Magyar Szárnyak, 1995 (23. évfolyam, 23. szám)
dr. Pagáts Pál: Miről írt a MSZ 55 éve ?
A magyar vitorlázórepülés 1929-ben indult meg Bernárd, Hefty és Petróczy első világháborús pilóták munkája nyomán. Két Zögling gépük volt, és az első évben összesen egy órát repültek. Tíz év múlva, 1939- ben már 34 klubban 1374 növendék 45 ezer felszállást végzett, és 1600 órát töltöttek a levegőben. A gépállomány 142 vitorlázó volt. Számos teljesítményrepülés született. A nemzetközi vitorlás csúcsteljesítmények között több szovjet-orosz táv-, cél- és időrekord született. Rákosi György "Amerika, mint a Szövetségesek repülőgép szállítója" című cikkében már látja, hogy a kiterebélyesedő háborúban az USA lesz a korlátlan utánpótlás forrása, az európai hatalmak elszigetelődnek a nyersanyagok tekintetében. Repülőotthon avatás a Hármashatárhegyen. Az avatóbeszédet Horthy István mondta, jelen voltak a Légierő magasrangú tisztjei is. Végezetül Pettendy János — aki a következő évben a keleti fronton hősi halált halt — káprázatos műrepülést mutatott be egy M 22-vel. A nyugati hadszíntéren valóra váltak Ember Sándor szavai. Május 10-én a Wehrmacht és a Luftwaffe megindította mindent elsöprő támadását Belgium, Hollandia és Franciaország ellen. Képes beszámoló a lapban. Churchill lesz az angol miniszterelnök. A Szövetséges Expedíciós Hadsereget Dünkirchenből kis hajókon mentik át Angliába. Olaszország hadat üzen Angliának és Franciaországnak. Június 15-én a németek bevonulnak Párizsba, 22-én elesett Compiegne. Vége a villámháborúnak, a Luftwaffe korlátlan úr a nyugati égbolton. Ezidőtájt a magyar-román viszony is egyre feszültebbé vált. Fegyveres konfliktus körvonalai bontakoznak ki. A Légierő parancsnoksága egyes repülőalakulatok részére elrendelte a H (hadi) repülőterekre való áttelepülési. Német fellépésre a feszültség — legalábbis a felszínen — enyhül. Az egységek visszatérnek hazai reptereikre. Erről a Magyar Szárnyak nem tájékoztattak, de az akkori eseményekhez hozzátartozik, mert ez vezetett el a második bécsi döntéshez. Sebesics László "A tengeri hatalmak légiereje a vízen" cikkében a repülőgépanyahajók helyzetét elemzi. Amíg a nyugati hatalmak nagy repülőgéphordozókkal rendelkeznek, addig Németországnak nincs ilyen hajója, bár a "Graf Zeppelin" gyártás alatt állt, de nem készült el. Júliusban kezd kibontakozni az angliai légicsata. A Luftwaffe korlátlan légifölénye halványulni kezd az angolok makacs, jól szervezett harcmodora és taktikája következtében. Mindkét oldalon véres veszteségek. A lap több ízben közli a két német "ász" Mölders és Galland fotóit. Megérkeznek az M 24-esek Egyiptomba, melyeket Faruk király rendelt a műegyetemiektől. A gépeket Tasnádi László és Vadas László repülték Alexandriába. Útközben a piros és a zöld színeket le kellett vakamiok a kormányfelületekről, nehogy az angolok olaszoknak nézzék őket. Faruk meleghangú levélben köszönte meg a két gépet. 1940. július 18-a : első tisztavatás a Repülő Akadémián. Tizenöt harmadéves növendék (névsor az MSZ 1993/94 számában) nyerte el a hadnagyi vállapot a koronás aranysassal. Jelen volt vitéz Háry László, a Légierők parancsnoka és más előkelőségek. Az avatóbeszédet Illy Sándor repülőalezredes — parancsnok mondotta, majd Szörényi Emil százados olvasta elő az esküszöveget. Az avatottak nevében Máthé László hadnagy köszönt el az Akadémiától. 65 Augusztus. Tombol az angliai légicsata, érdekes képriportok a lapban. Nagy német nyomás, de az angolok állják a sarat. Sok tekintetben előnyösebb helyzetben vannak, mint a németek, a repülő-lovagiasság jelei itt-ott még tapasztalhatók. Második bécsi döntés augusztus 30-án. Északerdély visszatért. A Repülő Akadémia növendékei is részt vettek a bevonuláson Kolozsvárott (MSZ 1992). Jánosy István, a lap főszerkesztője is ott volt, "tombolva ünnepelte a hatalmas tömeg a levegőben áthúzó magyar gépeket", emlékezett vissza. Vitéz Rákosi György "Az Egyesült Államok légihadereje" címmel ismerteti, hogy kiváló teljesítményű gépeket fejlesztettek ki és a kiképzés terén is mindent elkövetnek, ütőképességük 1942-re lesz teljes. (így is lett. 1942. augusztus 17-én intézték az első amerikai légitámadást a németek által megszállt francia célpontok ellen. Rouen-Sotteville.) A lap "Légiháború szeptember 10 és 25 között" című hadibeszámolójában egy szó sem esik a szeptember 15-i angol-német összecsapásról, amely fordulópontot jelentett az angliai légicsatában a brit pilóták javára. Ezt követően a németek az angol városok ellen fordultak. London polgárai sokat szenvedtek, gyakran lehetett Churchill-t látni szivarral a szájában, amint lelket önt a romok között a lebombázottakba. Egyesztendei munka után a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület műhelyében elkészült az M 25 "Nebuló" iskola és túragép Jancsó Endre tervei alapján. Célja az import iskolagépek kiváltása volt. Repülőtulajdonságai