Magyar Szárnyak, 1995 (23. évfolyam, 23. szám)
Horváth Endre: A 34/36 M. Gamma-Juhász légvédelmi lőelemképző
134.38 le Gaiia-Juhasz légvédelmi lőelemképző írta : Horváth Endre oki. gépészmérnök A 34/38 M. Gamma-Juhász gyártmányú légvédelmi lőelemképző alkalmazásának gyakorlati, harctéri tapasztalatai. Általános ismertetés. A 29/38 M 8 cm-es ágyús üteg (általában 4 db. Bofors rendszerű löveggel) tűzvezetéséhez, a mozgó célok (repülőgépek) leküzdéséhez szükséges lőelemek automatikus meghatározására a 34/38 M. Gamma-Juhász gyártmányú lőelemképzőt rendszeresítették. Ez a műszer a repülőgép haladási pályaadatainak pillanatnyi sorozatát rögzítette és ezek alapján meghatározta(számította) a tüzeléshez szükséges lőelemeket, valamint ezekkel vezérelte a lövegek tűzharc közbeni irányítását. Ezzel, a 34/38 M. lőelemképzőnek a második világháborúban a m. kir. honvédségnél történő alkalmazásával kapcsolatos jelen ismertetőnek szűkre szabott volta miatt fel kell tételeznem, hogy az olvasó ismeri a 8 cm-es légvédelmi ágyúsüteg elrendezését (tüzelőállás, főfigyelő stb.), tűzharcát, a lövegek, valamint a műszerek működését, a velük kapcsolatos teendőket, valamint a légvédelmi repeszgránát jellemzőit. A 8 cm-es ágyúsüteg hatásterületét gyakorlatilag a légvédelmi ágyú ballisztikai jellemzői (a röppályák alakja) és a repeszgránát gyújtójának max. 30 mp-es időzíthetősége határozza meg (a lőelemképzőnél 25 mp és a gyujtóhelyesbítés). Ez egy, a tüzelőállás közepére vonatkoztatott, vízszintes síkban 10.2 km, függőlegesben 8.5 km távolságokat összekötő, megközelítően köralakú, domború burkológörbéjű forgástest. Az üteg ezen a térrészen belül haladó repülőgépekre tudott jó (becslésem szerint 2.5%) találati valószínűséggel lőelemképzős tűzharcot folytatni. A lőelemképző mérési határai megszabták az előbbi adatokkal összhangban lévő beállítható távolságot, amely a repeszgránát időzítési idejének volt a függvénye. A műszer mérési és számítási határait befolyásolták a repülési sebességnek (régebbi lőelemképzőnél 125 m/sec = 450 km/óra, újabbnál 200 m/sec = 720 km/óra), valamint a beállítható időjárási viszonyok értékei (szélirány, szélsebesség, légsúly). A megengedettnél nagyobb értékek beállítását a lőelemképző szerkezete automatikusan korlátozta, reteszelte és jelezte. A lőelemképzőt 80 V egyen- és 110 V váltóáram működtette, míg a világítás 12 V-ról történt. A lőelemképző elhelyezhető volt a tüzelőállás közepén, vagy azon kívül max. 500 m távolságban (parallaxis). Ez általában a helyi terepviszonyoktól függött. Felfogásom szerint kedvezőtlen volt a lőelemképzőnek és a hozzátartozó 4 m alapú távmérőnek a tüzelőállásban való elhelyezése, mert a lövéskor keletkezett robbanás zaja, valamint az érzékelhető talajmozgás nagy mértékben zavarta a lőelemképzőt kezelők finom, nagy figyelmet igénylő munkáját, a távmérő tüzérek erős koncentrációját és kissé megváltoztatta a távmérő műszer optikai beállítottságát. A külpontosság, azaz a parallaxis távolságának beállításával a lőelemképző a lőelemeket a tüzelőállás közepére vonatkoztatva határozta meg. Külpontosán elhelyezett főfigyelő esetén a lőelemképző és a tüzelőállás központja, valamint a lövegek mértani pontossággal párhuzamosítva lettek. Ütegem bevetései során 495 m volt a legnagyobb parallaxis távolság (budai, dombvidéki tüzelőállás). Tüzelőállás változtatás esetén a lőelemképző leszerelése előtt célszerűnek mutatkozott a parallaxist 0 m-re állítani, mert ellenkező esetben újbóli felszereléskor végzett ellenőrzés esetén téves értéket nyújtott. A lőelemképző felszerelésekor, az állványra helyezés után, alapvető fontosságú volt annak azonnal áram alá helyezése, mert, bár a műszer reteszelő szerkezeti részei elvileg az erőszakos beavatkozással szemben védelmet nyújtottak, de téves kezelési művelet esetén az árammentes műszernél alkatrész károsodás állhatott be. Az áram alá helyezett lőelemképzővel megkezdhető volt a műszer szintezés. Tapasztalat szerint ezt legalább négy, egymásra merőleges irányban, majd ennek elkészülte után a lőelemképző lassú körbeforgatásával minden irányban ellenőrizni kellett. Az üteg akkor volt egyértelműen tűzkész, ha a vízszintezést a lövegeknél is végrehajtották. így létrejött a rendszer végleges vonatkozási alapja. A rendszer szintezése után jött a lövegek egymással, valamint a lőelemképzővel történő párhuzamosítása. A nem pontosan szintezett és párhuzamosított rendszer torz, kiértékelhetetlen tűzcsapásokat adott. Az akkumulátorok állandó feltöltöttsége biztosította a lőelemképző üzemeltetéséhez és a lövegek jelfogóinak szükséges áramellátást, és ezzel időt adott a motoros áramfejlesztő beindításához. A lőelemképző üzemelését enyhe búgó hang is jelezte. Szállítás után, az első áram alá helyezéskor célszerű volt kismértékű elfordítással, követő távcső emeléssel, távolság és sebesség állítással a motorokat, fékeket, reléket stb. alkatrészeket mozgásba hozni. Ezzel a szállítás folyamán bekövetkezett esetleges szerkezeti zavarok azonnal, még a tűzharc előtt megmutatkoztak, illetve elháríthatok lettek. Tűzszüneti időszakban többször gyakorolni kellett a lőelemképző kezelését. Ettől függetlenül naponta legalább egyszer, illetve jelentős 295