzékelték a légierő igazi funkcióját." Még egy rövid idézet, amely érzékelteti, hogy milyen helyet foglalt el Montgomery katonai gondolkodásában a légierő : "...világos volt, hogy a légierőnek mindent meg kell kapnia, amire szüksége van; a légierő a mi nagy hatótávolságú csapásmérő erőnk, amely jelentősen megkönnyítheti a hadsereg feladatainak a megoldását." Meg kell mondani, hogy hasonló helyet foglalt el a légierő Eisenhower, Zsukov és más hadvezér katonai gondolkodásában is. A második világháború után a légierő óriási fejlődésen ment keresztül. A sugárhajtóművek megjelenése, az atombomba-hordozó képesség, a hangsebesség kétszeresének elérése, sőt túllépése, a fedélzeti fegyverek találati valószínűségének mintegy nyolc-kilencszeres növekedése, az időjárási viszonyoktól való függőség jelentős mértékű csökkenése mutatja legszembetűnőbben ezt a fejlődést. A légierő meghatározó szerepet játszott az elmúlt évtizedek helyi háborúiban. 1967-ben az izraeli légierő két és fél óra alatt lényegében megsemmisítette az arabok légierejét, és ezt követően teljes erővel átállhatott a szárazföldi csapatok támogatására. Ha lehet, még plasztikusabb volt a kép az Öböl-háborúban. Az űrfelderítés, az SR—71 felderítőgépek, valamint az AWACS (Airborne Warning and Control System — légi jelző és ellenőrző rendszer) gépek adataira támaszkodva, a közel másfél hónapig tartó háborúban elsősorban a légierő folytatott harctevékenységet, mért nagy pontosságú csapásokat az iraki célpontokra. Mindezek eredményeként a Kuwait területén tartózkodó iraki katonák alig várták, hogy megadhassák magukat és megszűnjön az a borzalmas, több tízezer halálos áldozatot követelő állapot, amelyet a pusztító légicsapások miatt kellett átélniük. Az Öböl-háború volt az első olyan fegyveres harc, amelynek során a Douhet-elméletben leírtak megvalósultak. Ma már a világon mindenütt elfogadják, hogy a hadseregek haderőnemi struktúrájának három összetevője van : a szárazföldi csapatok, a haditengerészet (ahol tenger van) és a légierő. Nem érthető, hogy ha ez mindenhol így van, akkor ez az elv nálunk miért nem érvényesülhet ? A kérdés fontosságára való tekintettel külön foglalkozom a magyar királyi légierő helyzetével. A légierőnek, mint haderőnemnek a gondolata a magyar katonai vezetésben az első világháború alatt kellő mértékben nem rögződhetett, hiszen a magyar repülők a császári és királyi hadseregben, illetve annak repülőegységeiben szolgáltak. Az 1920-as évektől azonban több tanulmány jelent meg ezzel a témával kapcsolatban, és a vonatkozó harcszabályzat egyértelműen meghatározta a légierő főfeladatait, benne a légvédelemért való felelősséget is. A háború után sor került ugyan a légierő titkos szervezésére, de lényeges légierőről csak 1938-tól beszélhetünk, amikor is létrehozták a Magyar Királyi Honvéd Légierőt. Első parancsnoka még az első világháborús pilóta, vitéz Háry László ezredes volt, a továbbiakban azonban a háború alatt kinevezett hat vezetője közül csak egy volt szakember. "A hibáknak megvan az a sajátosságuk, hogy időtlenek, s időről időre újból előjönnek”— írja 104 légigyőzelem c. könyvében Adolf Galland. Nos ez a jónak nem mondható szokás a későbbiekben is előjött, mert az ismert politikai követelmények érvényesülése időszakában — s szinte napjainkig — a szakértelem csak mint fölösleges rossz volt jelen a légierő legfelső vezetőinek a kinevezésénél. A 72
