Magyar Szárnyak, 1995 (23. évfolyam, 23. szám)

Évfolyamtörténetek

falról a vakolat hullott rám. Mi történt ? Kiderült, hogy Cickány kipróbálta : hogyan hord "csodafegyvere". Az ágyam feletti polcon lévő — még megkezdetlen — komisz kenyeremet hosszabb méreté­vel függőlegesen a falnak támasztotta és azt nevezte ki célnak. A szoba túlsó végéről — mintegy 10-12 m-ről — célba vette a kenyeret és tüzelt. Arról elfelejtkezett, hogy ott alszom a kenyér alatt, s nem ismervén mor­­dályának hordását, engem is megtisztelhet lövésével. Lehet az is, hogy csak nem akart kíméletlenül föléb­reszteni. Mindenesetre a lövedék átütötte a polc alatti fogason lógó köpenyem gallérját és egy fél ökölnyi va­kolatot kiütött a fehérre meszelt falból. Ez volt a na­gyobbik baj. Ugyanis Forró százados úr gyakori szo­baszemlét szokott tartani és igen kényes volt a falak makulátlan fehérségére. Szombat délután lévén már nem volt reményem a városba menni és anyagot venni a fal kijavítására, így hát fogkrémmel voltam kénytelen megoldani a problémát. Majdnem egy teljes tubus fog­krémem ment rá a "belövésre". Augusztus közepét írhattuk, mikor egyikünk java­solta • Nincs sok időnk hátra itt Nyíregyházán, sorsol­juk ki a rádiót, hogy a szerencsés nyertes kellőképp fölkészülhessen annak hazavitelére. Kisorsoltuk. Ele­kes Jenci lett a szerencsés. Miután már az övé volt a rádió, kiváncsiam megvizsgálta belülről is. Megbot­­ránkozva látta, hogy a forgó kondenzátorok lemezei girbe-görbék. Szépen kiegyenesítette azokat, majd is­mét összeszerelte a készüléket. Bizony az addig tiszta hangot adó rádió nem volt a régi : recsegett, ropogott, alig volt érthető a beszéd, nem volt élvezhető a zene. — Nem értem, mi történt ezzel a készülékkel — pa­naszolta Jenci —, nem csináltam vele semmit, csupán a kondenzátorlemezeket egyenesítettem ki. Hát ez volt a baj ! A lemezeket a gyárban a behangolásnál "görbítette el" a műszerész. Jenci kezdett "visszagörbíteni" némi sikerrel, de a rádió szép hangja nem tért vissza többé. Miután tudatában voltunk annak, hogy az elsőfok befejezése után nincs több kilátás repülésre, ellenben annál több őrszolgálatra, szerettünk volna hazamenni szabadságra, mielőtt október 1-én bevonulunk az Aka­démiára. Hiába beszéltünk erről az illetékesekkel, nem nagyon hallgatták meg "sirámainkat". Ennek egyik oka az volt, hogy ha elmegyünk nem lesz aki őrszolgálatot adjon és olyanokat kell őrségre beosztani akiknek nem fúl a foga hozzá. Végre, úgy szeptember 10-e táján megjött a parancs a leszerelésünkre, így legtöbbünk él­vezhetett még háromheti szabadságot, mielőtt bevonult volna az Akadémiára. Mikor október 1-én bevonultunk a hűvösvölgyi Lu­­dovika Akadémia Il-re, szomorú újság várt ránk : Me­­zey Lajos, közkedvelt "Lojás" barátunk megvált tőlünk. Lajos jófejű, jókezű, nagyon jó megjelenésű bohém természet volt és — azt hiszem — ma is az. "Bon­viván" volt, aki egyik napról a másikra oly szerelmes tudott lenni, hogy elvesztette a fejét. Ez történt vele Nyíregyházán 1937 nyarán, s annyira elvesztette a fe­jét, hogy hajlandó volt szép hivatását föláldozni. Ön­ként vált ki. Mindenki könyörgött neki, hogy ne tegye meg ezt a "meggondolatlan lépést", de Lojás hajthatat­lan maradt. Mint szinész találta meg életcélját és — úgy tudom — még ma is aktív. Mondanom sem kell, hogy az az örök tűzzel égő szerelem, amiért otthagyta a repü­lőhivatást, pár hónap alatt kialudt. Nem volt sok időnk Lojás körünkből való távozása fölött szomorkodni, mert az Akadémián gondoskodtak arról, hogy ne unatkozzunk. Először megint Tróján Gyula bácsival és a ruharaktáros tiszthelyettessel talál­koztunk, akik le- illetve fölszereltek minket: leadtuk az önkéntesi ruházatot, s felvettük az akadémikusit. Ki­osztottak egy halom füzetet, tankönyvet, írószert. Tan­termünket megosztottuk híradó csapatbeli évfolyamtár­sainkkal, hét fővel. Velük sok közös tantágyunk volt, mint Ábrázoló geometria, Technológia, Felsőbb ma­tematika, Fizika, Harcászat, Hadseregservezés, Hadtör­ténelem, Szolgálati Szabályzat, Katonai írásmód és Ügyvitel, Egészségien, Testnevelés, Vívás és még egy sor más tantárgy. A speciális, a híradókat, illetve repü­lőket érintő tantárgyak előadásaira különváltunk. Rend­szerint mi repülők maradtunk a közös tanteremben, a híradók pedig elvonultak az ő szaktantermükbe. Megkezdődtek az előadások, melyek minden per­cünket lefoglalták. Az előadott anyag megemésztésére és a házifeladatok elkészítésére rengeteg időt kellett for­dítani. Az Akadémia szervezetileg két nagy csoportra oszlott : a Repülő-hiradó, "RH" és a Műszaki, "M" századra. AZ "RH" században a repülők és híradók mellett volt még folyamőr, vonatcsapatbeli és páncélos akadémikus is egészen elenyésző létszámban. Volt olyan osztály is, aminek a létszáma egy fő volt, volt olyan évfolyam amelyben nem volt folyamőr, vonat­csapatbeli, vagy páncélos. A szolgálatvezető és a szobaparancsnokok negyed­éveseink voltak. Szolgálatvezetőnk híradó akadémikus volt és valahogy nem nagyon szeretett bennünket, má­sodéveseket. Különböző eseményekre, szobarendre, stb. vonatkozó utasításait rajtam keresztül közvetítette évfolyamtársaimnak. Ha valami nem stimmelt, mindig engem vett elő és engem büntetett. Sok minden nem stimmelt az ő szemében, így sokszor rendelt kihallga­tásra és ennek következtében sokszor voltam fenyítve, legtöbbször kimenőmegvonás formájában. Nem na­gyon búsultam miatta, mert amúgyis kevés alkalmam lett volna kimenőre a sok házifeladat miatt. Volt még egy kiábrándító tapasztalatunk röviddel bevonulásunk után. Egyik foglalkozás után megjelent egy negyedéves (nem repülő) akadémikus a tanter­münkben, s elrendelte, hogy összes felszerelési cik­künket aljpokrócunkba pakolva, sorakozzunk a hálóter-256

Next

/
Thumbnails
Contents