Magyar Szárnyak, 1995 (23. évfolyam, 23. szám)
Egry Tamás: Kiegészítés a Repülő Akadémia történetéhez
Egry Tamás hozzászólása Tisztelt Szerkesztőség Budapest, 1995 május havában. Szeretnék a volt m. kár. honvéd Légierő tiszt- és pilótakiképzéséhez néhány gondolatot hozzáfűzni — korántsem a teljesség és az idő távlata miatt már a lehetetlen pontosság kedvéért, hanem — az életben tapasztalt lehetőségek, illetve következmények miatt, a jelenkori hasonló problémák áthidalása céljából. Az ALMA MATER (legyen az Akadémia, vagy a REGVI) minden résztvevő részére a legkedvesebb emlékek egyike, azt bírálni sohasem illett és így én sem szeretnék a bírálók tisztében tetszelegni, hisz' én is csak a szépre emlékszem. Ezért olvastam nagyon nagy élvezettel Kistelegdi őrnagy úr cikkének első részét a Repülő Akadémia történetéről. Megfogott benne Bakcsy Gergely főhadnagy úr korrekt, szakszerű elmefuttatása, amely alapvető igazságokat tartalmazott. Akkor is éreztük — ma már tudjuk is —, hogy milyen nehéz volt a helyzet Trianon miatt, s alighogy a Légierő nyilvános státust nyert, a hirtelen megindult háborús események — mint később látjuk — szinte megoldhatatlanságig fokozták a nehézségeket, mellyel Légierőnk vezetésének szembe kellett néznie. Látjuk azt is, hogy népünk, sajnos, nem rendelkezett "benesi" adottságú politikusokkal, így aztán a problémák megoldása csak hihetetlen rögtönzések és áldozatvállalások útján volt lehetséges. Az akkori időkben a tisztképzés, illetve a pilótaképzés a Légierőknél nem jelentett egyet. Rögtönzések sora követte a fejlődés-kivánta követelmények megoldását. Ma, mint tudjuk, pilóta csak tiszt lehet. Régen az is lehetett pilóta, akinek nem volt érettségije és mint tisztes, vagy tiszthelyettes teljesített szolgálatot. Ezt a célját úgy érte el, hogy az elsőfokú kiképzést a Repülő Alapnál nyerte el, majd bevonult Szombathelyre a REGVI I-hez, ahol további alapkiképzésben részesült. A REGVI Il-t, vagyis a harci iskolát részben Szombathelyen, részben más repülőtereken (Veszprém, Börgönd, Sóstó, Tapolca, stb.) végezték el a növendékek repülő csapatnemi megoszlás (vadász, bombázó, közel-, vagy távolfelderítő) szerint. Az ílymódon végzett, immár "aranysasos" tizedesek, szakaszvezetők, közkedvelten "szalagsapkások" azután választhattak a továbbszolgálat, illetve tartalékállományba helyezés, leszerelés között. Ez volt a kiképzési rendszer a háború végén. Sok kiváló pilótát ismertünk közöttük, pl. v. Szentgyörgyi Dezsőt, a második világháború legeredményesebb magyar vadászpilótáját — aki ugyan még a régi kiképzési rendszerben nyerte el az aranysast —, s akit bátorságáért és sikeres harcmódjáért soron kívül tisztté léptettek elő. Ezeknek a pilótáknak azonban voltak indokolt fájdalmai is, melyeket bizonyosan jobb lett volna preventív intézkedésekkel elkerülhetővé tenni, mint azt a későbbi memoár irodalomból is láthatjuk. Külön meg kell említenünk az 1928-36 között kiképzett tiszthelyettesi pilótákat, akiknek nagyrésze vagy Jutásról került ki, vagy pilótakiképzése után végezte el a nagyszerű hírnevű Jutási Tiszthelyettesképző Iskolát. Tekintélyes részét képezték az akkori Légierő pilótáinak mind minőség, mind mennyiség szempontjából. Igen sok pilóta-oktató volt közöttük és szép számmal vették át őket a tisztikarba 1944-ben mint "zászlóshelyetteseket". A tisztek képzését két csoportba osztották. Az egyikben az érettségivel rendelkező tartalékos tisztek voltak, akik a fent vázolt, legénységiekhez hasonló módon jutottak el az "aranysasig", de ők már zászlósok lettek. Választhattak a továbbszolgálat mellett, ez esetben továbbképző tanfolyamok elvégzését kellett vállalniok, vagy három év letelte után mint tartalékos tisztek, leszerelhettek. A másik csoportba tartoztak azok, akik hivatásos tisztek akartak lenni. Ezek részben a honvéd középiskolai nevelőintézetekből, illetve a sportrepüléstől már "megfertőzött", érettségizett fiatalok sorából kerültek ki. A Bücker Bü.131 géptípuson 20-30 fős keretekben folyt az alapkiképzés, és itt bizonyos elkülönítettség volt tapasztalható. Például a mi — 1942-es — évfolyamunknál: a volt katonaiskolás ("cőger") keret Váton, az egyetemisták kerete Kassán, tisztesek kerete Pécsett, Marosvásárhelyt és Győrött, a volt sportrepülők kerete pedig Ferihegyen működött. Ez az alapvetően helyes szelektív elkülönítés a felzárkózást volt hivatva szolgálni, mégis — mint később látjuk — a sérelmek részbeni forrása lett. A hivatásos repülőtiszti pályát választók tehát — a Horthy Miklós Nemzeti Repülő Alapnál (HMNRA) történt alapfokú kiképzésük befejeztével — bevonultak a Repülő Akadémiára. Régebben — a HMNRA megszületése előtt — persze ez a rendszer nem létezett és az akadémikusok 1931-től 1937-ig első tanévüket a csapatnál — a REGVI-nél — töltötték és itt részesültek a régi rendszerű I. fokú kiképzésben, melynek befejezése után a Budapest-Hűvösvölgy-i Ludovika Akadémia II. (a későbbi Bolyai Akadémia) főcsoporthoz vonultak be, ahol műszakiakkal, híradókkal, folyamőrökkel, vo-222
