Magyar Szárnyak, 1995 (23. évfolyam, 23. szám)
Benkó Béla: A Repülő Lövész Ezredben harcoltam
szemünk elől. Csak egy gyenge "Hilfe !....Hilfe !" segélykiáltás hallatszott abból az irányból, ahol előzőleg a német katona állt. Újabb, kevéssé lélekemelő közjáték. Már szépen kiépített fedezékünkből figyeltük a terepet. Bajtársaink a híd felé irányuló összekötő árkok építésével foglalkoztak. Egyszerre csak nagy hangzavar, veszekedés keletkezett a hidon és az északi hídfőnél. A kiabálás, szitkozódás, üvöltözés csak nem akart szűnni. Kicsivel korábban kb. egy megerősített szakasz vonult át a hídon és foglalt állást a keleti hídfőben. Mint kiderült, a N. őrnagy által, még ottlétünk alkalmával bejelentett, segítségül kért ejtőernyősök érkeztek meg. A veszekedés onnan származott, hogy az ismétlődő heves aknázások a folyó mélypontjának hidközeli részein összetorlódott katonáinkat idegesítették, felzaklatták. Ehhez nem kellett sok. A parancsnokok nélkül szinte folyamatosan visszaáramló embertömeg lelkiállapota önmagától is labilis volt. S itt, most (egy nem szórványos !) aknatűz alatt álló, viszonylag kis területen ennyi embert összezsúfolódásra kényszeríteni komoly hiba, nagy felelőtlenség volt! A zsúfoltság, az ellátás hiánya mellett, a pánikhangulatot csak fokozta, ami a közvetlen életveszély és katasztrofális tömegszerencsétlenség lehetőségét hordozta magában. így az adott helyzetben csöppet sem volt különös, hogy a katonák át szerettek volna jutni a hidon, hogy némikép biztonságba kerüljenek. Ezt az ejtőernyősök megakadályozták. Ekkor tudtam meg : azt hitették el az ejtőernyősökkel, hogy a repülők gyávák ! Azért vonultak vissza ! Az ejtőernyősök, géppisztolyaikat a mieinkre szegezve, becsmérlő hangon ordítoztak. Lelövik, aki egy lépést is mer tenni feléjük ! Ez a tudatos szembeállítás egy aljas provokáció volt! Hiszen alakulataink köztudottan parancsot kaptak a visszavonulásra, amely — éppen egyes helyi parancsnokok szűklátókörűsége, önfejűsége, a valóságos erőviszonyoknak meg nem felelő utasításai folytán a rendben történő lebonyolítást nem tette lehetővé. Ilyen előzmények után vezényelték a hídra az ejtőernyősöket. Ők — a valóságot nem ismerve — teljesítették a nekik adott parancsot. Sajnos túl is teljesítették ! Szívóskodni kezdtek. Még a sebesülteket sem akarták átengedni ! Pattanásig feszültek az idegek. A tömeg morajlott. A körülöttem lévők is megjegyzéseket tettek. Ezek túlmentek az emberiesség határán ! A történteket látva, rettentően "begurultam". Mi lennénk a gyávák ? Mikor tegnap 16:00 órától harcban álltunk az ellenséggel ? Ők a "janik", akik tartalékban jóllakottan vakarództak eddig ?! Mi hajnali három órakor visszavonulási parancsot kaptunk, igaz hogy ez részünkre csak kb. fél kilenc felé vált "érvényessé". Ki állt helyt eddig Letkés község és a hídfő védelmében ? A Repülő Lövész Ezred !! Hogy képzelték ebben a zűrzavarban megállítani, majd visszafordítani a fejetlenül visszaözönlő, demoralizált tömeget, ha parancsnok nincs sehol ? Talán az ejtőernyősök, saját honfitársaikat fogják fegyverrel erre kényszeríteni ?! Nem tudtam megemészteni ezt a felelőtlen intézkedést annak részéről, aki az ejtőernyősöket hazug módon informálva, félrevezetve, szembeállította a repülőkkel s ilyen embertelenségre késztette. Az ellenség lőtávolán belül gyülekeztetni egy pánikhangulatban lévő tömeget ? Teljesen értelmetlenül, csoportosan sebesülhetnének, halhatnának meg rendezetlen alakulataink katonái, ha az ellenség felismerné és kihasználná az adott lehetőséget. Az előző példák is mutatták, hogy az ellenség milyen pontosan be tudta lőni célpontjait. A nyilvánvaló igazságtalanság láttán már olyan gondolatok foglalkoztattak, ha az ejtőernyősök le mernék lőni valamelyik bajtársunkat, legszívesebben megfordítanám géppuskámat és tüzet nyitnék rájuk. De dühtől elborult agyammal is felfogtam, hogy ez nem lenne helyes, mert akkor ugyanazt tenném, amit velük szemben gondolatban kárhoztatok. Magyar a magyar ellen ? Csak az ellenség malmára hajtanánk a vizet ! Morogtam, mint egy rühes kutya. Bedi Jóska és a többiek is hallották morfondírozásomat. Csillapítottak : — Ne hülyéskedj Béla ! Nem gondolhatod komolyan ! Felkoncolhatnak ! Nem is ! Csak a tehetetlenség, a kiszolgáltatottság indulatai forrtak bennem. Mindannyian elitéltük a helytelen parancsadást ! Ingerült hangon vitatkoztunk egymással. Elég baj, hogy így van, de nem avatkozhatunk közbe. Helyt kell állnunk legjobb erőnk, képességeink szerint. A megoldás kisvártatva megszületett. Az ejtőernyősök egy kisebb csoportot átengedtek az ezredparancsnokságra. Ott — úgy látszik — tisztázhatták a helyzetet és a sebesülteket átszállíthatták. Előkerült néhány egységparancsnok is. Ők hozták meg a helyzet valamelyes rendezését, az indulatok lecsillapodását. Sajnos már köztünk is elhatalmasodott a bizonytalanság a vezetés határozatlansága, ellentmondó intézkedései láttán. Ilyen körülmények között, utánpótlás, ellátás nélkül, egy erőteljes ellenséges támadás esetén képtelenek lennénk addig tartani a hídfőt, míg az utolsó katonánk is átér — ha engedik —, vagy mi történik, ha a híd idő előtt felrobban ?! Meg kellene tudnunk, van-e valamilyen más átkelési lehetőség a zajló folyón ? Még a világosban láttuk, hogy tőlünk nem messze északra egy vízimalom áll. Bár ott a folyó szélesebb, de duzzasztógát zárja el, fogja át a medrét. A fiúk engem bíztak, illetve kértek meg, hogy derítsem fel a terepet, alkalmas-e átkelésre ? 141
