Magyar Szárnyak, 1995 (23. évfolyam, 23. szám)
Hozzászólások
тШШт Irányi Pál : "Sóstótól Pockingig" (MSZ 1993/94, 22. sz.) című írásához A cikk nagyrabecsült Szerzője az emigrációban kevés lehetőséget kapott, hogy írásos kútforrások után kutasson, így csak saját személyes emlékeire hagyatkozhatott az események megörökítésében. Számomra írásának két utolsó fejezete volt tanulságos. Hozzászólásom első részében a magyar honi vadászvédelemmel kapcsolatos megállapításaira reflektálnék, sok tekintetben azokat helytállónak minősítve. Személyes észrevételeivel rátapintott a gyenge pontokra : a vakrepülésben, műszerrepülésben való felkészületlenségünkre. Kiemelte Dr. Dóczy hmtk. alezredes személyes törődését és nem hivatalos minőségben a Repülő Kísérleti Intézetnél kidolgozott amerikai támadási módszerek eligazító jellegű kivédésének átadását. Mert igenis, az egész vadászvédelem, a pilóták élete-halála függött azon, hogy felkészülve, kiképezve a harcmodor ismeretében, kerüljenek bevetésre. Eléggé kifejezésre jut írásában a sok "sebtében" meghozott döntés, — hogy a támadásokra való felkészítés csak keveseknek volt szívügye. A késedelmeskedés viszont pótolhatatlan veszteségekkel járt; pedig repülőink bebizonyították rátermettségüket, bátorságukat. Végre, ennek egy volt Puma századparancsnok írásban is hangot adott. Nagy hibának tartotta a németektől eltérő rádió hullám frekvenciát, mely nagymértékben nehezítette a kötelékek rádió-összeköttetését. Igazolta, hogy vadászaink — noha tudták, hogy minden napjuk veszteséges — szembenézve a halállal, fiatalos lelkesedéssel teljesítették kötelességüket. Bátran felvetette a felelősség kérdését a vétkes mulasztásokban és készületlenségünkben. Ez ügyben viszont a Vezérkar Főnöksége, a Honvédelmi Minisztérium, a Légierők Parancsnoksága és a Légügyi Főcsoportfőnökség voltak a "címzettek", melyeknek illetékesei mást tettek, mint amit kellett volna és más szemszögből nézték az eseményeket. Sok mindenről nem vettek tudomást, mint ahogyan a repülő csapatok azt elvárhatták volna. Jól kicseng megállapításaiban : ".... a szisztéma a gyakorlatban már nem volt végrehajtható. Túl késő volt már." — Hát igen, 1944-ben a felkészülés, a harci technika és a kiképzés terén már a 24-ik órában lévén, alig nyílt mód a korszerűsítésekre. A 120-ik oldalon leírt július 8-i légicsata július 2-án volt. Ez volt a legnagyobb légicsata Magyarország fölött a hazai szakirodalom szerint is. A Szerző szerint: ".... a 100 (német) rombolóból csak 10 tudott sérülten hazarepülni." A 8. német Jagddivision minden bevethető rombolóját és vadászgépét Budapestre irányította. A 101. vadászosztály 18 gépét tudta bevetni. A német kötelékek rombolóinak nem volt akkora vesztesége, mint amiről a Szerző ír. Jóval kevesebben voltak és nagyszámú vadászgép oltalmazta a bevetési térségben működésüket. Galland német repülőtábomok könyvében megemlítette ezt a légi ütközetet Budapest felett (1). 12 német Me.410-es romboló nyolc USA vadászgépet lőtt le veszteség nélkül. USA jelentések szerint ők 37 német rombolót és vadászgépet lőttek le. A német 8. Jagddivision 45 gép lelövését jelentette. Az összesített magyar-német jelentések szerint 60 gépet lőttek le. (Magyar veszteség : három hősi halott és kilenc db. Me.l09-es gép.) A 8. Jagddivision négy romboló- és hat vadászosztályt vetett be ezen a napon, továbbá a 108. JG vadásziskola gépeit (2). Hozzászólásom második részében a Szerzőnek a német éjszakai vadászvédelemmel kapcsolatos megjegyzéseit értékelném. Nem az amerikai, hanem a RAF bombázóhadserege ellen dolgozták ki radar-lokátor technikájukat. Légvédelmüket főleg a különböző típusú, jól bevált kétmotoros éjszakai vadászgépekre alapozták (Heinkel, He.219, Messerschmitt, Bf.l 10G-4/R3, Junkers, Ju.88C-6 és G-4). Légvédelmi tüzérségük rendelkezett nagy kaliberű ágyúkkal (105 mm, 125 mm), valamint nagyszámú 88 mm-es és kisebb kaliberű ágyúval. E technikájuk mellett állandóan fejlesztették vadászgépeik fedélzeti lokátorait is (FUG 218 Neptun Morgenstern, FUG 240 Berlin, Lichtenstein SN-2, FUG 220 és FUG 212) deci- és centiméteres hullámhosszon. Ezekkel szemben a RAF "Düppel" sztaniolfóliái (alumíniumcsíkjai) és "Window" rádiózavarásuk hatástalanná vált. Az amerikai nappali támadásokkal szemben már nem voltak ennyire felkészülve és ezek a légitámadások jóval hatásosabbnak is bizonyultak, mint a RAF hírhedt éjszakai szőnyegbombázásai (3). Négy módszerük : "Himmelbett", "Helle Jagd", "Wilde Sau" és "Mattscheibe" közül a két utóbbi volt a leghatásosabb. 186
