Magyar Szárnyak, 1995 (23. évfolyam, 23. szám)

Bajtársi levelek

beleestem a "szórásba". Szoros őrizet alatt kísértek bennünket a volt újpesti Károly laktanyába. Itt ránkparancsoltak, hogy az udvaron álló kocsikról a vaságyakat és a matracokat cipeljük be az egyik épületbe, ahol mindjárt fel is kellett állítani őket.

Alig csináltam két-három fordulót, amikor a kapuban álló őr puskája — feltehetően tisztogatás közben

— elsült. A lövedék az egyik földszinti ablakot átütve repült be a szobába, ahol majdnem eltalált egy tisztet. A vöröshajú százados kiugrott az ablakon az udvarra és ordítva nekirontott a halálravált katonának. A szerencsétlen embert kegyetlenül ütlegelni és rugdosni kezdte. Ezt a hangos felfordulást kihasználva — miután mindenki a jelenetet figyelte —, gyorsan átmásztam a kerítésen és köszönés nélkül eliszkoltam. Hazáig meg sem álltam.

Igaz, hogy az aznapi élelmiszerosztásról lemaradtam, de — hála Istennek — a fogoly szállítmányról is. Ezek után jobbnak láttam, ha többet nem megyek a Chinoin környékére.

Időközben — katonáink hősies ellenállása ellenére

— Budapest sorsa megpecsételődött és az egész főváros szovjet megszállás alá került 1945. február 12-én.

A leírt történetek nem kitalált mesék, hanem valódi átélt élményeim voltak akkori életemből.

Műhlhanns István

Gerlits Ferenc

Szombathely,

1945.február 2-án.

Tisztelt Szerkesztő úr

A Magyar Szárnyak 1992 évi számát olvasásra kölcsönkaptam bajtársamtól a szombathelyi Veterán Repülők szervezetében. Jóleső érzés volt olvasni, sok ismerőssel találkozni, emlékezni. így emlékek tárultak fel bennem, amiket szeretnék elmondani.

Mühlhanns István vagyok, 1907. május 28-án születtem Szombathelyen. Négy polgári középiskola elvégzése után, 1928. január 18-án a szombathelyi Repülőgépvezető Iskolához (REGVI) mint repülőgép segédszerelő kerültem be. A trianoni békeparancs értelmében betiltott repülő alapkiképzés 1924-ben Szombathelyen titokban újra megindult Oravecz féle (egyfedelű) iskolagépekkel.

1928 májusában a REGVI UDET gépeivel vonult fel a mátyásföldi repülőnapon. Kenese Waldemár volt ekkor a repülőtérparancsnok. 1929 január-februárjában

rendkívül kemény tél állott be, nagy hideggel, sok hóval, erős széllel, házmagasságú hófúvásokkal.

Bizonyára a mai ember számára hihetetlennek tűnik, hogy mi, akik a REGVI fiatal szerelői voltunk, szombathelyi lakásunkból gyalog jártunk ki a repülőtérre. A város végén kötelet kötöttünk egymáshoz fűzve, így indultunk el, kb.négy km távolságról, -28-32°C hidegben, hóviharban. Abban az időben a szombathelyi repülőtér volt a legnagyobb az országban.

Forró Jenő főhadnagy parancsnokságával alakult az első század, amelynek szerelőgárdájában dolgoztam. Polgári ruhában teljesítettünk katonai szolgálatot, próbacsendőrnek hívtak bennünket. Szépnek tűnő idők voltak, ha ránézek az akkor felvett fényképekre. Kérdezem magamtól: igaz volt-e ? Igaz volt, de hova lettek a bajtársak ? Szabó Károly (Tibi), Horváth József (Zsiga), Pekker János, Weisz János (Jakimó), Hoós Jenő, Sass István (Náci), Nagy Antal (Tóni), Pintér János (Öreg), Róka Gyula, Lähner Endre, Horváth Ferenc, Vörös Gábor, Kőim Ferenc és még sokan mások.

Akkor még nagy volt az egymás iránt érzett és tanúsított bajtársiasság, szeretet, odaadás. Sok kellemes együtt töltött szombat délutáni beszélgetés és vigadozás. Az én becenevem "Maláj" volt. Nagyon fáj, amikor az 1926-ban készült fényképet nézem, közülük már senki sem él.

A fent említett két típuson (Oravecz, UDET) kívül a REGVI állományába tartozott az idők folyamán Heinkel HD.22, Fokker FCVD és az UDET módosított kiadása, a Hungária, mely főleg abban különbözött az UDET-től, hogy a szárnyak között acélcsőből készült "N" dúcok voltak alumínium "I" dúcok helyett.

Nagyon kiváló repülőgépvezető oktatói gárdája volt a szombathelyi iskolának : vitéz Hadverő János, Dörflinger János, Bakonyi (Blass) Rudolf, Rátkay János, Katies János és még sokan mások.

1931-ben kineveztek önálló repülőgép szerelővé. Ekkor kaptam egy gépet, amelynek én lettem a szerelője és én voltam érte felelős. Feladatom volt a repülések megkezdése előtt megvizsgálni a gépet, motorpróbát tartani, majd a repülőgép vezetőjével együtt próbakört repülni. Ezután jelenthettük csak hogy a motor üzemképes, s a gép repülhető, az oktatást meg lehet kezdeni vele.

A repülőgépvezető növendékek a jutási altisztképző iskoláról, a Ludovika Akadémiáról és a Műegyetemi Sportrepülő Egyesülettől kerültek ki. Nekem is volt részem a repülőgépvezetés tanulásában. Különösen sokat foglalkoztak a szerelők képzésével és továbbképzésével. Nagyon fontosnak tartották és belénk nevelték a munka becsületes, alapos, mindenre kiterjedő elvégzését és a legkisebb hibának is a felfedezését, kiküszöbölését.

1931-ben katonai esküt tettünk, tizedesi rendfokozatot kaptunk, másodosztályú légügyi segédként szere-166