Magyar Szárnyak, 1995 (23. évfolyam, 23. szám)

Évfolyamtörténetek

(5) Etelaky Lajos Zuárd — Zozó — 1919-ben született Pozsonyban. Katonai pályafutását a kőszegi "Hunyadi Mátyás" honvéd reáliskolai nevelőintézetben két év késéssel kezdte, így mint korelnök, könnyedén volt nyolc éven keresztül osztályelső. Még mint cőger járt a szombathelyi repülőtéren, ahol Némethy Jenő re­pülő hadnagytól indíttatva jelentkezett — szüleinek nem kis bánatára — repülőnek. Az Akadémián, mint Pálffy őrmester növendéke, hamarosan egyedül repült a Bücker Jungmannal. Egy Taucher gyakorlatnál leállt a motorja és a kényszer­­leszállásnál a gép futóműve tönkrement a krumpli­földön. Az Akadémiát kiváló eredménnyel végezte el. Avatás után rövid ideig Budaörsön, az 1. önálló távol­felderítő repülő osztálynál szolgált Mersich Adorján százados és Novotny Vilmos főhadnagy parancsnok­sága alatt. 1943 tavaszán Börgöndre került a Repülő Harcki­képző Osztályhoz, ahol Kovács József százados precíz irányítása mellett elsajátította, majd oktatta a vadász harci repülés elemeit. Repült WM.21 "Sólyom", Reg­­giane 2000 olasz, majd a magyar "Héja" gépeken, vala­mint a németek Major Preiser és kis csapata által veze­tett Me.l09E átképzésben részesült. 1944 május elején Börgöndről útbaindították évfo­lyamtársával, vitéz Szénássy Lászlóval együtt Német­országba, Hildesheimbe, Békássy István százados ve­zetésével alakított vadász átrepülő csoporttal. Itt elő­ször Focke Wulf FW. 190 és Messerschmitt Me. 109G6 átképzésben részesült, majd a gépek átrepülése követ­kezett a hátországi összeszerelő üzemekből az 1944. június 6-i normandiai partraszállást követően már erő­sen zsugorodó nyugati frontra. Még sikerült FW.190-eseket átrepülnie a Keleti­tengernél fekvő Anklamból a franciaországi Nancyba, Metzbe, illetve Toulba, amikor 1944. június 25-én egy gyakorlórepülésnél a FW.190-es motorja leállt és a gép a kényszerleszállásnál kigyulladt. Súlyos égési sérülé­seiből a Hildesheim-i kórházban lassan felépült. No­vemberben még meglátogatta a Békássy csoportot a Neuruppin-i repülőtéren, ahol ők éppen készülődtek a háború legnagyobb vadász bevetésére : többszáz gép­pel az angol-amerikai bombázó kötelékek ellen. Ez a német terv azonban már nem valósult meg. 1945 márciusában Hildesheim bombázását — mely alkalommal a kórház is elpusztult — a környező he­gyekből nézte végig, majd néhány hét Bad-Gastein-i pihenő után bevonult a klagenfurti repülőtérre, ahol Németh János repülő vezérkari ezredes parancsnoksá­ga alatt nagy repülő tábor működött. Itt történt az ünne­pélyes fegyverletétel Montgomery tábornok vezette 8. angol hadsereg Jeep-en érkező, nádpálcával "felfegy­verzett" két főhadnagya előtt, majd kezdődött a hadi­fogság. A hadifogságból 1946 májusában tért haza. Kezdet­ben mint segédmunkás, később műszerészként dolgo­zott a Standard Villamossági RT-nál a tönkrement tele­fonközpontok újjáépítésén, majd az Akadémián Aczél Zoltán főhadnagy és jobbkeze : Kollonics őrmestertől kapott kitűnő repülő híradó ismeretek birtokában elju­tott a nagyteljesítményű rádió adóberendezések, később a vákuum-technikai gépek, lámpagyártó sorok fejlesz­téséig. Közben, 1953-ban megnősült. Házasságából két fia született, akik 30 év elteltével három-három unokával ajándékozták meg. 1981-ben a TUNGSRAM RT-tól ment nyugdíjba. (EL) (6) Garlathy Szilárd Brassóban született, 1920. május 26-án. A kőszegi m. kir. "Hunyadi Mátyás" honvéd reáliskolai nevelőintézetből mint "őscőger" ke­rült az Akadémiára 1939 október elején. Jó sportoló és jó tanuló volt. Avatása után Börgöndön felderítő harc­kiképzésben részesült, majd a kecskeméti 3. közelfelde­rítő osztályhoz került. 1943 augusztusában a keleti frontra vezényelték. A kievi FW.189 "Bel Ami" átkép­zés után összesen 114 harci bevetést repült. Hajózó tá­­virásza légiharcban lelőtt egy JAK vadászgépet. Egyik kényszerleszállása után a partizánok fogságába került. Azok — mint magyart — elengedték. 1944-ben már Ungvárról startolt bevetésekre. Az év végén németor­szági felderítő iskolára küldték, ahonnan visszavezé­nyelték Messerschmitt átképzésre. Háborús kitünteté­sei : Ezüst és Bronz KDE, Tűzkereszt, I. és II. osztályú német Vaskereszt, "Goldene Frontflugspange". A háború végén megnősült, elvált, majd újra nősült. Második felesége magyar, akivel Münchenben él. Fém- és régiségkereskedéssel foglalkozik. Rendszere­sen hazalátogat. (MM) (7) Göllner Tamás — Tomó — a kőszegi "Hunyadi Mátyás" reáliskolai nevelőintézet növendéke volt, de nem "őscőger", miután csak a hatodik évfo­lyamban kezdte, így nem esett nehezére megőriznie ci­­viles lezsérségét és kiváló érzékét a megerőltető felada­tok elkerülésére. Mackós mozgása ellenére nagysze­rűen síelt és mindig vidám volt. Megelégedett az évfo­lyam sereghajtó hármasában betöltött szerepével. Ava­tás után a debreceni 3. bombázó gyakorló században kezdte repülő csapatszolgálatát, amelynek azonban 1942. október 30-án tragikus vége szakadt. Junkers Ju.86-os géppel végzett gyakorlórepülés során földnek csapódott és repülő halált halt. (EL) (8) Hamza Aladár — Ali, Hamzikus Aladeroid gimnáziumi érettségi után került az Akadémiára, ahol kitűnt szorgalmával és ügyességével, valamint a lovaglás iránti vonzalmával. Szerette a műszaki, elméle­ti tárgyakat, kiemelten az anyagismeretet és a szerves kémiát. Ezirányú szakkérdéseivel nem kis örömet szer­234

Next

/
Thumbnails
Contents