Magyar Szárnyak, 1995 (23. évfolyam, 23. szám)
Bajtársi levelek
sas ? — hangzott társam aggódó rádióadása. — Ha nem volnék így körülcsomagolva golyóálló mellényekkel, talán a nyakadba is pi....hetnék — válaszoltam. Társam "hátán ültem", talán 2-3 m-re fölötte. S a svájci "veréb" majdnem belém ütközött, úgy felrántotta gépét.... Voltak pici Cessnák C-150, vagy C-152 típusok, 150 LE-s Lycoming motorral felszerelve. Ezek messze tudtak repülni, nagy meglepetést okozva. Erről talán az Angolába vezényelt kubai MÍG pilóták tudnának jobban beszámolni. Az ő hátsó részük volt rugdosva úgy váratlanul, amikor nem számítottak rá. Na igen, egy másik kedvencem is Cessna : a Centurion, vagyis a C-210-es modell. Nagy távolságokra használható. Alkalmas 500 kg bombateher szállítására közel 2000 km távolságra és vissza is tud jönni leszállás nélkül. Hogy tetszik kedves barátaim az előbb ismertetett egy-két feltételezés olyan pilótákról, akik Taivan-i szakszolgálati engedéllyel repültek felségjel-nélküli gépeket ? Egy nem létező légihaderönél ?.... Hát igen, van sok kis "story". A következőhöz fantáziadús felkészültséget javaslok. 1991. május 26-án. Magyarországon, családom volt birtokának egy részén — melyet egykor elkoboztak és most visszavásároltam — egy kis házat építek. Ott, a csitári erdő mellett több időt kívánok tölteni. Repülni is akarok és éppen ezért indulok ma oda a "Vadliba II"-vel, innen, Kanada legnyugatibb részéből, Brit Columbia fővárosából, a csendesóceáni Vancouver szigeten fekvő Viktóriából. "Vadliba II" egy négyszemélyes Cessna "Skyhawk", melynek felszerelése a nemzetközi szabályokban lefektetett repülési utasítások feltételeit kielégíti. Műszaki állapotában teljesen megbízom. Új motor van benne, alig 100 órával beépítés óta, csak Mexikóba repültem vele, részben bejáratás céljából. Hazáig közel 10,000 km áll előttem, négy tenger és egy nagyon hideg óceán. Az úttal kapcsolatban csak két dolog aggaszt. Az egyik a robotpilóta hiánya, ami sok munkát jelent repülés közben. A másik mindig fennáll, amikor hosszú útra megyek : az időjárás. S ebből ma is kijár részemre a legrosszabb. Hegyek fölött kellene repülnöm kb. 800 km hoszszan. Nem tudok. Jegesedés, hóvihar parancsol vissza a tenger fölé. Két órát veszítettem és itt vagyok, Vancouver kontrolzónájában. Az engedélyt rádión megkaptam : VFR (Visual Flight Rules = látás melletti repülési szabályok mellett) a hegyeken át, de nem javasolják. Igazán, a démonok jobban érzik magukat, ha az én fenekemet rugdoshatják ! Pokol volt a következő öt óra. Vagy csak bemelegítő ? Észak Alberta tartomány Fort McMurray nevű városában töltöttem az éjszakát. Május 27-én a Hudson öböl északnyugati partján fekvő Rankin Inlet az uticél. Indulás előtt aggódom. Pocsék az idő. Az előttem álló sokszáz kilométeren tundra fölött kell repülnöm. Na igen, a tegnap lerepült út második felében nagy távolságokon (éppen ott, ahol kell) műszereim pontatlanok voltak. Még a legmegbízhatóbb műszerem, a mágneses iránytű sem látszott megbízhatónak. De indulok, mert lent a földön leellenőrizve minden műszer kifogástalanul működik. Három órai bolyongás után, teljesen műszerek nélkül, óriási jégteherrel szálltam le egy Stony Rapids nevű eszkimó falu repülőterén. Hogy miképpen találtam oda ? A leszállás előtti másfél-két órában éreztem, tudtam, merre kell repülnöm....Rádióműszerész nem volt Stony Rapids repülőterén, így hát magam néztem át mindent. Mindent rendben találtam. Május 28-a : Stony Rapids-Rankin Inlet-Frobisher Bay. Üzemanyagom normális körülmények között tíz órai repülésre elegendő. A "normális" kifejezést itt nem szabadna használnom. Rankin Inlet repülőterén le is szálltam. .Stony Rapids elhagyása után 10-15 percig volt elfogadható navigációs segítségem. Később semmi. Istenhez fohászkodtam, s gépemet a Hudson öböl felé irányítottam. Az öblöt elérve, balra, északnak fordultam és így találtam meg Rankin Inlet-et. Minden műszer tökéletes — a földön. Bevallom : nem értettem, hogy mi is történik velem ?....Az idő rossz. Rankin Inlet 50-70 m szakadozott felhőalap. Indulok Frobisher Bay felé. Már 240 m-en fagy rám minden. A Cessna nyög s én imádkozom. Valahogy sikerült gépemmel a felhők fölé emelkedni. De bátorságom fogytán. Elhatároztam, hogy leszállók egy eszkimó sziget kis falujának repülőterén, Coral Harborban. Gépem a siklás és a műszerleszállási eljárás folyamán rengeteg többletjeget szedett föl, s ettől az óriási súlytól berezgett. A VOR nem működik, de jó az NDB. A tört angolsággal beszélő rádiós dadogott valamit "whiteout"-ról (havas vidéken a köd hatására bekövetkező "kifehéredés", azaz horizont teljes elvesztése), de nekem le kellett szállnom. Vissza, újra kezdeni a műszerleszálló eljárást, s ha most nem sikerül, akkor vége....Ez a gép még egy emelkedésre és fordulóra képtelen volt. Teljes gáz....a sebesség csak 70 csomó (130 km/óra).... Le, nagyon alacsonyra, hiszen itt nincs domb. Az ADF mutató ideges és fordul balra.... a szárny mellett — néhány cm-nek tűnik — elsuhan egy óriás : az NDB torony ! A stoppert ijedtemben elfelejtettem megindítani....Teljes gáz, karburátor fűtés maximum, s a sebesség valamivel 60 csomó (111 km/ óra) fölött....Istenem ! Itt a vég !......De nem !......valami egy-két méterre alattam piszkos....Gázt vissza, csattanás és a vén pilóta újra a földön van...."élve" ! Egy fényképet készítettem, majd a "whiteout"-ban 174
