Magyar Szárnyak, 1995 (23. évfolyam, 23. szám)

Frank Schmidt: Endresz György: a dunai sváb "Lindbergh"

Az út az Atlanti óceán felett eseménytelen volt, azonban, amikor a gép Budapest közelébe ért, bajba jutott — elfogyott az üzemanyaga.

Dr. Anton Taff emer, dunai sváb író visszaemlékezik 1931. július 16-ra. Szülei házának kertjében Bogláron egy Ludwig Uhland könyvet olvasott, amikor motorzúgásra lett figyelmes. Egy repülőgép repült el, szokatlanul alacsonyan. Repülőgép abban az időben még ritkaságszámba ment, ezért szemével követte a gépet, amig az el nem tűnt a dombok mögött.

Nem tudta akkor, de a gép a "Justice for Hungary" volt. Elfogyott az üzemanyaga és kényszerleszállt a szomszédos Saar (sic.) község határában, közvetlenül a Csákvár-Bicske műút mellett, amely Bogláron halad keresztül, kb. 40 km-re a mátyásföldi repülőtértől, Endreszék uticéljától. Ott az ország vezető méltóságai várakoztak, élükön a kormányelnökkel, gróf Bethlen Istvánnal, hogy üdvözöljék a hősöket. Mikor értesültek a kényszerleszállásról, egy kocsit küldtek az óceánrepülőkért Saar-ba, hogy hozza őket a repülőtérre, ahol a hivatalos üdvözlés ment végbe. A két repülő a magyar nép csodálatát vívta ki. A depressziós időkben, amikor nem sok jó újságot lehetett hallani, az esemény egy jó hatású injekció volt az amúgy is csüggedt nép karjába. Magyarországot körülbelül egy évig az emberek a világ minden részéből felmagasztalták, de ironikusan a repülő teljesítmény nem gyakorolt semmi hatást sem Magyarország határainak reviziójára.

Egy évvel az Atlanti óceán átrepülése után Endresz György és másodpilótája Bittay, 1932 májusában egy gyönyörű májusi napon felszálltak Budapestről, hogy Endresz Rómában részt vegyen a világ minden részéről összegyűlő óceánrepülők számára rendezett kongreszszuson. Repülőgépük fel volt szerelve az akkori legmodernebb technikai navigációs műszerekkel, beleértve a rádió adó-vevő készüléket is. A repülők állandó rádióösszeköttetésben voltak a földi állomásokkal és a repülés minden probléma nélkül ment végbe. Hirtelen, közvetlen Rómába való érkezés előtt a rádióösszeköttetés megszakadt. Rövidesen a repülőgép feltűnt a repülőtér fölött, ahol ezrek gyűltek össze a repülők fogadására. A megkönnyebbülés sóhaja hangzott fel a tömegből a gép láttán. A gép egy kört írt le a repülőtér fölött, leszálláshoz készülődvén. Hirtelen élesen megbillent, majd vadul billegni kezdett egyik oldalról a másikra. Zuhanásba ment át és eltűnt a repülőteret övező dombok mögött. A tömeg hangulata az örömből a rémületbe csapott át, amint fekete füst tört föl a dombok mögül, a tragédia baljóslatú jele. Egyesek megpróbálták áttörni a kordont, hogy a baleset színhelyére jussanak. Mikor azonban az elsősegély-, tűzoltó- és repülőtéri személyzet a baleset színhelyére érkezett, megborzadtak. Nyilvánvaló volt, hogy már nem lehetett semmit sem tenni a repülők megmentése érdekében. A gép a hátán feküdt, futóműve magasan a kiégett törzs fölött.

A még mindig parázsló gépben feküdt a két repülő megszenesedett teteme. Endresz György, Magyarország hőse és az ő kevésbé ismert másodpilótája voltak a megszenesedett tetemek.

Hogy történt a baleset ? Mind a mai napig senki sem tudja. Az a tény, hogy a gép teljesen elégett, a szakértők számára lehetetlenné tette a baleset okának megállapítását. Szemtanúk vallomása és a kis magasság, melyben a gép kormányozhatatlanná vált, utal arra, hogy a gép egy "légzsákba" repült, ez azonban csupán spekuláció.

A repülők halála Magyarországon nemzeti tragédiának számított és részvétet keltett az egész világon. Ötnapos vasúti utazás után kerültek vissza a repülők holttestei Budapestre. Attól kezdve, hogy a vonat átlépte a magyar határt, egész lassan haladt. Nagykanizsán (megállt), hogy a gyászolók méltóképpen kifejezhessék bánatukat. Ott is és más városokban, falvakban is, minden templom harangja megszólalt, amint a vonat közeledett a helységhez.

Székesfehérvárott — egy kis repülőtérrel rendelkező helység, ahol Endresz György pilótakiképzésben részesült — különösen nagy pompával és ünnepélyességei búcsúztak Endresz Györgytől. A budapesti hatalmas Déli pályaudvar nem volt képes befogadni a gyászolók ezreit. Amikor a vonat a pályaudvarra beérkezett, a város összes harangjai egy időben megkondultak. Endresz György feleségén a fájdalom annyira erőt vett amikor meglátta férje koporsóját, hogy ellenállhatatlan zokogásban tört ki. Az érzelemnek ez a megnyilvánulása oly hatással volt a gyászolókra, hogy a pályaudvar egy valódi könnypatakká vált — ami azóta sem történt Magyarországon.

Röviddel a pályaudvarra való megérkezés után a koporsókat ágyútalpra tették. Katonai díszkiséret menetelt velük a Lánchídon, a Tisza István és az Andrássy úton át a Milleniumi Emlékműhöz, ahol a hősök holttesteit megáldotta Magyarország két honvéd püspöke : Haász István katolikus és Soltész Elemér evangélikus püspök.

Sok budapesti házra volt kitűzve a fekete zászló és több mint tízezer ember sorakozott fel az utakon, hogy megadja a végső tisztességet az ország hőseinek.

Az Operaháznál tartott ünnepség különösen megható volt. Az épület teljes homlokzata fekete drapériával volt bevonva. Amint az ágyútalpak feltűntek, az Operaház teljes énekkara, a lépcsőkön állva egy dicsőséges gyászhimnuszba kezdett. Abban az időben Magyarország névlegesen még királyság volt, ámbár király nélkül. Horthy Miklós admirális, kormányzó volt az államfő, aki — maga köré gyűjtve a katonai és hazafias vezetőket az Operaháznál — adta meg a végtisztességet. Egy nagyon odaillő gyászbeszédet mondott Kertész Béla kereskedelmi és iparügyi miniszter. Ezután a gyászkiséret kivonult a Kerepesi temetőbe, ahol a repü229