Magyar Szárnyak, 1995 (23. évfolyam, 23. szám)
Életrajzok
akik már átestek a vizsgán — csak 3 — 3 és 1/4 literrel dicsekedhettek. Pedig milyen sovány voltam már akkor. Hát még ma (Hahahaha !). Az említett folyóirat e cikkében két megtörtént repülést említ, ami nem régen történt itt, Ausztráliában (kis kétmotoros géppel végzett bérrepülés alkalmával). Az időjárás a szóban forgó személyzeteket 5000 m fölé kényszerítette. Oxigén nem állt rendelkezésükre. Mondhatom, a szerencse mentette meg őket. A repülésirányítók levezették őket A repülő technika hihetetlen magas fokot ért el. Tud ez még tovább fejlődni ? Az időjárás mindig nagy ellenfele marad a pilótának. Kritikus helyzetben az emberi agy helyes elhatározása lehet döntő. Marad a szerencse. Ez az én benyomásom. Bár ne lenne így !. Mint említettem, Héjjas Aurél a Műszerrepülő Kiképző századnál oktatóm volt. Rellynek hívtuk, elsőrendű repülőtisztünk volt. És mi történt vele ! 1944 szeptemberében századunk Szegedről Acsádra települt és ott folytattuk — a lehetőségekhez képest — a kiképzést. Egyik délután bejön irodámba Relly és közli velem, hogy bátyja — huszár főhadnagy — a kárpáti harcokban súlyos szemsérülést szenvedett és a miskolci kórházban van. Budapestre kellene szállítani, hogy egy sikeres szemműtétet hajtsanak végre rajta. Ez sürgősséget kíván. Kéri, hogy egy géppel átrepülhessen Miskolcra, miközben egyik növendékkel gyakorlórepülést végezhet. Kérését azonnal engedélyeztem és egy órán belül Relly már útban is volt. Két napi csend. A harmadik nap délutánján Torontály ezredes, a szombathelyi repülőtér parancsnoka felhív telefonon. Kérdi, hogy századomnál nem hiányzik-e egy gép ? Igennel feleltem. Rövidesen megtudtam, hogy Héjjas hadnagyot útban hazafelé Pápa közelében Mustangok lelőtték. Relly azonnal meghalt, a növendék hadnagyot — nevére sajnos már nem emlékszem —súlyos égési sebekkel a pápai kórházba szállították. Kórházvonaton .Németországba szállították, ahol súlyos égési sebeibe belehalt. Egy megrázó tragédiája a sorsnak.... Egy kis Boszorkány...os történet 1933 szeptemberében a Légierők parancsnoka Czékus Ferenc századost nevezte ki a szombathelyi 1. éjjeli bombázó század parancsnokává, (az akkori — rejtési — elnevezéseket mellőzöm). A század elsőtisztje Sándor Béla főhadnagy, beosztott tisztek : Kelemen Károly, Segesváry György, Gödölle Rudolf, Somorjay József és Tomory Endre hadnagyok. Altiszti pilóták : Gellért Ferenc és Homoki István őrmesterek. Gépállomány : egy db. Fokker F Villás kétmotoros gép (H-FND) egy db. Caproni Ca.97-es egymotors gép (H-ALD) és három db. Heinkel HD.22-es gép (H-PII, H-PIK, H-PIL). Ezzel a személyzettel és repülőgép felszereléssel kezdte el Czékus a kiképzést egy alaposan kidolgozott kiképzési tervezet alapján. Czékus kivételével a beosztott pilóták még kevés repülő gyakorlattal rendelkeztek. Czékus repülő értéke már akkor kimagaslott. Ha jól emlékszem, előzőleg a MALERT-nél repült. A fent felsoroltak nagyon sokat köszönhettek Czékus Ferikének (így hívtuk), szívvel-lélekkel adta át nagy tudását beosztottjainak. Magas repülő szellemet teremtett. Ez az alakulat lett később — egy-két év múlva — a Boszorkány század, még Czékus idejében. Sajnos Czékust 1936-ban elhelyezték, ami az akkori vezetőség részéről egy téves lépés volt: egy repülő család bomlott meg. Czékus maradhatott volna egészen a háborús időszakig (akkor is csak nyolc évet szolgált volna ott), később osztályparancsnoki minőségben. Ma úgy látom : az elhelyezés oka az volt, hogy sok olyan rangban idősebb főtisztnek adtak érvényesülési lehetőséget, akik — önhibájukon kívül — kevesebb repülő gyakorlattal rendelkeztek. így került Czékus helyére Sasváry (Sunta) százados. Sajnos, amilyen nagy hozzáértéssel vezette a kiképzést Czékus, az annyira hiányzott Sasváry parancsnoksága alatt. Nincs szándékomban az új parancsnokot ezzel vádolni, mert — úgy emlékszem — az ő jövetelével egyidejűleg fentről is utasítás érkezett a kiképzés ütemének csökkentésére, bizonyára takarékossági szempontból. Ez viszont jól jöhetett Sasvárynak, mert — úgy láttuk — benne már kissé kihalóban volt az a repülési vágy, amit mi fiatalok elvártunk tőle. Csak kifogástalan időjárásban repültünk. A "Boszorkány" keresztelő 1934 vége felé volt, amikor Olaszországból az új gépállomány Caproni Ca. 101-esek megérkeztek. Akkortájt egy kétszázados osztály létesült Kálmán László repülő őrnagy parancsnoksága alatt: az 5. század — a volt Czékus század (ez lett a "Boszorkány", jómagam is itt szolgáltam) és a 6. század, ami az "Uz Bence" nevet kapta. FcScí^ Akkoriban a téli időszakban a repülés erősen lecsökkent, a hideg, havazás és hótakaró miatt. Egy ilyen téli időszakban (1936-ban vagy 1937-ben) Sasváry szabadságra ment, Sándor Béla Budapesten volt fejtágítón, így én maradtam a századnál mint rangidős tiszt. Elhatároztam, hogy a téli hideg légteret repülő motorzúgással fogom telíteni. Repülést terveztem majdnem minden napra, amikor a jó látási körülmények ezt megengedték. A századnak volt egy Bücker Bü.l31-es gépe futárszolgálatra és mürepülést is azon gyakoroltunk. A Capronik már géppuskatoronnyal rendelkeztek és gyakorló fényképező géppuskánk is volt. Ez lehetővé tette, hogy a megfigyelők, rádiós- és szerelő lövészek célzási gyakorlatokat végezzenek a célt repülő és rácsapásokat végző Bückerre. A frissen esett hótakaró kb. fél méteres volt, amiben a Caproni minden baj nél-272
