Magyar Szárnyak, 1995 (23. évfolyam, 23. szám)
Évfolyamtörténetek
műnk előtti folyosón. Mikor ez megtörtént, mindent otthagyva, beküldött bennünket a hálóterembe, s megtiltotta, hogy onnan kijöjjünk. Míg a hálóteremben tartózkodtunk, ő végigment holmijainkon, s kiszedte azokból azokat a felszerelési cikkeket, amiket ő az előző két év alatt elvesztett, hogy év végén, leszereléskor ne legyen hiánya, s ne kelljen az elvesztett cikkek árát megtérítenie. Úgy mondták, hogy ez "régi hagyomány" volt az Akadémián, mi sem vesztünk semmit, ha ugyanezt tesszük negyedéves korunkban. Nekünk viszont nem tetszett ez a "hagyomány", annál is inkább, mert csupán egy negyedéves — akit, amint később láttuk, évfolyamtársai sem szíveltek — gyakorolta. Tanulmánycsoport vezetőnk Modory József alezredes, első világháborús vadászszázad parancsnok, gyönyörűen kitüntetett hét légigyőzelmes ász volt, aki a huszas évek elején az Aeroexpress légiforgalmi vállalat műszaki igazgatója volt, nevét Maier-ről magyarosította. A huszas évek végén visszavették a Légierőkhöz. Repülő Gyakorlati Szabályzatot, Szolgálati Szabályzatot és Becsületügyi Szabályzatot tanított. Fegyelmet tartó, szigorú, de igazságos és jóindulatú parancsnok volt, akit hamar megszerettünk és tiszteltünk. Különösen akkor tett nagy benyomást ránk Modory "Szepi", különösen akkor imponált nekünk, mikor a nyári nyíregyházi kihelyezésen beült egy Bückerbe és nagyon szépen mürepült. — Öregem ! Nézd a Szépít ! — mondtuk egymásnak. — Nézd milyen szépen csinálja a vezetett orsót, pedig már 49 éves !! Mit gondolsz, ha mi is ilyen "öregek" leszünk, képesek leszünk ilyesmire ? Modory Szepiről, színes múltjáról többet tudhat meg kedves Olvasónk e számunk "Tóni bácsi visszaemlékezik..." c. cikkében. Az "RH" század parancsnoka Buza-Kiss József "Soma" százados volt. Hiradóismeretet tanított. Nyugodt, csendes, megfontolt stílusával jó vezetőnek és pedagógusnak bizonyult. Osztálytisztünk Genersich Tivadar "Mama" százados volt. Kistermetű, nagyon mérges kinézésű osztályfőnökünk Meteorológiát tanított és eleinte meglehetősen tartottunk tőle, míg rá nem jöttünk, hogy a mérges külső arany szívet takar. Lóczy Sándor, "Sanyika", rep. mérnök százados kizárólag tanári minőségben működött, habár néha-néha ő is adott Akadémia ügyeletes-tiszti szolgálatot. Az a hír járta közöttünk — talán nem is alaptalanul —, hogy ő futotta be a legérdekesebb karriert a repülőknél: polgári személyből egyszerre százados lett. Bizonyos, hogy első látásra megállapítottuk róla : nem részesült újonckiképzésben. "Sanyika" egy tudós volt, neve ismert volt repülőgép tervező és építő körökben. Az ő nevéhez fűződik a Brandenburgi egy későbbi variációja és a Hungária sorozat. Előadásait is nálunk magasabb végzettségűek részére szabta. Gyakori kijelentése volt pl. : "Ezt nekem most nincs időm részleteiben elmagyarázni, ezt önöknek tudniok kell, differenciál és integrál egyenletek alapjaival nincs időm foglalkozni." Hát, osztályunk fele polgári életből jött, nekik halvány fogalmuk sem volt ilyesmiről. A volt "cőgerek" is csak a differenciál egyenletek alapjáig jutottak el, nem beszélve arról, hogy a másfél évvel azelőtt tanultakat először fel kellett volna frissíteni. Ennek következtében Sanyika igazán magasnívójú előadásait képtelenek voltunk követni. Párhetes küzdelem után feladtuk a harcot és nem is nagyon figyeltünk arra amit Sanyika előadott, mert nem értettük. Sanyika nagyon jóindulatú ember volt, lelkes tanár és igazán mindent megtett azért, hogy a fejünkbe valami tudást verjen. Aerodinamikát, Repülőgéptant, Mechanikát és Anyagismeretet tanított. Mi, 19 évesek, hálátlan társaság voltunk. Minden tekintetben kihasználtuk Sanyika jóindulatát és — mondhatnám, a tudósokra jellemző — naivitását. Szemléltetésképpen hadd mondjak el két jellemző példát. Mechanikából zárthelyi dolgozatot kellett írnunk. Egy rácsszerkezet terhelését kellett meghatároznunk a "Cremona" rendszerrel. Sanyika: — A megoldás 17 lépésből áll. Hajlandó vagyok mindenkinek segíteni egy lépést. De csak egyet. Akinek segítségre van szüksége, feltartott kézzel jelezze. Tessék megkezdeni a munkát. Nem is kellett megbeszélni, hogy mit csináljunk. Egy perc elteltével valamelyikünk felemelte a karját. Sanyika odament és kisegítette az első lépéssel, amit a szomszéd villámgyorsan lemásolt és egy percen belül az első lépés mind a 17 "gazfickó" birtokában volt. Ezután valaki más jelentkezett, Sanyika megoldotta számára a második lépést, amit villámgyorsan átvett a többi. Rövid idő múlva jelentkezett a harmadik segítségre szoruló, akit Sanyika készségesen kisegített.....és ez így ment tovább a 17-ik lépésig. Nem tudtuk elképzelni, hogy Sanyika miért nem fogott gyanút eme érdekesen elosztott segítségkérések láttán ? Mindenesetre, a következő órán Sanyika — teljesen kiábrándulva — kihirdette : "Mindenkinek csak jelest adtam és nem kitűnőt, mert mindenkinek a dolgozata teljesen egyforma volt. Itt valami nincs rendben.... A másik példa: Sokunknak nagy gondot okozott, hogy Sanyika magas színvonalú előadását nem tudjuk követni. Ezért elhatároztuk, hogy előadásairól pontos jegyzeteket fogunk vezetni. Irányi Pali és én vállaltuk magunkra ezt a "tisztséget" : egyik órán ő jegyzetelt, a másik órán én. Később kitűnt, hogy ez nagyon hasznos gondolat volt — legalábbis a mi szempontunkból. Közeledett a félévi zárlat. Mindenkinek kollokválni kellett a zárlat előtt. Amint Sanyika kiszólított valakit kollokválni, Pali és én, jegyzetfüzetünkkel kisomfordáltunk a katedrára, 257
