Magyar Szárnyak, 1995 (23. évfolyam, 23. szám)
Évfolyamtörténetek
és sorjában mindenkit meg is repültettek. 1936. november 12-ének koradélutánja volt az a számomra örökké emlékezetes nap, amikor Kenessey Gábor szakaszvezető Hungária gépen elvitt repülni. Hét percig tartott az egész, de ki nem törölhető benyomást keltett bennem : a start után, mikor a gép elhagyta a földet, a sebesség látszólag hirtelen lelassult, s amikor a pilóta fordulóba vitte a gépet, akkor a horizont állt az élére, nem a gép. Ezek voltak első benyomásaim, amikhez azután gyoran hozzászoktam. Volt még egy másik fajtája is az újonckiképzésben kiemelkedők jutalmazásának. Közeledett a repülőgépek évvégi műszaki vizsgálatának az ideje. Ehhez a hangárban álló gépeket tökéletesen tisztára kellett mosni, főleg a csatlakozásokat megtisztítani olajtól, stb. A gépmosást u. n. "Mischung"-gal — benzin és petróleum keverékkel kellett végezni. A "jutalmazottak " — ezek között élen jártak a volt cőgerek, akiknek már a könyökén jött ki a zártrendi gyakorlat, puskafogás, stb. — végezhették a gépmosást gyakorlatozás helyett. Csak akkor jöttünk rá, hogy ez a "jutalom" tulajdonképpen büntetés, amikor a mosórongyot bemártottuk a Mischungba. A hideg novemberi időben a kezünkről elpárolgó Mischungtól rövid idő alatt elgémberedett a kezünk, s irgalmatlanul fázott. Kint, a reptéren gyakorlatozó újonctársaink sóvárgó szemekkel irigykedve néztek bennünket, mi pedig boldog ábrázatot vágva vigyorogtunk vissza rájuk, közben sírni szerettünk volna, mert kezünket annyira kínozta a hideg. Egyik hideg, szeles, esős novemberi estén, takarodó után felgyullad a villany a nagy legénységi szobában, s belép az ajtón Szakály János szolgálatvezető őrmester a napos tizedes kíséretében. Egyrészünk, a nap fáradalmaitól kimerültén, föl sem ébredt, a többi feszülten figyelte a fejleményeket. Szakály az ágylábhoz kitett, "rápökős suviksszal" kitisztított bakancsokra összpontosította figyelmét. Megállt Kálmán Öcsi ágya előtt, s — rámutatva Öccsi bakancsaira — odaszólt a napos tizedesnek : Adja ide azokat a bakancsokat. Kézbevette, megmustrálta őket, majd ismét odaszólt a naposnak : — Nyissa ki az ablakot A napos teljesítette a parancsot, Szakály pedig széles ívben kihajította a bakancsokat a második emeleti helyiségből az épület melletti sártengerbe. Az ablaknyitásra felébredt Kálmán Öcsi is. Éppen kirepülő bakancsait pillantotta meg. Az álom még ki sem szállt szemeiből, és meglepetésében csak ennyit tudott mondani Ki tetszett dobni ?! De ki ám, azt a hétszázát! — felelte Szakály — majd megtanulja maga, hogy mi az a rendesen kipucolt bakancs ! Tessék azonnal lemenni és fölszedni a bakancsokat ! Papucs tartása tilos volt. Használtunk ugyan papucsot, de azt takarodó előtt eldugtuk a katonaládába. így szegény Öcsi Szakály jelenlétében nem vehetett fel papucsot, hogy bakancsait megkeresse. Mezitláb kellett neki az esőben, sárban, sötétben kiszimatolni, hova is estek bakancsai. Nem kapott tüdőgyulladást ettől a "kirándulástól", de kaphatott volna. Mi azt gondoltuk, hogy Szakály túl ment a határon. Szakaszparancsnokunk, Tamássy hadnagy, gyakran kitolatott egy Fokkert a hangárból újonckiképzés közben, s a "jobb" újoncokat elvitte repülni. De volt úgy is, hogy nem akadt "jobb" újonc. Ilyenkor Tamássy "Mackó" nevű dán dog-ját vitte magával és sturcolt bennüket, sokszor bizony úgy, hogy "Feküdj !" vezényszó nélkül is hasravágtuk magunkat, nehogy a Fokker kereke valakit fejbe verjen. Emlékszem, egy alkalommal Tamássy hadnagy egy Udet-tel ment el repülni. Nem a repülőtér környékére, hanem valahová, messzebb. Leszállás után mi toltuk be gépét a hangárba. Felfedeztük, hogy a törzs hátsó részén, közvetlenül a vízszintes vezérsík alatt egy fél ökölnyi lyuk van, s abból egy drót lóg ki. A drótot kihúztuk, aminek a végén egy porcelán szigetelő dió volt, amit akkoriban a rádió-vevő antennákon használtak. Rekonstruáltuk, hogy Tamássy hadnagy úr valószínűleg túl alacsonyan repült valahol, légcsavarjával elszakította valakinek az antennáját, a forgó légcsavar — mint a parittyát — a dróton lévő szigetelő diót hátravágta a gép törzsébe. Míg a gépet a hangárba toltuk, láttuk, hogy Tamássy hadnagy úr komoly beszélgetésbe elegyedett Lóránt törzsőrmester hangármesterrel. Másnap az Udet törzse gyönyörűen be volt foltozva. Közeledett az újonckiképzés vége, s azzal a karácsonyi szabadság gondolata. Úgy emlékszem, mindnyájunkat megrepültettek egyszer, egyeseket kétszer is. Fölvetődött a nagy kérdés : mit mondjunk szüléinknek, barátainknak, ha szabadságra hazamegyünk ? Csak nem mondhatjuk azt — szégyenszemre — hogy csupán egyszer, vagy kétszer repültünk, hát ez nagy szégyen lenne, közel háromhónapi csapatszolgálat után ! Közösen elhatároztuk : azt fogjuk füllenteni, hogy már "néhányszor" repültünk. Be kell vallanom : gyenge voltam, s bevallottam otthon, hogy csak egyszer repültem. December 1-én befejeződött az újonckiképzés, letettük az esküt. Ez azzal a nagy változással járt, hogy legalább egyszer hetente őrszolgálatot adhattunk. Megkezdődött a tiszti iskola is : délelőtt-délután tanórákkal, esti ismétléssel A városba is kimehettünk, most már Vámos Cickány óhaja is teljesülhetett. Megismertük elöljáró tisztjeinket és tiszthelyetteseinket. Mocsáry István századost, a REGVI parancsnokát, első pillanattól kezdve mindnyájan a szívünkbe zártuk, 249
