Magyar Szárnyak, 1995 (23. évfolyam, 23. szám)

v. Suttay Koppány János: Szemelvények a "PEGAZUS" század működéséből

tőernyőket, stb. Féktuskókat el ! — jeleztem a szerelőnek és könnyedén gurultam a start felé.

Ezekben a pillanatokban minden gondolatomat és teljes énemet a repülés, a bevetési feladat végrehajtása kötötte le. E csodálatos érzésnek ilyenkor mindig rabjává váltam.

— Kurzus 140°, magasság 2000 m ! — utasított megfigyelőm.

— Igen, értettem ! — nyugtáztam az utasítást. — Hanem most nagyon figyelnünk kell — mondtam én is a magamét —, mert Csonka Paja figyelmeztetett, hogy erős légvédelmi tűzre kell számítanunk.

Még jó, hogy Paja ezzel is tetőzte munkánkat. Figyeltünk mindhárman. Csönd ülte meg gépünk fedélzetét, csak a motorok kitartó munkája hallatszott. Már repültünk vagy tíz perce, mikor megfigyelőm megszólalt:

— Látsz valamit János ?

Még nem, de majd fogunk — feleltem nagy bölcsen.

— Eddig sehol semmi, pedig már régen levegőben vagyunk — mondja Lévay Pál megfigyelőnk.

Ismét csönd. Egy nagyobb — a gégemikrofonon át leadott — lélegzetvétel hallatszik csupán fejhallgatónkban. Csodálatos az "egymásközti", a legkisebb szusszanást, sóhajtást, sőt mélyebb lélegzetet is felnagyítva, élethűen közvetíti.

— Minden rendben van Tihamér ? — kérdezem lövészünket.

— Minden rendben ! — válaszolt hűséges bajtársunk.

Nálam is minden rendben — mondom röviden hogy nyugtassam két bajtársamat.

Megfigyelőm csak fürkészik, legtöbbször távcsövén keresztül. Nem zavarja munkájában semmi. Olyan nyugodt és tárgyilagos, mintha az íróasztalánál ülne. Hármunk között teljes az egyetértés és a bizalom. Kiváló együttes vagyunk, szinte vigyázunk egymásra.

Csupán rövid ideig repülünk ilyen meghitt hármasban, amikor két óra irányban nagy ki terjedésű erdőre leszünk figyelmesek. A gépkocsik úgy járnak ki-be ebbe az erdőbe, mint kaptárba a méhek.

— Na János ! — mondja megfigyelőm — ezeket kerestük.

Távcsövén keresztül gusztálta Ivánék fuvarozásait. Csupán néhány pillanatra én is a jelzett területre összpontosítom figyelmemet. Jól látható, hosszú tömött

gépkocsisor látványa terül elém....mintha valami miatt

megálltak volna....Valami forgalmi "dugó" alakulhatott

ki. A cél — a környező tereppel együtt — belém rögződött. Sokat nem tűnődhettem ezen, mert számolnom kellett az álcázott légvédelmi tüzérek ellenünk irányuló akciójával, akik bármely pillanatban jelentkezhetnek, hiszen Paja mondta, hogy ott lent vannak.

Már szidni kezdtem Paját : miért nem közölte a "légfúrósok" pontos helyét....azért most sokfelé kellett

figyelnem, szinte majdnem mindenfelé — egyszerre. Kutató tekintettel mértem fel az alattam úszó terület minden zugát, hogy ne érjen meglepetés. Unalmas, síma terep, mely mégis veszélyes. Néha nyitott szájon át lélegeztem, hogy az orromon át vett lélegzetvétel szusszanása se zavarjon. Ti nyavalyások ! Miért nem jelentkeztek ? — szidtam magamban az orosz légvédelmieket. Nagy idegmunka volt ez a túlzott figyelés.

Most balra, 11 óra irányában néhány fából álló facsoportra lettem figyelmes, mely közeledni látszott felém. Csend volt körülöttem, csak a motorok biztató hangját hallottam. A közeledő facsoportból majdnem egyszerre három torkolattüzet láttam felvillanni. Tudtam, hogy ez nekünk szólt és válaszul azonnal balra lebontottam. Ezzel a mozdulattal a lövegek fölé értünk. A jól ismert pamacsok fölöttünk jobbra jelentkeztek. Most abba az irányba jutottunk, amerre a gépkocsik vonultak. Még mindig a tüzérség hatáskörében voltunk, akik egy megfelelő lőhelyzetre várhattak. Nem leszünk könnyű céltábla — határoztam el e pillanatnyi szünetben. Mintegy válaszul ellenfeleimnek, most már durva sebesség- és irányváltoztatásokkal feleltem, miáltal sikerült eltérni előző repülési irányunktól. Ismét pamacsokat vettem észre, de toroktüzek nélkül. Ez nagyon rossz — gondoltam magamban, ugyanakkor szilánkok koppanását véltem hallani gépünkön. A fellőtt gránátok kisebb-nagyobb szilánkokra robbanva süvítő, vinnyogó hangon vették körül gépünket. Ismét más irány felvételére kényszerültem, s így a légvédelmi tüzérek másik oldalára kerültem. Magasságunk nagyon veszélyes — láttam a magasságmérő műszerről is —, még mindig 1000 méteren voltunk. Egy nagyívű sülylyedő bal fordulóval a tüzérséget mindjobban elhagytam. Nézem az iránytőt: 220 fokos kurzuson repülök. Jobbra belépek, míg egy 90 fokos fordulóval a 310 fokos kurzusra be nem állok.

Végre megszólal megfigyelőm:

— Láttam, amit kellett, János. Irány haza a fák magasságában.

Késve ugyan, de mégegyszer utánunk pörkölt az orosz tüzérség. Ez a tűz már nem volt hatásos. A hazafelé vezető utat rendszerint a fák magasságában repültük, ami viszont jó tájékozódó készséget követelt. Nekünk mindig sikerült pontosan hazajutni.

Leszállás után megfigyelőm azonnal jelentette századparancsnokunknak a felderítés eredményét, majd közösen kiértékelték azt. Ezután századparancsnokunk telefonon jelentette a kiértékelt eredményt a magasabb parancsnokságnak, ahonnan további utasítást kért és kapott. Majd rövidesen gyülekeztette a hajózó személyzetet. akiknek eligazítást tartott. Szavai valahogy így hangzottak:

— A zárófelderítés megállapította, hogy Malinovkától délre eső koordinátában megadott erdőn és az odavezető útszakaszon az előző napokban észlelt ellen-204